(II. 4.) A dolgok egyenlőségéről

4. Amikor azt akarom megértetni, hogy egy ujj nem-ujj, akkor jobb, ha azt magyarázom el, hogy mi a nem-ujj, nem pedig azt, hogy mi az ujj. Amikor azt akarom megértetni, hogy egy ló nem-ló, akkor jobb, ha azt magyarázom el, hogy mi a nem-ló, nem pedig azt, hogy mi a ló.* Az Ég és Föld olyanok, mint egy ujj; a tízezer dolog olyan, mint egy ló.

  Az állításaim az állításaimon alapulnak. A tagadásaim a tagadásaimon. Egy ösvény azáltal jön létre, hogy lépkednek rajta; a dolgok olyanok, mert azt mondjuk rájuk, hogy olyanok. Miért olyanok? Azért, mert olyannak mondjuk őket. Miért nem olyanok? Azért, mert nem olyannak mondjuk őket.  Minden dolog rendelkezik azzal, amiről azt mondhatjuk, hogy olyan; minden dolog rendelkezik azzal, amit állítunk róla. Nem létezik semmi sem, ami ne lenne olyan; nem létezik semmi sem, amiről ne lehetne valamit állítani.

  Éppen ezért, legyen szó egy gabona száráról vagy egy hatalmas oszlopról, egy undorító leprásról vagy egy olyan szépségről, mint Hszi Si**, nagy dolgokról és közönségekről, nevetségesekről és furcsákról; – a Tao által mind eggyé válnak.

Amikor szétválasztunk egy dolgot, akkor létrehozunk másokat, és azáltal, hogy létrehozunk másokat, elpusztítjuk azt az egyet. De minden dolog, létrehozásától és elpusztításától függetlenül újra eggyé válik, és csak a messze-látó ember tudja, hogy hogyan fogja őket egybe:

Nem használja az egyéni [megkülönböztető] nézeteit, hanem a közös vonásokban időzik. A közös vonásokban való időzés már használható; ami használható, az a járható; ami járható, az a sikeres. A sikerrel pedig mindent elér, és anélkül, hogy tudná, hogy hogyan csinálja, megvalósítja azt, amit Tao-nak neveznek.

   

  Ha valaki azzal fárasztja agyát, hogy megpróbálja egyesíteni a dolgokat ahelyett, hogy felismerné azt a tényt, hogy már amúgy is minden [dolog és nézet] egy és ugyanaz, akkor úgy viselkedik, mint amire azt mondják ‘reggel hármat’. Mit jelent ez a kifejezés?

Élt egyszer egy ember, aki majomtartással foglalkozott. Ez az ember diófélékkel etette állatait, akiknek ezt mondta: 

-- Reggel adok nektek három [mérőnyi mennyiséget] és este négyet.

A majmok erre dühösek lettek. 

-- Rendben - szólt a gazda, hogy megbékítse őket - Akkor reggel adok négyet és este hármat. 

Ezzel már minden majom megelégedett.

A szavak és a valóság között semmiféle ellentmondás nem volt, mégis az első közlés felbőszítette az élőlényeket, a második megörvendeztette őket. 

  Ezért a bölcs ember összhangba hozza az állításokat és tagadásokat, és az Ég kiegyenlítőjére*** helyezi őket. Ezt hívják "dupla úton való járásnak".

(*Ez utalás Gongszun Long kínai filozófus (i.e. 325-250) nézeteire. Munkája, a Gongszun Long-ce (‘Gongszun Long mester’) egyike annak a kizárólag logikával foglalkozó ókori kínai műnek, amely legalább részben fennmaradt. A feltehetőleg 14 eredeti fejezetből csak hatot ismerünk. Ezek egyike ‘A fehér ló párbeszéd’, a másik a ‘Dolgokra való mutatásról’. Ha a teljes mű fennmaradt volna, könnyebben értelmezhetnénk az itteni szöveget. A Csuang-ce 17. és 33. fejezetében még lesz szó Gongszun Long-ról.

**Az ókori Kína híres Négy szépségének egyike volt, akit Jüe királya ajándékozott oda ellenségének, Vu királyának. Ez utóbbi a nő kedvességétől és szépségétől elvarázsolva nem törődött birodalmával, csak vele. Majd pedig amikor i.e. 473-ban Jüe királyának csapatai legyőzték a vu seregeket, Vu királya belátva azt, hogy mekkora hibát követett el, öngyilkos lett.

***Szó szerint, ‘Égi-Öntőforma vagy Öntőforma’ – a Tao egy másik neve, ami minden dolgot kialakít.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            When a white horse is not a horse (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 3.) A dolgok egyenlőségéről

3. Ha mindenki azt a szív-elmét (hszin) követné, ami számára eredetileg megadatott*, és azt fogadná el tanítójául, akkor melyik ember maradna tanító nélkül? Ilyen módon nem csupán azoknak lenne tanítója, akik értelmesek és az összefüggéseket átlátva képesek döntést hozni, hanem azoknak is, akik bolondok és meggondolatlanok.

De ha valaki eltávolodva ettől a szív-elmétől azt állítja, hogy létezik 'helyes' vagy 'helytelen', az olyan, mintha azt mondanám, ‘Ma indulok el Jüe-be és tegnap érkeztem meg’.** Vagyis kijelenteném egy nem létezőről, hogy létezik. Még a szellem-szerű Jü sem képes arra, hogy létezővé tegyen egy nem létezőt, hát akkor én hogyan csinálhatnék ilyet?***

Mert a beszéd nem csupán a levegő rezdülése, a beszéd arra való, hogy közöljenek általa valamit. Ugyanakkor az, amit közölnek, nem mindig megalapozott. Ebben az esetben elhangzott-e ténylegesen beszéd vagy sem? Úgy vélné az ember, hogy a szavak különböznek egy madárfióka csicsergésétől, de csakugyan van-e köztük különbség? Hogyan válhat a Tao olyan zavarossá, hogy létezik benne ‘igaz’ és ‘hamis’? Hogyan válhat a beszéd olyan zavarossá, hogy létezik vele kapcsolatban ‘helyes’ és ‘helytelen’?

Lehet, hogy a Tao eltávozott, és nincs többé jelen? Lehet, hogy a beszéd jelen van, de nem megfelelő?

A Tao a részrehajlás miatt válik zavarossá, a beszéd pedig az ékesszólás miatt válik zavarossá. Ezért vitatkoznak egymással a konfuciánusok és a motisták****. Az egyik oldal azt állítja, amit a másik oldal tagad, és fordítva. Ha valaki szeretné állítani azt, amit a másik tagad és tagadni azt, amit a másik állít, akkor erre nincsen jobb módszer, mint a világosság alkalmazása.

  

Más dolgokhoz viszonyítva minden dolog 'az', és önmagához viszonyítva minden dolog 'ez'. Ezért, ha valamit ‘abból’ a szempontból próbálnék szemügyre venni, akkor azt nem láthatom, de megérthetem 'ebből' a szempontból. Éppen ezért mondjuk, hogy ‘ebből a nézetből’ származik ‘az’; és hogy ‘annak a nézetnek’ következménye ‘ez’. Ez az az elmélet, mely szerint ‘az’ és ‘ez’ egymást hozzák létre.

Ugyanakkor egyértelmű, hogy ahol van élet, ott halál is van, ahol van halál, ott élet is van. Amikor egy dolgot elfogadunk, akkor egy másikat elfogadhatatlannak tartunk. Amikor egy dolgot elfogadhatatlannak tartunk, akkor egy másikat elfogadunk. Amikor valamit állítunk, akkor egy másik dolgot tagadunk, amikor valamit tagadunk, akkor egy másik dolgot elfogadunk. Éppen ezért a bölcs nem ezt az utat választja, hanem az Ég fényében vizsgálja a nézeteket, elfogadva 'ezt' annak, ami.

  

‘Ez a nézet’ ugyanaz, mint ‘az’, és ‘az a nézet’ ugyanaz, mint ‘ez’. De ‘az a nézet’ magában foglalja a “helyes’-t és ‘helytelen-‘t; és ‘ez a nézet’ szintén magában foglalja a ‘helyes’-t és a ‘helytelen’-t. Tehát valójában létezik-e két külön nézet, ‘ez’ és ‘az’ vagy nem létezik? Ahol ‘ez’ és ‘az’ megszűnnek ellentétek lenni, ott van a Tao középpontja. Amikor megtaláljuk ezt a középpontot a kör közepén, akkor képesek leszünk válaszolni a dolgok vég nélküli átalakulására. Az állítások átalakulása vég nélküli és a tagadások átalakulása szintén vég nélküli. Ezért mondom, hogy [ezek válaszolására] nincsen jobb, mint a világosság.

(*A hszin (xín), azaz a szív-elme művelése a konfuciánusok szerint elengedhetetlen, ezzel ellentétben a taoista nézet, különösen a Csuang-ce úgy véli, hogy a társadalom bármilyen jellegű befolyásoló hatása csak konflikust okoz, és káros az ember eredeti, veleszületett természetére (hszing - xing).

**Az I. fejezet 7. részében először feltűnő filozófus, Huj Ce egyik mondása, amely az átgondolatlan, megalapozatlan véleménynyilvánítás abszurditását fejezi ki. 

***Nagy Jü vagy Ta-jü az ókori legendás uralkodó, Ti Sun utódja volt. A Sárga-folyó völgyének szabályozásával jelentős sikereket ért el az árvizek elleni védekezésben. Úgy tartják, emiatt választotta Ti Sun saját fia helyett Jü-t utódjául.

****Mo Ti vagy Mo Ce – latinosan: Miciusz, i.e. 5. század vége - i.e. 4. század eleje - kínai filozófus volt. Az általa alapított filozófiai irányzatot, a motizmust elsősorban a konfuciánusok, élükön Meng Ce, támadták nagyon vehemensen. Közösségeik feltehetőleg már a Csin-dinasztia idejére (i.e. 221-206) teljesen beleolvadtak a többi filozófiai hagyományba. Ugyanakkor a motista eszmék még több száz éven át fennmaradtak, és nem csupán a kínai gondolkodókra hatottak, hanem a politikai filozófia és a Csin-és a Han-dinasztia (i.e. 206-i.sz. 220) politikai döntéseinek formálásában is segítettek.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             Mozi (Mo-tzu) Internet Encyclopedia of Philosophy (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 2.) A dolgok egyenlőségéről

2. A nagy tudás mindent átfogó és határtalan; a kis tudás elfogult és korlátozott. A kiváló beszéd tiszta és világos; a jelentéktelen beszéd jobbára locsogás. Amikor alszunk, a lelkünk elkóborol*; amikor felébredünk, testünk sürög-forog. Másokkal való kapcsolataink konfliktusokhoz vezetnek, és szív-elménket minden áldott nap küzdelemre használjuk. Határozatlanok, képmutatóak, zárkózottak leszünk. Az apró félelmek nyugtalanságot és szorongást szülnek, a nagy félelmek lesújtanak és megsemmisítenek.

Vannak, akik olyan hirtelen és gyorsan fejezik ki véleményüket, akár egy íjból kilőtt nyílvesszőt, mintha az ő feladatuk volna megítélni azt, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Mások úgy ragaszkodnak álláspontjukhoz, mint egy eskühöz vagy szerződéshez, elszánva a győzelemre. Némelyek őszi vagy téli hervadásban hanyatlanak napról napra. Vannak olyanok is, akik úgy belemerülnek [érzéki] dolgaikba, hogy nem lehet velük semmit sem kezdeni. Megint mások kimerültek és olyan zárkózottak, mint egy lepecsételt boríték, ami idős korukat jelzi. Szív-elméjük közel van a halálhoz, nem lehet visszahozni életerejüket.

Öröm és harag, szomorúság és élvezet, aggodalom és megbánás, megbízhatatlanság és állhatatosság, szenvedély és közöny, türelmetlenség és lomhaság – ezek az érzések olyanok, mint egy üres csőből kiáramló zene vagy meleg nedvességből kisarjadzó gombák. Sorra jönnek elő, éjjel-nappal váltják egymást bennünk, és senki nem tudja, hogy honnan hajtanak ki. Elég! Elég! Gondoljuk át ezt minél hamarabb, és akkor rájövünk, hogy honnan keletkeznek.

  

Ha nem volnának ‘mások’, akkor nem volnék ‘én’; ha nem volnék ‘én’, akkor nem volna semmi, ami érzékelne ‘mások’-at; – ez közel jár az igazsághoz, de nem tudjuk, hogy mi teszi azzá. Ezzel kapcsolatban úgy tűnik, mintha volna egy valódi kormányzó, de nem találjuk egyértelmű jelét [jelenlétének és tevékenységének]. Bár joggal feltételezhetjük, hogy ez a valaki képes cselekedni, de nem látjuk az alakját. Vannak tulajdonságai, de nincs alakja.

Adott a testem a száz csontjával, a kilenc nyílásával és hat zsigeri szervével, mindegyik a megfelelő helyen. Melyik része az, amelyik leginkább én vagyok? Mindet egyformán szeretem? Vagy egyiket jobban, mint a többit? Tételezzük fel, hogy egyenlőnek tekintem őket, de akkor nem olyasmi ez, mintha a szolgálóim lennének? Ha ez így van, akkor egyik sem alkalmas arra, hogy irányítsa a másikat? Vagy felváltva, egyszer irányítják egymást, egyszer szolgálnak? Ha nem, akkor van közöttük egy valódi irányító? Akár sikerül beazonosítani [ennek az irányítónak] a valódi tulajdonságait, akár nem, az az ő működésére nézve semmilyen befolyással nem bír.            

  

 Onnantól kezdve, hogy megkaptuk a teljes testi formánkat, ragaszkodunk hozzá, amíg el nem érkezik a vég. Konfliktusokkal vagy beletörődéssel teli utunkat megállás nélkül száguldjuk végig – ez nem szomorú? Folyamatosan küszködünk egész életünkön át anélkül, hogy látnánk munkánk gyümölcsét, és tönkremegyünk, elhasználódunk a munkában anélkül, hogy tudnánk, mire jó ez az egész – hát nem siralmas?

Lehet ugyan azt mondani, hogy ‘de legalább nem vagyunk halottak’, ugyanakkor milyen előnye van ennek? Amikor a test lebomlik, a szív-elme vele együtt ugyanígy – nem ez a legsiralmasabb tény az összes közül? Az ember élete valóban ilyen kilátástalan volna? Csak én vagyok egyedül, aki ennyire összezavarodott? Mások nem így látják?

(*Az ókori Kínában olyan felfogás is létezett a lélekről, hogy nem csupán a halál bekövetkeztével hagyja el a testet, hanem álom vagy betegség során, sőt, akár még ijedtség következtében is.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
             Lélekenciklopédia IV. kötet, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 170.o. 

           

(II. 1.) A dolgok egyenlőségéről

1. Nan-Kuo Ce Csi előrehajolva ült zsámolyán. Az égre nézve finoman lélegzett, úgy tűnt, hogy önkívületi állapotban van, elvesztve minden kapcsolatát a külvilággal. Mellette állt [tanítványa], Jen Cseng Ce Ju, aki így szólt:

-- Mi ez? Hogyan tudod úgy formálni a testet, hogy olyanná váljon, mint egy elszáradt fa, és a szív-elmét, hogy olyanná váljon, mint a kiégett salak? Sosem láttalak még ilyennek, mint amilyen most vagy.

-- Jó, hogy feltetted ezt a kérdést, Jen – felelte Ce Csi –, most valóban elvesztettem önmagam*; de hogyan magyarázhatnám el, hogy megértsd? Bizonyára már hallottad az ember zenéjét, de nem hallottad a Földét. Vagy ha már hallottad a Föld zenéjét, még nem hallottad az Ég zenéjét.

-- Nagyon kérlek, fejtsd ki ezt bővebben! – kérte Ce Ju.

A válasz ekként hangzott:

-- A Nagy Tömeg (természet/univerzum) életpáráját (csi) szélnek nevezik. Ha nyugalomban van, nem történik semmi; de amikor viharként nekiindul, akkor a hegyek és völgyek megszámlálhatatlan nyílása visszhangozza hangját; – bizonyára felfigyeltél már erre. Nézz meg egy erdőt, amely a hegyek ormán áll. Száz arasznyi kerületű, hatalmas fáinak hasadékai és odvai olyanok, mint az orrlyukak vagy a száj vagy a fül nyílásai; van köztük négyszögletes, van köztük kerek, mint egy csésze vagy egy mozsár; vagy horpadások, amik olyanok, mint egy nedves lábnyom vagy mint egy nagy pocsolya. Amikor a szél feltámad, olyan hangot adnak, mint a háborgó víz, a süvítő nyíl, ordítás, lihegés, sivítás, rekedt vagy mély üvöltés, gyászos sírás és fütyülés. Az első hangok magasan szólnak, az őket követőek mélyebbek. A gyengéd szélnek enyhe a visszhangja; a könyörtelen szélnek hatalmas. És amikor a vad szélroham elmúlik, minden nyílás üres [és csendes]; – bizonyára láttad már, hogy utána a levelek remegnek és reszketnek.

