(IV. 5.) Az emberek között

 5. Jen Ho, akit tanítóul neveztek ki Ling herceg, Vej állam uralkodójának legidősebb fia mellé, elment Csü Po-jihez*.

-- Itt ez a fiatal ember – mondta Jen Ho –, akinek veleszületett jelleme olyan rossz, amilyen rossz csak lehet. Ha engedem őt a helytelen úton haladni, az végzetes lesz államunk számára; ha ragaszkodom ahhoz, hogy jó útra térítsem, az rám nézve lesz végzetes. A tudása csak annyira elégséges, hogy felismerje mások hibáját, de nem veszi észre a sajátját. Mit tegyek ebben az esetben?

Csü Po-ji így válaszolt:

-- Ez nagyon is jó kérdés. Legyél józan és körültekintő! Maradj kiegyensúlyozott! Viselkedj vele barátságosan, szív-elmédben próbálj összhangba kerülni vele. Azonban veszélyes is lehet ez a két dolog. Amikor barátságos viselkedsz, ne bonyolódj bele túlságosan a dolgaiba; amikor szív-elméddel összhangba kerülsz vele, ne bókolj neki túlzottan. Ha túlságosan belebonyolódsz a dolgaiba, vele együtt buksz majd, tönkretesznek és összeroppantanak. Ha túl sokat bókolsz neki, azt fogja rólad gondolni, hogy csak dicsőséget és hírnevet akarsz szerezni, és úgy tekint majd rád, mint aki veszedelmet jelent. Ha gyerekként viselkedik, legyél vele együtt te is gyerek. Ha a hagyománytól eltérően viselkedik, akkor viselkedj te is úgy. Ha nem fogja vissza magát, akkor te se tedd. Értsd meg őt teljes mértékben, így elvezetheted ahhoz a ponthoz, ahol már feddhetetlenné válik.

 

  Amúgy láttál már imádkozó sáskát? Ha feléje fut egy hintó, akkor mérgesen nyújtogatja mellső lábait, hogy megállítsa azt, mert nincs tudatában annak, hogy képtelen a feladatra. Ezzel jelzi, hogy milyen sokat képzel saját erejéről. Legyél józan és körültekintő! Ha kérkedsz saját kiválóságoddal, azzal megsérted Ling herceg fiát, így veszélybe sodrod magad.

  És azt tudod, hogyan idomítják a tigriseket? Nem mernek nekik élő állatot adni eledelül, mert félnek attól, hogy felizgatja őket az ölés, és ezáltal vérszomjas fenevaddá válnak. De ugyanúgy, egészben lévő állatot sem mernek adni nekük eledelül, mert félnek attól, hogy felizgatja őket a marcangolás, és ezáltal vérszomjas fenevaddá válnak. Az idomárok a tigrisek étvágyából mérik fel, hogy mennyire kezelhetőek éppen. Bár a tigrisek különböznek az emberektől, de ezek az állatok is igyekeznek azok kedvére tenni, akiktől enni kapnak és akik figyelembe veszik az ő velük született természetüket. Azok a idomárok, akiket a tigrisek megölnek, e természetükkel fordulnak szembe.

  Hasonlatos ez ahhoz, mint amikor valaki annyira dédelgeti lovait, hogy azok ürülékeit kosarakba fogja fel, vizeletüket pedig hatalmas kagyló héjaiban gyűjti. Ám amikor egy szúnyog vagy légy száll valamelyik lóra, és ő rosszkor próbálja lecsapni, akkor a ló ijedtében összetöri zabláját, megüti a fejét és odaveri a szügyét. Hiába szereti a lovát valaki, ha a legjobb szándéka ellenére is nagy kárt okoz neki. Így hát megengedheti-e bárki azt magának, hogy ne legyen kellően körültekintő?

 

 

 

 

(*Jen Ho Lu állam egyik tudósa volt. Csü Po-ji pedig Vej minisztere, Konfuciusz barátja és tanítványa.

Ling hercegről – Vej uralkodójáról - a IV. fejezet 1. és 2. részében már írt Csuang Ce. Az ő legidősebb fia Kuaikui volt, aki megpróbálta megöletni édesanyját. A gyilkossági kísérlet nem járt sikerrel, így elmenekült, és Jin/Csin államban talált menedékre. Apja, Ling herceg halála után Kuaikui fia, Csö lett az uralkodó, Csu herceg néven. Kuaikui i.e. 480-ban távolította el fiát Vej éléről, és ő ült a trónra helyette. Népszerűtlen zsarnoki mivoltát az is bizonyítja, hogy alattvalói közül többen próbálták meg megbuktatni. Ő ölette meg Konfuciusz egyik legismertebb tanítványát, Csung Ju-t. Két évvel később, i.e. 478-ban felháborodott Rong-barbárok végeztek vele, így a trónt hét éven át ismét fia, Csu herceg foglalta el.)

 

 

 

 

 

 Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

              The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

              Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

              Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

              Duke Zhuang II of Wey (angol nyelven)

(IV. 4.) Az emberek között

 

4. Kung Ce így folytatta az előző beszélgetést :

-- Tudod, amikor az emberek valamilyen játékban összemérik erejüket, akkor rendszerint nyíltan, őszintén fognak hozzá, de mindig feldúlt, zaklatott állapotban fejezik be. És ahogy a versengés közben izgalmuk fokozódik, hajlamossá válnak mindenféle alattomos cselhez folyamodni. Ugyanígy, amikor az emberek a szertartásosság (li) szabályainak megfelelően alkoholt fogyasztanak, rendszerint mértékkel fognak hozzá, de legtöbbször fegyelmezetlen, erkölcstelen állapotban fejezik be. És ahogy ivás közben izgalmuk fokozódik, egyre lármásabbak és mulatságosabbak lesznek. Minden dolognál ugyanez történik. Az emberek megfontoltan, tisztességesen kezdenek bele, de legtöbbször összezavarodnak, tisztességtelenné válnak a végére. Ami az elején egyszerű, az a végén rendkívül bonyolult lesz.

A szavak olyanok, mint a szél és a hullámok, a cselekedetek pedig megerősítik vagy érvénytelenítik azokat. A szél és a hullámok könnyen mozgásba lendülnek, a megerősítés és az érvénytelenítés könnyen veszedelmes véget érhet. Mert az ellenségeskedés gyakran az ügyeskedő szavak és a zabolátlan kifejezések miatt következik be.

Amikor egy állat életveszélyben érzi magát, önkéntelenül is ordít. Vadul kapkod levegő után, szabadjára engedi az összes létező indulatát. Ha nyomást gyakorolsz az emberekre, barátságtalanul, idegesen viselkednek, bár maguk sem tudják, hogy miért tesznek így. Ha még ők maguk sem értik, hogy miért tesznek így, akkor ki tudja, hogy hol lesz a vége?

Ezért a Beszédek szabályzata ezt mondja: “Ne térj el a megbízatásodtól. Ne erőltesd a megállapodást.

Ha átléped a határokat, bonyolítod a dolgokat. A megbízatásodtól való eltérés vagy a megállapodás erőltetése veszélyes. A jó megállapodás időt vesz igénybe; a rossz megállapodást később már nem lehet megváltoztatni. Nem engedheted meg azt, hogy meggondolatlan legyél!"

 

Csak haladj együtt a dolgokkal és engedd, hogy szív-elméd rábízza magát az elkerülhetetlenre. Tápláld azt, ami középen van, mert ez a legmagasabb szintű útirány. Mi más kellene még ahhoz, hogy teljesítsd a Csi-be való küldetésedet? Semmi sem jobb, mint engedelmeskedni a végzetnek (ming), bár ez a legnehezebb dolog*.

 

 

 

 

 

(*A “dolgok rendjének követése” vagy “engedelmeskedni a végzetnek” ugyanazon kínai kifejezés lehetséges fordításai. Mivel Csuang Ce számára szinte egészen biztosan nem jelent nehézséget “a dolgok rendjének követése/a végzetnek való engedelmeskedés”, ezért e mondat legvégét kicsit ironikusnak találja Burt Watson. Mert annak ellenére, hogy ebben a fejezetben és az előzőben Konfuciusz látszólag azzal kapcsolatban ad tanácsot, hogy hogyan lehet sikeres egy diplomáciai küldetés, valójában Csuang Ce véleményét tolmácsolja, úgy általában a helyes viselkedéshez. Ahogy a IV. rész 1. fejezetének lábjegyzetében írtam, Burt Watson szerint ezek a párbeszédek feltehetően nem történtek meg, vagy ha mégis, bizonyára nem ebben a formában, így Csuang Ce azt ad szereplőinek szájába, ami az ő nézeteit támasztja alá.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

(IV. 3.) Az emberek között

 3. Ce Kao, Se hercege*, kiküldetésbe indult Csi-be. Előtte felkereste Kung Cé-t, hogy tanácsot kérjen tőle:

-- A király egy nagyon fontos küldetéssel bízott meg. Bár Csi uralkodója bizonyára nagy tisztelettel fogad majd, feltehetően nem fog iparkodni, hogy minél előbb elrendezhessük közös dolgainkat. Még egy átlagembert sem lehet sürgetni, hát még egy herceget! Ez a megbízás nagy aggodalommal tölt el. Uram, egyszer azt mondtad nekem, hogy “ha egy ügyet, legyen az bármilyen nagy vagy kicsi, nem a Tao szerint intézel, akkor a végeredménnyel kevesen lesznek elégedettek. Ha az ügy sikertelenül végződik, akkor az emberek ítélete miatt fogsz szenvedni. Ha sikerrel zárul, akkor az aggodalom okoz szenvedést**. Csak az erényes (de) ember képes arra, hogy ne szenvedjen sem sikertelenség, sem siker esetén.” 

Az én ételeim egyszerűek, gyors főzéssel elkészíthetőek – a konyhámban dolgozók közül még senki nem panaszkodott hőségre. És mégis, alighogy megkaptam ma reggel ezt a feladatot, most este máris jeges vizet kellett innom, mert úgy érzem, mintha belül elégnék. Ténylegesen még bele sem fogtam ebbe a feladatba, de máris szenvedek a jin és jang egyensúlyának megbomlásától. És ha nem járok sikerrel, akkor egészen biztos, hogy az emberek ítélete miatt is fogok szenvedni. Mindenképpen szorongok; attól tartok, hogy miniszterként nem tudom teljesíteni ezt a megbízást. Uram, tudnál esetleg valamilyen tanácsot adni?

