(VII. 1.) Uralkodók és királyok részére

 

1. Nie Csüe négy kérdést tett fel Vang Ji-nek, amikre ez utóbbi nem tudott válaszolni*. Ekkor Nie Csüe felugrott, és nagy örömmel futott Pu-ji-cé-hez, hogy elmesélje neki. Pu-ji-ce ezt kérdezte tőle:

-- És most már tudod [a válaszokat]**? Ju-jü törzsből való uralkodó nem lehet egyenlő a Taj törzsből származó uralkodóval***. A Ju-jü törzsből való uralkodó nagyra becsülte az emberséget (ren/zsen) annak érdekében, hogy uralkodjon az emberek fölött. És sikerült is uralkodnia az emberek fölött, de sosem jutott el abba a világba, ami nem-emberi. A Taj törzsből származó uralkodó nyugodtan és békésen aludt, és könnyedséggel telten ébredt. Egyik pillanatban lóként tekintett magára, a másik pillanatban ökörként. Tudása valódi és kételyektől mentes volt, az erénye (de) pedig igaz, de sosem lépett be abba világba, ami nem-emberi****.

 

(*A II. fejezet 8. részében olvashattunk e kérdések közül hármat. A negyedik kérdést azonban nem ismerjük.

 

** A kommentátorok szerint Nie Csüe öröme abból fakadt, hogy végre felismerte, nincs válasz a kérdésekre.

 

***A „Ju-Jü törzsből való uralkodó” a bölcs Sun, a konfuciánus filozófusok eszménye. Az a bizonyos „Taj törzsből származó uralkodó” minden bizonnyal a legendás mitológiai Fu-hszi isten-király, aki a hagyomány szerint i.e. 2800 – i.e. 2737 között uralkodott, és akit a VI. fejezetben két helyen is megemlít a Csuang-ce.

 

****Sun nem tudott felülemelkedni a "nem-emberi" és "emberi" közötti megkülönböztetésen, ezért nem érte el azt, ami "nem-emberi". Vele ellentétben Taj képes volt túlhaladni az összes megkülönböztetésen, számára nem léteztek kategóriák.)

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Fung Yu-lan: Chuang Tzu (angol nyelven)

(VI. 15.) A nagyszerű és tiszteletreméltó mester

 

15. Ce-jü és Ce-szang barátok voltak. Egyszer, amikor tíz napon keresztül megállás nélkül esett az eső, Ce-jü-nek eszébe jutott Ce-szang, és az is, hogy barátja bajban lehet. Összecsomagolt egy kis rizst és elindult, hogy elvigye neki. Amikor odaért Ce-szang kapujához, olyan hangokat hallott, mintha valaki énekelve vagy zokogva lantot pengetne ezen szavak kíséretében:

-- Ó, apa! Ó, anya! Ó, ég! Ó, ember!

Mint amikor egy ember elfúló, elbicsakló hangon próbál meg elhadarni egy verset.

Ce-jü belépett:

-- Miért énekelsz így egy ilyen dalt? – kérdezte.

-- Azon elmélkedtem – felelte Ce-szang -, hogy mi okozta azt, hogy ilyen kétségbeejtő helyzetbe kerültem, de nem találom a választ. Hogyan is kívánhatták volna a szüleim, hogy ilyen szegény legyek? Az Ég mindent beborít részrehajlás nélkül, a Föld pedig mindent elbír részrehajlás nélkül – az Ég és a Föld engem választott volna ki arra, hogy szegénnyé tegyen? Megpróbáltam kitalálni, hogy ki tette ezt, de nem találtam a választ. És mégis itt vagyok, ebben az állapotban. Minden bizonnyal a végzet (ming) okozta mindezt!

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(VI. 14.) A nagyszerű és tiszteletreméltó mester

 

14. Jen Huj így szólt [Konfuciuszhoz]:

-- Haladok.

-- Mit értesz ezalatt? – kérdezte Konfuciusz.

