(II. 7.) A dolgok egyenlőségéről

7. Régen a Tao nem volt megosztott. Régen a beszéd nem volt állandó. De létrejöttek a nézetek, létrejött az "ez", és ezáltal pedig a határvonalak. Hadd magyarázzam el, mit értek határvonal alatt.

  Létezik a bal és a jobb; léteznek viták és mérlegelések; felosztások és megkülönböztetések; versengések és viszályok. Ez a [nézeteket elválasztó] határvonal nyolc típusa.

A bölcs elfogadja azt, ami a hat birodalmon kívül van, de nem értekezik arról*. A bölcs értekezik arról, ami a hat birodalmon belül található, de nem ítélkezik fölötte. A Csun-csiu-ban**, ami az előző királyok történelmét írja le, a bölcsek ítélkeztek, de nem folytattak vitát. Mert amikor elemzünk valamit, akkor mindig van olyan, amit nem elemzünk. Amikor vitázunk valamiről, akkor mindig van olyan, amiről nem vitázunk. Bárki kérdezheti, hogyan is van ez? A bölcs átöleli a dolgokat, míg az átlagemberek vitatkoznak, egymásnak mutogatva részrehajlásukat egyik vagy másik dolog iránt. Ezért mondhatjuk azt, hogy ‘a vitatkozás a nem tiszta látás bizonyítéka’.

  

  A nagy Tao szavakkal ki nem fejezhető. A nagy vita beszéd nélküli. A nagy emberség (ren/zsen) nem [egyedi] emberség. A nagy tisztesség nem szerény. A nagy bátorság nem erőszakos.

A Tao, ami feltárja magát, az nem a Tao. A vita, amit szavakba öntenek, nem éri el a célját. Az emberség, aminek állandó tárgya van, elveszíti az egyetemes jellegét. A tisztesség, amit nem lehet észrevenni, nem valódi. A bátorság, amelyik erőszakos, nem lehet sikeres. Ez az öt kereknek látszik, de könnyen négyszögletessé válhat***. Éppen ezért az a tudás a legnagyobb, amelyik megáll annál a pontnál, amit nem tud. Ki ismeri azt a vitát, aminek nincs szüksége szavakra, és azt az Utat, amelyiken nem lehet lépkedni?

Aki ezt ismeri, arról úgy tartják, hogy belépett az ‘Az Égi Kincses-házba’. Amibe önthetünk anélkül, hogy megtelne; amiből meríthetünk anélkül, hogy kifogyna; és mégsem tudjuk, hogy honnan jön az utánpótlás. Ezt úgy hívják, hogy ‘Elrejtett Fény’.

   Egykor régen Jao ezekkel a szavakkal fordult Sun-hoz:

-- Meg akarom támadni Cung, Kuaj and Hszü-ao fejedelmeit. Még akkor sem tudom kiverni a fejemből ezt a vágyamat, ha a trónom ülök. Miért van ez?

Sun ezt válaszolta:

-- Ez a három fejedelem úgy él a maga kis államában, mintha fekete üröm és más bozótos közepette tanyáznának; hogyan lehetséges, hogy mégsem tudod kiverni őket a fejedből? Valamikor régen tíz nap bújt elő egyszerre és minden dolog fénybe borult általuk – mennyivel nagyobb a te erényed (de), amely elhomályosítja az összes napot [és ezáltal képes vagy arra, hogy eltűrj más uralkodókat]****.

(*A "hat birodalom": az ég, a föld és a négy égtáj, tehát gyakorlatilag a világegyetem.

**Lehetséges, hogy a Tavaszok és őszök című krónikára utal, amely a Lu fejedelemség eseményeit rögzítette i.e. 722-i.e. 481 között, és amely a konfucianizmus szent könyveinek, az Öt klasszikusnak egyike. Ugyanakkor hasonló kifejezéssel -"tavaszok és őszök" - illették a különböző feudális államok krónikáját is.

***Azaz, ha valaki odafigyel ennek az öt kerek, egész dolognak a betartására, akkor a segítségükkel haladhat az úton, de ha nem, akkor négyszögletes, mozdíthatatlan akadállyá változhatnak.

