(XXII. 7.) Tudás vándorlása északon

7. A-ho Kan és Sennong együtt tanultak az öreg Lung-csi-nél¹. Egy nap Sennong magára csukta az ajtót és alacsony asztalkájára dőlve szundikált. Déltájon A-ho Kan kivágta az ajtót, és elkiáltotta magát:

-- Az öreg Lung meghalt!

Sennong botjára támaszkodva állt fel, de aztán nagy csattanással eldobta és nevetve mondta:

-- Az Ég tudta, milyen faragatlan és gőgös vagyok, ezért a mester elhagyott engem és meghalt. Halála előtt nem hagyott hátra egyetlen ’bolond’ szót sem, amivel tovább ösztönözne.

Amikor ezt Jen Kang Tiao meghallotta, így szólt:

-- Aki megtestesíti a Tao-t, az maga köré gyűjti az Égalatti összes nemes emberét. Akik a Tao-ból annyit sem értenek, mint egy őszi hajszál hegyének tízezrede, még azok is tudják, hogyan tartsák rejtve ’bolond’ szavaikat haláluk előtt. Hát még az mennyire tudja, aki megtestesíti a Tao-t! Keressük [a Tao-t], de nincs alakja; hallgatjuk, de nincs hangja. Akik beszélnek a Tao-ról, azt mondják, hogy a legsötétebb sötétség. Ám az, amiről beszélnek, egyáltalán nem a Tao.

Ezek után Nagy Tisztaság megkérdezte Végtelent:

-- Te ismered a Tao-t?

-- Nem ismerem – felelte Végtelen.

Ezután Nagy Tisztaság ugyanezt kérdezte Nem-cselekvéstől, aki így válaszolt:

-- Én ismerem a Tao-t.

-- Elsorolnád, hogy mi az, amit ismersz belőle?

-- Igen – felelte Nem-cselekvés.

-- Mik azok?

-- Annyit tudok, hogy a Tao-t nagyra lehet értékelni és le is lehet becsülni, tudom, hogy képes összeállni és szét tud szóródni. Ezek azok, amiket tudok – válaszolta Nem-cselekvés.

Miután Nagy Tisztaság megkapta e válaszokat, elment Nem-kezdethez és tőle ezt kérdezte:

-- Ezek után akkor kinek volt igaza és ki tévedett? Végtelennek, aki azt mondta, hogy ő nem ismeri vagy Nem-cselekvésnek, aki azt mondta, hogy ő ismeri?

Nem-kezdet így felelt:

-- A „Nem ismerem” alapos, mély kijelentés volt, az „Ismerem” pedig sekély. Az előbbi azt mutatja, hogy mi van belül, az utóbbi arra, hogy mi van kívül.

Erre Nagy Tisztaság felnézett és felsóhajtott:

-- Akkor a „Nem ismerem” azt jelenti, hogy értem? Az „Ismerem” pedig az, hogy nem értem? De ki tudja, hogy az, aki nem ismeri, az [valójában] érti? – kérdezte.

-- A Tao-t nem lehet hallani; amit hallasz, az nem a Tao. A Tao-t nem lehet látni; amit látni lehet, az nem a Tao. A Tao-t nem lehet leírni; amit leírnak, az nem a Tao. Ismerjük-e az alaktalant, ami alakot ad az alakoknak? Nincsen név, ami ráillene a Tao-ra – válaszolta Nem-kezdet, majd tovább folytatta: - Aki válaszol, ha a Tao-ról kérdezed, az nem érti a Tao-t. Ezért, bár kérdezhetsz a Tao-ról, nem fogsz róla megtudni semmit sem.  A Tao-ról nem lehet kérdezni, és ha mégis kérdezel, nem lehet rá válaszolni. Ha valaki arról kérdez, amiről nem lehet kérdezni, akkor a kérdés felületes, értelmetlen. Ha valaki válaszol arra, amire nem lehet válaszolni, akkor a válasz üres. Így hát azok, akik felületesen és üresen beszélnek, azok nem látják kívül az időt és teret, és belül nincsenek tudatában a nagy kezdetnek. Az ilyen emberek sosem haladnak át a Kun-lun-on és sosem vándorolnak a nagy ürességben².^.

(¹Sennong, a földművelés istene/istenkirálya. De az könnyen lehetséges, hogy az itt megnevezett alak nem azonos a mitikus hőssel.

² Kun-lun a taoizmus szent hegye, ahol a halhatatlanok élnek. A XVIII. fejezet 3. részének lábjegyzetében írtam erről bővebben.)

 

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

(XX. 7.) A hegyi fa

7. Amikor Konfuciuszt megtámadták Csen és Caj között, hét napon át nem evett főtt ételt. Ám ő Jan uralkodó ódáját énekelte, miközben bal kezével egy kiszáradt fába kapaszkodott, jobbjában pedig egy kiszáradt ággal ütötte a ritmust*. Megvolt hozzá az eszköze, mégsem tartotta a ritmust, megvolt hozzá a hangja, mégsem volt igazi dallama. De a fa hangja és az ének olyan szomorú volt, hogy megindította azoknak a szívét, akik hallgatták.

