(IX. 3.) Lovak patái

3.3. Visszatérve a lovakra: ha engedik őket a szabadban élni, akkor füvet legelnek és vizet isznak. Amikor jól érzik magukat, egymáshoz dörzsölik a nyakukat; amikor pedig haragosak, hátat fordítanak és hátsó lábaikkal kirúgnak. A lovak tudása ennyiben ki is merül. De ha befogják őket, és homlokukat egy hold alakú fémlapocskával díszítve egymás mellé felsorakoztatják, akkor a lovak megtanulják, hogyan törjék össze a keresztrudat, hogyan fordítsák ki a jármot, hogyan szakítsák fel a hintó tetejét, hogyan köpjék ki a zablájukat, és hogyan szakítsák el a kantárt. Ezért hát Po Lö bűne, hogy a lovak így viselkednek, és ezáltal olyanná váltak, mint a banditák. 

Ho Hszü¹ idejében az emberek tudás nélkül tették a dolgaikat otthonaikban, és tudás nélkül léptek ki házaikból. Étellel tömték tele szájukat, boldogok voltak, és teli hassal ténferegtek. Az emberek képessége ennyiben ki is merült. De aztán jöttek a bölcsek, és hajlongtak-bókoltak a szertartásokban és a zenében, hogy szabályozzák az Égalatti formáját; kecsegtettek-csábítottak az emberséggel és igazságossággal, hogy megvigasztalják az Égalatti szívét. Ezután az emberek tülekedni kezdtek a tudásért, egymással harcoltak a haszonért, és többé már nem lehetett megállítani őket. Ez is mind a bölcsek vétke. 

(¹Az ókori Kína egyik legendás uralkodója, akiről azonban többet nem tudunk.) 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

(IX. 2.) Lovak patái

2. Ugyanakkor úgy vélem, hogy akik valóban jól kormányozzák az Égalattit, azok nem így cselekednek. Hiszen az embereknek megvan a maguk állandó velük született természete. Szőnek, hogy ruhát készítsenek, felszántják a földet, hogy legyen mit enniük¹. Ez a „közös erényük” (de). Ebben mind egyformák, és egyik sem különbözik a másiktól. Ezt hívják „természetes vagy égi hajlamnak”. Éppen ezért a tökéletes erény (de) korában az emberek csendesen és magabiztosan jártak, nyugodt és összpontosított tekintettel néztek előre. Abban a korban a hegyeken nem voltak ösvények vagy átjárók, a folyókon nem voltak csónakok vagy hidak. A tízezer dolog csapatokba verődve élt egymás mellett. A madarak és vadállatok rajokba és falkákba tömörültek, a füvek és a fák buján, gazdagon nőttek. A madarak és vadállatok szelídek voltak, és még a szarkák fészkeihez is fel lehetett mászni és belesni anékül, hogy háborgatva érezték volna magukat. A tökéletes erény korszakában az emberek együtt éltek a madarakkal és vadállatokkal, egy családot alkottak a tízezer dologgal. Mit tudtak arról, hogy ki a nemes ember és ki a kis ember? Egyenlőek a nem-tudásban, így egyik sem tért el erényétől (de). Egyenlőek a vágy-nélküliségben, így a vésetlen egyszerűség állapotában éltek². A vésetlen egyszerűségben sértetlenül tartották valódi természetüket. 

Aztán feltűnt egy bölcs ember, aki szorgoskodva törekedett az emberségre, nehézkesen gyakorolta az igazságosságot, és az Ég alatti világ elbizonytalanodott és megzavarodott. Mértéktelenné vált a zene, elburjánoztak a szertartások, és minden, ami az Ég alatt van, elkezdett egymástól elkülönülni. Ha a vésetlen fadarabot nem faragták volna meg, akkor ki tudott volna belőle áldozati edényt csinálni? Ha a fehér jádét nem csorbították volna meg, akkor ki tudott volna belőle uralkodói ékszereket készíteni? Ha a Tao-t és erényét (de) nem dobták volna félre, akkor kinek kellene az emberség és az igazságosság?³ Ha a veleszületett természet eredeti formáját nem hagyták volna el, akkor mire kellene a szertartás és a zene? Ha az öt színt nem zavarták volna össze, akkor ki készítene színpompás mintákat? Ha az öt hangjegyet nem zavarták volna össze, akkor mire kellene a hat hangú hangolósíp?

A kézműves bűne, hogy a vésetlen fadarabból különféle tárgyakat farag. A bölcs vétke, hogy a Tao-t és erényét (de) az emberséggel és igazságossággal csorbítja meg.

(¹Azonban a szövés és a földművelés éppen úgy nem tekinthető az ember állandó veleszületett természetének, mint az előző részben bírált fazekasság vagy ács mesterség.

 

²A „vésetlen egyszerűség” (su és pu) a Lao-cében rendszeresen előforduló kifejezés. Leginkább „megmunkálatlan vagy faragatlan fadarabnak” fordítják, mint például a Lao-ce 19. vagy 57. versében.

 

³Lao-ce 18. versében ez fordítva hangzik el: „Mikor a nagy tao-t pusztulni hagyták, megjelent az emberség (zsen) és az igazságosság (ji).” (Tőkei Ferenc fordítása).)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

       The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

       Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang’s Version (angol nyelven)

       Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

       The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

       Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

(IX. 1.) Lovak patái

1. A lovak patái arra valók, hogy fagyban és hóban járjanak, szőrük pedig arra, hogy megvédje őket a széltől és hidegtől. A lovak füvet legelnek és vizet isznak, két lábra ágaskodnak vagy ügetnek, mert ilyen a valódi természetük. Hiába építenének számukra lenyűgöző palotákat vagy tágas termeket, a lovakat nem érdekelné.

Egyszer aztán jött Po Lö, aki kijelentette¹:

-- Én jól tudom, hogyan kell bánni a lovakkal!

Innentől kezdve a lovakat megbillogozták, lenyírták sörényüket, patáikat megnyesték, felszerszámozták, felkantározták és megbéklyózták, istállóba, karámba zárták őket. Ennek az lett az eredménye, hogy minden tíz lóból kettő-három elpusztult. Majd éheztették, szomjaztatták, versenyeztették, meghatározott alakzatban futtatták őket. A lovakat elöl a zabla és a díszes kötőfék kínozta, hátul a korbács és az ostornyél gyötörte. Ennek eredményeként a lovaknak több, mint a fele elpusztult.

A[z első] fazekas kijelentette:

-- Én jól tudom, hogyan kell bánni az agyaggal! Ami kerek, ahhoz körző való, a szögleteshez derékszögű vonalzó.

Az [első] ács kijelentette:

-- Én jól tudom, hogyan kell bánni a fával! Ami görbe, ahhoz szögmérő való, az egyeneshez függőón vagy vonalzó.

De való-e az agyag és a fa veleszületett természetéhez (xing/hszing) a körző és a derékszögű vonalzó vagy a szögmérő és a függőón? És mégis, nemzedékek óta dicsérik őket: „Milyen ügyesen bánt Po Lö a lovakkal! Milyen ügyesen bánt a[z első] fazekas az agyaggal, az ács pedig a fával!”

Ez ugyanolyan hiba, mint amilyet az Ég alatti világot kormányzók is elkövetnek.

(¹Gyakorlott lóidomár, akit rendszeresen említenek a korai szövegek.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)