-- Tehát akkor a Föld zenéje az, amelyet ezek a nyílások adnak  – összegezte Ce Ju –; és az emberé a sípokból és fuvolákból ered. Engedd meg, kérlek, hogy az Ég hangjairól kérdezzelek.

-- Amikor a szél fúj, a nyílások sokaságából származó hangok különbözőek, mivel a nyílások mérete különböző. Amikor a szél eláll, akkor megszűnnek a hangok is. Tehát, ha ezek a dolgok önmagukból [a szél és a nyílások méreteiből] keletkeznek – mi szükség volna bármilyen más, őket hajtó egyéb tényezőre?**

(*”Elvesztette önmagát” – azaz meditált. Csuang Ce ezt a gyakorlatot többek között, a 'szív-elme (xín - hszin) böjtje' kifejezéssel illeti, amely arra irányul, hogy a meditáció során 'elveszítve önmagát' (gondolatait, érzéseit és mindent, ami a hagyományos emberi gondolkodásmódhoz kötheti) visszataláljon a Tao-hoz. Az ókori kínai felfogás szerint a szív nem csupán az érzelmek központja, hanem az érzékelésé, felfogásé és racionális gondolkodásé is, ezért némely fordító 'szív böjtje'-ként, mások pedig 'elme böjtje'-ként fordítják ezt a kifejezést. A későbbi fejezetekben megjelenik a 'megfeledkezve ülés' - zuowang vagy co-vang - kifejezés is, amely a kínai kanonizált szövegek közül ebben a műben tűnik fel legelőször.

 **A klasszikus kínai szövegekben és hagyományban az 'Ég' (tian) vagy az 'Ég és Föld' (tiandi) kifejezés a 'természetet' jelentette. Tehát az 'Ég zenéje' a természet zenéje is egyben. Az ember zenéje, a Föld zenéje és az Ég zenéje együttesen adja azt a természetet, amely teljesen magától, őket hajtó külső tényező nélkül működik.)

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven) 

             History of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven) 

             Lélekenciklopédia IV. kötet, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 108. és 124. oldal

(I.7.) A háborítatlan nyugalom öröme

7. Huj Ce így szólt Csuang Ce-hez:

-- Vej királya adott nekem néhány szem tökmagot, amiket elültettem*. A beérett termés öt vékányira nőtt. Először vizet tároltam benne, de túl nehéz volt, nem tudtam egymagam megemelni. Felvágtam, hogy ivócsészéket készítsek belőle, de túl szélesek és ingatagok voltak, így kifolyt belőlük minden. Hiába ilyen nagyok ezek a tökök, ha nem lehet őket használni semmire sem! Ezért hát darabokra törtem őket.

-- Uram - mondta Csuang Ce -, ostoba módon jártál el ezzel kapcsolatban. Volt egy ember Szung/Szong államban, aki kiváló kézápoló balzsamot tudott készíteni. És mivel a családja generációkon át a selyemszálak mosásából élt, ez a krém megakadályozta azt, hogy kezük kicserepesedjen a sok mosástól. Egy napon eljutott ez a hír egy idegenhez, aki felajánlotta, hogy megvásárolja tőlük a készítmény receptjét száz mérő aranyért. Az ember maga köré gyűjtötte családját, és így szólt hozzájuk: “Nemzedékek óta selyemszálak mosásából éltünk, és alig kerestünk vele pár aranyat. És most néhány perc leforgása alatt száz mérő aranyhoz juthatunk; – adjuk el hát ennek az idegennek!” Az idegen ilyenformán megszerezte a receptet, és elment, hogy meggyőzze a kézkrém hasznosságáról Vu** királyát, aki éppen akkor háborúban állt Jüe-vel. A király cserébe rábízta hadiflottája irányítását az idegenre, aki a téli ütközetben hatalmas győzelmet aratott. Így az idegen jutalmul egy Jüe-től elfoglalt területrészt kapott***.

