(VI. 12.) A nagyszerű és tiszteletreméltó mester

 

12. Jen Huj így fordult Konfuciuszhoz:

-- Amikor Meng-szun Caj édesanyja meghalt, Meng-szun úgy gyászolt, hogy egyetlen könnycseppet sem hullajtott, szíve mélyén nem érzett fájdalmat, és a temetésén sem mutatott szomorúságot. Mégis, annak ellenére, hogy ezt a három dolgot nem tette meg, Lu államban mindenki úgy véli, hogy kiválóan rendezte meg a temetést. Valóban elismerik az emberek az ilyen felszínes viselkedést? Csodálkozom rajta.

-- Meng-szun mindent megtett, amit meg lehetett – válaszolta Konfuciusz – Az ő tudása már átlag feletti. Ezért szerette volna leegyszerűsíteni a temetést, de ezt teljesen nem tehette meg. Azért jó néhány dolgot mégis sikerült elhagynia. Meng-szun nem tudja, hogy mire való az élet, sem azt, hogy mire való a halál, nem tudja, hogy melyik jött előbb, melyik jött később. Készen áll arra, hogy a változás folyamatában valami mássá alakuljon anélkül, hogy tudatában volna ennek. Különben is, ha valami éppen átalakuláson megy keresztül, miből tudja meg, hogy ténylegesen változik? És ha valami éppen nem megy átalakuláson keresztül, miből tudja meg, hogy nem alakul-e át mégis? Könnyen meglehet, hogy te és én álmodunk, és még nem ébredtünk fel belőle. Bár Meng-szun testileg felzaklatódott, szív-elméjében sértetlen maradt. Számára a halál nem valóságos dolog, csupán olyan, mint egy szállásról való kiköltözés. [A temetésen] egyedül Meng-szun volt ébren. Amikor a többiek gyászoltak, ő is gyászolt – ezért viselkedett úgy, ahogyan.

Ezenkívül még szoktunk beszélni „én”-ről. De honnan tudjuk, hogy az az „én”, akiről beszélünk, tényleg „én”? Valaki esetleg azt álmodja, hogy ő madár és felröppen az égre, vagy esetleg azt, hogy ő hal és lemerül a víz mélyére. Ugyanakkor nem tudjuk, hogy mi, akik most beszélgetünk, ébren vagyunk-e vagy álmodunk*? Olyan hirtelen önt el bennünket az öröm, hogy esélyünk sincs mosolyogni, és még azelőtt mosolyogni kezdünk, hogy esélyünk lenne eltervezni [a mosolyt]**. Amikor valaki megpihen abban, ami számára eltervezett, és félreteszi minden gondolatát az átalakulásról, akkor belép a rejtelmes Ég (természet) egységébe.

 

(*Az álom és ébrenlét egymáshoz való viszonyáról a II. fejezet 11. részében már olvashattunk, az ún. "pillangós történet"-ben. 

**Ez a mondat meglehetősen homályos jelentésű és többféle értelmezése is van.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(VI. 11.) A nagyszerű és tiszteletreméltó mester

 

11. Ce-szang Hu, Meng Ce-fan és Ce-csin Csang beszélgettek. Az egyikük megkérdezte:

-- Ki az, aki úgy tud együtt élni másokkal, mintha nem élnének együtt, és úgy tud együtt tevékenykedni másokkal, mintha nem tevékenykednének együtt? Ki tud az égbe felkapaszkodni, a ködben vándorolni, a végtelenben bolyongani, és örökkön-örökké megfeledkezni az életről?

A három ember egymásra nézett és mosolygott. Nem volt ellentét a szívükben, és barátok lettek.

Nem sokkal később Ce-szang Hu meghalt. Konfuciusz, az esetről értesülve elküldte Kung mestert, hogy temetés előtt felajánlja segítségét. Amikor Kung mester odaért, hallotta, hogy a halott egyik barátja komponált egy dallamot, amit a másik barátja lanton kísér. A dal, amit énekeltek, ekként hangzott:

-- Ó, Szang Hu! Ó, Szang Hu!

   Visszatértél az igazihoz

   De mi még emberként itt vagyunk!*

Kung mester besietett és így szólította meg őket:

-- Bátorkodom megkérdezni, hogy vajon megfelel-e a szertartásosság (li) elvének az, hogy a holttest jelenlétében dalt énekeltek?

A két ember egymásra nézett és nevetve feleltek:

-- Mit tud ez az ember a szertartásról (li)?

