5. Amikor Jen Jüan keletnek indult, Csi-államba, Konfuciusz aggódni látszott*. Ce Kung felkelt matracáról és megszólította:
-- Mester, alázatos tanítványod szeretné megkérdezni, hogy mi
az oka aggodalmadnak most, hogy Huj keletnek tart, Csi-be?
-- Nagyon jó a kérdésed – válaszolta Konfuciusz – A néhai Kuan Ce szavaival teljes mértékben egyetértek**: „Kis zsákba nem fér bele az, ami nagy; rövid kötéllel nem lehet vizet húzni a mély kútból.” Vagyis, a végzetünk bizonyos dolgokat meghatároz és a testi formánk is csak bizonyos dolgokra alkalmas. Egyikhez sem tehetünk hozzá és egyikből sem vehetünk el. Attól tartok, hogy Huj elkezd majd beszélni Csi urának Jao, Sun és a Sárga császár módszereiről, aztán mondandóját Szuj-zsen-nel és Sennong-gal folytatja***. Az uralkodó az ő nagyságukhoz kezdi hasonlítgatni magát, de nem talál majd hasonlóságot. Mivel nem talál, kételkedni kezd a beszélő igazában. És ha valakinek kételkednek az igazában, az nem menekül meg a haláltól.
Hallottad-e már ezt a történetet? Régen egy tengeri madár Lu állam egyik városában szállt le. Lu uralkodója kiment elé, hogy köszöntse, majd elvitte a madarat az ősök templomába, ahol megvendégelte. A Kilenc Sao zenéjét adták elő neki és az áldozati szertartásból származó szarvasmarha, bárány és sertés húsával kínálták meg. Ám a madár homályos szemmel nézett maga elé és nagyon szomorúnak látszott. Nem evett egy falat húst sem, nem ivott egy korty bort sem, így három nap múlva elpusztult. Az uralkodó olyat étellel akarta etetni a madarat, amit saját maga is enne, nem pedig olyannal, amivel egy madarat etetni szokás. Ha azzal akarunk etetni egy madarat, amivel egy madarat etetni szokás, akkor hagynunk kell, hogy az erdő mélyén fészkeljen vagy homokos síkságon járjon-keljen vagy folyókban, tavakban úszkáljon és csíkot, fürge csellét fogjon magának. Hagynunk kell, hogy a rajával együtt repüljön és megálljon, és hogy szabadon, békében legyen a pihenőhelyén. Az a tengeri madár ki nem állhatta az emberi hangot, ezért hát mit érdekelte őt a nagy zaj és hangzavar? Ha a Hszien Csi vagy a Kilenc Sao zenéjét előadnánk a Tung-ting-tó környéki vadonban****, akkor a madarak elröppennének, az állatok elfutnának, a halak a víz legmélyére merülnének. Csak az emberek gyűlnének össze és hallgatnák a zenét. A halak a vízben élnek, de ha az ember akarna a vízben élni, belehalna. Egyértelműen különböznek egymástól, ezért abban is különböznek, hogy mit kedvelnek és mit nem kedvelnek. Éppen ezért, a régi idők bölcsei nem ragaszkodtak ahhoz, hogy minden [dolog] ugyanolyan képességgel rendelkezzen, sem pedig ahhoz, hogy minden [dolog] ugyanazt tegye. A valóságnak megfelelően nevezték el azt, amit tettek és csak akkor valósították meg a dolgokat, amikor az megfelelő volt. Ezt úgy hívták, hogy az egyetemes alkalmazkodás és a biztos siker módszere.
(*Jen Jüan vagy Jen Huj, aki már korábban is feltűnt, Konfuciusz kedvenc tanítványa volt.
**Kuan Ce vagy Kuan Ji-vu, az i.e. 7. századi Csi állam főtanácsosa,
és Konfucius által nagy tiszteletben tartott filozófus volt.
***Szuj-zsen és Sennong mítikus hősök, a tűz és földművelés feltalálói.
Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)
The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)
Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
