(II. 5.) A dolgok egyenlőségéről

5. A régmúlt időkben élt emberek tudása elérte a legvégső pontot. Mi volt ez a legvégső pont? Felismerték, hogy először nem volt semmi. Ez a legvégső pont, amit elértek, a lehető legtöbb, amihez nem lehet semmit sem hozzátenni. A következő szinten úgy vélték, hogy léteznek dolgok, de nem tettek köztük különbséget az emberek. A harmadik szinten úgy vélték, hogy léteznek ugyan különbségek a dolgok között, de rájuk vonatkozóan nem állították "ezt" vagy nem tagadták "azt". 

  Az állítások és tagadások megjelenése miatt sérült meg a Tao elve. És mivel a Tao elve megsérült, a részrehajlás, pártatlanság tökéletessé vált. De valóban létezik-e tökéletesség és sérülés egyszerre? Vagy nem létezik? Olyankor létezik tökéletesség és sérülés egyszerre, amikor Csao játszik lantján. És olyankor nem létezik tökéletesség és sérülés egyszerre, amikor Csao nem játszik lantján*.

 
  Csao Ven lanton játszott, Si Kuang zenész mester a botjával ütötte a ritmust és Huj Ce [nézeteit magyarázva] nekidőlt egy napernyőfának. Ez a három mester majdnem tökélyre vitte saját művészetét és élete végéig gyakorolta azt. Ugyanakkor mindegyik hitte, hogy ebben, amit ők annyira kedvelnek, különböznek másoktól, és szerették volna mások számára is világossá tenni. De bármennyire is próbálták, mások számára ez nem lett világos. Ezért Huj Ce ‘a kemény’-ről és ‘a fehér’-ről** szóló zavaros vitával fejezte be életét. Csao Ven fia pedig ugyanúgy folytatta apja művészetét anélkül, hogy élete végéig elérte volna a tökéletességet. Ha ezt, amit elértek, mégis tökéletességnek lehet neveni, akkor én szintén megvalósítottam a tökéletességet. De ha ezt mégsem lehet tökéletességnek nevezni, akkor sem én, sem más nem valósította meg a tökéletességet.

  Éppen ezért a bölcs arra törekszik, hogy megszabaduljon a zűrzavar és bizonytalanság ragyogásától.  Nem használja az egyéni nézeteit, helyette a közös vonásokban időzik - ezt hívjuk úgy, hogy a világosság [helyes] használata.

(*Burt Watson ezt a két mondatot a következőképpen magyarázza: Csao Ven híres lantművész volt, akinek legjobb játéka (azaz az ő tökéletessége) is messze állt az ideális zenétől. Így az ő legjobb játéka (tökéletessége) egyben az ideális zene sérülését is jelentette. Ezért amikor Csao Ven nem játszott lantján, akkor nem létezett sem tökéletesség, sem pedig sérülés. Míg Kuo Hsziang kommentárja szerint egy dallam előadása során nem lehet az összes hangot egyszerre lejátszani, csak egy részét. Ezért amikor Csao Ven zenélt, akkor sérülést okozott a tökéletességben. De ha nem zenélt, akkor nem volt sem tökéletesség, sem pedig sérülést.

 

**Csuang Ce az előző, 4. részben már utalt Gongszun Long, kínai filozófus Gongszun Long-ce című művének két fejezetére. Itt a harmadikat hozza fel negatív példaként, amelynek a címe a ‘Keményről és fehérről’.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven) 

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)