Kung mester Konfuciuszhoz visszatérve elmesélte mi történt:

-- Miféle emberek ezek? – kérdezte végül felháborodva – Műveletlenül viselkednek és úgy tekintenek a testre, mintha az valami idegen dolog lenne. Énekelnek a holttest jelenlétében anélkül, hogy egy szemernyit is változtattak volna magatartásukon. Szavakat sem találok az ilyenekre – miféle emberek ezek?

-- Ezek az emberek – válaszolta Konfuciusz - a hagyományos szokásokon kívül barangolnak, velem ellentétben, aki belül barangol. A kinti és a benti összeegyeztethetetlen egymással, ezért hát bolond voltam, amikor elküldtelek oda, hogy részvétet nyilváníts. Ők a Dolgok Teremtőjének társai, akik az eget és földet összekötő életpára (csi) egységében kóborolnak. Úgy tekintenek az életre, mint valami idegen kinövésre, és számukra a halál olyan, mint e kinövés eltávolítása vagy egy kelés kivágása. Ebből a szemszögből kiindulva ki tudná megmondani, hogy melyik az élet és melyik a halál, vagy hogy melyik volt előbb és melyik utóbb? Különböző alkotóelemektől kölcsönözve állítják össze testüket, megfeledkezve májukról és epéjükről, hátra hagyva érzékeiket, hallásukat és látásukat. Újra és újra járnak egy kezdet és vég nélküli körben anélkül, hogy tudatában lennének a kettő közötti átmenetnek. Korlátok nélkül bolyonganak a földi világ porán és mocskán túl, szabadon és könnyedén, erőlködés nélküli cselekvéssel (vuvej). Miért is kellene őket azzal háborgatni, hogy kövessék a szokásos szertartást (li) csak azért, hogy jó benyomást tegyenek az átlagemberre?

-- Ha ez így van – kérdezte Kung mester -, akkor te miért ragaszkodsz a hagyományos szokásokhoz, mester?

Konfuciusz ekként válaszolt:

-- Én egyike vagyok azoknak, akiket az Ég elítélt. Ennek ellenére megosztom veled [ezt, amit tudok].

-- Bátorkodom megkérdezni, hogy mi az pontosan? – faggatta Kung mester.

-- A halak egész életüket vízben töltik, az emberek egész életüket a Tao-ban töltik – felelte Konfuciusz – Ahhoz, hogy a halak jól érezzék magukat a vízben, elég elmerülniük a tóban, és kellő táplálékot találnak. Ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat a Tao-ban, elég felhagyniuk minden erőfeszítéssel, és egész életükre nyugalmat találnak. Ezért mondják, hogy „a halak megfeledkeznek magukról a folyókban és tavakban, az emberek megfeledkeznek magukról a Tao művészetében”.

-- Bátorkodom megkérdezni – érdeklődött tovább Kung mester -, hogy pontosan miféle a különc ember?

-- A különc ember csak a többi emberhez viszonyítva különc, de ő az Ég társa. Úgy mondják, hogy „az Ég kis embere nemes ember az emberek között, és a nemes ember az emberek között az Ég kis embere”**.

 

 

(*A Sang-kor (kb. i.e. 16. sz. – i.e. 1045) óta létező hagyomány szerint temetés előtt szokás volt az ún. lélekvisszahívás, amely jobbára egy-két mondatból álló versike elmondásából állt. Itt azonban ének és lantjáték hangzik el.

**A VI. fejezet 3. részének lábjegyzetében már írtam, hogy Konfuciusz két nagy csoportra osztotta az embereket, az erkölcsileg magasabb rendű „nemes emberek” (csün-ce) és az átlagos „kis emberek” (hsziao-zsen) csoportjára.)

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Translation (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

 

(IV. 4.) Az emberek között

 

4. Kung Ce így folytatta az előző beszélgetést :

-- Tudod, amikor az emberek valamilyen játékban összemérik erejüket, akkor rendszerint nyíltan, őszintén fognak hozzá, de mindig feldúlt, zaklatott állapotban fejezik be. És ahogy a versengés közben izgalmuk fokozódik, hajlamossá válnak mindenféle alattomos cselhez folyamodni. Ugyanígy, amikor az emberek a szertartásosság (li) szabályainak megfelelően alkoholt fogyasztanak, rendszerint mértékkel fognak hozzá, de legtöbbször fegyelmezetlen, erkölcstelen állapotban fejezik be. És ahogy ivás közben izgalmuk fokozódik, egyre lármásabbak és mulatságosabbak lesznek. Minden dolognál ugyanez történik. Az emberek megfontoltan, tisztességesen kezdenek bele, de legtöbbször összezavarodnak, tisztességtelenné válnak a végére. Ami az elején egyszerű, az a végén rendkívül bonyolult lesz.

A szavak olyanok, mint a szél és a hullámok, a cselekedetek pedig megerősítik vagy érvénytelenítik azokat. A szél és a hullámok könnyen mozgásba lendülnek, a megerősítés és az érvénytelenítés könnyen veszedelmes véget érhet. Mert az ellenségeskedés gyakran az ügyeskedő szavak és a zabolátlan kifejezések miatt következik be.

Amikor egy állat életveszélyben érzi magát, önkéntelenül is ordít. Vadul kapkod levegő után, szabadjára engedi az összes létező indulatát. Ha nyomást gyakorolsz az emberekre, barátságtalanul, idegesen viselkednek, bár maguk sem tudják, hogy miért tesznek így. Ha még ők maguk sem értik, hogy miért tesznek így, akkor ki tudja, hogy hol lesz a vége?

Ezért a Beszédek szabályzata ezt mondja: “Ne térj el a megbízatásodtól. Ne erőltesd a megállapodást.

Ha átléped a határokat, bonyolítod a dolgokat. A megbízatásodtól való eltérés vagy a megállapodás erőltetése veszélyes. A jó megállapodás időt vesz igénybe; a rossz megállapodást később már nem lehet megváltoztatni. Nem engedheted meg azt, hogy meggondolatlan legyél!"

 

Csak haladj együtt a dolgokkal és engedd, hogy szív-elméd rábízza magát az elkerülhetetlenre. Tápláld azt, ami középen van, mert ez a legmagasabb szintű útirány. Mi más kellene még ahhoz, hogy teljesítsd a Csi-be való küldetésedet? Semmi sem jobb, mint engedelmeskedni a végzetnek (ming), bár ez a legnehezebb dolog*.

 

 

 

 

 

(*A “dolgok rendjének követése” vagy “engedelmeskedni a végzetnek” ugyanazon kínai kifejezés lehetséges fordításai. Mivel Csuang Ce számára szinte egészen biztosan nem jelent nehézséget “a dolgok rendjének követése/a végzetnek való engedelmeskedés”, ezért e mondat legvégét kicsit ironikusnak találja Burt Watson. Mert annak ellenére, hogy ebben a fejezetben és az előzőben Konfuciusz látszólag azzal kapcsolatban ad tanácsot, hogy hogyan lehet sikeres egy diplomáciai küldetés, valójában Csuang Ce véleményét tolmácsolja, úgy általában a helyes viselkedéshez. Ahogy a IV. rész 1. fejezetének lábjegyzetében írtam, Burt Watson szerint ezek a párbeszédek feltehetően nem történtek meg, vagy ha mégis, bizonyára nem ebben a formában, így Csuang Ce azt ad szereplőinek szájába, ami az ő nézeteit támasztja alá.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

(IV. 3.) Az emberek között

 3. Ce Kao, Se hercege*, kiküldetésbe indult Csi-be. Előtte felkereste Kung Cé-t, hogy tanácsot kérjen tőle:

-- A király egy nagyon fontos küldetéssel bízott meg. Bár Csi uralkodója bizonyára nagy tisztelettel fogad majd, feltehetően nem fog iparkodni, hogy minél előbb elrendezhessük közös dolgainkat. Még egy átlagembert sem lehet sürgetni, hát még egy herceget! Ez a megbízás nagy aggodalommal tölt el. Uram, egyszer azt mondtad nekem, hogy “ha egy ügyet, legyen az bármilyen nagy vagy kicsi, nem a Tao szerint intézel, akkor a végeredménnyel kevesen lesznek elégedettek. Ha az ügy sikertelenül végződik, akkor az emberek ítélete miatt fogsz szenvedni. Ha sikerrel zárul, akkor az aggodalom okoz szenvedést**. Csak az erényes (de) ember képes arra, hogy ne szenvedjen sem sikertelenség, sem siker esetén.” 

