Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy a
Csuang-ce 33
fejezetét magyarul is olvashassák a taoizmus iránt érdeklődők. A fordításom alapja James Legge, skót sinológus 1891-es műve,
The
Sacred Books of China (The Text of Taoism). Ez a 39. és a 40. kötete annak a monumentális, 50 részből álló, ázsiai vallásos szövegek angol fordításait tartalmazó gyűjteménynek, amely 1879 és 1910 között jelent meg
Sacred Books of the East sorozatcímmel.
A Csuang-ce a kínai filozófiai taoizmus alapjának számít a
Lao-ce, a Lie-ce és a Wen-zi mellett (még az ókorban kialakult az a hagyomány, mely szerint a kínai filozófia könyvek címe megegyezik a vélt/valós szerző nevével. Így, például az eredetileg Lao-ce nevét viselő, neki tulajdonított művet csak a Han-kori Jing császár - i.e. 188- i.e. 141 - nevezte el Az Út és Erény könyvének).
Úgy vélik, hogy a Csuang-ce mű szerzője Csuang Csou, aki feltehetőleg az ókori Song/Szung államban található Meng-ben született, és valószínűleg i.e. 370 és i.e.300 között élt. Életéről majdnem semmilyen hiteles és konkrét információnk nincs. Sze-ma Csien krónikaíró - i.e. 145/135 - i.e. 86 - a művében ugyan megemlíti Csuang Csou születési helyét, de sok egyebet nem. Amit tudunk, azt is inkább a
Csuang-céből anekdotikus formában ismerjük.
Csuang Csou, azaz Csuang Ce (a ce szó jelentése ‘mester’) a Csou-dinasztia korában
élt. Ezt az időszakot a történészek két nagy részre osztják, a Nyugati Csou-korra (i.e.1045- i.e.771) és a Keleti Csou-korra (i.e.770- i.e.221). Az
utóbbit pedig újabb kettőre, a Tavaszok és őszök korszakára (i.e.770-i.e.453)
és a Hadakozó fejedelemségek korára (i.e.453- i.e.256). A Csou-uralkodóház maradékát már i.e.256-ban kiirtották, ennek ellenére a Csou-kor végét i.e. 221-re teszik.
Míg a Nyugati Csou-korban az uralkodó teljes hatalmat élvezett, mind
politikailag, mind szakrálisan, a Keleti Csou-korra fokozatosan
elveszítette azt. Az addigi hűbérbirtokok területén kisebb fejedelemségek
alakultak ki, amelyek állandó háborúskodásban álltak egymással. Így a Tavaszok
és őszök korszakának végén kialakuló filozófiai iskolák gondolkodói aranykorként tekintettek az egységes, belviszályoktól mentes Nyugati Csou-korra, illetve az azt
megelőző Sang-korra is.
A
Csuang-ce a zűrzavaros Hadakozó fejedelemségek korában – ellentétben a
konfuciánusokkal, motistákkal – nem a helyes és jó kormányzás lehetőségeit kereste,
hanem a belső egyensúly megtalálását tűzte ki célul. Szerinte a bölcs - vagy tökéletes vagy igaz - ember nem avatkozik bele a külvilág dolgaiba, sőt, igyekszik hárítani az ilyesmire való felkérést. Hiszen a világ folyása spontán és természetes, az emberek teszik mesterkéltté, zavarossá. Ezért hagyni kell a dolgokat a maguk valójában. A bölcs, tökéletes, igaz ember nem keresi az igazságokat, legfeljebb rámutat a visszáságokra, de nem száll vitába, hogy erről másokat is meggyőzzön. Nem vonzza a hírnév, hatalom vagy anyagi javak, és tisztában van az 'én' és 'mások', az 'ez' és 'az' viszonyával. A bölcs tudja, hogy a különböző vélemények kinyilvánítása, összeütköztetése nem hozza meg a belső békét. Éppen ezért felülemelkedik mindezeken, elfogadja, hogy 'Ég és Föld és minden dolog Egy', és hogy minden dolog folyamatos és spontán átalakulásban van. Ezzel együtt pedig követi a Tao-t, azaz a 'helyes fényt'.
Magával a könyvvel kapcsolatban tudósok már a
Song/Szung-dinasztia (i.sz. 960-1279) kora előtt
megállapították, hogy bizonyos részeit nem Csuang Csou írta. Az
első hét fejezetet tekintették az ő munkájának, és ezzel a legtöbb mai tudós is
egyetért. Ezt a hetet nevezik
Belső fejezeteknek.
Hogy a fennmaradó 26-ból mennyit írt még – ha írt egyáltalán – ténylegesen
Csuang Csou, arról nagyon régóta tart a vita (a 8-22. fejezeteket Külső
fejezeteknek, a 23-33. fejezeteket pedig Vegyes fejezeteknek hívják).
A 8-33. fejezetig terjedő részeket többféle szerző írta, különböző korokban, különböző ideológiai felfogással. Szerzőitől függetlenül, a Csuang-ce összes 33
fennmaradt fejezetét az i.e. 4. századtól i.e. 2. századig állították össze.
A Han-dinasztia története című mű, amit szerzői i.sz. 111-ben fejeztek be, egy 52
fejezetből álló Csuang-ce változatot rögzített, amiről több tudós is
úgy véli, hogy az lehetett a mű eredeti formája. Még számos különböző formájú
Csuang-ce maradt fent a Tang-dinasztia (i.sz. 618-907) koráig,
de végül az i.sz. 300 körül Kuo Hsziang, filozófus és író által
kiadott rövidebb és népszerűbb, 33 fejezetes könyvváltozat lett az összes
fennmaradó kiadvány forrása. Kuo Hsziang nem csupán elrendezte, átrendezte a fejezeteket és kivágott belőlük olyan részeket, amelyeket hamisnak ítélt, hanem kommentárt is készített hozzá, amely a Csuang-ce egyik legjelentősebb magyarázata volt évszázadokon keresztül. 742-ben Hszüan Cung (Tang)
császár egy rendelettel beemelte a fentebb említett három másik művel együtt a Csuang-cét is az úgynevezett
‘kínai klasszikusok’ közé, és kitüntette a Délvidéki virágzás igaz szent
irata megtisztelő címmel.
A Csuang-ce tanmeséket és egyéb történeteket, mesebeli és történelmi alakokat, átlagos embereket egyaránt felsorakoztató, prózai formátumban megírt mű. Még azok számára is élvezetes és elgondolkodtató olvasmány, akiket a taoizmus vagy a filozófia kevéssé érdekel. Emellett pedig arról a vitathatatlan tényről sem szabad elfelejtkezni, hogy a Csuang-ce hatalmas mértékben befolyásolta az i.sz. 4-5. században kialakuló kínai csan buddhizmus helyi fogadtatását, értelmezését.
A szöveg értelmezésében hasznomra volt Lin Jü-tang (Lin Yutang), kínai író (1895-1976) 1942-ben megjelent műve, amelynek alapja Herbert A. Giles 1889-es
Chuang Tzu: Taoist Philosopher and Chinese Mystic című munkája; Martin Palmer és három fordítótársa1996-os kiadású könyve,
The Book of Chuang Tzu; Burt Watson, amerikai sinológus, fordító (1925-2017)
Chuang Tzu: Basic Writings címmel 1964-ben kiadott műve ;Victor H. Mair 1994-es könyve,
Wandering On the Way, és Robert Eno 2019-es fordítása,
Zhuangzi: The Inner Chapters.