Kung Ce így válaszolt:

-- Az Ég alatti világon két nagy elv létezik: az egyik a velünk született végzet (ming); a másik a kötelességtudat (ji)***. Egy gyereknek a szülei iránti szeretete veleszületett végzet, nem lehet kitörölni szívéből. Egy alattvalónak az uralkodója iránti szolgálata kötelesség, ez elől nem menekülhet el égen-földön sehová. Ezeket nevezem én nagy elveknek. Éppen ezért, amikor egy gyerek szüleit szolgálja, és kész bármerre követni őket, akkor az a gyermeki kötelesség csúcsa. Ugyanígy, amikor egy alattvaló szolgálja uralkodóját, és kész bármit megtenni neki, akkor az a hűség csúcsa. És amikor valaki a saját szív-elméjét szolgálja úgy, hogy sem szomorúság, sem vidámság nem ingatja meg, mert tudja, hogy nincs lehetősége máshogy cselekedni, mint ahogyan cselekszik, és ezt elfogadja, akkor az az erény (de) csúcsa. Egy alattvaló vagy egy gyermek sokszor köteles bizonyos dolgokat megtenni. És amikor valaki az állam ügyeivel foglalkozik, akkor megfeledkezik saját személyéről. Ez esetben volna-e ideje arra, hogy az élet szeretetéről és a haláltól való félelméről gondolkodjon? Ezért hát, uram, indulj a küldetésre.

Ám engedd meg, hogy hozzátegyek ehhez még valamit, amit hallottam. Ha két állam egymással szomszédos, akkor közöttük bizalmon alapuló köteléknek kell kialakulnia. Ha nem szomszédosak, akkor a másik iránti elkötelezettségüket szavakban kell kifejezniük, amiket egy közvetítő tolmácsol. Azonban az egyik legnehezebb dolog a világon az, amikor olyan szavakat kell tolmácsolni, amelyek valamelyik féllel szembeni megelégedést vagy elégedetlenséget fejeznek ki. Amikor a felek elégedettek, akkor a szavaik szinte biztosan tele lesznek eltúlzott ígéretekkel, dicséretekkel; amikor a felek elégedetlenek, akkor a szavaik szinte biztosan tele lesznek eltúlzott sértésekkel, gyűlölködéssel. De minden túlzás valótlan. Ahol felüti a fejét a valótlanság, ott oda a bizalom. Amikor oda a bizalom, akkor jaj a közvetítőnek. Ezért a Beszédek szabályzatában ez áll: “Add át az üzenet lényegét; ne közvetíts eltúlzó szavakat. Ha így teszel, talán egyben maradsz.”

 

 

(*Ce Kao az ókori Csu állam főminisztere volt, és feltehetően az uralkodó egyik rokona is lehetett.

 

 

 

**Az aggodalom vagy szorongás a jin-jang egyensúlyának felborulását jelzi.

***A ming szót fordítják "parancs"-nak is, de leginkább "végzet"-nek. A ming meghatározza egy személy élettartamát vagy hogy mi fog vele történni életében, vagy a dolgok bizonyos működését, rendjét.

A ji jelentése is többféle lehet. Más értelemben igazságosságnak, esetleg méltányosságnak, itt kötelességtudatnak fordítják.)

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             

(IV. 2.) Az emberek között

 2. Jen Huj az előző beszélgetés végén ezt válaszolta Kung Cé-nek:

-- Nincs több ötletem. Bátorkodom megkérdezni, hogy te milyen módszert javasolsz?

-- A böjtölést – mondta Kung Ce – Azonnal elmagyarázom neked, hogy mit értek ezalatt. Egyébként azt gondolod, hogy könnyen megcsinálhatsz bármit, ha az [emberi nézetekkel telt] elmédet használod? Ha így véled, akkor azt az Ég nem fogja helyeselni.

-- A családom szegény – szólt Jen Huj – Hónapok óta nem ittunk alkoholos italt, és nem ettünk tiltott ételt vagy erős illatú zöldségeket.* Ez böjtölésnek számít?

-- Amit felsorolsz, az az áldozás előtt végzendő böjt, nem pedig a szív-elme (hszin) böjtje**.

-- Akkor meg szabad kérdeznem, hogy mi a szív-elme (hszin) böjtje?

-- Tartsd fenn akaratod tökéletes egységét. Ne a füleddel hallj, hanem a szív-elméddel. Sőt, ne a szív-elméddel hallj, hanem az életpáráddal (csi). A füled a hallásra korlátozódik, a szív-elméd pedig a megismerésre, az életpárád (csi) azonban üresen várakozik a dolgokra. A Tao az ürességben gyűlik össze, és ez az üresség a szívelme (hszin) böjtje.

 

Jen Huj így szólt***:

-- Mielőtt alkalmaztam ezt a módszert, biztos voltam abban, hogy én vagyok Huj. De most úgy érzem, hogy Huj nincs többé. Ezt hívják ürességnek?

-- Pontosan – válaszolta a mester – Kifejtem bővebben. Most már beléphetsz ennek az uralkodónak a birodalmába és ne akard lenyűgözni őt. Ha ő meghallgat téged, akkor beszélj, ha nem, akkor hallgass. Ne keress se kaput, se rést, lakozz az egységben és élj együtt azzal, ami elkerülhetetlen****. Akkor közel jársz a sikerhez.

Könnyű egy helyben megállni, de nehéz úgy sétálni, hogy nem érinted a földet. Ha emberi érzéseket követsz, könnyen válhatsz csalóvá; ha az Eget (természetet) követed, akkor nehéz lesz csalnod. Arról már hallottam, hogy szárnyakkal lehet szállni; de arról még nem, hogy szárnyak nélkül lehet szállni. Már hallottam a bölcs ember tudásáról; de még nem hallottam az ostoba tudásáról. Vedd észre az ürességet, hiszen az üres szoba telik meg fénnyel. A jószerencse a nyugalomban időzik. Ha nincs meg a [belső] nyugalom, az elméd akkor is vágtázik, ha csendben ülsz. Engedd, hogy a füled és a szemed belül nyilatkozzanak meg, de szív-elmédet helyezd kívülre, zárj be előtte minden tudást. Így majd a szellemek is menedékre találnak nálad, hát még az emberek! Ez a tízezer dolog átalakulása. Ez volt az az irányelv, amihez a Nagy Jü és Sun tartotta magát, és ez volt az, ami alapján Fu-hszi és Csi-csü az egész életét leélte*****. Milyen jó volna, ha ugyanezt a szabályt követné a többi ember is!

 

 

 

(*Ilyennek számított a hagyma és fokhagyma, míg tiltott ételnek a ló, kutya, tehén, liba és galamb.

 

 

**A fordítók többsége vagy csak “elme böjtjének” vagy csak “szív böjtjének” fordítják. Bővebb magyarázatot a II. fejezet 1. részének lábjegyzetében írtam.

 

 

***James Legge értelmezése szerint ezeket azután mondta Jen Huj, miután kipróbálta ezt a fajta böjtöt.

 

 

 

****Azaz fogadja el azt, hogy a dolgok egyek és elválaszthatatlan egységben vannak egymással, és azt is, hogy a dolgok spontán módon alakulnak át egymásba, tőlünk teljesen függetlenül.

 

 

 

*****Az előbbiek legendás császárok, akik erkölcsileg feddhetetlenek, sokáig éltek és hosszú időn át békés módon uralkodtak. Az utóbbi kettő isten-király, félisten jellegű uralkodó, akik a hagyomány szerint az előzőeknél előbb, i.e. 2600 körül éltek.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(IV. 1.) Az emberek között

 

1. Jen Huj elment Kung Cé-hez, hogy engedélyét kérje elutazásához*.

-- Hová indulsz? – kérdezte tőle a mester.

-- Vejbe megyek.

-- És mit csinálsz ott?

-- Úgy hallottam, hogy Vej uralkodója most van életének virágjában, és önállóan dönt mindenről**. Nem törődik birodalmának sorsával, és nem látja be saját hibáit. Nem érdekli alattvalóinak halála sem, a holttestek úgy hevernek mindenfelé országában, mint elszáradt aljnövényzet a mocsárban. Az emberek nem tudják, mit tegyenek. Mester, tőled hallottam azt, hogy “Hagyd el a jól kormányzott országot, és menj abba, amelyikben zűrzavar uralkodik! Egy doktor ajtaja előtt sok a beteg.”*** E szavaidnak megfelelően megpróbálom visszaállítani Vej állam egészségét.

-- Óh, jaj! – kiáltott fel Kung Ce – Ha odamész, saját halálos ítéletedet írod alá. A Tao spontán rendjéhez nem lehet hozzáadni semmit. Ha bármit is hozzáadsz, több eshetőséget hozol létre. A több eshetőséggel összezavarod magad. Ha összezavarod magad, akkor szorongani fogsz. Aki szorong, azt nem lehet megmenteni. Egykoron a tökéletes emberek arra törekedtek, hogy magukban fejlesszék ki [az utat], és csak aztán próbálták meg átadni másnak. Ha még nem szilárdítottad meg magadban azt, ami benned van, akkor hogyan van arra időd, hogy azzal foglalkozz, hogy mit művel egy zsarnok?

Ezenkívül tudod-e, mi tékozolja el az erényt (de) és miben mutatkozik meg a tudás? Az erényt a dicsőségre való törekvés tékozolja el, a tudás pedig a másokkal való vitában mutatkozik meg. A dicsőségre való törekvésben egymást győzik le az emberek, a tudás pedig a vita fegyvere. Mindkettő a rossz eszköze, ami nem segít abban, hogy sikert érj el.

Ráadásul hiába kimagasló az erényed (de) és szilárd a hited, ha nem vagy tisztában azok lelkével (csi), akikre hatni szeretnél; és hiába nem vagy hajlamos a dicsőségért vitába szállni, ha nem vagy tisztában az emberek szív-elméjével. Ugyanakkor ragaszkodsz ahhoz, hogy megjelenj egy zsarnok előtt, és ráerőltess egy tanbeszédet az emberségről (ren/zsen) és igazságosságról (ji). Arra használnád az ő rossz tulajdonságait, hogy kérkedj a saját kiválóságoddal. Ezzel azonban megbántod az uralkodót. És aki megbánt másokat, azt viszont fogják bántani. Így biztosan véged lesz.

 

De tegyük fel, az uralkodó mégis nagyra értékeli a derék, becsületes embereket és nem kedveli a hitványakat, akkor miért is akarnád, hogy téged különb módon kezeljen? Még azelőtt, hogy hívatlanul és kéretlenül szóra nyitnád a szád, a herceg megragadná a lehetőséget, hogy bemutassa saját ékesszólását. Szemeid kikerekednének, arcod elhalványulna, össze-vissza beszélnél, a kifejezésed egyre inkább alázatossá válna, és a végén neki engedve megerősítenéd nézeteiben. Tüzet adnál a tűzhöz és vizet a vízhez, vagyis súlyosbítanád a dolgot. Ha már az elején meghátrálsz, akkor nem lesz megállás. Azonban, ha mégis előadod megfontolt tanácsodat, amit szinte biztosan nem fog elhinni neked, akkor minden bizonnyal e zsarnok kezei között halsz meg.

 

Egykoron Csie megölette miniszterét, Kuan Lung-feng-et, és Csou megölette Pi-kan herceget. Kuan Lung-feng és Pi-kan művelt ember volt, igyekeztek odafigyelni népükre, csillapítani szenvedésüket és segíteni rajtuk, rangjuk pedig lehetővé tette, hogy ellentmondjanak uralkodóiknak is. Ezért Csie és Csou elpusztította őket. Ez lett a következménye annak, hogy a miniszter és a herceg ragaszkodott a hírnevéhez.