Az én ételeim egyszerűek, gyors főzéssel elkészíthetőek – a konyhámban dolgozók közül még senki nem panaszkodott hőségre. És mégis, alighogy megkaptam ma reggel ezt a feladatot, most este máris jeges vizet kellett innom, mert úgy érzem, mintha belül elégnék. Ténylegesen még bele sem fogtam ebbe a feladatba, de máris szenvedek a jin és jang egyensúlyának megbomlásától. És ha nem járok sikerrel, akkor egészen biztos, hogy az emberek ítélete miatt is fogok szenvedni. Mindenképpen szorongok; attól tartok, hogy miniszterként nem tudom teljesíteni ezt a megbízást. Uram, tudnál esetleg valamilyen tanácsot adni?

Kung Ce így válaszolt:

-- Az Ég alatti világon két nagy elv létezik: az egyik a velünk született végzet (ming); a másik a kötelességtudat (ji)***. Egy gyereknek a szülei iránti szeretete veleszületett végzet, nem lehet kitörölni szívéből. Egy alattvalónak az uralkodója iránti szolgálata kötelesség, ez elől nem menekülhet el égen-földön sehová. Ezeket nevezem én nagy elveknek. Éppen ezért, amikor egy gyerek szüleit szolgálja, és kész bármerre követni őket, akkor az a gyermeki kötelesség csúcsa. Ugyanígy, amikor egy alattvaló szolgálja uralkodóját, és kész bármit megtenni neki, akkor az a hűség csúcsa. És amikor valaki a saját szív-elméjét szolgálja úgy, hogy sem szomorúság, sem vidámság nem ingatja meg, mert tudja, hogy nincs lehetősége máshogy cselekedni, mint ahogyan cselekszik, és ezt elfogadja, akkor az az erény (de) csúcsa. Egy alattvaló vagy egy gyermek sokszor köteles bizonyos dolgokat megtenni. És amikor valaki az állam ügyeivel foglalkozik, akkor megfeledkezik saját személyéről. Ez esetben volna-e ideje arra, hogy az élet szeretetéről és a haláltól való félelméről gondolkodjon? Ezért hát, uram, indulj a küldetésre.

Ám engedd meg, hogy hozzátegyek ehhez még valamit, amit hallottam. Ha két állam egymással szomszédos, akkor közöttük bizalmon alapuló köteléknek kell kialakulnia. Ha nem szomszédosak, akkor a másik iránti elkötelezettségüket szavakban kell kifejezniük, amiket egy közvetítő tolmácsol. Azonban az egyik legnehezebb dolog a világon az, amikor olyan szavakat kell tolmácsolni, amelyek valamelyik féllel szembeni megelégedést vagy elégedetlenséget fejeznek ki. Amikor a felek elégedettek, akkor a szavaik szinte biztosan tele lesznek eltúlzott ígéretekkel, dicséretekkel; amikor a felek elégedetlenek, akkor a szavaik szinte biztosan tele lesznek eltúlzott sértésekkel, gyűlölködéssel. De minden túlzás valótlan. Ahol felüti a fejét a valótlanság, ott oda a bizalom. Amikor oda a bizalom, akkor jaj a közvetítőnek. Ezért a Beszédek szabályzatában ez áll: “Add át az üzenet lényegét; ne közvetíts eltúlzó szavakat. Ha így teszel, talán egyben maradsz.”

 

 

(*Ce Kao az ókori Csu állam főminisztere volt, és feltehetően az uralkodó egyik rokona is lehetett.

 

 

 

**Az aggodalom vagy szorongás a jin-jang egyensúlyának felborulását jelzi.

***A ming szót fordítják "parancs"-nak is, de leginkább "végzet"-nek. A ming meghatározza egy személy élettartamát vagy hogy mi fog vele történni életében, vagy a dolgok bizonyos működését, rendjét.

A ji jelentése is többféle lehet. Más értelemben igazságosságnak, esetleg méltányosságnak, itt kötelességtudatnak fordítják.)

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             

(IV. 1.) Az emberek között

 

1. Jen Huj elment Kung Cé-hez, hogy engedélyét kérje elutazásához*.

-- Hová indulsz? – kérdezte tőle a mester.

-- Vejbe megyek.

-- És mit csinálsz ott?

-- Úgy hallottam, hogy Vej uralkodója most van életének virágjában, és önállóan dönt mindenről**. Nem törődik birodalmának sorsával, és nem látja be saját hibáit. Nem érdekli alattvalóinak halála sem, a holttestek úgy hevernek mindenfelé országában, mint elszáradt aljnövényzet a mocsárban. Az emberek nem tudják, mit tegyenek. Mester, tőled hallottam azt, hogy “Hagyd el a jól kormányzott országot, és menj abba, amelyikben zűrzavar uralkodik! Egy doktor ajtaja előtt sok a beteg.”*** E szavaidnak megfelelően megpróbálom visszaállítani Vej állam egészségét.

