(VI. 4.) A nagyszerű és tiszteletreméltó mester

 

4. A régi idők igaz emberei magasztosan, fennkölten viselkedtek, mégsem nem buktak el.  Fogyatékosnak tűntek, mégsem fogadtak el semmit. Tartózkodóan függetlenek voltak, de nem csökönyösek. Szétáradóan üresek maradtak, mégsem kérkedtek vele*. Derűsnek tűntek, mintha [állandóan] boldogok lennének. Kelletlenül, csak akkor cselekedtek, ha már elkerülhetetlen volt**. Áradt belőlük a vonzerő és a nyugodt erény (de).  Távolságtartóan alkalmazkodtak a világhoz; önteltek voltak, mintha semmi nem irányíthatta volna őket. Szűkszavúságra törekedtek, mintha el akartak volna zárkózni a világtól; szórakozottan viselkedtek, mintha elfelejtették volna, hogy mit akartak mondani.

[A régi idők igaz emberei] úgy tekintettek a büntetésre, mint a testre; a szertartásokra (li), mint a szárnyakra; a bölcsességre, mint ami alkalmas időben van; az erényre, mint ami indokolt. Mivel úgy tekintettek a büntetésre, mint a testre, emberségesek voltak a halálbüntetés kiszabása során. Mivel úgy tekintettek a szertartásokra, mint a szárnyakra, együtt haladtak a világgal. Mivel úgy tekintettek a bölcsességre, mint ami alkalmas időben van, bizonyos dolgokat meg kellett tenniük. Mivel úgy tekintettek az erényre, mint ami indokolt, olyanok voltak, mint egy kétlábú ember, aki [erőlködés nélkül] feljut a hegy tetejére. És mégis mindenki azt hitte, hogy hatalmas erőfeszítéssel tették azt, amit tettek***.

 

 

(*A Tao nem csupán spontán, azaz „magától olyan”, hanem üres is, azaz „nem-levő”. A Tao-ot követő bölcs üressé teszi szívét/elméjét, hogy megvalósíthassa azt a bizonyos „szabad vagy gondtalan kóborlást” vagyis a dolgokon való felülemelkedést.

 

 

**A dolgokon való felülemelkedés valójában a nem-cselekvés vagy nem-erőltetve cselekvés (vuvej/wuwei) megélése.

 

 

***Ez a második, egyben utolsó bekezdés - amely a taoista bölcset olyan uralkodóként mutatja be, aki büntetéseket foganatosít, szertartásokat alkalmaz, illetve a bölcsességet és erényt indokoltnak tartja – ellentétesnek tűnik a könyv többi részén olvasható taoista bölcs tulajdonságainak leírásával. Mitsuji Fukunaga japán fordító szerint ezek a mondatok egy i.e. 2.-3. századi szerző betoldásai lehetnek, akire hatással voltak a legista filozófia elvei. Míg Menciusz „idealista” elképzelése szerint az ember alapjaiban jó, addig a legizmus kiindulópontja az volt, hogy az emberi alaptermészet rossz, és csak neveléssel, jó kormányzással, szertartásokkal, bölcsességgel, erénnyel, jutalmazással és büntetéssel lehet valakiből „nemes ember”-t (csün-ce) formálni.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Lélekenciklopédia IV. kötet, Gondolat Kiadó Budapest, 2019 (77. 108. 115. 125-126. oldalak)

(V. 1.) A teljes-erényűség* jelei

 1. Lu államban élt egy Vang Taj nevű levágott lábú ember, akinek ugyanannyi követője volt, mint Konfuciusznak.

Csang Csi ezekkel a szavakkal fordult Konfuciuszhoz:

-- Mester, miként lehetséges az, hogy Vang Taj-nak ugyanannyi tanítványa van Lu államban, mint neked, pedig neki levágták a lábát? Hiszen nem tanít, amikor áll, nem beszél, amikor ül. Mégis, akik üresen mennek el hozzá, teljesen megtelve jönnek el tőle. Tényleg lehet szavak nélkül tanítani, és tökéletlen testtel tökéletes szív-elmét birtokolni?** Miféle ember ő?

-- Ez az ember egy bölcs – válaszolta Konfuciusz – Csak azért nem vagyok még a tanítványa, mert sokáig halogattam, ám a tanítómmá fogom őt fogadni. Bár ezt leginkább azoknak kellene megtenniük, akik nem egyenrangúak velem. De miért csak Lu államnak kellene őt követnie? Hozzá vezetem majd az egész Égalattit, és mi mind a tanítványaivá válunk.