Mindkét esetben ugyanarról a kézvédő balzsamról volt szó. De míg az egyikben a balzsam birtokosát kitüntették, addig a másikban csak arra volt elég, hogy tulajdonosai képesek legyenek megélni a mosásból. Mindez annak volt köszönhető, hogy kétféle módon használták fel a balzsam elkészítésének tudományát. Uram, ahelyett, hogy méretesre nőtt terményeid használhatatlanságán aggodalmaskodsz, készíthetnél belőlük bárkát, és a folyókon, tavakon hajózhatnál velük. Úgy tűnik, uram, a fejedben szederbokor van [ész helyett].

  Huj Ce ekként szólt vissza Csuang Ce-nek:

-- Van egy hatalmas Ailantus***** nevű fám. Bár a törzse széles, de túl bütykös és egyenetlen, így az ácsok számára használhatatlan; ugyanígy a kisebb ágai is csomósak és görbék. Hiába áll az út mentén, egyetlen építész sem figyel fel rá. Uram, a[z előbbi] szavaid éppen ilyen nagyok és haszontalanok, ezért mindenki visszautasítaná.

-- Lehetséges volna, uram, hogy te még sosem láttál vadmacskát vagy menyétet? - kérdezte Csuang Ce - Teljesen a földhöz lapulva vár zsákmányára; hol kelet, hol nyugat felé ugrik, nem kerüli el azt, ami magas vagy ami alacsony, és mégis csapdába kerül vagy hálóban végzi. Ugyanakkor ott van a jak, ami olyan nagy, mint egy felhő az égen. Ám mérete ellenére sem tud egeret fogni. Uram, van egy hatalmas fád és azon bosszankodsz, hogy nem tudod mire használni; – miért nem ülteted az Egyáltalán-Semmi falu mellé vagy a Tágas-és-Határtalan mezőre? Ott kóborolhatnál mellette a nem-cselekvésben (vuvej) vagy a háborítatlan nyugalom örömében alhatnál alatta. Sem balta, sem fejsze nem rövidítené meg létezését; semmi nem okozna benne kárt. Mivel nincsen semmiféle haszna, miféle szomorúság vagy fájdalom keletkezne miatta?

(*Huj Ce (vagy Huj Si) Vej állam uralkodójának, a Lijang-i Huj királynak (i.e. 400 – 319) főminisztere, egyben Csuang Ce barátja volt és meglehetősen különc gondolkodó.

Vej államot a fővárosa után Lijang/Luoyang-nak is nevezték. Vej egyike volt annak a három királyságnak, ami a hatalmas Jin/Csin állam darabokra hullása után i.e. 403 körül keletkezett. Jókora része a mai Henan/Honan tartományban terült el.

**Ókori állam, Jüe-től északra, a mai Csiangszu tartományt foglalta magába, és a Jangce-folyó alsó szakaszán terült el. A két állam, Vu és Jüe i.e. 510-től 473-ig folyamatos harcban állt egymással. A több évtizedes konfliktus végén i.e. 473-ban Jüe legyőzte és bekebelezte Vu-t.

***A kézvédő balzsam Vu csapatainak előnyére vált a téli ütközetben.

****Az Ailanthus glandulosa v. Alianthus altissima – magyarul mirigyes bálványfa - Észak-Kínában őshonos és 20-25 méter magasra is megnő. Kínaiul ‘rossz szagú fá’-nak hívják leveleinek illata miatt)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            Complete Works of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(I. 6.) A háborítatlan nyugalom öröme

6. Élt egy ember Szung/Szong államban, aki szertartásokhoz való fejfedőkkel kereskedett. Egy napon elvitte portékáit Jüe*-be. Itt azonban az emberek rövidre vágatják a hajukat és tetováltatják a testüket, ezért nem tudtak az ilyen sapkákkal mit kezdeni.

Jao tökéletesen kormányozta és irányította királyságát. De miután meglátogatta a Négy Tökéletest** a távoli Ku Je hegyen, és visszatért a Fen vízétől délre*** fekvő fővárosába, megzavarodott és megfeledkezett királyságáról****.

(*Jüe Kína egyik ókori állama, az ország délkeleti, tengerparti részén, a mai Csöcsiang, Sanghaj és Csiangszu területén terült el. Többször hadakozott északi szomszédjával, Vu-val, amelyet végül i.e.473-ban legyőzött és magába olvasztott.

**Ezek közül az egyik, feltehetőleg az I. 4. részben szereplő Hszü Ju. A másik három ‘Tökéletes’ Nie Csüe, Vang Ji és Pi Ji, akik időnként feltűnnek a műben.

***Fen a Sárga-folyó egyik legnagyobb gyűjtőfolyója a mai Sanhszi tartományban. Kutatók szerint ebben a tartományban, a mai Linfen helyén építette fel fővárosát Jao császár.

****Robert Eno szerint elgondolkodtató a párhuzam a felkészületlen és emiatt felsült sapkakereskedő és a - feltehetőleg szintén felkészületlen - kellemetlen helyzetbe került Jao király között.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on The Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(I. 5.) A háborítatlan nyugalom öröme

5. Csien Vu így szólt Lien Su-hoz:

-- Beszélgettem Csie-jü-vel, és bár a szavai nagyon szépek voltak, lényegében nem tudtam velük mit kezdeni; ahogy elhangzottak, már el is szálltak. Engem megrémített, amit mondott, mert olyan volt, mint a Tejút*, aminek nem látni se az elejét, se a végét. Szavai összefüggéstelenül követték egymást, és mindegyik ellentmondott a józan észnek.

-- Miféléket beszélt? – kérdezte Lien Su.

-- Azt mondta, hogy messze a Ku Je hegyen él egy szellemhez méltó ember, akinek a bőre olyan sima, mint a jég és olyan fehér, mint a hó; viselkedése elegáns és kifinomult, mint egy szűznek. Ez az ember nem eszik semmiféle gabonát, csak szelet lélegzik és harmatot iszik; felkapaszkodik a felhőkre és repülő sárkányon lovagolva kóborol a négy tengeren túlra. Szellemének összpontosításával lényeket ment meg betegségtől és pestistől, és minden évben biztosítja a gazdag szüretet. Ezek voltak azok a szavak, amelyek vadnak és zavarosnak tűntek nekem, és nem hittem el.

-- Tehát erről van szó – mondta Lien Su – A vak nem látja a gyönyörű mintákat és a finom formákat, a süket nem hallja a csengők és a dobok hangját. De csak testi értelemben vett vakságról és süketségről szoktunk beszélni? Létezik hasonló hiányosság szellemi értelemben is; erre a saját szavaid szolgálnak példával. Ez a hegyen élő, ilyen erénnyel (de) rendelkező ember képes a tízezer dolgot karjaiba fogni és eggyé gyúrni. Ebben a káoszban, ami most a világban van, minden lény a kiutat keresi, ám ő miért fárasztaná magát az Égalatti ügyeivel? Semmi nem árthat az ilyen embernek; nem fulladna meg az égig érő legnagyobb áradásban, és nem érezné a fémet és követ megolvasztó, földet és hegyet megperzselő legnagyobb hőség forróságát sem. Testének porából és hulladékából egy Jao-t vagy egy Sun-t*** lehetne gyúrni; – minek is bajlódna apróságokkal?****

(*Szó szerint ‘a Ho és a Han’ – ez a kifejezést a ‘Tejút’-ra használták. Ahogy az I/4. rész lábjegyzetében írtam, a Ho/He a Sárga-folyót jelenti, a Han pedig a Jangce bal oldali, hatalmas mellékfolyója, amely Vuhannál torkollik bele a Jangcéba.

**Ti Sun a legendás király, Jao utódja volt, akit szintén nagy tisztelet övezett, és akiről úgy tartják, hogy i.e. 2233-tól 2184-ig uralkodott.

***Itt megint egy misztikus leírást kapunk a ‘szellemhez méltó ember’-ről, aki a legmagasabb szinten valósította meg a Tao-t. A könyv későbbi fejezeteiben olyan hétköznapi emberekről olvashatunk, akik a mindennapokban képesek megélni a Tao-val való harmóniájukat. Az itt használt "erény" (de) szó nem a szokásos vagy hagyományos értelemben vett etikus viselkedést jelenti, hanem a Tao megnyilvánulását az egyénben.)

Forrás: Enjoyment In Untroubled Ease (angol nyelven)

            The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)