(IX. 3.) Lovak patái

3. Térjünk vissza a lovakra, akik szeretik a tágas, szabad teret, füvet legelnek és vizet isznak. Amikor jól érzik magukat, egymáshoz dörzsölik a nyakukat. Amikor haragosak, hátat fordítanak és hátsó lábukkal rúgnak. A lovak tudása ennyiben ki is merül. De ha befogják őket és egy hold alakú fémlapocskával díszítve homlokukat egymás mellé felsorakoztatják a lovakat, akkor megtanulják, hogyan törjék össze a keresztrudat, hogyan fordítsák ki a jármot, hogyan szakítsák fel a hintó tetejét, hogyan köpjék ki a zablájukat, hogyan szakítsák el a kantárt. Po-lü bűne, hogy a lovaknak ez a képessége kialakult és hogy ezáltal úgy viselkednek, mintha banditák volnának.

 

Ho-hszü* idejében az emberek tudás nélkül tették a dolgaikat otthonaikban, és tudás nélkül léptek ki házaikból. Étellel tömték tele magukat, boldogok voltak, és teli hassal ténferegtek. Az emberek képessége ennyiben ki is merült. De aztán jöttek a bölcsek, hajlongtak és bókoltak a szertartásokban (li) és a zenében (jüe) hogy megújítsák az Égalatti testét; kecsegtettek-csábítottak az emberséggel (ren/zsen) és igazságossággal (ji), hogy megvigasztalják az Égalatti szívét.

Ezután az emberek elkezdtek vágyakozni és sóvárogni a tudás után, és egymással harcolni a haszonért, és nem lehetett megállítani őket. Ez is a bölcsek tévedése.

 

(*Az ókori Kína egyik legendás uralkodója, akiről azonban többet nem tudunk)

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

(IX. 2.) Lovak patái

2. Ugyanakkor úgy vélem, hogy azok, akik jól kormányozzák az Égalattit, nem így cselekednek. Hiszen az embereknek megvan a maguk állandó velük született természete (xing/hszing). Szőnek, hogy ruhát készítsenek maguknak, és felszántják a földet, hogy legyen mit enniük*. Ez a közös erényük (de). Ebben mind egyformák, és egyik sem különbözik a másiktól. Ezt hívják „természetes vagy égi hajlamnak”. Éppen ezért a tökéletes erény (de) korában az emberek járása lassú és magabiztos,  tekintetük nyugodt és összpontosított. Egy ilyen korban a hegyeken nincsenek ösvények vagy átjárók, a folyókon nincsenek csónakok vagy hidak. A tízezer dolog csapatokba verődve él egymás mellett. A madarak és vadállatok rajokba és falkákba tömörülve sokasodnak, a füvek és a fák buján, gazdagon nőnek. A madarak és vadállatok szelídek, és még a szarkák fészkeihez is fel lehet mászni és belesni anékül, hogy háborgatva éreznék magukat. A tökéletes erény korszakában az emberek együtt élnek a madarakkal és vadállatokkal, egyenlőnek tekintve magukat a tízezer dologgal. Mit tudnának bármit is arról, hogy ki a nemes ember (junzi/csün-ce) és ki a kis ember (xiaoren/hsziao-zsen)? Egyenlőek a nem-tudásban, így egyik sem tér el erényétől (de). Egyenlőek a vágy-nélküliségben, így a vésetlen egyszerűség állapotában élnek**. A vésetlen egyszerűségben sértetlenül tartják valódi természetüket. 

Aztán feltűnik egy bölcs ember, aki állhatatos az emberségre (ren/zsen) való törekvésében és rendületlen az igazságosság (ji) gyakorlásában, és az Égalatti elbizonytalanodik és megzavarodik. Mértéktelenné válik a zene (jüe), elburjánoznak a szertartások (li), és minden, ami az Ég alatt van, elkezd elkülönülni egymástól. Ha a vésetlen fadarabot nem faragnák meg, akkor ki tudna belőle áldozati edényt csinálni? Ha a fehér jádét nem csorbítanák meg, akkor ki tudna belőle uralkodói ékszereket készíteni? Ha az Utat és erényét (de) nem dobnák félre, akkor volna igény az emberségre (ren/zsen) és az igazságosságra (ji)? Ha a veleszületett természet (xing/hszing) eredeti formáját nem hagynák el, akkor mire kellene a szertartás (li) és a zene (jüe)? Ha az öt szín nem lenne összezavarodva, akkor ki készítene színpompás díszítéseket? Ha az öt hangjegy nem lenne összezavarodva, akkor ki használná a hat alaphangot?

A kézműves hibája, hogy a vésetlen fadarabból különféle tárgyakat farag. A bölcs tévedése, hogy megcsorbítja az Utat és erényét (de) az emberséggel (ren/zsen) és igazságossággal (ji).

(*Bár a szövés és a földművelés éppen annyira nem tekinthető az ember állandó veleszületett természetének, mint az előző részben említett fazekasság vagy ács mesterség.

**A „vésetlen egyszerűség” (su és pu) a Lao-cében rendszeresen előforduló kifejezés. Leginkább „megmunkálatlan vagy faragatlan fadarab”-nak fordítják, mint például a Lao-ce 19. vagy 57. versében.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

       The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

       Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang’s Version (angol nyelven)

       Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

       The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

       Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

(IX. 1.) Lovak patái

1. A lovakat patáik képessé teszik arra, hogy fagyban és hóban járjanak, szőrük pedig megvédi őket a széltől és hidegtől. A lovak füvet legelnek és vizet isznak, kétlábra ágaskodnak vagy ügetnek. Mert ez a valódi természetük. Hiába építenek számukra hatalmas teraszokat és tágas termeket, a lovak nem veszik hasznukat.

De aztán jött Po-lö*, aki kijelentette:

-- Én jól tudom, hogyan kell bánni a lovakkal! – és hozzálátott, hogy megbillogozza őket, lenyírja sörényüket, patáikat megnyesse, felszerszámozza, felkantározza és megbéklyózza, istállóba, karámba zárja őket. Ennek az lett az eredménye, hogy minden tíz lóból kettő-három elpusztult. Az emberek tovább folytatták: éheztették, szomjaztatták, versenyeztették, meghatározott alakzatban futtatták őket. A lovakat elöl a zabla és a díszes kötőfék kínozta, hátul a korbács és az ostornyél borzalma. Ennek az lett az eredménye, hogy a lovaknak több, mint a fele elpusztult.

A[z első] fazekas kijelentette:

-- Én jól tudom, hogyan kell bánni az agyaggal! – és körzőt használt, ha kerek formát akart belőle gyúrni és derékszögű vonalzót, ha négyzet formájút.

Az [első] ács kijelentette:

-- Én jól tudom, hogyan kell bánni a fával! – és meghajlításhoz kampót használt, a kiegyenesítéshez függőónt vagy vonalzót.

De igényli-e az agyag és a fa veleszületett természete (xing/hszing) a körzőt és a derékszögű vonalzót vagy a szögvonalzót és a függőónt? És mégis, nemzedékről nemzedékre dicsérik Po-lö-t: „Milyen ügyesen bánik Po-lö a lovakkal!” vagy a fazekast és az ácsot: „Milyen ügyesen bánik a fazekas az agyaggal és az ács a fával!”

És ugyanezt a hibát követik el azok, akik az Égalattit kormányozzák.

 

(*Gyakorlott lóidomár, akit rendszeresen említenek a korai szövegek.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)