(VI. 12.) A nagyszerű és tiszteletreméltó mester

 

12. Jen Huj így fordult Konfuciuszhoz:

-- Amikor Meng-szun Caj édesanyja meghalt, Meng-szun úgy gyászolt, hogy egyetlen könnycseppet sem hullajtott, szíve mélyén nem érzett fájdalmat, és a temetésén sem mutatott szomorúságot. Mégis, annak ellenére, hogy ezt a három dolgot nem tette meg, Lu államban mindenki úgy véli, hogy kiválóan rendezte meg a temetést. Valóban elismerik az emberek az ilyen felszínes viselkedést? Csodálkozom rajta.

-- Meng-szun mindent megtett, amit meg lehetett – válaszolta Konfuciusz – Az ő tudása már átlag feletti. Ezért szerette volna leegyszerűsíteni a temetést, de ezt teljesen nem tehette meg. Azért jó néhány dolgot mégis sikerült elhagynia. Meng-szun nem tudja, hogy mire való az élet, sem azt, hogy mire való a halál, nem tudja, hogy melyik jött előbb, melyik jött később. Készen áll arra, hogy a változás folyamatában valami mássá alakuljon anélkül, hogy tudatában volna ennek. Különben is, ha valami éppen átalakuláson megy keresztül, miből tudja meg, hogy ténylegesen változik? És ha valami éppen nem megy átalakuláson keresztül, miből tudja meg, hogy nem alakul-e át mégis? Könnyen meglehet, hogy te és én álmodunk, és még nem ébredtünk fel belőle. Bár Meng-szun testileg felzaklatódott, szív-elméjében sértetlen maradt. Számára a halál nem valóságos dolog, csupán olyan, mint egy szállásról való kiköltözés. [A temetésen] egyedül Meng-szun volt ébren. Amikor a többiek gyászoltak, ő is gyászolt – ezért viselkedett úgy, ahogyan.

Ezenkívül még szoktunk beszélni „én”-ről. De honnan tudjuk, hogy az az „én”, akiről beszélünk, tényleg „én”? Valaki esetleg azt álmodja, hogy ő madár és felröppen az égre, vagy esetleg azt, hogy ő hal és lemerül a víz mélyére. Ugyanakkor nem tudjuk, hogy mi, akik most beszélgetünk, ébren vagyunk-e vagy álmodunk*? Olyan hirtelen önt el bennünket az öröm, hogy esélyünk sincs mosolyogni, és még azelőtt mosolyogni kezdünk, hogy esélyünk lenne eltervezni [a mosolyt]**. Amikor valaki megpihen abban, ami számára eltervezett, és félreteszi minden gondolatát az átalakulásról, akkor belép a rejtelmes Ég (természet) egységébe.

 



(*Az álom és ébrenlét egymáshoz való viszonyáról a II. fejezet 11. részében már olvashattunk, az ún. "pillangós történet"-ben. 



**Ez a mondat meglehetősen homályos jelentésű és többféle értelmezése is van.)



Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)