(XIV. 5.) Az Ég körforgása

 

5. Konfuciusz ötvenegy éves koráig egyáltalán nem hallott a Tao-ról. Egy napon délnek indult, Pej-be, hogy meglátogassa Lao Tan-t (Lao Cé-t).

-- Eljöttél hát, uram? – üdvözölte őt Lao Tan – Úgy hallottam, hogy az észak bölcs férfija vagy. A Tao-ra is rátaláltál már vajon?

-- Még nem – felelte Konfuciusz.

-- Hol kerested? – kérdezte Lao Tan.

-- A szabályokban és a különféle rendelkezésekben. Öt évem ment rá, mégsem találtam meg.

-- Aztán még hol kerested? – érdeklődött Lao Tan.

-- A jin-ben és a jang-ban. Tizenkét évem ment rá, mégsem találtam meg.

-- Hát ez nyilvánvaló – mondta Lao Tan – Ha a Tao-t fel lehetne ajánlani, akkor minden ember felajánlaná urának. Ha a Tao-t oda lehetne adni, akkor minden ember odaadná szüleinek. Ha a Tao-t el lehetne magyarázni, akkor minden ember elmagyarázná testvérének. Ha a Tao-t örökölni lehetne, akkor minden ember örökül hagyná leszármazottainak. Ám egyértelmű, hogy ezek egyikét sem lehet megtenni. Ennek az az oka, hogy ha nincs belül vendéglátó, akkor nem marad ott; ha kint nincs meg a helyes útmutatás, akkor nem megy ki. Ha belülről kiindulva nem fogadják odakint, akkor a bölcs nem jeleníti meg. Ha kívülről beindulva nem fogadja vendéglátó, akkor oda a bölcs nem engedi be.1

A hírnév közös tulajdon, ne akarjunk sokat belőle. Emberség és igazságosság az előző királyok fogadói; egy éjszakát eltölthetünk bennük, de ne időzzünk ott hosszan. Ha mégis megtesszük, szemrehányással illetnek bennünket.

A régi korok tökéletes embere az emberséget kölcsönvett ösvényként használta, az igazságosságot pedig átmeneti szállásként. Szabadon vándorolt a háborítatlan nyugalom ürességében, az egyszerűség mezején étkezett, adósság nélküli kertekben álldogált. A háborítatlan nyugalom nem-cselekvést igényel, az egyszerűség könnyű ételt és életet ad; az adósság nélküliség nem igényel kiadást. A régi emberek azt mondták erre, hogy ’az igazságot gyűjtve vándorol’.

Akik úgy vélik, hogy a legfontosabb dolog a gazdagság, azok sosem fogják feladni jövedelmüket; akik a kiválóságot keresik, azok sosem fogják feladni a hírnév utáni hajszát. Akik szeretik a hatalmat, azok sosem fogják azt másokkal megosztani. Remegve kapaszkodnak mindegyikbe, és amikor el kell engedniük, gyászolnak. De még sincs a legcsekélyebb belátásuk sem arra, hogy észleljék ezt a szüntelen hajszát. Az ilyen emberek az Ég büntetését hordozzák.

Gyűlölni és kedvelni, adni és kapni, figyelmeztetni és tanítani, megvédeni és megölni – ez a rendezés nyolc eszköze. De ezeket csak azok tudják használni, akik nem utasítják el a nagy átalakulást. Éppen ezért mondják, hogy „Az tud elrendezni mást, aki maga is rendezett”. Akinek a szív-elméje nem fogadja el ezt, annak az Ég ajtaja sosem fog megnyílni.


(1Többféle értelmezése is van ennek a bekezdésnek. Ám a lényege mindenképpen az, hogy a Tao-t nem érzékszervekkel lehet átadni, éppen ezért a bölcsnek biztosnak kell lennie abban, hogy a másik fél szív-elméje képes azt befogadni.)




Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

Nincsenek megjegyzések: