(VI. 11.) A nagyszerű és tiszteletreméltó mester

 

11. Ce-szang Hu, Meng Ce-fan és Ce-csin Csang beszélgettek. Az egyikük megkérdezte:

-- Ki az, aki úgy tud együtt élni másokkal, mintha nem élnének együtt, és úgy tud együtt tevékenykedni másokkal, mintha nem tevékenykednének együtt? Ki tud az égbe felkapaszkodni, a ködben vándorolni, a végtelenben bolyongani, és örökkön-örökké megfeledkezni az életről?

A három ember egymásra nézett és mosolygott. Nem volt ellentét a szívükben, és barátok lettek.

Nem sokkal később Ce-szang Hu meghalt. Konfuciusz, az esetről értesülve elküldte Kung mestert, hogy temetés előtt felajánlja segítségét. Amikor Kung mester odaért, hallotta, hogy a halott egyik barátja komponált egy dallamot, amit a másik barátja lanton kísér. A dal, amit énekeltek, ekként hangzott:

-- Ó, Szang Hu! Ó, Szang Hu!

   Visszatértél az igazihoz

   De mi még emberként itt vagyunk!*


Kung mester besietett és így szólította meg őket:

-- Bátorkodom megkérdezni, hogy vajon megfelel-e a szertartásosság (li) elvének az, hogy a holttest jelenlétében dalt énekeltek?

A két ember egymásra nézett és nevetve feleltek:

-- Mit tud ez az ember a szertartásról (li)?

Kung mester Konfuciuszhoz visszatérve elmesélte mi történt:

-- Miféle emberek ezek? – kérdezte végül felháborodva – Műveletlenül viselkednek és úgy tekintenek a testre, mintha az valami idegen dolog lenne. Énekelnek a holttest jelenlétében anélkül, hogy egy szemernyit is változtattak volna magatartásukon. Szavakat sem találok az ilyenekre – miféle emberek ezek?

-- Ezek az emberek – válaszolta Konfuciusz - a hagyományos szokásokon kívül barangolnak, velem ellentétben, aki belül barangol. A kinti és a benti összeegyeztethetetlen egymással, ezért hát bolond voltam, amikor elküldtelek oda, hogy részvétet nyilváníts. Ők a Dolgok Teremtőjének társai, akik az eget és földet összekötő életpára (csi) egységében kóborolnak. Úgy tekintenek az életre, mint valami idegen kinövésre, és számukra a halál olyan, mint e kinövés eltávolítása vagy egy kelés kivágása. Ebből a szemszögből kiindulva ki tudná megmondani, hogy melyik az élet és melyik a halál, vagy hogy melyik volt előbb és melyik utóbb? Különböző alkotóelemektől kölcsönözve állítják össze testüket, megfeledkezve májukról és epéjükről, hátra hagyva érzékeiket, hallásukat és látásukat. Újra és újra járnak egy kezdet és vég nélküli körben anélkül, hogy tudatában lennének a kettő közötti átmenetnek. Korlátok nélkül bolyonganak a földi világ porán és mocskán túl, szabadon és könnyedén, erőlködés nélküli cselekvéssel (vuvej). Miért is kellene őket azzal háborgatni, hogy kövessék a szokásos szertartást (li) csak azért, hogy jó benyomást tegyenek az átlagemberre?

-- Ha ez így van – kérdezte Kung mester -, akkor te miért ragaszkodsz a hagyományos szokásokhoz, mester?

Konfuciusz ekként válaszolt:

-- Én egyike vagyok azoknak, akiket az Ég elítélt. Ennek ellenére megosztom veled [ezt, amit tudok].

-- Bátorkodom megkérdezni, hogy mi az pontosan? – faggatta Kung mester.

-- A halak egész életüket vízben töltik, az emberek egész életüket a Tao-ban töltik – felelte Konfuciusz – Ahhoz, hogy a halak jól érezzék magukat a vízben, elég elmerülniük a tóban, és kellő táplálékot találnak. Ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat a Tao-ban, elég felhagyniuk minden erőfeszítéssel, és egész életükre nyugalmat találnak. Ezért mondják, hogy „a halak megfeledkeznek magukról a folyókban és tavakban, az emberek megfeledkeznek magukról a Tao művészetében”.

-- Bátorkodom megkérdezni – érdeklődött tovább Kung mester -, hogy pontosan miféle a különc ember?

-- A különc ember csak a többi emberhez viszonyítva különc, de ő az Ég társa. Úgy mondják, hogy „az Ég kis embere nemes ember az emberek között, és a nemes ember az emberek között az Ég kis embere”**.

 

 


(*A Sang-kor (kb. i.e. 16. sz. – i.e. 1045) óta létező hagyomány szerint temetés előtt szokás volt az ún. lélekvisszahívás, amely jobbára egy-két mondatból álló versike elmondásából állt. Itt azonban ének és lantjáték hangzik el.



**A VI. fejezet 3. részének lábjegyzetében már írtam, hogy Konfuciusz két nagy csoportra osztotta az embereket, az erkölcsileg magasabb rendű „nemes emberek” (csün-ce) és az átlagos „kis emberek” (hsziao-zsen) csoportjára.)

 


Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Translation (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

 

(VI. 10.) A nagyszerű és tiszteletreméltó mester

 

10. Nem sokkal később Laj mester is ágynak esett. Zihálva kapkodott levegő után, úgy tűnt, már a halálán van. Családja jajveszékelve álldogált körülötte. Amikor Li mester megérkezett, rájuk kiáltott:

-- Csitt! Menjetek odébb! Ne zavarjátok meg a változás folyamatát!

Majd az ajtófélfának dőlve e szavakkal fordult Laj mesterhez:

-- Milyen csodálatos is a Dolgok Teremtője! Vajon mit tesz veled ezután? Hová küld téged? Patkánymájat formál belőled? Vagy bogárlábat?

Laj mester fulladozva, lihegve felelt:

-- Egy gyerek engedelmeskedik szüleinek, és oda megy, ahová küldik. Keletnek, nyugatnak, északnak vagy délnek. A jin és jang azonban több, mint az ember szülei. Ha a jin és a jang azt akarja, hogy minél előbb meghaljak, de én nem engedelmeskedem nekik, akkor nem leszek egyéb, mint makacs és lázadó. És ez nem az ő hibájuk volna, hanem az enyém.

A Nagy Tömeg (természet/univerzum) testet ad, életem delén kemény munkát, idős koromra nyugalmat, halálom után pihenőhelyet – tehát ha jó lesz általa az életem, akkor jó lesz általa a halálom is*. Ha egy nagyszerű kovácsmester öntőformájából kiszólna az olvadó fém és azt mondaná a mesternek, hogy „készíts belőlem Mo-je kardot”**, akkor bizony a kovácsmester úgy tekintene rá, mint valami rejtélyes, baljóslatú fémre. És ugyanígy csupán azért, mert nekem most éppen emberi formám van, azt mondanám, hogy „csak ember akarok lenni! Csakis ember”, akkor a Dolgok Teremtője rám is rejtélyes, baljóslatú szerzetként tekintene.

Így hát, ha az eget és a földet egy hatalmas kemencének tekintem, a Dolgok Teremtőjét pedig egy nagyszerű kovácsmesternek, akkor hová küldhetne, ami nem volna megfelelő számomra? Életemet befejezve elalszom és nyugodtan ébredek fel [akármilyen formát is kapok].

 

 


(*Ugyanez olvasható a VI. fejezet 6. részében.

 


**Az ókori kínai Vu állam királyának, az i.e. 514 – 496 között uralkodó He-lü-nek híres kardja.)




Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters   (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(VI. 9.) A nagyszerű és tiszteletreméltó mester

 

9. Négyen beszélgettek, Sze mester, Jü mester, Li mester és Laj mester.

-- Ki az, aki nem-levőnek tekinti a fejét, életnek a gerincét és a halált az ülepének?  – kérdezgették egymástól – Bárki is az, aki tudja, hogy élet és halál, létezés és pusztulás mind egyetlen test (jiti), annak barátja leszek.

A négy ember egymásra nézett és mosolygott. Nem volt ellentét a szívükben, és barátok lettek.

Nem sok később Jü mester ágynak esett és Sze mester meglátogatta őt, hogy érdeklődjön hogyléte felől.

-- Milyen hatalmas ez a Dolgok Teremtője, hogy így megnyomorított engem*!  – lelkendezett Jü mester. A háta olyan görnyedt lett, mint egy púposnak, ezáltal a belső szervei felnyomódtak teste felső részébe. Álla leért köldökéig, vállai magasabbra kerültek, mint a fejének teteje, nyakszirtje az ég felé meredt. A jin- jang életpárája (csi) összezavarodott, azonban elméje nyugodt volt. Odavonszolta magát egy kúthoz, megnézte tükörképét a vizében és így szólt:

-- Ó, jaj! A Dolgok Teremtője így megnyomorított engem!

-- Ezért neheztelsz rá? – kérdezte tőle Sze mester.

-- Miért neheztelnék? – válaszolta Jü mester – Ha a Dolgok Teremtője kakassá alakítaná át a bal karomat, akkor éjjel is figyelném az időt. Ha a jobb karomat nyílpuskává alakítaná át, akkor olyan madarat keresnék, amit lelőhetnék és megsüthetnék. Ha az ülepemet kerékké, a lelkemet pedig lóvá formálná, akkor felkapaszkodhatnék rá és nem volna szükségem szekérre sem. Életet kaptam akkor, amikor ideje volt és majd el is fogom veszíteni, mert a dolgok rendje az elmúlás. Ha megelégszünk ezzel az idővel, és elfogadjuk ezt a rendet, akkor sem szomorúság, sem vidámság nem érint meg. Erre mondták a régiek, hogy „megszabadulás a kötelékektől". Vannak olyanok, akik nem tudnak megszabadulni, mert kötődnek dolgokhoz. Pedig régóta tudott tény, hogy soha semmi nem győzhet az Ég (természet) fölött. Hát akkor én miért neheztelnék?

 



(*A "Dolgok Teremtője" szó szerint azt jelenti, hogy „az átalakulások alkotója" vagy "változás alkotója”, nem pedig a nyugati, bibliai értelemben vett semmiből teremtő Istent. A "Dolgok Teremtője" sokkal inkább maga a Tao.)



Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)