Jen Huj ott állt, tiszteletteljesen összefonva kezeit mellkasán és szemeit forgatva nézett rá. Konfuciusz, attól tartva, hogy Jen Huj túlságosan is kifejezi nagyrabecsülését, vagy az iránta való szeretete miatt elmerül a sajnálatába, így szólt hozzá:

-- Huj, könnyű elutasítani azt, ami az Égtől jön, de nehéz visszautasítani azt, ami az emberektől jön. Nincs olyan kezdet, aminek ne lenne vége. Az ember és az Ég egy és ugyanaz. Akkor hát ki az, aki most énekel?

-- Megkérdezhetem, hogy mit értesz azalatt, hogy könnyű elutasítani azt, ami az Égtől jön? - érdeklődött Jen Huj.

-- Az éhség és a szomjúság, a hideg és a forróság vagy a határok átlépésére való képtelenség az Ég és Föld tevékenységéből, az állandóan átalakuló dolgok működéséből fakadnak – válaszolta Konfuciusz – Erre mondjuk, hogy minden egymás mellett halad. Egy alattvaló sem meri elutasítani ura parancsait. Ha egy alattvaló ilyen hűséges, akkor mennyivel hűségesebb kell lennie annak, aki az Ég parancsait teljesíti?

-- És mit értesz azalatt, hogy nehéz visszautasítani azt, ami az emberektől jön? – kérdezte Jen Huj.

-- Amikor valaki megkap egy állást, hamarosan minden irányba haladni kezd. Vég nélkül érkeznek a részére címek és illetmények, de ezek csak anyagi előnyök, semmi közük magához az emberhez. Ezt nevezem én „külső javaknak”. Egy nemes ember nem rabló, egy érdemes ember nem tolvaj. Ha én is ezeket{a külső javakat} választanám, akkor miféle ember lennék? Azt mondják, hogy nincs okosabb madár a fecskénél. Ha első pillantásra nem talál magának megfelelő helyet, akkor oda sem néz másodjára. Ha csőréből elejti ennivalóját, otthagyja és tovább száll. Tartanak az embertől, mégis körülöttük élnek, mert védelmet találnak a földből és gabonából készült falusi oltároknál.

-- És mit értesz azalatt, hogy nincs olyan kezdet, aminek ne lenne vége?

-- A tízezer dolog folyamatosan átalakul, de mégsem tudjuk, hogyan történik az átváltozásuk. Honnan tudjuk, hogy mikor van végük? Honnan tudjuk, hogy mi a kezdetük? Nem tehetünk mást, mint várunk.

-- És mit értesz azalatt, hogy ember és Ég egy és ugyanaz?

-- Az ember az Ég által létezik és az Ég is az Ég által létezik – válaszolta Konfuciusz - Az Ég nem létezhet az ember által, mert az ember veleszületett természete ezt nem teszi lehetővé. A bölcs teste békésen és nyugodtan távozik el, így érkezik el a végéhez.

(*Feltehetően a régmúlt idők egyik mitikus uralkodója, némely kommentátor Sennong-gal, a földművelés félistenével azonosítja. Több fordító fordításában Jan helyett Piao Si neve szerepel, a két név minden bizonnyal ugyanazt az alakot jelenti.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVIII. 5.) Tökéletes öröm

5. Amikor Jen Jüan keletnek indult, Csi-államba, Konfuciusz aggódni látszott*. Ce Kung felkelt matracáról és megszólította:

-- Mester, alázatos tanítványod szeretné megkérdezni, hogy mi az oka aggodalmadnak most, hogy Huj keletnek tart, Csi-be?

-- Nagyon jó a kérdésed – válaszolta Konfuciusz – A néhai Kuan Ce szavaival teljes mértékben egyetértek**: „Kis zsákba nem fér bele az, ami nagy; rövid kötéllel nem lehet vizet húzni a mély kútból.” Vagyis, a végzetünk bizonyos dolgokat meghatároz és a testi formánk is csak bizonyos dolgokra alkalmas. Egyikhez sem tehetünk hozzá és egyikből sem vehetünk el. Attól tartok, hogy Huj elkezd majd beszélni Csi urának Jao, Sun és a Sárga császár módszereiről, aztán mondandóját Szuj-zsen-nel és Sennong-gal folytatja***. Az uralkodó az ő nagyságukhoz kezdi hasonlítgatni magát, de nem talál majd hasonlóságot. Mivel nem talál, kételkedni kezd a beszélő igazában. És ha valakinek kételkednek az igazában, az nem menekül meg a haláltól. 