-- Megszabadultam az emberségtől (ren/zsen) és az igazságosságtól (ji).

-- Ez jó – válaszolta Konfuciusz -, de nem elég.

 

Egy napon Jen Huj újra eljött, és ezt mondta:

-- Haladok.

-- Mit értesz ezalatt? – kérdezte ismét Konfuciusz.

-- Megszabadultam a szertartásoktól (li) és zenétől (jüe)*.

-- Ez jó – válaszolta Konfuciusz -, de nem elég.

 

Egy napon Jen Huj harmadjára is eljött, és ezt mondta:

-- Haladok.

-- Mit értesz ezalatt? – kérdezte Konfuciusz.

-- Ülök és megfeledkezem mindenről.

Konfuciusz összehúzta szemöldökét:

-- Mit értesz ezalatt, hogy ülsz és megfeledkezel mindenről?

-- Kapcsolatom a testemmel és annak részeivel feloldódott, az érzékszerveimről lemondtam. Hátrahagyva az anyagi formámat és búcsút mondva értelmemnek eggyé váltam a Nagy Áthatóval**. Ezt értem azalatt, hogy „ülök és megfeledkezem mindenről”.

-- Ha eggyé váltál [a Nagy Áthatóval], akkor semmiféle részrehajlás nincs benned – mondta Konfuciusz –, és mivel átalakultál, nincs benned állandóság. Ezért kiválóbb lettél, mint én***! Kérlek, hadd legyek a tanítványod!

 

(*Itt a különböző fordítások eltérnek a sorrendben. Míg James Legge, Burt Watson és Lin Jü-tang fordításában először az emberségről és igazságosságról feledkezik meg Jen Huj, és a második alkalommal a szertartásokról és zenéről, addig Robert Eno és Victor H. Mair fordításában először a szertartásokról és zenéről, és utána az emberségről és igazságosságról.

**Az eredeti kínai szövegben ez áll: ’a nagy üresség, amiben nincsen akadály, elzáródás’.

***Ez utalás lehet Konfuciusz szavaira, ami a Beszélgetések és mondások VI. fejezetének 9. részében olvasható: "A mester mondotta: Milyen kiváló ember volt Hui!" )

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(VI. 13.) A nagyszerű és tiszteletméltó mester

 

13. Ji-er Ce meglátogatta Hszü Ju-t*, aki ezt kérdezte tőle:

-- Mit tanultál Jao-tól?

Ji-er Ce így válaszolt:

-- Jao azt mondta, hogy gyakoroljam az emberség (ren/zsen) és az igazságosság (ji) kialakításának képességét, és azt, hogy világosan különbséget tudjak tenni a helyes és a helytelen között.

-- Akkor miért jöttél hozzám? – kérdezte Hszü Ju – Jao már megjelölte az arcod az emberséggel és igazságossággal, és levágta az orrod a helyessel és helytelennel**. Most hogyan fogsz szabadon és gondtalanul kóborolni a lesz-ahogyan-lesz ösvényen?

-- Mindezek ellenére én szeretnék vándorolni a[z ösvény] határa mentén - válaszolta Ji-er Ce.

-- Ez nem lehetséges - mondta Hszü Ju - A vak ember nem tudja értékelni egy finom vonalú szemöldök vagy egy kedves arc szépségét, a világtalan sem leli örömét a szertartási köpenyek színpompájában.

Ji-er Ce ekként felelt:

-- Igen, de Vu-csuang elvesztette a szépségét, Csü-liang elvesztette az erejét és Huang-ti (Sárga császár) elvesztette a bölcsességét – mindegyik átformálódott és átalakult***. Honnan tudod, hogy a Dolgok Teremtője nem törli le a jelölésemet, nem ragasztja vissza az orromat és nem állít helyre úgy, hogy követni tudjalak téged, mester?

-- Ah, ezt sosem tudhatjuk – legyintett Hszü Ju – Ezért most csak a lényeget vázolom neked: Az én Tanítóm, ó, az én Tanítóm!  Megítéli a tízezer dolgot, mégsem gondolja magát igazságosnak (ji), bőkezűsége átfog tízezer generációt, mégsem gondolja magát emberségesnek (ren/zsen). Ősibb mindennél, mégsem gondolja magát hosszú életűnek; beborítja az eget, fenntartja a földet, kialakítja a dolgok különböző formáját, mégsem tartja magát ügyesnek. Vele kóborolok.

 

 

(*Hszü Ju Jao császár (i.e. 2333-2234) tanácsadója volt. Az I. fejezet 4. részében folytat beszélgetést a császárral.

 

**A megjelölés/tetoválás és orrlevágás, mint csonkítás, a büntetés általános formája volt az ókori Kínában.

***Sem Vu-csuang szépségének, sem Csü-liang erejének háttértörténetét nem ismerjük. Azonban Huang-ti (Sárga császár) legendája a Hadakozó fejedelemségek korában került fókuszba, és egy i.e. 2. századi kézirat szerint átmenetileg visszavonult a világtól, hogy a bölcsességét átalakítsa.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(VI. 12.) A nagyszerű és tiszteletreméltó mester

 

12. Jen Huj így fordult Konfuciuszhoz:

-- Amikor Meng-szun Caj édesanyja meghalt, Meng-szun úgy gyászolt, hogy egyetlen könnycseppet sem hullajtott, szíve mélyén nem érzett fájdalmat, és a temetésén sem mutatott szomorúságot. Mégis, annak ellenére, hogy ezt a három dolgot nem tette meg, Lu államban mindenki úgy véli, hogy kiválóan rendezte meg a temetést. Valóban elismerik az emberek az ilyen felszínes viselkedést? Csodálkozom rajta.

-- Meng-szun mindent megtett, amit meg lehetett – válaszolta Konfuciusz – Az ő tudása már átlag feletti. Ezért szerette volna leegyszerűsíteni a temetést, de ezt teljesen nem tehette meg. Azért jó néhány dolgot mégis sikerült elhagynia. Meng-szun nem tudja, hogy mire való az élet, sem azt, hogy mire való a halál, nem tudja, hogy melyik jött előbb, melyik jött később. Készen áll arra, hogy a változás folyamatában valami mássá alakuljon anélkül, hogy tudatában volna ennek. Különben is, ha valami éppen átalakuláson megy keresztül, miből tudja meg, hogy ténylegesen változik? És ha valami éppen nem megy átalakuláson keresztül, miből tudja meg, hogy nem alakul-e át mégis? Könnyen meglehet, hogy te és én álmodunk, és még nem ébredtünk fel belőle. Bár Meng-szun testileg felzaklatódott, szív-elméjében sértetlen maradt. Számára a halál nem valóságos dolog, csupán olyan, mint egy szállásról való kiköltözés. [A temetésen] egyedül Meng-szun volt ébren. Amikor a többiek gyászoltak, ő is gyászolt – ezért viselkedett úgy, ahogyan.

Ezenkívül még szoktunk beszélni „én”-ről. De honnan tudjuk, hogy az az „én”, akiről beszélünk, tényleg „én”? Valaki esetleg azt álmodja, hogy ő madár és felröppen az égre, vagy esetleg azt, hogy ő hal és lemerül a víz mélyére. Ugyanakkor nem tudjuk, hogy mi, akik most beszélgetünk, ébren vagyunk-e vagy álmodunk*? Olyan hirtelen önt el bennünket az öröm, hogy esélyünk sincs mosolyogni, és még azelőtt mosolyogni kezdünk, hogy esélyünk lenne eltervezni [a mosolyt]**. Amikor valaki megpihen abban, ami számára eltervezett, és félreteszi minden gondolatát az átalakulásról, akkor belép a rejtelmes Ég (természet) egységébe.

 

(*Az álom és ébrenlét egymáshoz való viszonyáról a II. fejezet 11. részében már olvashattunk, az ún. "pillangós történet"-ben. 

**Ez a mondat meglehetősen homályos jelentésű és többféle értelmezése is van.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(VI. 11.) A nagyszerű és tiszteletreméltó mester

 

11. Ce-szang Hu, Meng Ce-fan és Ce-csin Csang beszélgettek. Az egyikük megkérdezte:

-- Ki az, aki úgy tud együtt élni másokkal, mintha nem élnének együtt, és úgy tud együtt tevékenykedni másokkal, mintha nem tevékenykednének együtt? Ki tud az égbe felkapaszkodni, a ködben vándorolni, a végtelenben bolyongani, és örökkön-örökké megfeledkezni az életről?

A három ember egymásra nézett és mosolygott. Nem volt ellentét a szívükben, és barátok lettek.

Nem sokkal később Ce-szang Hu meghalt. Konfuciusz, az esetről értesülve elküldte Kung mestert, hogy temetés előtt felajánlja segítségét. Amikor Kung mester odaért, hallotta, hogy a halott egyik barátja komponált egy dallamot, amit a másik barátja lanton kísér. A dal, amit énekeltek, ekként hangzott:

-- Ó, Szang Hu! Ó, Szang Hu!

   Visszatértél az igazihoz

   De mi még emberként itt vagyunk!*

Kung mester besietett és így szólította meg őket:

-- Bátorkodom megkérdezni, hogy vajon megfelel-e a szertartásosság (li) elvének az, hogy a holttest jelenlétében dalt énekeltek?

A két ember egymásra nézett és nevetve feleltek:

-- Mit tud ez az ember a szertartásról (li)?

Kung mester Konfuciuszhoz visszatérve elmesélte mi történt:

-- Miféle emberek ezek? – kérdezte végül felháborodva – Műveletlenül viselkednek és úgy tekintenek a testre, mintha az valami idegen dolog lenne. Énekelnek a holttest jelenlétében anélkül, hogy egy szemernyit is változtattak volna magatartásukon. Szavakat sem találok az ilyenekre – miféle emberek ezek?

-- Ezek az emberek – válaszolta Konfuciusz - a hagyományos szokásokon kívül barangolnak, velem ellentétben, aki belül barangol. A kinti és a benti összeegyeztethetetlen egymással, ezért hát bolond voltam, amikor elküldtelek oda, hogy részvétet nyilváníts. Ők a Dolgok Teremtőjének társai, akik az eget és földet összekötő életpára (csi) egységében kóborolnak. Úgy tekintenek az életre, mint valami idegen kinövésre, és számukra a halál olyan, mint e kinövés eltávolítása vagy egy kelés kivágása. Ebből a szemszögből kiindulva ki tudná megmondani, hogy melyik az élet és melyik a halál, vagy hogy melyik volt előbb és melyik utóbb? Különböző alkotóelemektől kölcsönözve állítják össze testüket, megfeledkezve májukról és epéjükről, hátra hagyva érzékeiket, hallásukat és látásukat. Újra és újra járnak egy kezdet és vég nélküli körben anélkül, hogy tudatában lennének a kettő közötti átmenetnek. Korlátok nélkül bolyonganak a földi világ porán és mocskán túl, szabadon és könnyedén, erőlködés nélküli cselekvéssel (vuvej). Miért is kellene őket azzal háborgatni, hogy kövessék a szokásos szertartást (li) csak azért, hogy jó benyomást tegyenek az átlagemberre?

-- Ha ez így van – kérdezte Kung mester -, akkor te miért ragaszkodsz a hagyományos szokásokhoz, mester?

Konfuciusz ekként válaszolt:

-- Én egyike vagyok azoknak, akiket az Ég elítélt. Ennek ellenére megosztom veled [ezt, amit tudok].

-- Bátorkodom megkérdezni, hogy mi az pontosan? – faggatta Kung mester.

-- A halak egész életüket vízben töltik, az emberek egész életüket a Tao-ban töltik – felelte Konfuciusz – Ahhoz, hogy a halak jól érezzék magukat a vízben, elég elmerülniük a tóban, és kellő táplálékot találnak. Ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat a Tao-ban, elég felhagyniuk minden erőfeszítéssel, és egész életükre nyugalmat találnak. Ezért mondják, hogy „a halak megfeledkeznek magukról a folyókban és tavakban, az emberek megfeledkeznek magukról a Tao művészetében”.

-- Bátorkodom megkérdezni – érdeklődött tovább Kung mester -, hogy pontosan miféle a különc ember?

-- A különc ember csak a többi emberhez viszonyítva különc, de ő az Ég társa. Úgy mondják, hogy „az Ég kis embere nemes ember az emberek között, és a nemes ember az emberek között az Ég kis embere”**.

 

 

(*A Sang-kor (kb. i.e. 16. sz. – i.e. 1045) óta létező hagyomány szerint temetés előtt szokás volt az ún. lélekvisszahívás, amely jobbára egy-két mondatból álló versike elmondásából állt. Itt azonban ének és lantjáték hangzik el.

**A VI. fejezet 3. részének lábjegyzetében már írtam, hogy Konfuciusz két nagy csoportra osztotta az embereket, az erkölcsileg magasabb rendű „nemes emberek” (csün-ce) és az átlagos „kis emberek” (hsziao-zsen) csoportjára.)

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Translation (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

 

(VI. 10.) A nagyszerű és tiszteletreméltó mester

 

10. Nem sokkal később Laj mester is ágynak esett. Zihálva kapkodott levegő után, úgy tűnt, már a halálán van. Családja jajveszékelve álldogált körülötte. Amikor Li mester megérkezett, rájuk kiáltott:

-- Csitt! Menjetek odébb! Ne zavarjátok meg a változás folyamatát!

Majd az ajtófélfának dőlve e szavakkal fordult Laj mesterhez:

-- Milyen csodálatos is a Dolgok Teremtője! Vajon mit tesz veled ezután? Hová küld téged? Patkánymájat formál belőled? Vagy bogárlábat?

Laj mester fulladozva, lihegve felelt:

-- Egy gyerek engedelmeskedik szüleinek, és oda megy, ahová küldik. Keletnek, nyugatnak, északnak vagy délnek. A jin és jang azonban több, mint az ember szülei. Ha a jin és a jang azt akarja, hogy minél előbb meghaljak, de én nem engedelmeskedem nekik, akkor nem leszek egyéb, mint makacs és lázadó. És ez nem az ő hibájuk volna, hanem az enyém.

A Nagy Tömeg (természet/univerzum) testet ad, életem delén kemény munkát, idős koromra nyugalmat, halálom után pihenőhelyet – tehát ha jó lesz általa az életem, akkor jó lesz általa a halálom is*. Ha egy nagyszerű kovácsmester öntőformájából kiszólna az olvadó fém és azt mondaná a mesternek, hogy „készíts belőlem Mo-je kardot”**, akkor bizony a kovácsmester úgy tekintene rá, mint valami rejtélyes, baljóslatú fémre. És ugyanígy csupán azért, mert nekem most éppen emberi formám van, azt mondanám, hogy „csak ember akarok lenni! Csakis ember”, akkor a Dolgok Teremtője rám is rejtélyes, baljóslatú szerzetként tekintene.

Így hát, ha az eget és a földet egy hatalmas kemencének tekintem, a Dolgok Teremtőjét pedig egy nagyszerű kovácsmesternek, akkor hová küldhetne, ami nem volna megfelelő számomra? Életemet befejezve elalszom és nyugodtan ébredek fel [akármilyen formát is kapok].

 

 

(*Ugyanez olvasható a VI. fejezet 6. részében.

 

**Az ókori kínai Vu állam királyának, az i.e. 514 – 496 között uralkodó He-lü-nek híres kardja.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters   (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)