(I.7.) A háborítatlan nyugalom öröme

7. Huj Ce így szólt Csuang Ce-hez:

-- Vej királya adott nekem néhány szem tökmagot, amiket elültettem*. A beérett termés öt vékányira nőtt. Először vizet tároltam benne, de túl nehéz volt, nem tudtam egymagam megemelni. Felvágtam, hogy ivócsészéket készítsek belőle, de túl szélesek és ingatagok voltak, így kifolyt belőlük minden. Hiába ilyen nagyok ezek a tökök, ha nem lehet őket használni semmire sem! Ezért hát darabokra törtem őket.

-- Uram - mondta Csuang Ce -, ostoba módon jártál el ezzel kapcsolatban. Volt egy ember Szung/Song államban, aki kiváló kézápoló balzsamot tudott készíteni. És mivel a családja generációkon át a selyemszálak mosásából élt, ez a krém megakadályozta azt, hogy kezük kicserepesedjen a sok mosástól. Egy napon eljutott ez a hír egy idegenhez, aki felajánlotta, hogy megvásárolja tőlük a készítmény receptjét száz mérő aranyért. Az ember maga köré gyűjtötte családját, és így szólt hozzájuk: “Nemzedékek óta selyemszálak mosásából éltünk, és alig kerestünk vele pár aranyat. És most néhány perc leforgása alatt száz mérő aranyhoz juthatunk; – adjuk el hát ennek az idegennek!” Az idegen ilyenformán megszerezte a receptet, és elment, hogy meggyőzze a kézkrém hasznosságáról Vu** királyát, aki éppen akkor háborúban állt Jüe-vel. A király cserébe rábízta hadiflottája irányítását az idegenre, aki a téli ütközetben hatalmas győzelmet aratott. Így az idegen jutalmul egy Jüe-től elfoglalt területrészt kapott***.

Mindkét esetben ugyanarról a kézvédő balzsamról volt szó. De míg az egyikben a balzsam birtokosát kitüntették, addig a másikban csak arra volt elég, hogy tulajdonosai képesek legyenek megélni a mosásból. Mindez annak volt köszönhető, hogy kétféle módon használták fel a balzsam elkészítésének tudományát. Uram, ahelyett, hogy méretesre nőtt terményeid használhatatlanságán aggodalmaskodsz, készíthetnél belőlük bárkát, és a folyókon, tavakon hajózhatnál velük. Úgy tűnik, uram, a fejedben szederbokor van [ész helyett].

  Huj Ce ekként szólt vissza Csuang Ce-nek:

-- Van egy hatalmas Ailantus***** nevű fám. Bár a törzse széles, de túl bütykös és egyenetlen, így az ácsok számára használhatatlan; ugyanígy a kisebb ágai is csomósak és görbék. Hiába áll az út mentén, egyetlen építész sem figyel fel rá. Uram, a[z előbbi] szavaid éppen ilyen nagyok és haszontalanok, ezért mindenki visszautasítaná.

-- Lehetséges volna, uram, hogy te még sosem láttál vadmacskát vagy menyétet? - kérdezte Csuang Ce - Teljesen a földhöz lapulva vár zsákmányára; hol kelet, hol nyugat felé ugrik, nem kerüli el azt, ami magas vagy ami alacsony, és mégis csapdába kerül vagy hálóban végzi. Ugyanakkor ott van a jak, ami olyan nagy, mint egy felhő az égen. Ám mérete ellenére sem tud egeret fogni. Uram, van egy hatalmas fád és azon bosszankodsz, hogy nem tudod mire használni; – miért nem ülteted az Egyáltalán-Semmi falu mellé vagy a Tágas-és-Határtalan mezőre? Ott kóborolhatnál mellette a nem-cselekvésben (vuvej) vagy a háborítatlan nyugalom örömében alhatnál alatta. Sem balta, sem fejsze nem rövidítené meg létezését; semmi nem okozna benne kárt. Mivel nincsen semmiféle haszna, miféle szomorúság vagy fájdalom keletkezne miatta?

(*Huj Ce (vagy Huj Si) Vej állam uralkodójának, a Lijang-i Huj királynak (i.e. 400 – 319) főminisztere, egyben Csuang Ce barátja volt és meglehetősen különc gondolkodó.

Vej államot a fővárosa után Lijang/Luoyang-nak is nevezték. Vej egyike volt annak a három királyságnak, ami a hatalmas Jin/Csin állam darabokra hullása után i.e. 403 körül keletkezett. Jókora része a mai Henan/Honan tartományban terült el.

**Ókori állam, Jüe-től északra, a mai Csiangszu tartományt foglalta magába, és a Jangce-folyó alsó szakaszán terült el. A két állam, Vu és Jüe i.e. 510-től 473-ig folyamatos harcban állt egymással. A több évtizedes konfliktus végén i.e. 473-ban Jüe legyőzte és bekebelezte Vu-t.

***A kézvédő balzsam Vu csapatainak előnyére vált a téli ütközetben.

****Az Ailanthus glandulosa v. Alianthus altissima – magyarul mirigyes bálványfa - Észak-Kínában őshonos és 20-25 méter magasra is megnő. Kínaiul ‘rossz szagú fá’-nak hívják leveleinek illata miatt)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            Complete Works of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(I. 6.) A háborítatlan nyugalom öröme

6. Élt egy ember Szung/Song államban, aki szertartásokhoz való fejfedőkkel kereskedett. Egy napon elvitte portékáit Jüe*-be. Itt azonban az emberek rövidre vágatják a hajukat és tetováltatják a testüket, ezért nem tudtak az ilyen sapkákkal mit kezdeni.

Jao tökéletesen kormányozta és irányította királyságát. De miután meglátogatta a Négy Tökéletest** a távoli Ku Je hegyen, és visszatért a Fen vízétől délre*** fekvő fővárosába, megzavarodott és megfeledkezett királyságáról****.

(*Jüe Kína egyik ókori állama, az ország délkeleti, tengerparti részén, a mai Csöcsiang, Sanghaj és Csiangszu területén terült el. Többször hadakozott északi szomszédjával, Vu-val, amelyet végül i.e.473-ban legyőzött és magába olvasztott.

**Ezek közül az egyik, feltehetőleg az I. 4. részben szereplő Hszü Ju. A másik három ‘Tökéletes’ Nie Csüe, Vang Ji és Pi Ji, akik időnként feltűnnek a műben.

***Fen a Sárga-folyó egyik legnagyobb gyűjtőfolyója a mai Sanhszi tartományban. Kutatók szerint ebben a tartományban, a mai Linfen helyén építette fel fővárosát Jao császár.

****Robert Eno szerint elgondolkodtató a párhuzam a felkészületlen és emiatt felsült sapkakereskedő és a - feltehetőleg szintén felkészületlen - kellemetlen helyzetbe került Jao király között.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on The Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(I. 5.) A háborítatlan nyugalom öröme

5. Csien Vu így szólt Lien Su-hoz:

-- Beszélgettem Csie-jü-vel, és bár a szavai nagyon szépek voltak, lényegében nem tudtam velük mit kezdeni; ahogy elhangzottak, már el is szálltak. Engem megrémített, amit mondott, mert olyan volt, mint a Tejút*, aminek nem látni se az elejét, se a végét. Szavai összefüggéstelenül követték egymást, és mindegyik ellentmondott a józan észnek.

-- Miféléket beszélt? – kérdezte Lien Su.

-- Azt mondta, hogy messze a Ku Je hegyen él egy szellemhez méltó ember, akinek a bőre olyan sima, mint a jég és olyan fehér, mint a hó; viselkedése elegáns és kifinomult, mint egy szűznek. Ez az ember nem eszik semmiféle gabonát, csak szelet lélegzik és harmatot iszik; felkapaszkodik a felhőkre és repülő sárkányon lovagolva kóborol a négy tengeren túlra. Szellemének összpontosításával lényeket ment meg betegségtől és pestistől, és minden évben biztosítja a gazdag szüretet. Ezek voltak azok a szavak, amelyek vadnak és zavarosnak tűntek nekem, és nem hittem el.

-- Tehát erről van szó – mondta Lien Su – A vak nem látja a gyönyörű mintákat és a finom formákat, a süket nem hallja a csengők és a dobok hangját. De csak testi értelemben vett vakságról és süketségről szoktunk beszélni? Létezik hasonló hiányosság szellemi értelemben is; erre a saját szavaid szolgálnak példával. Ez a hegyen élő, ilyen erénnyel (de) rendelkező ember képes a tízezer dolgot karjaiba fogni és eggyé gyúrni. Ebben a káoszban, ami most a világban van, minden lény a kiutat keresi, ám ő miért fárasztaná magát az Égalatti ügyeivel? Semmi nem árthat az ilyen embernek; nem fulladna meg az égig érő legnagyobb áradásban, és nem érezné a fémet és követ megolvasztó, földet és hegyet megperzselő legnagyobb hőség forróságát sem. Testének porából és hulladékából egy Jao-t vagy egy Sun-t*** lehetne gyúrni; – minek is bajlódna apróságokkal?****

(*Szó szerint ‘a Ho és a Han’ – ez a kifejezést a ‘Tejút’-ra használták. Ahogy az I/4. rész lábjegyzetében írtam, a Ho/He a Sárga-folyót jelenti, a Han pedig a Jangce bal oldali, hatalmas mellékfolyója, amely Vuhannál torkollik bele a Jangcéba.

**Ti Sun a legendás király, Jao utódja volt, akit szintén nagy tisztelet övezett, és akiről úgy tartják, hogy i.e. 2233-tól 2184-ig uralkodott.

***Itt megint egy misztikus leírást kapunk a ‘szellemhez méltó ember’-ről, aki a legmagasabb szinten valósította meg a Tao-t. A könyv későbbi fejezeteiben olyan hétköznapi emberekről olvashatunk, akik a mindennapokban képesek megélni a Tao-val való harmóniájukat. Az itt használt "erény" (de) szó nem a szokásos vagy hagyományos értelemben vett etikus viselkedést jelenti, hanem a Tao megnyilvánulását az egyénben.)

Forrás: Enjoyment In Untroubled Ease (angol nyelven)

            The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)