Hallottad-e már ezt a történetet? Régen egy tengeri madár Lu állam egyik városában szállt le. Lu uralkodója kiment elé, hogy köszöntse, majd elvitte a madarat az ősök templomába, ahol megvendégelte. A Kilenc Sao zenéjét adták elő neki és az áldozati szertartásból származó szarvasmarha, bárány és sertés húsával kínálták meg. Ám a madár homályos szemmel nézett maga elé és nagyon szomorúnak látszott. Nem evett egy falat húst sem, nem ivott egy korty bort sem, így három nap múlva elpusztult. Az uralkodó olyat étellel akarta etetni a madarat, amit saját maga is enne, nem pedig olyannal, amivel egy madarat etetni szokás. Ha azzal akarunk etetni egy madarat, amivel egy madarat etetni szokás, akkor hagynunk kell, hogy az erdő mélyén fészkeljen vagy homokos síkságon járjon-keljen vagy folyókban, tavakban úszkáljon és csíkot, fürge csellét fogjon magának. Hagynunk kell, hogy a rajával együtt repüljön és megálljon, és hogy szabadon, békében legyen a pihenőhelyén. Az a tengeri madár ki nem állhatta az emberi hangot, ezért hát mit érdekelte őt a nagy zaj és hangzavar? Ha a Hszien Csi vagy a Kilenc Sao zenéjét előadnánk a Tung-ting-tó környéki vadonban****, akkor a madarak elröppennének, az állatok elfutnának, a halak a víz legmélyére merülnének. Csak az emberek gyűlnének össze és hallgatnák a zenét. A halak a vízben élnek, de ha az ember akarna a vízben élni, belehalna. Egyértelműen különböznek egymástól, ezért abban is különböznek, hogy mit kedvelnek és mit nem kedvelnek. Éppen ezért, a régi idők bölcsei nem ragaszkodtak ahhoz, hogy minden [dolog] ugyanolyan képességgel rendelkezzen, sem pedig ahhoz, hogy minden [dolog] ugyanazt tegye. A valóságnak megfelelően nevezték el azt, amit tettek és csak akkor valósították meg a dolgokat, amikor az megfelelő volt. Ezt úgy hívták, hogy az egyetemes alkalmazkodás és a biztos siker módszere.

(*Jen Jüan vagy Jen Huj, aki már korábban is feltűnt, Konfuciusz kedvenc tanítványa volt.

 

**Kuan Ce vagy Kuan Ji-vu, az i.e. 7. századi Csi állam főtanácsosa, és Konfucius által nagy tiszteletben tartott filozófus volt.

 

***Szuj-zsen és Sennong mítikus hősök, a tűz és földművelés feltalálói.

****Hszien Csi zenéjét a Tung-ting-tó körüli vadon a Sárga császár adta elő a XIV. fejezet 3. részében.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XVI. 2.) Velük született természet javítása

 

2. A régi idők emberei káoszban, egyszerűségben, ám békés nyugalomban éltek az egész világgal együtt. Abban az időben a jin és jang összhangban állt egymással; a kísértetek és szellemek nem okoztak galibát; a négy évszak rendben követte egymást; a tízezer dolog nem ismerte a sérülést és az élőlények nem szenvedtek korai halált. az emberek ismerték a tudást, de nem használták. Ezt hívták tökéletes egységnek. Abban az időben nem történt cselekvés, csak az állandó magától olyanság uralkodott*.

Ám eljött az az idő, amikor az erény (de) romlani és pusztulni kezdett. Ekkor lépett színre Szuj-zsen és Fu-hszi, hogy irányítsa az egész Ég alatti világot. Ennek eredményeként kialakult az egyetértés [a módszereikkel], de az egység elveszett. Az erény romlása és pusztulása folytatódott, ekkor Sennong és a Sárga császár lépett színre, hogy irányítsa az Égalattit. Ennek eredményeként kialakult a biztonság és a nyugalom, de megszűnt az egyértés. Az erény tovább romlott és pusztult, és ekkor Jao és Sun lépett színre, hogy irányítsa az Égalattit*­*. A kormányzás különféle módszereit vezették be, és ezáltal beszennyezték a tisztaságot és összetörték az egyszerűséget. Elhagyták a Tao-t és a jósággal helyettesítették. Az erény veszélybe került a törekvések miatt. Ezután elhagyták a velük született természetüket és engedték, hogy szív-elméjük saját útját járja. Egyik szív-elmét a tudás kötötte a másik szív-elméhez, mégsem tudott nyugalmat hozni az Égalatti számára. Ezután ehhez a tudáshoz hozzáadták a ceremóniát és cicomát, ami egyre sokrétűbbé vált. A ceremónia és cicoma elpusztította az egyszerűséget; a sokrétűsége pedig megfojtotta a szív-elmét. Ezután az emberek megzavarodtak és engedetlenekké váltak. És már nem volt lehetőségük visszatérni a valódi velük született természetükhöz, sem a kezdethez.

 

(*Ahogyan a V. fejezet 5. részének lábjegyzetében írtam, a "magától olyanság" (ziran/ce-zsan) a Tao működésének egyik legalapvetőbb tulajdonsága. Általában "spontaneitás"-nak szokták fordítani, ám ez nem váratlanságot, kiszámíthatatlanságot vagy véletlenszerűséget jelent, hanem a Tao magából fakadó és magától történő működését. 

 

**Különféle mitológiai alakok és nagy uralkodók. Szuj-zsen ismertette meg az emberekkel a tüzet és tanította meg őket a használatára. Fu-hszi, legendás isten-király, már a VI. és a VII. fejezetekben is említette őt a Csuang-ce. A kínai mitológiában Sennong a földművelés isten-királya.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Lélekenciklopédia IV. kötet, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019