-- Ha ő így, levágott lábbal is fölötted áll – folytatta Csang Csi –, akkor bizonyára nagyon különbözik az átlagemberektől. És ha ez így van, akkor miféle egyedi módon használja a szív-elméjét?

Konfuciusz ekként felelt:

-- Bár az élet és a halál is nagy jelentőséggel bír, őt egyik sem tudja megváltoztatni. Ha az ég leszakadna és a föld a feje tetejére állna, számára az sem jelentene veszteséget. Világosan látja azt, amiben nincs valótlan alkotóelem, és bár a dolgok változnak, ő nem változik velük együtt***. Elfogadja, hogy az átalakulás a dolgok végzete (ming) és tartja magát a változás forrásához***.

-- Ezt hogyan érted? – kérdezte Csang Csi.

-- Ha a különbözőségük szempontjából nézzük a dolgokat - magyarázta Konfuciusz -, akkor például a máj és az epehólyag éppen annyira különbözik egymástól, mint Csu állam és Jüe állam. De ha a hasonlóságuk szempontjából nézzük őket, akkor a tízezer dolog mind egy. Az ilyen ember, mint ő, nem azzal foglalkozik, hogy a fülei és szemei mit fogadnak be a külvilágból. Inkább hagyja, hogy szív-elméje örömét találja az erény (de) harmóniájában***. Mivel minden dolgot egynek lát, így nem érzékeli egyetlen dolog elvesztését. Akként tekint elvesztett lábaira is, mint félredobott földkupacra.

Csang Csi tovább folytatta:

-- Vang Taj teljes mértékben a saját valójával van elfoglalva. A tudás által kiteljesíti a szív-elméjét és a szív-elméje által kiteljesíti a tiszta szív-elme állapotát. De akkor miért gyűlnek köré a dolgok [az emberek]?

-- Az emberek a folyóvízben nem látják meg tükörképüket, de a nyugodt állóvízben igen - hangzott a válasz - Csak a nyugalom képes lenyugtatni azt, aki nyugalmat keres. Azon dolgok közül, amelyek a földtől kapják a végzetüket (ming) csak a fenyő és a ciprus a hibátlan, mert télen éppen olyan zöldek, mint nyáron. Azok közül, akik Égtől kapják a végzetüket, csak Jao és Sun volt hibátlan, így a tízezer dolog vezetőivé lettek. Szerencsére helyesen élték saját életüket, ezáltal helyessé tették mások életét is. 

Az eredendő tehetség megléte a vakmerőségben nyilvánul meg.

Egy hős, bátor katona egymagában szembeszáll kilenc hadsereggel. És ha egy dicsőségre törő ember, ilyen módon uralkodva magán ekkora eredményre képes, akkor ez mennyivel inkább lehetséges egy olyan ember számára, aki Eget és Földet irányítja, aki kincsestárában tartja a tízezer dolgot, aki csak átmeneti szállásként használja testének hat tagját****, akinek fülei és szemei csak a dolgok képmásainak közvetítőiként szolgálnak, aki tudását az egységben fogja össze, és akinek szív-elméje sosem hal meg. Az ilyen ember maga választhatja meg azt a napot, amelyiken magasba emelkedik. Az emberek követnék őt, de miért is foglalkozna ő másokkal?

(*A "teljes-erényűség" - csüande/quande - kifejezést a Csuang-ce a Tao-t követő magatartás megvalósítására használja. Tehát nem hétköznapi értelemben vett erényt jelent, hanem egyfajta 'belső erőt' vagy hatalmat. Ez az 'erény' gyakorlatilag a Tao megmutatkozása a dolgokban és az emberekben egyaránt.

 

 

 

**Lásd a Lao-ce 2. versét: “(...) a bölcs ember a nem-cselekvés tevékenységével él s a szavak nélküli tanítást valósítja meg.” (Tőkei Ferenc fordítása)

 

 

 

***Mindkét kifejezés: ”azt, amiben nincs valótlan alkotóelem” és “a változás forrása” a Tao-t jelenti. Azt a Tao-t, ami igaz, és ami minden dolog időbeli és térbeli átalakulásának forrása, és ahol "az erény (de) harmóniája" ennek a Tao-nak a követését jelenti.

 

 

 

****A fej, a törzs, a két kar és a két láb.)

 

 

 

 

 

 

 

 Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

              The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

              Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

              Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

              Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

              Lélekenciklopédia IV. kötet Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 123.o.