****Az 'erény' (de) ebben az értelemben a Tao erejét, azaz megnyilvánulását jelenti.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 6.) A dolgok egyenlőségéről

6. De most tennék egy kijelentést – ámbár nem tudom, hogy ez vajon egy csoportba tartozik-e azzal, amiket mások állítanak vagy sem. De akár egy csoportba tartozik, akár nem, akkor is beleilleszthető valamilyen egyéb csoportba. Így ebből a szempontból nézve nem különbözik a mások állításaitól. Hadd próbáljam ezt elmagyarázni.

  Ha van egy kezdet, akkor kellett, hogy legyen egy nem-kezdet. És kellett, hogy legyen egy olyan nem-kezdet, ami a nem-kezdetet előzte meg.

  Ha van lévő, akkor kellett, hogy legyen nem-lévő. És kellett, hogy legyen egy időszak, amikor még a nem-lévő sem létezett. Aztán hirtelen létezett a nem-lévő. De akkor vajon melyik volt a lévő (you/ju) és melyik volt a nem-lévő (wu/vu)?* Bár most mondtam valamit, de nem tudom, hogy ezeknek a szavaknak, amiket mondtam, van-e valami értelmük vagy sem.

  

  Az Ég alatt nincs nagyobb, mint egy őszi tollpihe hegye, míg a Taj-hegy kicsi. Senki sem hosszabb életű, mint az a gyerek, aki csecsemőkorában hal meg, míg Peng Cu rövid ideig élt. Az Ég és a Föld velem együtt keletkezett, így a tízezer dolog és én egyek vagyunk**. 

  Mivel minden dolog egy, hogyan lehetne róla bármit is beszélni? De mert kimondtam, hogy ‘minden dolog egy’, hogyan ne lehetne róla bármit is beszélni? Egy meg a beszéd, az kettő; kettő meg az eredeti egy, az három. Ha tovább folytatnánk [az ilyen jellegű összeadást], még a legjobb matematikus sem tudná, hogy hol lesz a vége, és hát még egy átlagos ember! Éppen ezért, ha a nem-lévőtől a lévőbe való eljárás folyamatában háromig számolva jutottunk el, akkor meddig jutnánk a lévőtől a lévőig való eljárás folyamatában? Mondjunk le erről az eljárásról, és hagyjuk a dolgokat megtörténni.***

(*Csuang Ce Lao Cé-vel ellentétben nem úgy véli, hogy a nem-lévő (wu/vu) és a lévő (you/ju) egymással szembenálló fogalmak, hanem úgy, hogy a kettő együtt mozgatja az átalakulást és változást, mert egymást váltva szüntelen folyamatot alkotnak.

**Ezt a három paradoxont tartalmazó mondatot Huj Ce-nek tulajdonítják. Peng Cu-ról – azaz ‘Peng pátriárkáról’ - már az I. fejezet 2. részében is említést tesz a könyv. Peng Cu legendásan hosszú életéről rengeteg taoista tanmese szól. Állítólag a Sang-dinasztia végefelé (kb. i.e. 1100 körül) már több, mint 767 éves volt, ennek ellenére változatlan életerőnek örvendett. Hosszú élete során 49 feleségét és 54 fiát vesztette el.

 

***Azaz, “Ha távol tartjuk magunkat ettől az eljárástól, nem lesznek állítások és tagadások (nem lesznek ellentétek)" idézi James Legge a zárómondat értelmezésénél az i.sz. 7. században élt egyik legjelentősebb kommentátort, Cseng Hszüan-jing-et.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Lélekenciklopédia IV. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 117.o.

(II. 5.) A dolgok egyenlőségéről

5. A régmúlt időkben élt emberek tudása elérte a legvégső pontot. Mi volt ez a legvégső pont? Felismerték, hogy először nem volt semmi. Ez a legvégső pont, amit elértek, a lehető legtöbb, amihez nem lehet semmit sem hozzátenni. A következő szinten úgy vélték, hogy léteznek dolgok, de nem tettek köztük különbséget az emberek. A harmadik szinten úgy vélték, hogy léteznek ugyan különbségek a dolgok között, de rájuk vonatkozóan nem állították "ezt" vagy nem tagadták "azt". 

  Az állítások és tagadások megjelenése miatt sérült meg a Tao elve. És mivel a Tao elve megsérült, a részrehajlás, pártatlanság tökéletessé vált. De valóban létezik-e tökéletesség és sérülés egyszerre? Vagy nem létezik? Olyankor létezik tökéletesség és sérülés egyszerre, amikor Csao játszik lantján. És olyankor nem létezik tökéletesség és sérülés egyszerre, amikor Csao nem játszik lantján*.

