(XXI. 8.) Tien Ce-fang

 

8. Ven király Cang-ba látogatott, és ott megpillantott egy horgászó öregembert*. Azonban ez a horgászat nem olyan volt, mint amit azért csinál valaki, hogy halat fogjon. Inkább csak egy elfoglaltságnak tűnt az öregember részéről. Ven király hivatali rangra szerette volna őt emelni és átadni neki a kormányzást, ám tartott tőle, hogy a miniszterei, nagybátyjai és testvérei elleneznék ezt. Úgy gondolta hát, hogy jobb, ha elfelejti ezt az öregembert. Azonban nem hagyta nyugodni az a tudat, hogy megfosztja a száz törzset egy ilyen Ég-adta lehetőségtől. Ezért a következő nap hajnalán összehívta a minisztereit, és ezt mondta nekik:

-- A múlt éjjel álmomban egy nagyszerű férfit láttam, sötét hajút, sötét szakállasat. Olyan tarka lovon ült, aminek négy patájából kettőnek bíborszíne volt. Így parancsolt rám: „Add át a kormányzást a cang-i öregembernek, akkor talán a nép meggyógyul!”

A miniszterek döbbent kiáltottak fel:

-- Az elhunyt édesapád, a király volt az!

-- Akkor nézzük, hogy mint mondanak a jóslatok! – indítványozta Ven király.

-- Az elhunyt édesapád parancsa volt ez. Miért kellenének ide jóslatok?

Így hát a király az udvarába hívta a cang-i öregembert és átadta neki a kormányzást. Az öregember változatlanul meghagyta az összes eredeti alapszabályt és törvényt, és nem adott ki egyetlen új rendeletet sem.

Három év elteltével Ven király körútra indult, hogy felmérje államának helyzetét. Azt tapasztalta, hogy a helyi tisztviselők megszüntették kis érdekcsoportjaikat és feloszlatták zárt szervezeteiket; a főbb állami hivatalnokok már nem kérkedtek erényeikkel, és senki nem mert a hivatalostól eltérő mérőeszközöket használni az állam négy határán belül. Amikor a helyi tisztviselők megszüntették kis érdekcsoportjaikat és feloszlatták zárt szervezeteiket, elkezdtek egymással együttműködni. Amikor a főbb állami hivatalnokok már nem kérkedtek erényeikkel, minden feladatot részrehajlás nélkül, egyenlő módon kezeltek. Miután senki nem mert a hivatalostól eltérő mérőeszközöket használni az állam négy határán belül, a hűbérurak körében is megszűnt a bizalmatlanság a mérőeszközökkel kapcsolatban.

Emiatt Ven király kinevezte az öregembert a Nagy Tanítónak, és tisztelete jeleként észak felé nézve, ezt kérdezte tőle:

-- Ezt a kormányzási módszert vajon ki lehetne-e terjeszteni az egész Ég világra?

A cang-i öregember zavarodottan nézett és válasz helyett bizonytalan bocsánatkérésfélét motyogott. Bár a következő reggel az öregember még kormányzói mivoltában rendelkezett, ám amint az éj leszállt, eltűnt és nem hallottak róla többet.

Jen Jüan ezzel kapcsolatban kérdezte Konfuciuszt:

-- Valójában Ven király nem is volt alkalmas erre a feladatra? Miért kellett az álomra hivatkoznia?

-- Csend legyen! – válaszolt Konfuciusz – Egy szót se többet! Ven király mindenben tökéletes volt. Hogyan jössz ahhoz, hogy bíráld őt? Az álomra való hivatkozás csak arra volt jó, hogy egy pillanatnyi nehézséget elsimítson.

 

(*Ven királyt tekintik a Csou-dinasztia (i.e. 1045 – i.e. 221) alapítójának. Azon ókori bölcsek egyike, akit nagyon gyakran, rendszerint eltúlzott szavakkal dicsért Konfuciusz, később pedig a követői is. Azt, hogy merre is van pontosan ez a Cang, nem lehet tudni.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XXI. 3.) Tien Ce-fang

 

3. Jen Jüan így szólt Konfuciuszhoz:

-- Mester, amikor sétálsz, én is sétálok. Amikor sietsz, én is sietek, amikor pedig futsz, én is futok. Ám amikor úgy nekiindulsz, hogy még por is elmarad mögötted, akkor lemaradva bámulok utánad.

-- Miről beszélsz, Huj? – kérdezte tőle a mester.

-- ’Amikor sétálsz, én is sétálok’ – ezalatt azt értettem, hogy amikor beszélsz, akkor én is beszélek. ’Amikor sietsz, én is sietek’ – ezalatt azt értettem, hogy amikor vitázol valakivel, akkor én is vitába szállok vele. ’Amikor pedig futsz, én is futok – ezalatt azt értettem, hogy amikor az Útról beszélsz, akkor én is az Útról beszélek. ’Ám amikor úgy nekiindulsz, hogy még a por is elmarad mögötted, akkor lemaradva bámulok utánad’ – ezalatt azt értem, hogy meg sem kell szólalnod, hogy higgyenek neked és hogy mindent befogadsz, részrehajlás nélkül*. Bár nincsenek hivatali jelvényeid, az emberek mégis köréd gyűlnek. Nem tudom, hogy hogyan lehetséges mindez.