-- Óh, jaj! – kiáltott fel Kung Ce – Ha odamész, saját halálos ítéletedet írod alá. A Tao spontán rendjéhez nem lehet hozzáadni semmit. Ha bármit is hozzáadsz, több eshetőséget hozol létre. A több eshetőséggel összezavarod magad. Ha összezavarod magad, akkor szorongani fogsz. Aki szorong, azt nem lehet megmenteni. Egykoron a tökéletes emberek arra törekedtek, hogy magukban fejlesszék ki [az utat], és csak aztán próbálták meg átadni másnak. Ha még nem szilárdítottad meg magadban azt, ami benned van, akkor hogyan van arra időd, hogy azzal foglalkozz, hogy mit művel egy zsarnok?

Ezenkívül tudod-e, mi tékozolja el az erényt (de) és miben mutatkozik meg a tudás? Az erényt a dicsőségre való törekvés tékozolja el, a tudás pedig a másokkal való vitában mutatkozik meg. A dicsőségre való törekvésben egymást győzik le az emberek, a tudás pedig a vita fegyvere. Mindkettő a rossz eszköze, ami nem segít abban, hogy sikert érj el.

Ráadásul hiába kimagasló az erényed (de) és szilárd a hited, ha nem vagy tisztában azok lelkével (csi), akikre hatni szeretnél; és hiába nem vagy hajlamos a dicsőségért vitába szállni, ha nem vagy tisztában az emberek szív-elméjével. Ugyanakkor ragaszkodsz ahhoz, hogy megjelenj egy zsarnok előtt, és ráerőltess egy tanbeszédet az emberségről (ren/zsen) és igazságosságról (ji). Arra használnád az ő rossz tulajdonságait, hogy kérkedj a saját kiválóságoddal. Ezzel azonban megbántod az uralkodót. És aki megbánt másokat, azt viszont fogják bántani. Így biztosan véged lesz.

 

De tegyük fel, az uralkodó mégis nagyra értékeli a derék, becsületes embereket és nem kedveli a hitványakat, akkor miért is akarnád, hogy téged különb módon kezeljen? Még azelőtt, hogy hívatlanul és kéretlenül szóra nyitnád a szád, a herceg megragadná a lehetőséget, hogy bemutassa saját ékesszólását. Szemeid kikerekednének, arcod elhalványulna, össze-vissza beszélnél, a kifejezésed egyre inkább alázatossá válna, és a végén neki engedve megerősítenéd nézeteiben. Tüzet adnál a tűzhöz és vizet a vízhez, vagyis súlyosbítanád a dolgot. Ha már az elején meghátrálsz, akkor nem lesz megállás. Azonban, ha mégis előadod megfontolt tanácsodat, amit szinte biztosan nem fog elhinni neked, akkor minden bizonnyal e zsarnok kezei között halsz meg.

 

Egykoron Csie megölette miniszterét, Kuan Lung-feng-et, és Csou megölette Pi-kan herceget. Kuan Lung-feng és Pi-kan művelt ember volt, igyekeztek odafigyelni népükre, csillapítani szenvedésüket és segíteni rajtuk, rangjuk pedig lehetővé tette, hogy ellentmondjanak uralkodóiknak is. Ezért Csie és Csou elpusztította őket. Ez lett a következménye annak, hogy a miniszter és a herceg ragaszkodott a hírnevéhez.

Egykoron Jao megtámadta Csung-csi és Hszü-ao államokat, és a Nagy Jü megtámadta Hu területét. Így ezek az államok elnéptelenedtek, lakosaikat kiirtották, uralkodóikat megölték, mert állandóan háborúztak és állandóan az anyagi hasznot keresték. 

Ezek mindegyike vágyott a dicsőségre vagy az anyagi javakra. Nem hallottál még ezeknek az embereknek vagy államoknak a történetéről? Még a bölcsek sem képesek legyőzni a dicsőség és anyagi javak utáni sóvárgást, hát akkor te hogyan volnál erre képes? De bizonyára van valami terved. Mondd el nekem, kérlek!

-- Ha méltóságteljes, higgadt és összpontosított állapotban mennék oda, az jó volna? – kérdezte Jen Huj.