 
  Csao Ven lanton játszott, Si Kuang zenész mester a botjával ütötte a ritmust és Huj Ce [nézeteit magyarázva] nekidőlt egy napernyőfának. Ez a három mester majdnem tökélyre vitte saját művészetét és élete végéig gyakorolta azt. Ugyanakkor mindegyik hitte, hogy ebben, amit ők annyira kedvelnek, különböznek másoktól, és szerették volna mások számára is világossá tenni. De bármennyire is próbálták, mások számára ez nem lett világos. Ezért Huj Ce ‘a kemény’-ről és ‘a fehér’-ről** szóló zavaros vitával fejezte be életét. Csao Ven fia pedig ugyanúgy folytatta apja művészetét anélkül, hogy élete végéig elérte volna a tökéletességet. Ha ezt, amit elértek, mégis tökéletességnek lehet neveni, akkor én szintén megvalósítottam a tökéletességet. De ha ezt mégsem lehet tökéletességnek nevezni, akkor sem én, sem más nem valósította meg a tökéletességet.

  Éppen ezért a bölcs arra törekszik, hogy megszabaduljon a zűrzavar és bizonytalanság ragyogásától.  Nem használja az egyéni nézeteit, helyette a közös vonásokban időzik - ezt hívjuk úgy, hogy a világosság [helyes] használata.

(*Burt Watson ezt a két mondatot a következőképpen magyarázza: Csao Ven híres lantművész volt, akinek legjobb játéka (azaz az ő tökéletessége) is messze állt az ideális zenétől. Így az ő legjobb játéka (tökéletessége) egyben az ideális zene sérülését is jelentette. Ezért amikor Csao Ven nem játszott lantján, akkor nem létezett sem tökéletesség, sem pedig sérülés. Míg Kuo Hsziang kommentárja szerint egy dallam előadása során nem lehet az összes hangot egyszerre lejátszani, csak egy részét. Ezért amikor Csao Ven zenélt, akkor sérülést okozott a tökéletességben. De ha nem zenélt, akkor nem volt sem tökéletesség, sem pedig sérülést.

 

**Csuang Ce az előző, 4. részben már utalt Gongszun Long, kínai filozófus Gongszun Long-ce című művének két fejezetére. Itt a harmadikat hozza fel negatív példaként, amelynek a címe a ‘Keményről és fehérről’.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven) 

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 4.) A dolgok egyenlőségéről

4. Amikor azt akarom megértetni, hogy egy ujj nem-ujj, akkor jobb, ha azt magyarázom el, hogy mi a nem-ujj, nem pedig azt, hogy mi az ujj. Amikor azt akarom megértetni, hogy egy ló nem-ló, akkor jobb, ha azt magyarázom el, hogy mi a nem-ló, nem pedig azt, hogy mi a ló.* Az Ég és Föld olyanok, mint egy ujj; a tízezer dolog olyan, mint egy ló.

  Az állításaim az állításaimon alapulnak. A tagadásaim a tagadásaimon. Egy ösvény azáltal jön létre, hogy lépkednek rajta; a dolgok olyanok, mert azt mondjuk rájuk, hogy olyanok. Miért olyanok? Azért, mert olyannak mondjuk őket. Miért nem olyanok? Azért, mert nem olyannak mondjuk őket.  Minden dolog rendelkezik azzal, amiről azt mondhatjuk, hogy olyan; minden dolog rendelkezik azzal, amit állítunk róla. Nem létezik semmi sem, ami ne lenne olyan; nem létezik semmi sem, amiről ne lehetne valamit állítani.

  Éppen ezért, legyen szó egy gabona száráról vagy egy hatalmas oszlopról, egy undorító leprásról vagy egy olyan szépségről, mint Hszi Si**, nagy dolgokról és közönségekről, nevetségesekről és furcsákról; – a Tao által mind eggyé válnak.

Amikor szétválasztunk egy dolgot, akkor létrehozunk másokat, és azáltal, hogy létrehozunk másokat, elpusztítjuk azt az egyet. De minden dolog, létrehozásától és elpusztításától függetlenül újra eggyé válik, és csak a messze-látó ember tudja, hogy hogyan fogja őket egybe:

Nem használja az egyéni [megkülönböztető] nézeteit, hanem a közös vonásokban időzik. A közös vonásokban való időzés már használható; ami használható, az a járható; ami járható, az a sikeres. A sikerrel pedig mindent elér, és anélkül, hogy tudná, hogy hogyan csinálja, megvalósítja azt, amit Tao-nak neveznek.

   

  Ha valaki azzal fárasztja agyát, hogy megpróbálja egyesíteni a dolgokat ahelyett, hogy felismerné azt a tényt, hogy már amúgy is minden [dolog és nézet] egy és ugyanaz, akkor úgy viselkedik, mint amire azt mondják ‘reggel hármat’. Mit jelent ez a kifejezés?

Élt egyszer egy ember, aki majomtartással foglalkozott. Ez az ember diófélékkel etette állatait, akiknek ezt mondta: 

-- Reggel adok nektek három [mérőnyi mennyiséget] és este négyet.

A majmok erre dühösek lettek. 

-- Rendben - szólt a gazda, hogy megbékítse őket - Akkor reggel adok négyet és este hármat. 

Ezzel már minden majom megelégedett.

A szavak és a valóság között semmiféle ellentmondás nem volt, mégis az első közlés felbőszítette az élőlényeket, a második megörvendeztette őket. 

  Ezért a bölcs ember összhangba hozza az állításokat és tagadásokat, és az Ég kiegyenlítőjére*** helyezi őket. Ezt hívják "dupla úton való járásnak".

(*Ez utalás Gongszun Long kínai filozófus (i.e. 325-250) nézeteire. Munkája, a Gongszun Long-ce (‘Gongszun Long mester’) egyike annak a kizárólag logikával foglalkozó ókori kínai műnek, amely legalább részben fennmaradt. A feltehetőleg 14 eredeti fejezetből csak hatot ismerünk. Ezek egyike ‘A fehér ló párbeszéd’, a másik a ‘Dolgokra való mutatásról’. Ha a teljes mű fennmaradt volna, könnyebben értelmezhetnénk az itteni szöveget. A Csuang-ce 17. és 33. fejezetében még lesz szó Gongszun Long-ról.

**Az ókori Kína híres Négy szépségének egyike volt, akit Jüe királya ajándékozott oda ellenségének, Vu királyának. Ez utóbbi a nő kedvességétől és szépségétől elvarázsolva nem törődött birodalmával, csak vele. Majd pedig amikor i.e. 473-ban Jüe királyának csapatai legyőzték a vu seregeket, Vu királya belátva azt, hogy mekkora hibát követett el, öngyilkos lett.

***Szó szerint, ‘Égi-Öntőforma vagy Öntőforma’ – a Tao egy másik neve, ami minden dolgot kialakít.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            When a white horse is not a horse (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 3.) A dolgok egyenlőségéről

3. Ha mindenki azt a szív-elmét (hszin) követné, ami számára eredetileg megadatott*, és azt fogadná el tanítójául, akkor melyik ember maradna tanító nélkül? Ilyen módon nem csupán azoknak lenne tanítója, akik értelmesek és az összefüggéseket átlátva képesek döntést hozni, hanem azoknak is, akik bolondok és meggondolatlanok.

De ha valaki eltávolodva ettől a szív-elmétől azt állítja, hogy létezik 'helyes' vagy 'helytelen', az olyan, mintha azt mondanám, ‘Ma indulok el Jüe-be és tegnap érkeztem meg’.** Vagyis kijelenteném egy nem létezőről, hogy létezik. Még a szellem-szerű Jü sem képes arra, hogy létezővé tegyen egy nem létezőt, hát akkor én hogyan csinálhatnék ilyet?***

Mert a beszéd nem csupán a levegő rezdülése, a beszéd arra való, hogy közöljenek általa valamit. Ugyanakkor az, amit közölnek, nem mindig megalapozott. Ebben az esetben elhangzott-e ténylegesen beszéd vagy sem? Úgy vélné az ember, hogy a szavak különböznek egy madárfióka csicsergésétől, de csakugyan van-e köztük különbség? Hogyan válhat a Tao olyan zavarossá, hogy létezik benne ‘igaz’ és ‘hamis’? Hogyan válhat a beszéd olyan zavarossá, hogy létezik vele kapcsolatban ‘helyes’ és ‘helytelen’?

Lehet, hogy a Tao eltávozott, és nincs többé jelen? Lehet, hogy a beszéd jelen van, de nem megfelelő?

A Tao a részrehajlás miatt válik zavarossá, a beszéd pedig az ékesszólás miatt válik zavarossá. Ezért vitatkoznak egymással a konfuciánusok és a motisták****. Az egyik oldal azt állítja, amit a másik oldal tagad, és fordítva. Ha valaki szeretné állítani azt, amit a másik tagad és tagadni azt, amit a másik állít, akkor erre nincsen jobb módszer, mint a világosság alkalmazása.

  

Más dolgokhoz viszonyítva minden dolog 'az', és önmagához viszonyítva minden dolog 'ez'. Ezért, ha valamit ‘abból’ a szempontból próbálnék szemügyre venni, akkor azt nem láthatom, de megérthetem 'ebből' a szempontból. Éppen ezért mondjuk, hogy ‘ebből a nézetből’ származik ‘az’; és hogy ‘annak a nézetnek’ következménye ‘ez’. Ez az az elmélet, mely szerint ‘az’ és ‘ez’ egymást hozzák létre.

Ugyanakkor egyértelmű, hogy ahol van élet, ott halál is van, ahol van halál, ott élet is van. Amikor egy dolgot elfogadunk, akkor egy másikat elfogadhatatlannak tartunk. Amikor egy dolgot elfogadhatatlannak tartunk, akkor egy másikat elfogadunk. Amikor valamit állítunk, akkor egy másik dolgot tagadunk, amikor valamit tagadunk, akkor egy másik dolgot elfogadunk. Éppen ezért a bölcs nem ezt az utat választja, hanem az Ég fényében vizsgálja a nézeteket, elfogadva 'ezt' annak, ami.

  

‘Ez a nézet’ ugyanaz, mint ‘az’, és ‘az a nézet’ ugyanaz, mint ‘ez’. De ‘az a nézet’ magában foglalja a “helyes’-t és ‘helytelen-‘t; és ‘ez a nézet’ szintén magában foglalja a ‘helyes’-t és a ‘helytelen’-t. Tehát valójában létezik-e két külön nézet, ‘ez’ és ‘az’ vagy nem létezik? Ahol ‘ez’ és ‘az’ megszűnnek ellentétek lenni, ott van a Tao középpontja. Amikor megtaláljuk ezt a középpontot a kör közepén, akkor képesek leszünk válaszolni a dolgok vég nélküli átalakulására. Az állítások átalakulása vég nélküli és a tagadások átalakulása szintén vég nélküli. Ezért mondom, hogy [ezek válaszolására] nincsen jobb, mint a világosság.

(*A hszin (xín), azaz a szív-elme művelése a konfuciánusok szerint elengedhetetlen, ezzel ellentétben a taoista nézet, különösen a Csuang-ce úgy véli, hogy a társadalom bármilyen jellegű befolyásoló hatása csak konflikust okoz, és káros az ember eredeti, veleszületett természetére (hszing - xing).

**Az I. fejezet 7. részében először feltűnő filozófus, Huj Ce egyik mondása, amely az átgondolatlan, megalapozatlan véleménynyilvánítás abszurditását fejezi ki. 

***Nagy Jü vagy Ta-jü az ókori legendás uralkodó, Ti Sun utódja volt. A Sárga-folyó völgyének szabályozásával jelentős sikereket ért el az árvizek elleni védekezésben. Úgy tartják, emiatt választotta Ti Sun saját fia helyett Jü-t utódjául.

****Mo Ti vagy Mo Ce – latinosan: Miciusz, i.e. 5. század vége - i.e. 4. század eleje - kínai filozófus volt. Az általa alapított filozófiai irányzatot, a motizmust elsősorban a konfuciánusok, élükön Meng Ce, támadták nagyon vehemensen. Közösségeik feltehetőleg már a Csin-dinasztia idejére (i.e. 221-206) teljesen beleolvadtak a többi filozófiai hagyományba. Ugyanakkor a motista eszmék még több száz éven át fennmaradtak, és nem csupán a kínai gondolkodókra hatottak, hanem a politikai filozófia és a Csin-és a Han-dinasztia (i.e. 206-i.sz. 220) politikai döntéseinek formálásában is segítettek.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             Mozi (Mo-tzu) Internet Encyclopedia of Philosophy (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 2.) A dolgok egyenlőségéről

2. A nagy tudás mindent átfogó és határtalan; a kis tudás elfogult és korlátozott. A kiváló beszéd tiszta és világos; a jelentéktelen beszéd jobbára locsogás. Amikor alszunk, a lelkünk elkóborol*; amikor felébredünk, testünk sürög-forog. Másokkal való kapcsolataink konfliktusokhoz vezetnek, és szív-elménket minden áldott nap küzdelemre használjuk. Határozatlanok, képmutatóak, zárkózottak leszünk. Az apró félelmek nyugtalanságot és szorongást szülnek, a nagy félelmek lesújtanak és megsemmisítenek.

Vannak, akik olyan hirtelen és gyorsan fejezik ki véleményüket, akár egy íjból kilőtt nyílvesszőt, mintha az ő feladatuk volna megítélni azt, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Mások úgy ragaszkodnak álláspontjukhoz, mint egy eskühöz vagy szerződéshez, elszánva a győzelemre. Némelyek őszi vagy téli hervadásban hanyatlanak napról napra. Vannak olyanok is, akik úgy belemerülnek [érzéki] dolgaikba, hogy nem lehet velük semmit sem kezdeni. Megint mások kimerültek és olyan zárkózottak, mint egy lepecsételt boríték, ami idős korukat jelzi. Szív-elméjük közel van a halálhoz, nem lehet visszahozni életerejüket.

Öröm és harag, szomorúság és élvezet, aggodalom és megbánás, megbízhatatlanság és állhatatosság, szenvedély és közöny, türelmetlenség és lomhaság – ezek az érzések olyanok, mint egy üres csőből kiáramló zene vagy meleg nedvességből kisarjadzó gombák. Sorra jönnek elő, éjjel-nappal váltják egymást bennünk, és senki nem tudja, hogy honnan hajtanak ki. Elég! Elég! Gondoljuk át ezt minél hamarabb, és akkor rájövünk, hogy honnan keletkeznek.

  

Ha nem volnának ‘mások’, akkor nem volnék ‘én’; ha nem volnék ‘én’, akkor nem volna semmi, ami érzékelne ‘mások’-at; – ez közel jár az igazsághoz, de nem tudjuk, hogy mi teszi azzá. Ezzel kapcsolatban úgy tűnik, mintha volna egy valódi kormányzó, de nem találjuk egyértelmű jelét [jelenlétének és tevékenységének]. Bár joggal feltételezhetjük, hogy ez a valaki képes cselekedni, de nem látjuk az alakját. Vannak tulajdonságai, de nincs alakja.

Adott a testem a száz csontjával, a kilenc nyílásával és hat zsigeri szervével, mindegyik a megfelelő helyen. Melyik része az, amelyik leginkább én vagyok? Mindet egyformán szeretem? Vagy egyiket jobban, mint a többit? Tételezzük fel, hogy egyenlőnek tekintem őket, de akkor nem olyasmi ez, mintha a szolgálóim lennének? Ha ez így van, akkor egyik sem alkalmas arra, hogy irányítsa a másikat? Vagy felváltva, egyszer irányítják egymást, egyszer szolgálnak? Ha nem, akkor van közöttük egy valódi irányító? Akár sikerül beazonosítani [ennek az irányítónak] a valódi tulajdonságait, akár nem, az az ő működésére nézve semmilyen befolyással nem bír.            

  

 Onnantól kezdve, hogy megkaptuk a teljes testi formánkat, ragaszkodunk hozzá, amíg el nem érkezik a vég. Konfliktusokkal vagy beletörődéssel teli utunkat megállás nélkül száguldjuk végig – ez nem szomorú? Folyamatosan küszködünk egész életünkön át anélkül, hogy látnánk munkánk gyümölcsét, és tönkremegyünk, elhasználódunk a munkában anélkül, hogy tudnánk, mire jó ez az egész – hát nem siralmas?

Lehet ugyan azt mondani, hogy ‘de legalább nem vagyunk halottak’, ugyanakkor milyen előnye van ennek? Amikor a test lebomlik, a szív-elme vele együtt ugyanígy – nem ez a legsiralmasabb tény az összes közül? Az ember élete valóban ilyen kilátástalan volna? Csak én vagyok egyedül, aki ennyire összezavarodott? Mások nem így látják?

(*Az ókori Kínában olyan felfogás is létezett a lélekről, hogy nem csupán a halál bekövetkeztével hagyja el a testet, hanem álom vagy betegség során, sőt, akár még ijedtség következtében is.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
             Lélekenciklopédia IV. kötet, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 170.o. 

           

(II. 1.) A dolgok egyenlőségéről

1. Nan-Kuo Ce Csi előrehajolva ült zsámolyán. Az égre nézve finoman lélegzett, úgy tűnt, hogy önkívületi állapotban van, elvesztve minden kapcsolatát a külvilággal. Mellette állt [tanítványa], Jen Cseng Ce Ju, aki így szólt:

-- Mi ez? Hogyan tudod úgy formálni a testet, hogy olyanná váljon, mint egy elszáradt fa, és a szív-elmét, hogy olyanná váljon, mint a kiégett salak? Sosem láttalak még ilyennek, mint amilyen most vagy.

-- Jó, hogy feltetted ezt a kérdést, Jen – felelte Ce Csi –, most valóban elvesztettem önmagam*; de hogyan magyarázhatnám el, hogy megértsd? Bizonyára már hallottad az ember zenéjét, de nem hallottad a Földét. Vagy ha már hallottad a Föld zenéjét, még nem hallottad az Ég zenéjét.

-- Nagyon kérlek, fejtsd ki ezt bővebben! – kérte Ce Ju.

A válasz ekként hangzott:

-- A Nagy Tömeg (természet/univerzum) életpáráját (csi) szélnek nevezik. Ha nyugalomban van, nem történik semmi; de amikor viharként nekiindul, akkor a hegyek és völgyek megszámlálhatatlan nyílása visszhangozza hangját; – bizonyára felfigyeltél már erre. Nézz meg egy erdőt, amely a hegyek ormán áll. Száz arasznyi kerületű, hatalmas fáinak hasadékai és odvai olyanok, mint az orrlyukak vagy a száj vagy a fül nyílásai; van köztük négyszögletes, van köztük kerek, mint egy csésze vagy egy mozsár; vagy horpadások, amik olyanok, mint egy nedves lábnyom vagy mint egy nagy pocsolya. Amikor a szél feltámad, olyan hangot adnak, mint a háborgó víz, a süvítő nyíl, ordítás, lihegés, sivítás, rekedt vagy mély üvöltés, gyászos sírás és fütyülés. Az első hangok magasan szólnak, az őket követőek mélyebbek. A gyengéd szélnek enyhe a visszhangja; a könyörtelen szélnek hatalmas. És amikor a vad szélroham elmúlik, minden nyílás üres [és csendes]; – bizonyára láttad már, hogy utána a levelek remegnek és reszketnek.

-- Tehát akkor a Föld zenéje az, amelyet ezek a nyílások adnak  – összegezte Ce Ju –; és az emberé a sípokból és fuvolákból ered. Engedd meg, kérlek, hogy az Ég hangjairól kérdezzelek.

-- Amikor a szél fúj, a nyílások sokaságából származó hangok különbözőek, mivel a nyílások mérete különböző. Amikor a szél eláll, akkor megszűnnek a hangok is. Tehát, ha ezek a dolgok önmagukból [a szél és a nyílások méreteiből] keletkeznek – mi szükség volna bármilyen más, őket hajtó egyéb tényezőre?**

(*”Elvesztette önmagát” – azaz meditált. Csuang Ce ezt a gyakorlatot többek között, a 'szív-elme (xín - hszin) böjtje' kifejezéssel illeti, amely arra irányul, hogy a meditáció során 'elveszítve önmagát' (gondolatait, érzéseit és mindent, ami a hagyományos emberi gondolkodásmódhoz kötheti) visszataláljon a Tao-hoz. Az ókori kínai felfogás szerint a szív nem csupán az érzelmek központja, hanem az érzékelésé, felfogásé és racionális gondolkodásé is, ezért némely fordító 'szív böjtje'-ként, mások pedig 'elme böjtje'-ként fordítják ezt a kifejezést. A későbbi fejezetekben megjelenik a 'megfeledkezve ülés' - zuowang vagy co-vang - kifejezés is, amely a kínai kanonizált szövegek közül ebben a műben tűnik fel legelőször.

 **A klasszikus kínai szövegekben és hagyományban az 'Ég' (tian) vagy az 'Ég és Föld' (tiandi) kifejezés a 'természetet' jelentette. Tehát az 'Ég zenéje' a természet zenéje is egyben. Az ember zenéje, a Föld zenéje és az Ég zenéje együttesen adja azt a természetet, amely teljesen magától, őket hajtó külső tényező nélkül működik.)

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven) 

             History of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven) 

             Lélekenciklopédia IV. kötet, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 108. és 124. oldal