-- Ah! – kiáltott fel Konfuciusz – Vizsgáljuk meg ezt figyelmesen! Az elme halálánál nincs nagyobb szomorúság, még a test halála is eltörpül mellette. A nap keleten kel és a távoli nyugaton nyugszik, a tízezer dolog pedig ehhez alkalmazkodik. A szemmel és lábbal rendelkezők őrá várakoznak, hogy beteljesíthessék feladataikat. Amikor felkel, teszik a dolgukat, amikor lenyugszik, eltűnnek. Mind a tízezer dologra érvényes ez: várnak, mielőtt meghalnak, várnak, mielőtt megszületnek. Valamikor megkaptam a testi formámat, és folyamatosan ragaszkodva hozzá várok a megsemmisülésre. Éjjel és nappal, folyton-folyvást a dolgokhoz igazodva cselekszem, és nem tudom, hogy mikor jön el a vég. Itt vagyok ebben az adott testben, és még akkor is, ha tisztában vagyok végzetemmel, akkor sem tudom, hogy mi fog történik előtte. Ilyen módon telnek napjaim, egyik a másik után. Egész életemben szoros barátságban álltam veled, mégsem értesz engem. Hát nem szomorú? Esetleg felfigyelsz valamire, amire én is felfigyelek, de az máris elillan. Mégis, úgy keresed, mintha még mindig létezne. Ez pedig olyan, mintha egy lovat keresnél a lóvásár után. Akkor teszem a legnagyobb szolgálatot neked, ha nem figyellek és te akkor teszed a legnagyobb szolgálatot nekem, amikor nem figyelsz engem. Emiatt miért vagy feldúlt? Bár az előző énem az, amire nem figyelsz, mégis marad belőlem valami, amit nem illan el.

(*A Beszélgetések és mondások II. fejezetének 14. versében hasonló áll: „A mester mondotta: „A nemes egyetemes és nem részrehajló; a kis ember részlehajló és nem egyetemes.”” (Tőkei Ferenc fordítása)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVIII. 5.) Tökéletes öröm

5. Amikor Jen Jüan keletnek indult, Csi-államba, Konfuciusz aggódni látszott*. Ce Kung felkelt matracáról és megszólította:

-- Mester, alázatos tanítványod szeretné megkérdezni, hogy mi az oka aggodalmadnak most, hogy Huj keletnek tart, Csi-be?

-- Nagyon jó a kérdésed – válaszolta Konfuciusz – A néhai Kuan Ce szavaival teljes mértékben egyetértek**: „Kis zsákba nem fér bele az, ami nagy; rövid kötéllel nem lehet vizet húzni a mély kútból.” Vagyis, a végzetünk bizonyos dolgokat meghatároz és a testi formánk is csak bizonyos dolgokra alkalmas. Egyikhez sem tehetünk hozzá és egyikből sem vehetünk el. Attól tartok, hogy Huj elkezd majd beszélni Csi urának Jao, Sun és a Sárga császár módszereiről, aztán mondandóját Szuj-zsen-nel és Sennong-gal folytatja***. Az uralkodó az ő nagyságukhoz kezdi hasonlítgatni magát, de nem talál majd hasonlóságot. Mivel nem talál, kételkedni kezd a beszélő igazában. És ha valakinek kételkednek az igazában, az nem menekül meg a haláltól. 

Hallottad-e már ezt a történetet? Régen egy tengeri madár Lu állam egyik városában szállt le. Lu uralkodója kiment elé, hogy köszöntse, majd elvitte a madarat az ősök templomába, ahol megvendégelte. A Kilenc Sao zenéjét adták elő neki és az áldozati szertartásból származó szarvasmarha, bárány és sertés húsával kínálták meg. Ám a madár homályos szemmel nézett maga elé és nagyon szomorúnak látszott. Nem evett egy falat húst sem, nem ivott egy korty bort sem, így három nap múlva elpusztult. Az uralkodó olyat étellel akarta etetni a madarat, amit saját maga is enne, nem pedig olyannal, amivel egy madarat etetni szokás. Ha azzal akarunk etetni egy madarat, amivel egy madarat etetni szokás, akkor hagynunk kell, hogy az erdő mélyén fészkeljen vagy homokos síkságon járjon-keljen vagy folyókban, tavakban úszkáljon és csíkot, fürge csellét fogjon magának. Hagynunk kell, hogy a rajával együtt repüljön és megálljon, és hogy szabadon, békében legyen a pihenőhelyén. Az a tengeri madár ki nem állhatta az emberi hangot, ezért hát mit érdekelte őt a nagy zaj és hangzavar? Ha a Hszien Csi vagy a Kilenc Sao zenéjét előadnánk a Tung-ting-tó környéki vadonban****, akkor a madarak elröppennének, az állatok elfutnának, a halak a víz legmélyére merülnének. Csak az emberek gyűlnének össze és hallgatnák a zenét. A halak a vízben élnek, de ha az ember akarna a vízben élni, belehalna. Egyértelműen különböznek egymástól, ezért abban is különböznek, hogy mit kedvelnek és mit nem kedvelnek. Éppen ezért, a régi idők bölcsei nem ragaszkodtak ahhoz, hogy minden [dolog] ugyanolyan képességgel rendelkezzen, sem pedig ahhoz, hogy minden [dolog] ugyanazt tegye. A valóságnak megfelelően nevezték el azt, amit tettek és csak akkor valósították meg a dolgokat, amikor az megfelelő volt. Ezt úgy hívták, hogy az egyetemes alkalmazkodás és a biztos siker módszere.

(*Jen Jüan vagy Jen Huj, aki már korábban is feltűnt, Konfuciusz kedvenc tanítványa volt.

 

**Kuan Ce vagy Kuan Ji-vu, az i.e. 7. századi Csi állam főtanácsosa, és Konfucius által nagy tiszteletben tartott filozófus volt.

 

***Szuj-zsen és Sennong mítikus hősök, a tűz és földművelés feltalálói.

****Hszien Csi zenéjét a Tung-ting-tó körüli vadon a Sárga császár adta elő a XIV. fejezet 3. részében.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)