-- Dehogyis! – kiáltott fel Kung Ce – Hogyan tehetnéd? Az uralkodó nagyon elbizakodott, és azzal kérkedik, hogy telve van erénnyel. Viselkedése kiszámíthatatlan. Senki nem mer ellenkezni vele, így megelégedéssel érvényesíti akaratát mindenben. És mivel azt mondják, hogy a mindennapi erényeket sem gyakorolja, akkor hogyan hatna rá, ha egyszerre nagy adagban zúdítanád rá mondanivalód? Csökönyös lesz és visszautasító. De lehet, hogy látszólag egyetértene veled, ugyanakkor belül nem fogja megbánni tetteit. Hogyan tudnád akkor jó útra téríteni?

-- Rendben – felelt Jen Huj – Akkor belül egyenes és őszinte maradok, de látszatra engedni fogok neki. Mondandómat majd a régmúltra való hivatkozással támasztom alá. Belül egyenes és őszinte emberként az Ég tanítványa leszek. Az Ég tanítványaként tudom, hogy az Ég fia [az uralkodó] és én egyaránt az Ég gyerekei vagyunk. És akkor miért törődnék azzal, hogy szavaimat mások elfogadják-e vagy sem? Az ilyen emberre, mint én, úgy tekintenek, mint egy [ártatlan] gyermekre, és erre mondom azt, hogy az Ég tanítványa vagyok.

Ha látszatra engedek neki, akkor az emberek tanítványa leszek. A királyi udvarban jegyzettáblácskát övre fűzve hordani, letérdelni és tiszteletteljesen meghajolni – ezek a miniszteri szertartás (li) szabályai. Mindegyik alkalmazza ezeket, én miért ne tehetném? Ha azt teszem, amit mások is, miért hibáztatna engem bárki? Erre mondom, hogy az emberek tanítványa vagyok.

Ha úgy mondom el véleményemet, hogy a régmúltra hivatkozom, akkor az ősök tanítványa leszek. Bár azok a szavak, amelyekkel tanításomat tolmácsolom, valójában dorgálóak és rosszallóak, mégis az ősök szavai lesznek, nem az enyémek. Ha így teszek, annak ellenére, hogy egyenes és őszinte maradok, nem érhet vád. Erre mondom, hogy az ősök tanítványa vagyok. Így már elmehetek Vejbe, és rendben lesz minden?

-- Dehogyis! – kiáltott fel ismét Kung Ce – Hogyan lenne? Túl sokféle terved van. Megingathatatlan vagy, de nem kellően átgondolt. Talán nem kerülsz bajba, de ez minden, amit elérhetsz. Hogyan tudnál ilyen módon bárkit is átalakítani? Hiszen az elvárásaid irányítanak!

 

 

 

(*Jen Huj volt Kung Ce, azaz Konfuciusz kedvenc tanítványa.

 

 

**I.e. 1040-től i.e. 209-ig létező hercegség, amelyik virágkorát a Tavaszok és őszök korszakának elején (i.e. 700 körül) élte. Ez a Vej (Wey) nem azonos az I. fejezet 7. részében említett Vej-jel, amelyet fővárosa után Lijang/Luoyang-nak is neveztek. Ez utóbbi egyike volt annak a három királyságnak, ami a hatalmas Jin/Csin állam darabokra hullása után keletkezett i.e. 403-ban, és nyugatabbra található az előzőtől. A két Vej nevének kínai írásjele teljesen különbözik egymástól, csak a nyugati történészek nevezik egyformán a kettőt. Hogy írásban megkülönböztessék egymástól, az i.e 1040 - i.e. 209 közötti hercegséget általában Wey-nek, míg a fiatalabb, i.e. 403-ban keletkezett Lijang/Luoyang-nak is nevezett államot Wei-nek szokták írni. 

Ez a történet feltehetőleg Jüan hercegről (körülbelül i.e. 534-492 uralkodott) szól, akinek halála utána a Ling nevet adták.

 

 

***Ennek ellentmondanak Konfuciusz: Beszélgetések és mondások című könyvének 8. fejezetének 13. és 14. részei, de James Legge szerint máshol, más alkalommal akár mondhatta is ezt Konfuciusz. Burt Watson és Rober Eno felhívja a figyelmet arra, hogy bár ebben a IV. fejezetben nagyon sok történelmi alak megjelenik, köztük jó néhányan Konfuciusz: Beszélgetések és mondások című könyvében is szerepelnek, a Csuang Ce által leírt történeteknek valójában nem sok közük van a valósághoz.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Duke Ling of Wey (angol nyelven)

             Wey (state) (angol nyelven)