13. Egy bizonyos Szun Hsziu jelent meg Pien Csing mester kapujánál és aggódva, feldúlva mondta neki:
-- Amikor falun laktam, senki nem mondta rólam, hogy
viselkedésem helytelen. Nehéz időkben senki nem mondta, hogy bátorság híján
vagyok. De még sosem arattam le jó termést és sosem szolgáltam bölcs uralkodót.
Elküldtek a faluból és száműztek a városból. Milyen bűnt követtem el az Ég
ellen? Miért lett ilyen szerencsétlen a sorsom?
-- Hallottál már arról, hogy milyen a tökéletes ember? –
kérdezte Pien mester – Elfelejtkezik a májáról és epéjéről, és nem gondol a
szemére vagy fülére. Céltalanul kóborol a világ porán és mocskán túl, és jól
érzi magát a könnyed, erőlködés nélküli cselekvésben. Azt mondják rá, hogy
cselekszik, de nem vár el érte semmit, felnevel, mégsem uralkodik*. Te pedig mutogatod a
bölcsességed azért, hogy megdöbbentsd a tudatlanokat, ápolod személyiséged
azért, hogy minél jobban megkülönböztesd magad a hitványaktól, ragyogva
jársz-kelsz, mintha te hordoznád a napot és a holdat. Tested teljes,
rendelkezik mind a kilenc nyílásával, ez idáig még nem sújtott le rád vakság,
süketség, sántaság vagy egyéb szerencsétlenség. Nagyon sok emberhez képes
szerencsés vagy. Hogyan van hát időd az Égre panaszkodni? Eredj az utadra, uram!
Miután Szun mester eltávozott, Pien mester visszament a
házba. Leült, majd kis idő múlva felpillantott az égre és sóhajtott egyet.
Egyik tanítványa megkérdezte:
-- Miért sóhajtasz, mesterem?
Pien mester így válaszolt:
-- Szun volt nálam az előbb és beszéltem neki a tökéletes
ember erényéről. Attól tartok, hogy megriadt és a végén teljesen össze fog
zavarodni.
-- Biztosan nem – mondta a tanítvány – Ha igaz volt, amit Szun
mester mondott és nem volt igaz, amit tanítóm mondott, akkor a nem-igaz nem
tudja összezavarni az igazat. Ha nem volt igaz, amit Szun mester mondott, de
igaz volt, amit tanítóm mondott, akkor Szun mester már azelőtt össze volt
zavarodva, mielőtt eljött volna ide. Ezért hát nem hibáztál vele kapcsolatban.
-- Ez nem így van! – szólt rá Pien mester – Egyszer, régen
egy madár szállt le Lu állam fővárosának külterületén. Lu uralkodója megörült
ennek és megkínálta őt ökör, bárány és sertés húsával. Még a Kilenc Sao zenéjét
is előadták a madárnak, hogy örömet szerezzenek neki. De a madár boldogtalannak
tűnt, csak bámult maga elé és nem evett, nem ivott semmit sem. Erre mondják, hogy
úgy etetsz egy madarat, ahogyan saját magadat etetnéd. De ha úgy akarsz etetni
egy madarat, ahogyan tényleg etetni kell egy madarat, akkor az a legjobb, ha
engeded őt az erdő mélyén fészkelni vagy a folyókban és tavakban úszkálni és engeded,
hogy szabadon és zavartalanul saját maga keresse meg élelmét**.
Szun Hsziu a csekély értelem és a felszínes tudás embere, én
meg a tökéletes ember erényéről beszéltem neki. Olyan ez, mintha valaki egy
egeret hintón utaztatna vagy egy fürjet harangok és dobok zenéjével
gyönyörködtetne. Hogyne riadna meg mindegyik***!
(*A Lao-ce 10. és 51. versében hasonló leírás
szerepel.
**Ugyanez a történet, kibővített formában szerepel a XVIII.fejezet 5. részében. Azonban az nem világos, hogy ebbe a 13. részbe miért került bele ezt a történet.
***Feltehetően az egész 13. rész is utólagos betoldás, így
Victor H. Mair teljes mértékben kihagyta művéből. Az általam forrásként
használt fordítók közül James Legge máshogy értelmezi a szöveg legelejét, mint
Burt Watson, Martin Palmer és Wang Rongpei. Én az utóbbi három értelmezését fordítottam le.)
Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)
The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)
The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)