Egykoron Jao megtámadta Csung-csi és Hszü-ao államokat, és a Nagy Jü megtámadta Hu területét. Így ezek az államok elnéptelenedtek, lakosaikat kiirtották, uralkodóikat megölték, mert állandóan háborúztak és állandóan az anyagi hasznot keresték. 

Ezek mindegyike vágyott a dicsőségre vagy az anyagi javakra. Nem hallottál még ezeknek az embereknek vagy államoknak a történetéről? Még a bölcsek sem képesek legyőzni a dicsőség és anyagi javak utáni sóvárgást, hát akkor te hogyan volnál erre képes? De bizonyára van valami terved. Mondd el nekem, kérlek!

-- Ha méltóságteljes, higgadt és összpontosított állapotban mennék oda, az jó volna? – kérdezte Jen Huj.

-- Dehogyis! – kiáltott fel Kung Ce – Hogyan tehetnéd? Az uralkodó nagyon elbizakodott, és azzal kérkedik, hogy telve van erénnyel. Viselkedése kiszámíthatatlan. Senki nem mer ellenkezni vele, így megelégedéssel érvényesíti akaratát mindenben. És mivel azt mondják, hogy a mindennapi erényeket sem gyakorolja, akkor hogyan hatna rá, ha egyszerre nagy adagban zúdítanád rá mondanivalód? Csökönyös lesz és visszautasító. De lehet, hogy látszólag egyetértene veled, ugyanakkor belül nem fogja megbánni tetteit. Hogyan tudnád akkor jó útra téríteni?

-- Rendben – felelt Jen Huj – Akkor belül egyenes és őszinte maradok, de látszatra engedni fogok neki. Mondandómat majd a régmúltra való hivatkozással támasztom alá. Belül egyenes és őszinte emberként az Ég tanítványa leszek. Az Ég tanítványaként tudom, hogy az Ég fia [az uralkodó] és én egyaránt az Ég gyerekei vagyunk. És akkor miért törődnék azzal, hogy szavaimat mások elfogadják-e vagy sem? Az ilyen emberre, mint én, úgy tekintenek, mint egy [ártatlan] gyermekre, és erre mondom azt, hogy az Ég tanítványa vagyok.

Ha látszatra engedek neki, akkor az emberek tanítványa leszek. A királyi udvarban jegyzettáblácskát övre fűzve hordani, letérdelni és tiszteletteljesen meghajolni – ezek a miniszteri szertartás (li) szabályai. Mindegyik alkalmazza ezeket, én miért ne tehetném? Ha azt teszem, amit mások is, miért hibáztatna engem bárki? Erre mondom, hogy az emberek tanítványa vagyok.

Ha úgy mondom el véleményemet, hogy a régmúltra hivatkozom, akkor az ősök tanítványa leszek. Bár azok a szavak, amelyekkel tanításomat tolmácsolom, valójában dorgálóak és rosszallóak, mégis az ősök szavai lesznek, nem az enyémek. Ha így teszek, annak ellenére, hogy egyenes és őszinte maradok, nem érhet vád. Erre mondom, hogy az ősök tanítványa vagyok. Így már elmehetek Vejbe, és rendben lesz minden?

-- Dehogyis! – kiáltott fel ismét Kung Ce – Hogyan lenne? Túl sokféle terved van. Megingathatatlan vagy, de nem kellően átgondolt. Talán nem kerülsz bajba, de ez minden, amit elérhetsz. Hogyan tudnál ilyen módon bárkit is átalakítani? Hiszen az elvárásaid irányítanak!

 

 

 

(*Jen Huj volt Kung Ce, azaz Konfuciusz kedvenc tanítványa.

 

 

**I.e. 1040-től i.e. 209-ig létező hercegség, amelyik virágkorát a Tavaszok és őszök korszakának elején (i.e. 700 körül) élte. Ez a Vej (Wey) nem azonos az I. fejezet 7. részében említett Vej-jel, amelyet fővárosa után Lijang/Luoyang-nak is neveztek. Ez utóbbi egyike volt annak a három királyságnak, ami a hatalmas Jin/Csin állam darabokra hullása után keletkezett i.e. 403-ban, és nyugatabbra található az előzőtől. A két Vej nevének kínai írásjele teljesen különbözik egymástól, csak a nyugati történészek nevezik egyformán a kettőt. Hogy írásban megkülönböztessék egymástól, az i.e 1040 - i.e. 209 közötti hercegséget általában Wey-nek, míg a fiatalabb, i.e. 403-ban keletkezett Lijang/Luoyang-nak is nevezett államot Wei-nek szokták írni. 

Ez a történet feltehetőleg Jüan hercegről (körülbelül i.e. 534-492 uralkodott) szól, akinek halála utána a Ling nevet adták.

 

 

***Ennek ellentmondanak Konfuciusz: Beszélgetések és mondások című könyvének 8. fejezetének 13. és 14. részei, de James Legge szerint máshol, más alkalommal akár mondhatta is ezt Konfuciusz. Burt Watson és Rober Eno felhívja a figyelmet arra, hogy bár ebben a IV. fejezetben nagyon sok történelmi alak megjelenik, köztük jó néhányan Konfuciusz: Beszélgetések és mondások című könyvében is szerepelnek, a Csuang Ce által leírt történeteknek valójában nem sok közük van a valósághoz.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Duke Ling of Wey (angol nyelven)

             Wey (state) (angol nyelven)

(III. 4.) Az életerő táplálása

 

4. Amikor Lao Tan meghalt, Csin Si elment, hogy meggyászolja*. Háromszor feljajdult, aztán elment onnan. A tanítványok ezt kérdezték tőle:

-- Te a mester barátja voltál, nem?

-- De – hangzott a válasz.

-- Akkor illendő dolog ilyen tessék-lássék módon meggyászolni őt, ahogyan te tetted?

-- Igen – felelte Csin Si – Azelőtt személyként tekintettem rá, de ő már nem személy többé. Az előbb, amikor beléptem a szobába, hogy meggyászoljam, öregeket láttam ott, akik úgy siratták, mintha a fiuk lett volna, és fiatalokat, akik úgy siratták, mintha az édesanyjuk lett volna. Annak az embernek a lénye, aki itt összehozta őket, egészen biztosan nem kérte volna, hogy beszéljenek [róla], mégis beszéltek, és egészen biztosan nem kérte volna, hogy sirassák, mégis megsiratták. Ez a viselkedés nem más, mint menekülés az Ég (természet) elől. Túlságosan belemerülnek az emberi érzésekbe, hátat fordítanak a dolgok valódi állapotának – elfeledkeznek arról, hogy mivel születtünk. A régiek ezt úgy nevezték, hogy az ‘Ég elől való menekülés bűne’. A mester akkor érkezett, amikor itt volt az ideje; és akkor távozott, amikor itt volt az ideje**. Ha békésen elfogadjuk a dolgok természetes folyamatát és rendjét, és engedelmesen követjük, akkor sem gyász, sem öröm nem hat ránk. Ahogyan egykoron nevezték, ez a 'megszabadulás az Isten kötelékéből'.***

 

A rőzse elfogy, ha elégetik, de nem tudjuk, hogy hol ér véget az a tűz, amivé a rőzse átalakult.

 

 

 

(*Lao Tan – azaz Lao Ce – valódi vagy vélt alakjáról, akárcsak Csuang Ce-ről, Sze-ma Csien krónikaíró (i.e. 145/135 – i.e. 86) írt A történetíró feljegyzései című művében. Ebben azonban Lao Cé-ről három egymástól különböző életrajzot is rögzített a krónikaíró, így nem tudjuk, hogy e történetnek mennyi valóságalapja van. Csin Si-ről nincs több információnk és arról sem, hogy Lao Ce-nek voltak-e egyáltalán tanítványai.

 

 

 

**Azaz megszületett és meghalt.

 

 

***Csuang Ce ebben a félmondatban a ‘Ti’ – azaz ‘Isten’ – szót használja, ami egyértelmű bizonyítéknak tűnik a mondás ősi eredetére. A Nyugati Csou-kort megelőző Sang-kor (i.e. 1600 körül – i.e. 1046/1045) főistenét hívták ‘Di’ vagy Ti’-nek. Egyes tudósok szerint a Nyugati Csou-kor főistene, az Ég, ‘Tien’ kiszorította pozíciójából ‘Di’-t, mások szerint egybeolvadt a két istenalak.)

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Laozi (angol nyelven)

(III. 3.) Az életerő táplálása

 

3. Amikor Kung-ven Hszien meglátta Jobb mestert, megdöbbenve kérdezte:

-- Miféle ember ez? Hogyhogy csak egyetlen lába van? Vajon égi (természetes) eredetű vagy emberi?

A válasz ekként hangzott:

-- Égi eredete van ennek, nem emberi. Az Ég (természet) tette őt egylábúvá. Az emberek kinézete adott. Ebből következik, hogy az Ég műve ez, nem pedig emberé.

A mocsári fácán tíz lépést tesz meg azért, hogy ennivalót csipegessen, és százat azért, hogy igyon, mégsem akar ketrecben lakni. Még akkor sem érezné jól magát benne, ha úgy bánnának vele, mint egy királlyal.

 

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Burt Watson: The Complete Works of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang’s Version (angol nyelven)

             Robert Eno: Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Victor H. Mair: Wandering on the Way (angol nyelven)

(III. 2.) Az életerő táplálása

 2. Vej uralkodójának szakácsa ökröt darabolt*. Megérintette kezével, meglökte vállával, lépett lábával, megbökte térdével, lendülettel csúsztatta kését a reccsenve darabokra hulló hús között. Mozdulatai olyan ritmikusak voltak, olyan harmóniában álltak egymással, mint a ‘Szedererdő’ tánca vagy a ‘Sou király’ zenéje.

-- Óh, ez bámulatos! - lelkendezett Vej uralkodója - Milyen tökéletes a te ügyességed!

A szakács letette kését és ezeket mondotta:

-- Szolgád a Tao tisztelője, ami több, mint egyszerű ügyesség. Amikor először kezdtem ökröket vágni, akkor még nem láttam mást, csak egészben lévő állatokat. Három évvel később megszűnt bennem az, hogy egészként tekintsek rájuk. Most pedig már nem a szemeimmel nézem, hanem szellemem segítségével dolgozom. Az érzékszerveimet félreteszem, és szellemem úgy cselekszik, ahogyan akar. A test természetes vonalait figyelembe véve hatolok át a nagy réseken, és csúsztatom keresztül a pengét a szélesebb üregeken, kihasználva minden előnyt. Ügyesen elkerülöm az inakat, görcsös izmokat, de még inkább a főbb csontokat.

Egy jó szakács minden évben cseréli a kését, mert vagdos vele; egy átlagos szakás minden hónapban cseréli a kését, mert csapkod vele. Én tizenkilenc éve használom az enyémet; ökrök ezreit vágtam fel vele, és mégis olyan éles a pengéje, mintha most köszörülték volna. Az ízületek között vannak rések, a kés élének pedig nincs igazi vastagsága. Emiatt behatolhatok vele ezekbe az üres résekbe, ahol elég hely van ahhoz, hogy egy penge, aminek nincs igazi vastagsága könnyen mozoghasson. Ezért olyan a késem, mintha most köszörülték volna meg.

Ugyanakkor, ha egy csomós részhez érek, felmérem a helyzetet; figyelemmel és óvatosan folytatva, le sem véve szemeimet, csak lassan mozdítom kezem. Majd a kés egy nagyon finom mozdulatával a csomót szétválasztom, ami úgy esik szét, mint göröngyök a földön. És én ott állok, késsel a kezemben, teljes megelégedéssel nézve körül. Azután megtisztítom a késemet és visszateszem a tokjába.

-- Kiváló! – kiáltott fel Vej uralkodója – A  szakácsom szavait hallgattam, de az életerő táplálását sajátítottam el belőle.

 

 

(*Vej uralkodója ebben az időben – ahogyan írtam az I. fejezet 7. részének lábjegyzetében -  a Lijang-i Huj király (i.e. 400 – i.e. 319) volt.)

 

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

              Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

              The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

              Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

              Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(III. 1.) Az életerő táplálása

 1. Életünk korlátolt, de a tudás korlátlan. Korlátolttal korlátlanra törekedni veszélyes dolog. És ha annak ellenére, hogy tisztában vagyunk ezzel, mégis erőlködünk, akkor egészen biztosan veszélybe kerülünk*. Amikor jót cselekszünk, tartsuk magunkat távol a dicsőségtől. Amikor rosszat teszünk, tartsuk magunkat távol a büntetéstől. Legyen vezetőnk a középső vonal, kövessük azt, hogy testünk egészséges maradjon, hogy életünket megóvjuk, hogy elláthassuk szüleinket és beteljesíthessük éveinket**.

 

 

(*Konfuciusz tanítása szerint a helyes életvezetéshez hozzátartozik az erényes viselkedés és a minél több tudásra való törekvés. Azonban Csuang Ce, mint olvashatjuk, ezzel egyáltalán nem ért egyet.

 

**A "középső vonal" vagy mások fordításában "természetes középső" jelentése nem igazán világos és érthető. Robert Eno egy 17. századi kommentátorra hivatkozva írja, hogy ez a kifejezés a gyógyászatban is használatos, és a gerincre utalhat, amely a meditációban egyensúlyban van.

Ez az egész III. fejezet szokatlanul rövid, ami a kommentátorok találgatása szerint azért van, mert bizonyos részeket kihagytak belőle.)

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 11.) A dolgok egyenlőségéről

 11. A Félárnyék így fordult az Árnyékhoz:

-- Egyik pillanatban sétálsz, a másikban megállsz; egyik pillanatban ülsz, a másikban felállsz – miért ez az állandótlanság?

Az Árnyék ezt válaszolta:

-- Várnom kell valamire, mielőtt azt teszem, amit teszek; és annak a valaminek, amire várok, szintén várnia kell valamire, mielőtt azt teszi, amit tesz. Várakozom, mint a kígyó pikkelye vagy a kabóca szárnya. Nem tudom, hogy miért vagyok, ami vagyok. Nem tudom, hogy miért nem vagyok, ami nem vagyok.

 

Egyszer én, Csuang Csou azt álmodtam, hogy pillangó vagyok, egy boldogan repkedő pillangó, aki azt sem tudja, hogy ki az a Csou. Hirtelen felébredtem, és megint én voltam az, a valódi Csou. És nem tudom, vajon azelőtt Csou álmodta azt, hogy ő pillangó vagy a pillangó éppen most álmodja azt, hogy ő Csou? Pedig Csou és a pillangó bizonyára különbözik egymástól. Ezt hívják a dolgok átalakulásának*.

 

 

 

(*Talán ez a Csuang-ce legtöbbször idézett részlete. Ennek ellenére nincs akkora jelentősége, mint amennyit neki tulajdonítanak.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 10.) A dolgok egyenlőségéről

 

10. Tételezzük fel, hogy mi ketten vitatkozunk. Ha a vitából te kerülsz ki győztesen, nem pedig én, akkor az azt jelenti, hogy egészen biztosan neked van igazad és egészen biztosan én tévedek? Ha én kerülök ki győztesen, nem pedig te, akkor az azt jelenti, hogy egészen biztosan nekem van igazam és egészen biztosan te tévedsz? Tehát egyikőnknek igaza van és a másik téved? Vagy esetleg mindkettőnknek igaza van vagy esetleg mindkettőnk téved? Ha egyikünk sem tudja erre a választ, akkor mások még inkább a sötétben tapogatóznak [ezzel kapcsolatban].

  Kit kérjek fel arra, hogy a vitánkban döntőbíránk legyen? Ha olyat kérek fel, aki veled ért egyet, hogyan tudna méltányosan dönteni? És ugyanez a kérdés merül fel akkor is, ha olyat kérek fel, aki velem ért egyet. De ugyanez történne, ha olyat kérek fel, aki egyikőnkkel sem ért egyet, vagy aki mindkettőnkkel egyetért. Így sem te, sem én, sem pedig egy harmadik személy nem volna képes közös nevezőre jutni.

  Akkor van-e értelme bárkit is felkérni? Mert ebben a helyzetben egy döntőbíróra várakozni olyan, mintha egyáltalán nem is várnánk senkire sem.

Ehelyett inkább hozzuk összhangba az ellentétes véleményeket az Ég (természet) láthatatlan működésének keretei között, és kövessük tőlünk független, spontán átalakulásukat. És ilyen módon éljük le életünket.

  

  De mit jelent az, hogy ‘hozzuk összhangba az ellentétes véleményeket az Ég (természet) láthatatlan működésének keretei között’? Az "igaz" lehet, hogy valójában nem-igaz. Ami "olyan", lehet, hogy valójában nem-olyan. De ha az "igaz" valóban igaz, még akkor is annyira különbözik a nem-igaztól, hogy nem szükséges rajta vitatkozni. De ha valami, ami "olyan", valóban olyan, még akkor is annyira különbözik a nem-olyantól, hogy nem szükséges rajta vitatkozni. Feledkezzünk meg az évekről; feledkezzünk meg a különbségekről. Lépjünk be a végtelenbe és lakjunk ott.*

 

 

(*Ahogyan ugyanennek a fejezetnek a 3. részében is olvastuk, a világosság alkalmazásával az ellentétek a Tao középpontjában megszűnnek.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

 

(II.9.) A dolgok egyenlőségéről

 

9. Csü Csüe Ce így szólította meg Csang Vu Ce-t:

-- Ezt hallottam a mestertől*: “A bölcs ember nem foglalkozik világi ügyekkel. Nem keresi azt, ami hasznos és nem próbálja meg távol tartani magát attól, ami ártalmas. Nem törekszik; nem törődik a viselkedés szabályaival. Anélkül beszél, hogy szavakat mondana; anélkül mond szavakat, hogy beszélne. A földi világ porában vándorol.” Ám a mester ezt az egészet üres szavak gát nélküli folyamának ítélte, de én úgy vélem, hogy ez a rejtélyes Tao követésének leírása. Te mit gondolsz erről, uram?

Csang Vu így válaszolt:

-- Ilyen szavak hallatán még maga Huang-ti (‘Sárga császár’) is összezavarodna, hogyan volna képes Csiu megérteni ezeket? Sőt, még te is túl elhamarkodottan becsülöd fel a dolgokat. Látsz egy tojást, és máris keresed a belőle kikelő kakast; látsz egy íjat, és máris várod a sült galambot. Megpróbálom úgy nagyjából körülírva elmagyarázni; és te ugyanígy próbálj megérteni.

  Hogyan képes a bölcs nekitámaszkodni a napnak és a holdnak, és a karja alá fogni az egész univerzumot? Úgy, hogy egybeolvaszt mindent és elutasítja a megkülönböztető homályosságot. Nem érdekli a rang és a megbecsülés. Az átlagember sürög-forog és erőlködik; a bölcs buta és közönyös**. Képes tízezer év egyenlőtlenségét egyetlen tisztasággá olvasztani és ugyanígy cselekszik az állandóan spontán átalakulásban lévő tízezer dologgal.

  Honnan is tudhatnám, hogy az élet szeretete nem pusztán illúzió? Honnan is tudhatnám, hogy a halál iránti ellenszenv nem valami olyasmi, mint amikor egy eltévedt gyerek nem ismeri fel azt, hogy valójában hazafelé tart? A szépséges Li Csi a határparancsnok, Ái lánya volt ***. Amikor őt Csin/Jin állam uralkodójának adták, először sírni kezdett [szomorúságában], még a ruháját is eláztatták könnyei. De amikor a fejedelmi palotába érkezve ő maga is a fényűző kanapén foglalt helyet, és ő is gabonán-és-füveken nevelt állatok húsát fogyasztotta, már megbánta, hogy előtte sírt. Honnan is tudhatnám, hogy a halottak nem bánják-e meg, hogy korábban úgy ragaszkodtak az élethez?

  Lehet, hogy azok, akik álmukban egy lakomán bort iszogattak, reggel sírva ébrednek; lehet, hogy azok, akik álmukban sírtak, reggel vadászatra indulnak. Amikor álmodunk, nem tudjuk, hogy az egy álom. Vannak, akik álmukban próbálják meg értelmezni álmaikat, és miután felébrednek, csak akkor jönnek rá, hogy álom volt. Előbb-utóbb elérkezik a nagyszerű ébredés, és akkor felismerjük, hogy ez az élet valójában egy nagyszerű álom volt. De a bolondok azt gondolják, hogy ébren vannak, és azzal hitegetik magukat, hogy tisztában vannak azzal, hogy melyikük az uralkodó és melyikük az istállófiú. Micsoda szűklátókörűség! Csiu és te álmodtok, és még én magam, aki azt mondom, hogy álmodtok, szintén álmodom. Ezek a szavak nagyon rejtélyesnek tűnnek, de talán tízezer nemzedék múlva feltűnik egy nagy bölcs, aki majd meg tudja magyarázni őket, és mégis, olyan lesz ez, mintha egyik napról a másikra tűnne fel.

 

 

 

(*Ez a bizonyos "mester" maga Konfuciusz, akinek keresztneve Csiu volt. Nagyfokú tiszteletlenségről árulkodik, hogy Konfuciusz ('Kung Ce') helyett ezen a keresztnevén említik. A fordítók többsége ebben a részben ‘mester’ szó helyett Konfuciuszt ír.

 

**A Lao-ce mű 20. versének szerzője hasonló módon írja le magát.

 

***Ugyanennek a fejezetnek a 8. részében Csuang Ce már megemlítette Li Csi-t , aki azonban egy északi barbár törzs, a Li Rong vezetőjének lánya volt. James Legge azt feltételezi, hogy Ái határparancsnok esetleg otthagyta ezt az eredeti állását és csatlakozott ehhez a törzshöz.)

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 8.) A dolgok egyenlőségéről

8. Nie Csüe így fordult Vang Ji-hez*:

-- Uram, te tudod, hogy mi az, amiben az összes lény egyaránt egyetért?

-- Honnan tudnám? – válaszolta Vang Ji.

-- És azt tudod, hogy mit nem tudsz? – kérdezte a másik, és megint ugyanazt a feleletet kapta. Nie Csüe tovább firtatta:

-- Akkor lehet-e egyáltalán bármit is tudni?

Vang Ji ugyanazt válaszolta, mint előbb, de hozzátette a következőt:

-- Mindazonáltal megpróbálom elmagyarázni. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy amikor valamire azt mondom, hogy “tudom”, akkor nem vagyok-e ténylegesen tudatlan, és amikor valamire azt mondom, hogy “nem tudom”, akkor nincs-e meg a tényleges tudásom?

De hadd tegyek fel néhány kérdést. Ha az ember nedves helyen alszik, megfájdul a dereka és olyan érzése lesz, mint aki félig lebénult. De vajon ugyanez történik az angolnával is? Ha az embernek egy fán kellene élnie, reszketne félelmében. De vajon ugyanez történik a majommal is? És e három közül melyik az, amelyik tudja, hogy hol jó tanyázni?

Az emberek gabonán és füveken nevelt állatok húsát eszik; az őzek dús füvet legelnek; az óriás százlábúak a kisebb kígyókat kedvelik; a baglyok és varjak az egereket szeretik. De tudja-e bármelyik e négy közül, hogy melyik a helyes étel? A kutyafejű majom egy nőstény majmot választ társának; az őzbak őzsutát; és az angolna más halakkal együtt szeret úszkálni. Az emberek úgy vélték, hogy Mao Csiang és Li Csi** a legszebbek, ám láttukra a halak mélyen a vízbe merültek; a madarak magasba röppentek előlük; ha pedig őzek pillantották meg őket, akkor szerte-szét szaladtak. De tudja-e bármelyik e négy közül, hogy mi az, amit mindegyik élőlény egyformán vonzónak talál az Ég alatti világon?

Ahogyan nézem, az emberség (ren/zsen) és igazságosság (ji) alapelve és a helyes és helytelen ösvénye kibogozhatatlanul összekeveredtek és összezavarták egymást: hogyan tudnám különválasztani őket?

Ezt hallván Nie Csüe ezt kérdezte:

-- Uram, mivel te nem tudod, hogy mi a hasznos és mi az ártalmas, ugyanígy nem tudja a tökéletes ember sem?

-- A tökéletes ember szellemhez méltó - felelte Vang Ji - A nagy tavak forrhatnak körülötte, ő nem érzi a melegét; a Ho és a Han befagyhat, ő nem érzi a hideget; a gyors villámcsapás megrepesztheti a hegyeket és a szél megrengetheti az óceánt, nem rémiszti meg őt. Az ilyen ember felhág a felhőkre, meglovagolja a napot és holdat, és a négy tengeren túl kóborol. Sem az élet, sem a halál nincsen rá hatással, akkor miért törődne azzal, hogy mi a hasznos és mi az ártalmas?

 

 

 

(*Két taoista bölcs, feltehetőleg a “négy tökéletes” közül valók, akiket Jao császár meglátogatott a távoli Ku Je hegyen az I. fejezet 6. részében. Huang Mi szerint Vang Ji volt Nie Csüe tanítója, és ő pedig Hszü Jü tanítója.

 

**Híres szépségek, akik közül az első kortársa volt Hszi Si-nek (II. fejezet 4. rész), és akárcsak ő, Jüe államból származott. A második, Li Csi, egy északi barbár törzs, a Li Rong vezetőjének lánya volt, akit Csin/Jin állam hercege, Hszien vett feleségül i.e. 672-ben. Li Csi a “Korszak boszorkánya” ragadványnevet kapta ármánykodása miatt. A kínai történelembe a Csin/Jin állam i.e. 657-től i.e. 651-ig tartó időszaka a 'Li Csi-békétlenség vagy zendülés' néven került bele.

 

 

***Hasonló hangzik el az I. fejezet 3. és az 5. részében.) 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Lin Ji (angol nyelven)

(II. 7.) A dolgok egyenlőségéről

7. Régen a Tao nem volt megosztott. Régen a beszéd nem volt állandó. De létrejöttek a nézetek, létrejött az "ez", és ezáltal pedig a határvonalak. Hadd magyarázzam el, mit értek határvonal alatt.

  Létezik a bal és a jobb; léteznek viták és mérlegelések; felosztások és megkülönböztetések; versengések és viszályok. Ez a [nézeteket elválasztó] határvonal nyolc típusa.

A bölcs elfogadja azt, ami a hat birodalmon kívül van, de nem értekezik arról*. A bölcs értekezik arról, ami a hat birodalmon belül található, de nem ítélkezik fölötte. A Csun-csiu-ban**, ami az előző királyok történelmét írja le, a bölcsek ítélkeztek, de nem folytattak vitát. Mert amikor elemzünk valamit, akkor mindig van olyan, amit nem elemzünk. Amikor vitázunk valamiről, akkor mindig van olyan, amiről nem vitázunk. Bárki kérdezheti, hogyan is van ez? A bölcs átöleli a dolgokat, míg az átlagemberek vitatkoznak, egymásnak mutogatva részrehajlásukat egyik vagy másik dolog iránt. Ezért mondhatjuk azt, hogy ‘a vitatkozás a nem tiszta látás bizonyítéka’.

  

  A nagy Tao szavakkal ki nem fejezhető. A nagy vita beszéd nélküli. A nagy emberség (ren/zsen) nem [egyedi] emberség. A nagy tisztesség nem szerény. A nagy bátorság nem erőszakos.

A Tao, ami feltárja magát, az nem a Tao. A vita, amit szavakba öntenek, nem éri el a célját. Az emberség, aminek állandó tárgya van, elveszíti az egyetemes jellegét. A tisztesség, amit nem lehet észrevenni, nem valódi. A bátorság, amelyik erőszakos, nem lehet sikeres. Ez az öt kereknek látszik, de könnyen négyszögletessé válhat***. Éppen ezért az a tudás a legnagyobb, amelyik megáll annál a pontnál, amit nem tud. Ki ismeri azt a vitát, aminek nincs szüksége szavakra, és azt az Utat, amelyiken nem lehet lépkedni?

Aki ezt ismeri, arról úgy tartják, hogy belépett az ‘Az Égi Kincses-házba’. Amibe önthetünk anélkül, hogy megtelne; amiből meríthetünk anélkül, hogy kifogyna; és mégsem tudjuk, hogy honnan jön az utánpótlás. Ezt úgy hívják, hogy ‘Elrejtett Fény’.

   Egykor régen Jao ezekkel a szavakkal fordult Sun-hoz:

-- Meg akarom támadni Cung, Kuaj and Hszü-ao fejedelmeit. Még akkor sem tudom kiverni a fejemből ezt a vágyamat, ha a trónom ülök. Miért van ez?

Sun ezt válaszolta:

-- Ez a három fejedelem úgy él a maga kis államában, mintha fekete üröm és más bozótos közepette tanyáznának; hogyan lehetséges, hogy mégsem tudod kiverni őket a fejedből? Valamikor régen tíz nap bújt elő egyszerre és minden dolog fénybe borult általuk – mennyivel nagyobb a te erényed (de), amely elhomályosítja az összes napot [és ezáltal képes vagy arra, hogy eltűrj más uralkodókat]****.

(*A "hat birodalom": az ég, a föld és a négy égtáj, tehát gyakorlatilag a világegyetem.

**Lehetséges, hogy a Tavaszok és őszök című krónikára utal, amely a Lu fejedelemség eseményeit rögzítette i.e. 722-i.e. 481 között, és amely a konfucianizmus szent könyveinek, az Öt klasszikusnak egyike. Ugyanakkor hasonló kifejezéssel -"tavaszok és őszök" - illették a különböző feudális államok krónikáját is.

***Azaz, ha valaki odafigyel ennek az öt kerek, egész dolognak a betartására, akkor a segítségükkel haladhat az úton, de ha nem, akkor négyszögletes, mozdíthatatlan akadállyá változhatnak.

****Az 'erény' (de) ebben az értelemben a Tao erejét, azaz megnyilvánulását jelenti.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 6.) A dolgok egyenlőségéről

6. De most tennék egy kijelentést – ámbár nem tudom, hogy ez vajon egy csoportba tartozik-e azzal, amiket mások állítanak vagy sem. De akár egy csoportba tartozik, akár nem, akkor is beleilleszthető valamilyen egyéb csoportba. Így ebből a szempontból nézve nem különbözik a mások állításaitól. Hadd próbáljam ezt elmagyarázni.

  Ha van egy kezdet, akkor kellett, hogy legyen egy nem-kezdet. És kellett, hogy legyen egy olyan nem-kezdet, ami a nem-kezdetet előzte meg.

  Ha van lévő, akkor kellett, hogy legyen nem-lévő. És kellett, hogy legyen egy időszak, amikor még a nem-lévő sem létezett. Aztán hirtelen létezett a nem-lévő. De akkor vajon melyik volt a lévő (you/ju) és melyik volt a nem-lévő (wu/vu)?* Bár most mondtam valamit, de nem tudom, hogy ezeknek a szavaknak, amiket mondtam, van-e valami értelmük vagy sem.

  

  Az Ég alatt nincs nagyobb, mint egy őszi tollpihe hegye, míg a Taj-hegy kicsi. Senki sem hosszabb életű, mint az a gyerek, aki csecsemőkorában hal meg, míg Peng Cu rövid ideig élt. Az Ég és a Föld velem együtt keletkezett, így a tízezer dolog és én egyek vagyunk**. 

  Mivel minden dolog egy, hogyan lehetne róla bármit is beszélni? De mert kimondtam, hogy ‘minden dolog egy’, hogyan ne lehetne róla bármit is beszélni? Egy meg a beszéd, az kettő; kettő meg az eredeti egy, az három. Ha tovább folytatnánk [az ilyen jellegű összeadást], még a legjobb matematikus sem tudná, hogy hol lesz a vége, és hát még egy átlagos ember! Éppen ezért, ha a nem-lévőtől a lévőbe való eljárás folyamatában háromig számolva jutottunk el, akkor meddig jutnánk a lévőtől a lévőig való eljárás folyamatában? Mondjunk le erről az eljárásról, és hagyjuk a dolgokat megtörténni.***

(*Csuang Ce Lao Cé-vel ellentétben nem úgy véli, hogy a nem-lévő (wu/vu) és a lévő (you/ju) egymással szembenálló fogalmak, hanem úgy, hogy a kettő együtt mozgatja az átalakulást és változást, mert egymást váltva szüntelen folyamatot alkotnak.

**Ezt a három paradoxont tartalmazó mondatot Huj Ce-nek tulajdonítják. Peng Cu-ról – azaz ‘Peng pátriárkáról’ - már az I. fejezet 2. részében is említést tesz a könyv. Peng Cu legendásan hosszú életéről rengeteg taoista tanmese szól. Állítólag a Sang-dinasztia végefelé (kb. i.e. 1100 körül) már több, mint 767 éves volt, ennek ellenére változatlan életerőnek örvendett. Hosszú élete során 49 feleségét és 54 fiát vesztette el.

 

***Azaz, “Ha távol tartjuk magunkat ettől az eljárástól, nem lesznek állítások és tagadások (nem lesznek ellentétek)" idézi James Legge a zárómondat értelmezésénél az i.sz. 7. században élt egyik legjelentősebb kommentátort, Cseng Hszüan-jing-et.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Lélekenciklopédia IV. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 117.o.

(II. 5.) A dolgok egyenlőségéről

5. A régmúlt időkben élt emberek tudása elérte a legvégső pontot. Mi volt ez a legvégső pont? Felismerték, hogy először nem volt semmi. Ez a legvégső pont, amit elértek, a lehető legtöbb, amihez nem lehet semmit sem hozzátenni. A következő szinten úgy vélték, hogy léteznek dolgok, de nem tettek köztük különbséget az emberek. A harmadik szinten úgy vélték, hogy léteznek ugyan különbségek a dolgok között, de rájuk vonatkozóan nem állították "ezt" vagy nem tagadták "azt". 

  Az állítások és tagadások megjelenése miatt sérült meg a Tao elve. És mivel a Tao elve megsérült, a részrehajlás, pártatlanság tökéletessé vált. De valóban létezik-e tökéletesség és sérülés egyszerre? Vagy nem létezik? Olyankor létezik tökéletesség és sérülés egyszerre, amikor Csao játszik lantján. És olyankor nem létezik tökéletesség és sérülés egyszerre, amikor Csao nem játszik lantján*.

 
  Csao Ven lanton játszott, Si Kuang zenész mester a botjával ütötte a ritmust és Huj Ce [nézeteit magyarázva] nekidőlt egy napernyőfának. Ez a három mester majdnem tökélyre vitte saját művészetét és élete végéig gyakorolta azt. Ugyanakkor mindegyik hitte, hogy ebben, amit ők annyira kedvelnek, különböznek másoktól, és szerették volna mások számára is világossá tenni. De bármennyire is próbálták, mások számára ez nem lett világos. Ezért Huj Ce ‘a kemény’-ről és ‘a fehér’-ről** szóló zavaros vitával fejezte be életét. Csao Ven fia pedig ugyanúgy folytatta apja művészetét anélkül, hogy élete végéig elérte volna a tökéletességet. Ha ezt, amit elértek, mégis tökéletességnek lehet neveni, akkor én szintén megvalósítottam a tökéletességet. De ha ezt mégsem lehet tökéletességnek nevezni, akkor sem én, sem más nem valósította meg a tökéletességet.

  Éppen ezért a bölcs arra törekszik, hogy megszabaduljon a zűrzavar és bizonytalanság ragyogásától.  Nem használja az egyéni nézeteit, helyette a közös vonásokban időzik - ezt hívjuk úgy, hogy a világosság [helyes] használata.

(*Burt Watson ezt a két mondatot a következőképpen magyarázza: Csao Ven híres lantművész volt, akinek legjobb játéka (azaz az ő tökéletessége) is messze állt az ideális zenétől. Így az ő legjobb játéka (tökéletessége) egyben az ideális zene sérülését is jelentette. Ezért amikor Csao Ven nem játszott lantján, akkor nem létezett sem tökéletesség, sem pedig sérülés. Míg Kuo Hsziang kommentárja szerint egy dallam előadása során nem lehet az összes hangot egyszerre lejátszani, csak egy részét. Ezért amikor Csao Ven zenélt, akkor sérülést okozott a tökéletességben. De ha nem zenélt, akkor nem volt sem tökéletesség, sem pedig sérülést.

 

**Csuang Ce az előző, 4. részben már utalt Gongszun Long, kínai filozófus Gongszun Long-ce című művének két fejezetére. Itt a harmadikat hozza fel negatív példaként, amelynek a címe a ‘Keményről és fehérről’.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven) 

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 4.) A dolgok egyenlőségéről

4. Amikor azt akarom megértetni, hogy egy ujj nem-ujj, akkor jobb, ha azt magyarázom el, hogy mi a nem-ujj, nem pedig azt, hogy mi az ujj. Amikor azt akarom megértetni, hogy egy ló nem-ló, akkor jobb, ha azt magyarázom el, hogy mi a nem-ló, nem pedig azt, hogy mi a ló.* Az Ég és Föld olyanok, mint egy ujj; a tízezer dolog olyan, mint egy ló.

  Az állításaim az állításaimon alapulnak. A tagadásaim a tagadásaimon. Egy ösvény azáltal jön létre, hogy lépkednek rajta; a dolgok olyanok, mert azt mondjuk rájuk, hogy olyanok. Miért olyanok? Azért, mert olyannak mondjuk őket. Miért nem olyanok? Azért, mert nem olyannak mondjuk őket.  Minden dolog rendelkezik azzal, amiről azt mondhatjuk, hogy olyan; minden dolog rendelkezik azzal, amit állítunk róla. Nem létezik semmi sem, ami ne lenne olyan; nem létezik semmi sem, amiről ne lehetne valamit állítani.

  Éppen ezért, legyen szó egy gabona száráról vagy egy hatalmas oszlopról, egy undorító leprásról vagy egy olyan szépségről, mint Hszi Si**, nagy dolgokról és közönségekről, nevetségesekről és furcsákról; – a Tao által mind eggyé válnak.

Amikor szétválasztunk egy dolgot, akkor létrehozunk másokat, és azáltal, hogy létrehozunk másokat, elpusztítjuk azt az egyet. De minden dolog, létrehozásától és elpusztításától függetlenül újra eggyé válik, és csak a messze-látó ember tudja, hogy hogyan fogja őket egybe:

Nem használja az egyéni [megkülönböztető] nézeteit, hanem a közös vonásokban időzik. A közös vonásokban való időzés már használható; ami használható, az a járható; ami járható, az a sikeres. A sikerrel pedig mindent elér, és anélkül, hogy tudná, hogy hogyan csinálja, megvalósítja azt, amit Tao-nak neveznek.

   

  Ha valaki azzal fárasztja agyát, hogy megpróbálja egyesíteni a dolgokat ahelyett, hogy felismerné azt a tényt, hogy már amúgy is minden [dolog és nézet] egy és ugyanaz, akkor úgy viselkedik, mint amire azt mondják ‘reggel hármat’. Mit jelent ez a kifejezés?

Élt egyszer egy ember, aki majomtartással foglalkozott. Ez az ember diófélékkel etette állatait, akiknek ezt mondta: 

-- Reggel adok nektek három [mérőnyi mennyiséget] és este négyet.

A majmok erre dühösek lettek. 

-- Rendben - szólt a gazda, hogy megbékítse őket - Akkor reggel adok négyet és este hármat. 

Ezzel már minden majom megelégedett.

A szavak és a valóság között semmiféle ellentmondás nem volt, mégis az első közlés felbőszítette az élőlényeket, a második megörvendeztette őket. 

  Ezért a bölcs ember összhangba hozza az állításokat és tagadásokat, és az Ég kiegyenlítőjére*** helyezi őket. Ezt hívják "dupla úton való járásnak".

(*Ez utalás Gongszun Long kínai filozófus (i.e. 325-250) nézeteire. Munkája, a Gongszun Long-ce (‘Gongszun Long mester’) egyike annak a kizárólag logikával foglalkozó ókori kínai műnek, amely legalább részben fennmaradt. A feltehetőleg 14 eredeti fejezetből csak hatot ismerünk. Ezek egyike ‘A fehér ló párbeszéd’, a másik a ‘Dolgokra való mutatásról’. Ha a teljes mű fennmaradt volna, könnyebben értelmezhetnénk az itteni szöveget. A Csuang-ce 17. és 33. fejezetében még lesz szó Gongszun Long-ról.

**Az ókori Kína híres Négy szépségének egyike volt, akit Jüe királya ajándékozott oda ellenségének, Vu királyának. Ez utóbbi a nő kedvességétől és szépségétől elvarázsolva nem törődött birodalmával, csak vele. Majd pedig amikor i.e. 473-ban Jüe királyának csapatai legyőzték a vu seregeket, Vu királya belátva azt, hogy mekkora hibát követett el, öngyilkos lett.

***Szó szerint, ‘Égi-Öntőforma vagy Öntőforma’ – a Tao egy másik neve, ami minden dolgot kialakít.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            When a white horse is not a horse (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 3.) A dolgok egyenlőségéről

3. Ha mindenki azt a szív-elmét (hszin) követné, ami számára eredetileg megadatott*, és azt fogadná el tanítójául, akkor melyik ember maradna tanító nélkül? Ilyen módon nem csupán azoknak lenne tanítója, akik értelmesek és az összefüggéseket átlátva képesek döntést hozni, hanem azoknak is, akik bolondok és meggondolatlanok.

De ha valaki eltávolodva ettől a szív-elmétől azt állítja, hogy létezik 'helyes' vagy 'helytelen', az olyan, mintha azt mondanám, ‘Ma indulok el Jüe-be és tegnap érkeztem meg’.** Vagyis kijelenteném egy nem létezőről, hogy létezik. Még a szellem-szerű Jü sem képes arra, hogy létezővé tegyen egy nem létezőt, hát akkor én hogyan csinálhatnék ilyet?***

Mert a beszéd nem csupán a levegő rezdülése, a beszéd arra való, hogy közöljenek általa valamit. Ugyanakkor az, amit közölnek, nem mindig megalapozott. Ebben az esetben elhangzott-e ténylegesen beszéd vagy sem? Úgy vélné az ember, hogy a szavak különböznek egy madárfióka csicsergésétől, de csakugyan van-e köztük különbség? Hogyan válhat a Tao olyan zavarossá, hogy létezik benne ‘igaz’ és ‘hamis’? Hogyan válhat a beszéd olyan zavarossá, hogy létezik vele kapcsolatban ‘helyes’ és ‘helytelen’?

Lehet, hogy a Tao eltávozott, és nincs többé jelen? Lehet, hogy a beszéd jelen van, de nem megfelelő?

A Tao a részrehajlás miatt válik zavarossá, a beszéd pedig az ékesszólás miatt válik zavarossá. Ezért vitatkoznak egymással a konfuciánusok és a motisták****. Az egyik oldal azt állítja, amit a másik oldal tagad, és fordítva. Ha valaki szeretné állítani azt, amit a másik tagad és tagadni azt, amit a másik állít, akkor erre nincsen jobb módszer, mint a világosság alkalmazása.

  

Más dolgokhoz viszonyítva minden dolog 'az', és önmagához viszonyítva minden dolog 'ez'. Ezért, ha valamit ‘abból’ a szempontból próbálnék szemügyre venni, akkor azt nem láthatom, de megérthetem 'ebből' a szempontból. Éppen ezért mondjuk, hogy ‘ebből a nézetből’ származik ‘az’; és hogy ‘annak a nézetnek’ következménye ‘ez’. Ez az az elmélet, mely szerint ‘az’ és ‘ez’ egymást hozzák létre.

Ugyanakkor egyértelmű, hogy ahol van élet, ott halál is van, ahol van halál, ott élet is van. Amikor egy dolgot elfogadunk, akkor egy másikat elfogadhatatlannak tartunk. Amikor egy dolgot elfogadhatatlannak tartunk, akkor egy másikat elfogadunk. Amikor valamit állítunk, akkor egy másik dolgot tagadunk, amikor valamit tagadunk, akkor egy másik dolgot elfogadunk. Éppen ezért a bölcs nem ezt az utat választja, hanem az Ég fényében vizsgálja a nézeteket, elfogadva 'ezt' annak, ami.

  

‘Ez a nézet’ ugyanaz, mint ‘az’, és ‘az a nézet’ ugyanaz, mint ‘ez’. De ‘az a nézet’ magában foglalja a “helyes’-t és ‘helytelen-‘t; és ‘ez a nézet’ szintén magában foglalja a ‘helyes’-t és a ‘helytelen’-t. Tehát valójában létezik-e két külön nézet, ‘ez’ és ‘az’ vagy nem létezik? Ahol ‘ez’ és ‘az’ megszűnnek ellentétek lenni, ott van a Tao középpontja. Amikor megtaláljuk ezt a középpontot a kör közepén, akkor képesek leszünk válaszolni a dolgok vég nélküli átalakulására. Az állítások átalakulása vég nélküli és a tagadások átalakulása szintén vég nélküli. Ezért mondom, hogy [ezek válaszolására] nincsen jobb, mint a világosság.

(*A hszin (xín), azaz a szív-elme művelése a konfuciánusok szerint elengedhetetlen, ezzel ellentétben a taoista nézet, különösen a Csuang-ce úgy véli, hogy a társadalom bármilyen jellegű befolyásoló hatása csak konflikust okoz, és káros az ember eredeti, veleszületett természetére (hszing - xing).

**Az I. fejezet 7. részében először feltűnő filozófus, Huj Ce egyik mondása, amely az átgondolatlan, megalapozatlan véleménynyilvánítás abszurditását fejezi ki. 

***Nagy Jü vagy Ta-jü az ókori legendás uralkodó, Ti Sun utódja volt. A Sárga-folyó völgyének szabályozásával jelentős sikereket ért el az árvizek elleni védekezésben. Úgy tartják, emiatt választotta Ti Sun saját fia helyett Jü-t utódjául.

****Mo Ti vagy Mo Ce – latinosan: Miciusz, i.e. 5. század vége - i.e. 4. század eleje - kínai filozófus volt. Az általa alapított filozófiai irányzatot, a motizmust elsősorban a konfuciánusok, élükön Meng Ce, támadták nagyon vehemensen. Közösségeik feltehetőleg már a Csin-dinasztia idejére (i.e. 221-206) teljesen beleolvadtak a többi filozófiai hagyományba. Ugyanakkor a motista eszmék még több száz éven át fennmaradtak, és nem csupán a kínai gondolkodókra hatottak, hanem a politikai filozófia és a Csin-és a Han-dinasztia (i.e. 206-i.sz. 220) politikai döntéseinek formálásában is segítettek.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             Mozi (Mo-tzu) Internet Encyclopedia of Philosophy (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 2.) A dolgok egyenlőségéről

2. A nagy tudás mindent átfogó és határtalan; a kis tudás elfogult és korlátozott. A kiváló beszéd tiszta és világos; a jelentéktelen beszéd jobbára locsogás. Amikor alszunk, a lelkünk elkóborol*; amikor felébredünk, testünk sürög-forog. Másokkal való kapcsolataink konfliktusokhoz vezetnek, és szív-elménket minden áldott nap küzdelemre használjuk. Határozatlanok, képmutatóak, zárkózottak leszünk. Az apró félelmek nyugtalanságot és szorongást szülnek, a nagy félelmek lesújtanak és megsemmisítenek.

Vannak, akik olyan hirtelen és gyorsan fejezik ki véleményüket, akár egy íjból kilőtt nyílvesszőt, mintha az ő feladatuk volna megítélni azt, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Mások úgy ragaszkodnak álláspontjukhoz, mint egy eskühöz vagy szerződéshez, elszánva a győzelemre. Némelyek őszi vagy téli hervadásban hanyatlanak napról napra. Vannak olyanok is, akik úgy belemerülnek [érzéki] dolgaikba, hogy nem lehet velük semmit sem kezdeni. Megint mások kimerültek és olyan zárkózottak, mint egy lepecsételt boríték, ami idős korukat jelzi. Szív-elméjük közel van a halálhoz, nem lehet visszahozni életerejüket.

Öröm és harag, szomorúság és élvezet, aggodalom és megbánás, megbízhatatlanság és állhatatosság, szenvedély és közöny, türelmetlenség és lomhaság – ezek az érzések olyanok, mint egy üres csőből kiáramló zene vagy meleg nedvességből kisarjadzó gombák. Sorra jönnek elő, éjjel-nappal váltják egymást bennünk, és senki nem tudja, hogy honnan hajtanak ki. Elég! Elég! Gondoljuk át ezt minél hamarabb, és akkor rájövünk, hogy honnan keletkeznek.

  

Ha nem volnának ‘mások’, akkor nem volnék ‘én’; ha nem volnék ‘én’, akkor nem volna semmi, ami érzékelne ‘mások’-at; – ez közel jár az igazsághoz, de nem tudjuk, hogy mi teszi azzá. Ezzel kapcsolatban úgy tűnik, mintha volna egy valódi kormányzó, de nem találjuk egyértelmű jelét [jelenlétének és tevékenységének]. Bár joggal feltételezhetjük, hogy ez a valaki képes cselekedni, de nem látjuk az alakját. Vannak tulajdonságai, de nincs alakja.

Adott a testem a száz csontjával, a kilenc nyílásával és hat zsigeri szervével, mindegyik a megfelelő helyen. Melyik része az, amelyik leginkább én vagyok? Mindet egyformán szeretem? Vagy egyiket jobban, mint a többit? Tételezzük fel, hogy egyenlőnek tekintem őket, de akkor nem olyasmi ez, mintha a szolgálóim lennének? Ha ez így van, akkor egyik sem alkalmas arra, hogy irányítsa a másikat? Vagy felváltva, egyszer irányítják egymást, egyszer szolgálnak? Ha nem, akkor van közöttük egy valódi irányító? Akár sikerül beazonosítani [ennek az irányítónak] a valódi tulajdonságait, akár nem, az az ő működésére nézve semmilyen befolyással nem bír.            

  

 Onnantól kezdve, hogy megkaptuk a teljes testi formánkat, ragaszkodunk hozzá, amíg el nem érkezik a vég. Konfliktusokkal vagy beletörődéssel teli utunkat megállás nélkül száguldjuk végig – ez nem szomorú? Folyamatosan küszködünk egész életünkön át anélkül, hogy látnánk munkánk gyümölcsét, és tönkremegyünk, elhasználódunk a munkában anélkül, hogy tudnánk, mire jó ez az egész – hát nem siralmas?

Lehet ugyan azt mondani, hogy ‘de legalább nem vagyunk halottak’, ugyanakkor milyen előnye van ennek? Amikor a test lebomlik, a szív-elme vele együtt ugyanígy – nem ez a legsiralmasabb tény az összes közül? Az ember élete valóban ilyen kilátástalan volna? Csak én vagyok egyedül, aki ennyire összezavarodott? Mások nem így látják?

(*Az ókori Kínában olyan felfogás is létezett a lélekről, hogy nem csupán a halál bekövetkeztével hagyja el a testet, hanem álom vagy betegség során, sőt, akár még ijedtség következtében is.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
             Lélekenciklopédia IV. kötet, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 170.o. 

           

(II. 1.) A dolgok egyenlőségéről

1. Nan-Kuo Ce Csi előrehajolva ült zsámolyán. Az égre nézve finoman lélegzett, úgy tűnt, hogy önkívületi állapotban van, elvesztve minden kapcsolatát a külvilággal. Mellette állt [tanítványa], Jen Cseng Ce Ju, aki így szólt:

-- Mi ez? Hogyan tudod úgy formálni a testet, hogy olyanná váljon, mint egy elszáradt fa, és a szív-elmét, hogy olyanná váljon, mint a kiégett salak? Sosem láttalak még ilyennek, mint amilyen most vagy.

-- Jó, hogy feltetted ezt a kérdést, Jen – felelte Ce Csi –, most valóban elvesztettem önmagam*; de hogyan magyarázhatnám el, hogy megértsd? Bizonyára már hallottad az ember zenéjét, de nem hallottad a Földét. Vagy ha már hallottad a Föld zenéjét, még nem hallottad az Ég zenéjét.

-- Nagyon kérlek, fejtsd ki ezt bővebben! – kérte Ce Ju.

A válasz ekként hangzott:

-- A Nagy Tömeg (természet/univerzum) életpáráját (csi) szélnek nevezik. Ha nyugalomban van, nem történik semmi; de amikor viharként nekiindul, akkor a hegyek és völgyek megszámlálhatatlan nyílása visszhangozza hangját; – bizonyára felfigyeltél már erre. Nézz meg egy erdőt, amely a hegyek ormán áll. Száz arasznyi kerületű, hatalmas fáinak hasadékai és odvai olyanok, mint az orrlyukak vagy a száj vagy a fül nyílásai; van köztük négyszögletes, van köztük kerek, mint egy csésze vagy egy mozsár; vagy horpadások, amik olyanok, mint egy nedves lábnyom vagy mint egy nagy pocsolya. Amikor a szél feltámad, olyan hangot adnak, mint a háborgó víz, a süvítő nyíl, ordítás, lihegés, sivítás, rekedt vagy mély üvöltés, gyászos sírás és fütyülés. Az első hangok magasan szólnak, az őket követőek mélyebbek. A gyengéd szélnek enyhe a visszhangja; a könyörtelen szélnek hatalmas. És amikor a vad szélroham elmúlik, minden nyílás üres [és csendes]; – bizonyára láttad már, hogy utána a levelek remegnek és reszketnek.

-- Tehát akkor a Föld zenéje az, amelyet ezek a nyílások adnak  – összegezte Ce Ju –; és az emberé a sípokból és fuvolákból ered. Engedd meg, kérlek, hogy az Ég hangjairól kérdezzelek.

-- Amikor a szél fúj, a nyílások sokaságából származó hangok különbözőek, mivel a nyílások mérete különböző. Amikor a szél eláll, akkor megszűnnek a hangok is. Tehát, ha ezek a dolgok önmagukból [a szél és a nyílások méreteiből] keletkeznek – mi szükség volna bármilyen más, őket hajtó egyéb tényezőre?**

(*”Elvesztette önmagát” – azaz meditált. Csuang Ce ezt a gyakorlatot többek között, a 'szív-elme (xín - hszin) böjtje' kifejezéssel illeti, amely arra irányul, hogy a meditáció során 'elveszítve önmagát' (gondolatait, érzéseit és mindent, ami a hagyományos emberi gondolkodásmódhoz kötheti) visszataláljon a Tao-hoz. Az ókori kínai felfogás szerint a szív nem csupán az érzelmek központja, hanem az érzékelésé, felfogásé és racionális gondolkodásé is, ezért némely fordító 'szív böjtje'-ként, mások pedig 'elme böjtje'-ként fordítják ezt a kifejezést. A későbbi fejezetekben megjelenik a 'megfeledkezve ülés' - zuowang vagy co-vang - kifejezés is, amely a kínai kanonizált szövegek közül ebben a műben tűnik fel legelőször.

 **A klasszikus kínai szövegekben és hagyományban az 'Ég' (tian) vagy az 'Ég és Föld' (tiandi) kifejezés a 'természetet' jelentette. Tehát az 'Ég zenéje' a természet zenéje is egyben. Az ember zenéje, a Föld zenéje és az Ég zenéje együttesen adja azt a természetet, amely teljesen magától, őket hajtó külső tényező nélkül működik.)

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven) 

             History of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven) 

             Lélekenciklopédia IV. kötet, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 108. és 124. oldal

(I.7.) A háborítatlan nyugalom öröme

7. Huj Ce így szólt Csuang Ce-hez:

-- Vej királya adott nekem néhány szem tökmagot, amiket elültettem*. A beérett termés öt vékányira nőtt. Először vizet tároltam benne, de túl nehéz volt, nem tudtam egymagam megemelni. Felvágtam, hogy ivócsészéket készítsek belőle, de túl szélesek és ingatagok voltak, így kifolyt belőlük minden. Hiába ilyen nagyok ezek a tökök, ha nem lehet őket használni semmire sem! Ezért hát darabokra törtem őket.

-- Uram - mondta Csuang Ce -, ostoba módon jártál el ezzel kapcsolatban. Volt egy ember Szung/Song államban, aki kiváló kézápoló balzsamot tudott készíteni. És mivel a családja generációkon át a selyemszálak mosásából élt, ez a krém megakadályozta azt, hogy kezük kicserepesedjen a sok mosástól. Egy napon eljutott ez a hír egy idegenhez, aki felajánlotta, hogy megvásárolja tőlük a készítmény receptjét száz mérő aranyért. Az ember maga köré gyűjtötte családját, és így szólt hozzájuk: “Nemzedékek óta selyemszálak mosásából éltünk, és alig kerestünk vele pár aranyat. És most néhány perc leforgása alatt száz mérő aranyhoz juthatunk; – adjuk el hát ennek az idegennek!” Az idegen ilyenformán megszerezte a receptet, és elment, hogy meggyőzze a kézkrém hasznosságáról Vu** királyát, aki éppen akkor háborúban állt Jüe-vel. A király cserébe rábízta hadiflottája irányítását az idegenre, aki a téli ütközetben hatalmas győzelmet aratott. Így az idegen jutalmul egy Jüe-től elfoglalt területrészt kapott***.

Mindkét esetben ugyanarról a kézvédő balzsamról volt szó. De míg az egyikben a balzsam birtokosát kitüntették, addig a másikban csak arra volt elég, hogy tulajdonosai képesek legyenek megélni a mosásból. Mindez annak volt köszönhető, hogy kétféle módon használták fel a balzsam elkészítésének tudományát. Uram, ahelyett, hogy méretesre nőtt terményeid használhatatlanságán aggodalmaskodsz, készíthetnél belőlük bárkát, és a folyókon, tavakon hajózhatnál velük. Úgy tűnik, uram, a fejedben szederbokor van [ész helyett].

  Huj Ce ekként szólt vissza Csuang Ce-nek:

-- Van egy hatalmas Ailantus***** nevű fám. Bár a törzse széles, de túl bütykös és egyenetlen, így az ácsok számára használhatatlan; ugyanígy a kisebb ágai is csomósak és görbék. Hiába áll az út mentén, egyetlen építész sem figyel fel rá. Uram, a[z előbbi] szavaid éppen ilyen nagyok és haszontalanok, ezért mindenki visszautasítaná.

-- Lehetséges volna, uram, hogy te még sosem láttál vadmacskát vagy menyétet? - kérdezte Csuang Ce - Teljesen a földhöz lapulva vár zsákmányára; hol kelet, hol nyugat felé ugrik, nem kerüli el azt, ami magas vagy ami alacsony, és mégis csapdába kerül vagy hálóban végzi. Ugyanakkor ott van a jak, ami olyan nagy, mint egy felhő az égen. Ám mérete ellenére sem tud egeret fogni. Uram, van egy hatalmas fád és azon bosszankodsz, hogy nem tudod mire használni; – miért nem ülteted az Egyáltalán-Semmi falu mellé vagy a Tágas-és-Határtalan mezőre? Ott kóborolhatnál mellette a nem-cselekvésben (vuvej) vagy a háborítatlan nyugalom örömében alhatnál alatta. Sem balta, sem fejsze nem rövidítené meg létezését; semmi nem okozna benne kárt. Mivel nincsen semmiféle haszna, miféle szomorúság vagy fájdalom keletkezne miatta?

(*Huj Ce (vagy Huj Si) Vej állam uralkodójának, a Lijang-i Huj királynak (i.e. 400 – 319) főminisztere, egyben Csuang Ce barátja volt és meglehetősen különc gondolkodó.

Vej államot a fővárosa után Lijang/Luoyang-nak is nevezték. Vej egyike volt annak a három királyságnak, ami a hatalmas Jin/Csin állam darabokra hullása után i.e. 403 körül keletkezett. Jókora része a mai Henan/Honan tartományban terült el.

**Ókori állam, Jüe-től északra, a mai Csiangszu tartományt foglalta magába, és a Jangce-folyó alsó szakaszán terült el. A két állam, Vu és Jüe i.e. 510-től 473-ig folyamatos harcban állt egymással. A több évtizedes konfliktus végén i.e. 473-ban Jüe legyőzte és bekebelezte Vu-t.

***A kézvédő balzsam Vu csapatainak előnyére vált a téli ütközetben.

****Az Ailanthus glandulosa v. Alianthus altissima – magyarul mirigyes bálványfa - Észak-Kínában őshonos és 20-25 méter magasra is megnő. Kínaiul ‘rossz szagú fá’-nak hívják leveleinek illata miatt)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            Complete Works of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(I. 6.) A háborítatlan nyugalom öröme

6. Élt egy ember Szung/Song államban, aki szertartásokhoz való fejfedőkkel kereskedett. Egy napon elvitte portékáit Jüe*-be. Itt azonban az emberek rövidre vágatják a hajukat és tetováltatják a testüket, ezért nem tudtak az ilyen sapkákkal mit kezdeni.

Jao tökéletesen kormányozta és irányította királyságát. De miután meglátogatta a Négy Tökéletest** a távoli Ku Je hegyen, és visszatért a Fen vízétől délre*** fekvő fővárosába, megzavarodott és megfeledkezett királyságáról****.

(*Jüe Kína egyik ókori állama, az ország délkeleti, tengerparti részén, a mai Csöcsiang, Sanghaj és Csiangszu területén terült el. Többször hadakozott északi szomszédjával, Vu-val, amelyet végül i.e.473-ban legyőzött és magába olvasztott.

**Ezek közül az egyik, feltehetőleg az I. 4. részben szereplő Hszü Ju. A másik három ‘Tökéletes’ Nie Csüe, Vang Ji és Pi Ji, akik időnként feltűnnek a műben.

***Fen a Sárga-folyó egyik legnagyobb gyűjtőfolyója a mai Sanhszi tartományban. Kutatók szerint ebben a tartományban, a mai Linfen helyén építette fel fővárosát Jao császár.

****Robert Eno szerint elgondolkodtató a párhuzam a felkészületlen és emiatt felsült sapkakereskedő és a - feltehetőleg szintén felkészületlen - kellemetlen helyzetbe került Jao király között.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on The Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(I. 5.) A háborítatlan nyugalom öröme

5. Csien Vu így szólt Lien Su-hoz:

-- Beszélgettem Csie-jü-vel, és bár a szavai nagyon szépek voltak, lényegében nem tudtam velük mit kezdeni; ahogy elhangzottak, már el is szálltak. Engem megrémített, amit mondott, mert olyan volt, mint a Tejút*, aminek nem látni se az elejét, se a végét. Szavai összefüggéstelenül követték egymást, és mindegyik ellentmondott a józan észnek.

-- Miféléket beszélt? – kérdezte Lien Su.

-- Azt mondta, hogy messze a Ku Je hegyen él egy szellemhez méltó ember, akinek a bőre olyan sima, mint a jég és olyan fehér, mint a hó; viselkedése elegáns és kifinomult, mint egy szűznek. Ez az ember nem eszik semmiféle gabonát, csak szelet lélegzik és harmatot iszik; felkapaszkodik a felhőkre és repülő sárkányon lovagolva kóborol a négy tengeren túlra. Szellemének összpontosításával lényeket ment meg betegségtől és pestistől, és minden évben biztosítja a gazdag szüretet. Ezek voltak azok a szavak, amelyek vadnak és zavarosnak tűntek nekem, és nem hittem el.

-- Tehát erről van szó – mondta Lien Su – A vak nem látja a gyönyörű mintákat és a finom formákat, a süket nem hallja a csengők és a dobok hangját. De csak testi értelemben vett vakságról és süketségről szoktunk beszélni? Létezik hasonló hiányosság szellemi értelemben is; erre a saját szavaid szolgálnak példával. Ez a hegyen élő, ilyen erénnyel (de) rendelkező ember képes a tízezer dolgot karjaiba fogni és eggyé gyúrni. Ebben a káoszban, ami most a világban van, minden lény a kiutat keresi, ám ő miért fárasztaná magát az Égalatti ügyeivel? Semmi nem árthat az ilyen embernek; nem fulladna meg az égig érő legnagyobb áradásban, és nem érezné a fémet és követ megolvasztó, földet és hegyet megperzselő legnagyobb hőség forróságát sem. Testének porából és hulladékából egy Jao-t vagy egy Sun-t*** lehetne gyúrni; – minek is bajlódna apróságokkal?****

(*Szó szerint ‘a Ho és a Han’ – ez a kifejezést a ‘Tejút’-ra használták. Ahogy az I/4. rész lábjegyzetében írtam, a Ho/He a Sárga-folyót jelenti, a Han pedig a Jangce bal oldali, hatalmas mellékfolyója, amely Vuhannál torkollik bele a Jangcéba.

**Ti Sun a legendás király, Jao utódja volt, akit szintén nagy tisztelet övezett, és akiről úgy tartják, hogy i.e. 2233-tól 2184-ig uralkodott.

***Itt megint egy misztikus leírást kapunk a ‘szellemhez méltó ember’-ről, aki a legmagasabb szinten valósította meg a Tao-t. A könyv későbbi fejezeteiben olyan hétköznapi emberekről olvashatunk, akik a mindennapokban képesek megélni a Tao-val való harmóniájukat. Az itt használt "erény" (de) szó nem a szokásos vagy hagyományos értelemben vett etikus viselkedést jelenti, hanem a Tao megnyilvánulását az egyénben.)

Forrás: Enjoyment In Untroubled Ease (angol nyelven)

            The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)