4. Régen a Sárga császár (Huang Ti) volt az első, aki felkavarta az emberek szív-elméjét az emberséggel és igazságossággal.1 Őt Jao és Sun követte, akik annyit dolgoztak, hogy csontig lesoványodtak, és még a szőr is lekopott lábszárukról csak azért, hogy táplálhassák az Ég alatti világ testét. Az emberség és az igazság gyakorlásával gyötörték öt belső szervüket, törvények és szabályok kialakítására áldozták vérüket, és merítették ki éltető lélegzetüket. Mégsem sikerült győzniük. Ezért Jao és Sun száműzte Huan Tou-t a Csung-hegységbe, a három Miao-törzs főnökeit Szan-vej hegyére, Kung-ot pedig a Sötét Városba.2 Ez azt mutatja, hogy még ők sem tudták az Ég alatti világot engedelmességre bírni.
És ez így ment tovább. Amikor
elérkezett a három dinasztia uralkodóinak (Hszia, Sang, Csou) kora, az az Ég
alatti világ már rettegésben élt. Feltűntek az olyan hitványok, mint a zsarnok
Csie és a rabló Csi, és az olyan jók, mint Zeng (Sen) és Si (Jü), és végül megjelentek
a konfuciánusok és mohisták.
Az öröm és a harag kételkedni
kezdett egymásban; a buta és a bölcs egymást verte át; a jó és a rossz egymást
átkozta; az álnok és az őszinte egymást gúnyolta; és az Ég alatti világ
romlásnak indult. A nagyszerű erény megváltozott; a veleszületett természet és végzet
darabokra hullott. Az Ég alatti világ áhította a tudást, ez pedig káoszba
taszította a száz nemzetséget. Bevezették a fejszék és fűrészek törvényeit; kötelek
és zsinórok mértek ítéleteket; kalapácsok és vésők tették a dolgukat. Emiatt az
Ég alatti világ zűrzavarba süllyedt. Ezt a bűnt az okozta, hogy felkavarták az
emberek szív-elméjét. Az értékes emberek a hatalmas hegyek és ormok tövébe
rejtőztek, a tízezer szekeret birtokló hercegek pedig őseik csarnokában remegtek
aggodalmukban és félelmükben.
Manapság a kivégzettek holttestei halomban állnak; a kalodába zárt emberek egymás mellett sorjáznak az utakon; a megbotozottak és megcsonkítottak egymást bámulják a piactereken. A konfuciánusok és mohisták pedig parádézva, meztelen karral hadonásznak, szónokolnak a megbéklyózottak között. Ó, mennyire arcátlanok és szégyentelenek! Miért nem vagyunk képesek megérteni azt, hogy a bölcsek tudása csak kaloda és börtön, és hogy az emberség és igazságosság béklyó és bilincs? Honnan tudjuk, hogy Zeng (Sen) és Si (Jü) nem a zsarnok Csie és a rabló Csi süvítő nyílvesszői (azaz előhírnökei)? Éppen ezért mondom, hogy töröljétek el a bölcsességet, hagyjatok fel a tudással, és az Ég alatti világban rend lesz.3
(1A taoista szerzők általában pozitívan nyilvánulnak meg a Sárga császárral kapcsolatban. Ezért is meglepő, hogy ennek a résznek a szerzője szerint ő volt az első uralkodó, aki felkavarta az emberek szív-elméjét. Azt is nehéz eldönteni, hogy ez a 4. rész az előző rész folytatása volna, azaz még mindig Lao Ce szavai vagy pedig azé, aki írta ezt a részt. James Legge, Burton Watson és Victor H. Mair szerint az utóbbié.
2Ezekről az Írások könyve (Sucsing/Sujing vagy Sangsu) című, Konfuciusznak tulajdonított mű tesz említést. E büntetések elrendelését Sunnak tulajdonítják, mert már ő volt a tulajdonképpeni uralkodó, annak ellenére, hogy Jao akkor még élt.
3A Lao-ce 19. versének eleje, némi változtatással: „Ha elvetnék a bölcsességet (seng) és a tudást (cse), akkor a nép haszna százszoros lenne.” (Tőkei Ferenc fordítása)
Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)
The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)
Wandering on the Way Victor H. Mair (angol nyelven)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése