3. Ebből láthatjuk, hogy a világ elvesztette a Tao-t és a Tao elvesztette a világot; a világ és a Tao elvesztette egymást. Hogyan mutathatná meg magát a világban a Tao embere? Hogyan juthatna el a világ odáig, hogy értékelje a Tao-t? A Tao nem tudja magát megmutatni a világban és a világ nem képes odáig jutni, hogy értékelje a Tao-t. Így, bár a bölcsek nem vonultak el a hegyekbe és az erdőkbe, az erényük (de) rejtve marad. Rejtve marad, de nem amiatt, mert ők maguk akarják elrejteni.
Azok, akiket a régiek „rejtőzködő tudósoknak” hívtak, nem titkolták el személyüket, hanem engedték, hogy mások lássák őket; nem fogták
vissza szavaikat, hanem kimondták azokat; nem rejtették véka alá tudásukat,
hanem megosztották másokkal. Ám az idők végzete ellenük dolgozott. Ha az idők végzete
velük lett volna, akkor nagy dolgokat vihettek volna végbe az egész Ég alatti
világért, nyomtalanul visszatérhettek volna az egységhez. De az idők végzete
ellenük volt és csak komoly nehézséget teremtett számukra az egész Ég alatti
világon. Ezért mélyebbre süllyesztették gyökereiket, teljes nyugalomban vártak.
A Tao volt az, ami által életben tartották magukat*.
(*Itt Burt Watson Fukunaga Mitsuji, a Csuang-ce japán
fordítójára és kommentátorára hivatkozik, aki megjegyzi, hogy az itt említett végzettel bíró „jó idők és rossz idők” teljesen ellentétesek a „Belső fejezetek”
filozófiájával, amely szerint nincsen jobb vagy rosszabb időszak. Az ebben a
részben található felfogás a helyes időzítésről és a sorsról/végzetről valójában sokkal
közelebb áll a Beszélgetések és mondások című – Konfuciusznak tulajdonított
– műhöz vagy a Változások könyvéhez {Ji-csing}.)
Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)
Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
