7. Nan-po Ce-csi egy napon a Sang-hegyen sétálgatott, és ott egy különleges fát pillantott meg. Ez a fa akkora hatalmas volt, hogy talán ezer szekér is elférhetett volna árnyéka alatt.
-- Nahát, mekkora ez a fa! - kiáltott fel Ce-csi - Mennyi mindenre jó volna!
De amikor felnézett, látta, hogy kisebb ágai olyan göcsörtösek és
görbék, hogy még gerendának vagy tutajfának sem lehetne használni; amikor végignézett törzsén, látta, hogy annyira lyukacsos és korhadt, hogy sem
koporsót, sem ládát nem tudnának belőle készíteni. Miután megnyalta egyik
levelét, a szája kisebesedett és fájdalmassá vált. Miután beszívta a fa
illatát, olyan szörnyen érezte magát általa, mintha három napon át ivott
volna.
-- Ez a fa nem jó semmire – állapította meg végül - És pontosan ezért
nőhetett meg ekkorára. Ah, a szellemhez méltó ember ugyanilyen
haszontalan!
Szung/Song állam Csing-si nevű része különösen alkalmas
szivarfák, ciprusok és eperfák termesztésére. Azokat a fákat, amelyeknek egy
vagy két arasz az átmérője, olyan emberek számára vágják ki, akik majmaik kipányvázásához keresnek karókat. Azokat a fákat, amelyeknek három
vagy négy arasz az átmérője, olyan emberek számára vágják ki, akik pompás házaikhoz keresnek gerendákat. Azokat a fákat, amelyeknek hét vagy nyolc
arasz az átmérője, olyan nemeseknek vagy gazdag kereskedőknek vágják ki, akik
egyetlen deszkából akarják készíttetni koporsójuk oldalát. Éppen ezért ezek a
fák sosem töltik be azokat az éveiket, amelyeket az Ég adott számukra, mert életüknek idejekorán véget vet egy fejsze vagy egy balta. Ez a szörnyűség csak azért
történik meg velük, mert értékesek.
Régen a Csie [könyv] meghatározta, hogy azok az
ökrök, amelyeknek fehér a homlokuk, azok a disznók, amelyeknek orruk felfelé
hajlik, és azok az emberek, akik aranyérben szenvednek, nem áldozhatóak fel a
Ho-nak*. A sámánok ismerik ezeket az ismérveket és balszerencsésnek ítélik az
ilyen élőlényeket. Azonban a szellemhez méltó emberek pontosan ugyanezekért tartják őket szerencsésnek.
(*A Sang-korban (i.e. 17-16. sz. – i.e. 1046-1045) elterjedt szokásnak
számított az emberek feláldozása, amelyet különféle természeti erőknek, mint
például a Ho (Sárga-folyó), mutattak be. De ugyanígy megszokott volt királyi
temetkezések során az alattvalókat, akár élve, akár rituálisan legyilkolva az
uralkodóikkal közös sírba helyezni.)
Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)
Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
