2. Élt egy ember, Sen-tu Csia, akinek nem voltak lábai*. Ő is, akárcsak a csengi Ce-csan, Po-hun Vu-zsen** mesternél tanult.
Egy napon Ce-csan így fordult ehhez a láb nélküli emberhez:
-- Ha én megyek ki elsőként, te maradsz hátra, és ha te mész ki elsőként,
én maradok hátra.
A következő napon újra együtt ültek ugyanazon a gyékénymatracon a teremben,
és Ce-csan ugyanazokat a szavakat mondta neki, mint előző nap, de még
hozzátette:
-- Én most indulok kifelé. Hátra maradsz vagy sem? Egyébként meg te nem is
próbálsz kitérni egy ilyen magamfajta magas társadalmi rangban lévő ember
útjából. Úgy gondolod, hogy egyenlő vagy vele?
Sen-tu Csia ekként válaszolt:
-- Létezik-e mesterünk iskolájában ilyesmi, hogy magas társadalmi rang?
Uram, annyira nagyra tartod magad miniszterként, hogy semmibe veszel másokat. Azt szokták mondani, ha egy tükör fényes, a porszem nem
marad meg rajta. De ha megmarad, akkor a tükör már nem fényes. Ha valaki sokat
időzik értékes emberek között, hibátlanná válik. Itt a mi
tanítónk, akit azért választottál, hogy nagyobbá tegyen téged, mint amilyen
vagy, és mégis így beszélsz? Nem gondolod, hogy tévedsz?
-- Egy ilyen kinézetű ember, mint te – kérdezte megvetően Ce-csan –,
igyekszik magát olyan jónak feltüntetni, mint Jao? Külsődről ítélve meglehet,
hogy hiába vizsgálnád meg magad erényedet illetően.
-- Nagyon sok ember mentegetőzik, ha vétkezik valamiben – mondta Sen-tu Csia -, és
úgy véli, hogy nem érdemli meg a büntetést. De vannak olyanok, akik nem
keresnek kifogásokat, és akik elismerik, hogy nem érdemelnek kíméletet. Csak a
teljes-erényű ismeri fel az elkerülhetetlent és nyugszik bele a végzetébe (ming). Amikor a régi idők híres íjásza, Ji lőni készülvén felhúzta íját, a
céltáblája előtt elsétált emberek mindegyikét el kellett volna találnia. Ha
valamelyiket mégsem lőtte meg, akkor azt a végzet hozta így. Sok ép lábú ember nevet
rajtam azért, mert nekem nincsenek meg a lábaim. Ez vad dühvel tölt el. De
ilyenkor eljövök a tanítónkhoz, itt eldobom ezt az érzést, és lenyugszom. Talán
azért, mert a mester megtisztít a jóságával. Tizenkilenc éve vagyok a tanítványa,
de még sosem éreztette velem, hogy nincs lábam. Uram, te és én most a fizikai testen belül kóborolunk, de te mégis a test külső formája alapján ítélsz meg. Nem tévedsz ebben?
E szavak hallatán Ce-csan kényelmetlenül érezte magát, viselkedése és arckifejezése megváltozott. Végül így szólt:
-- Uram, ne beszéljünk erről többet.
(*Az ókori Kínában az amputálás a legtöbb esetben - jogosan vagy nem jogosan - a büntetés
egyik formája volt. Bár a Csuang-ce sem ebben, sem az előző történetben nem fejti ki,
hogy mi miatt vágták le a főszereplők lábait.
**Cseng (Zheng) i.e. 806-ban alapított ókori kínai hercegség volt, amely i.e. 375-ben vesztette el függetlenségét.
Ce-csan – eredeti nevén Kung-szun Csiao, aki Cseng hercegség minisztere és
uralkodói leszármazottja volt - számos olyan reformot dolgozott ki, amelyek megerősítették
az államot. Konfuciusz kortársa volt, és i.e. 522-ben halt meg.
Po-hun Vu-zsen taoista tanító, aki a könyv későbbi fejezetében is feltűnik.)
Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)
Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)
Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
Zichan (angol nyelven)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése