(XXIV. 9.) Hszü Vu-kuj

9. Nan-po Ce Csi előrehajolva ült székén, és az égre nézve finoman lélegzett. [Ekkor] Jen Csen Ce lépett be, és így szólt:¹

-- Mester, te rendkívüli vagy! Valóban meg tudod csinálni, hogy olyan legyen a tested, mint a kiszáradt csont, és a szív-elméd mint a kiégett salak?

-- Régebben egy hegyi barlangban éltem – válaszolta Ce Csi - Egyszer Tien Ho eljött hozzám, és Csi állam népe háromszor is magasztalta őt.² Előbb volt a hírnevem, emiatt hallott rólam. És előbb kínáltam eladásra azt, [amim volt], emiatt tudott megvásárolni. Ha nem mutattam volna meg azt, amim volt, honnan tudott volna róla? Ha nem kínálom fel eladásra, hogyan tudott volna megvásárolni?  Ó, mennyire sajnáltam azokat az embereket, akik elveszítik önmagukat! És sajnáltam azokat is, akik másokat szánnak. Azokat szintén sajnáltam, akik azokat szánják, akik másokat szánnak. De ettől azóta napról napra távolabb kerültem.

 

 

(¹Ez a néhány mondat szinte teljesen megegyezik a II. fejezet 1. részének elejével.

 

²Bár Csi államot i.e. 481 óta lényegében a Tien-törzs irányította, a névleges uralkodók a Csiang családból származtak. Tien Ho i.e. 386-ban lett a kinevezett uralkodó. Azért magasztalták őt az embereket, mert az elvonulásban élő Ce Csi bölcsességét elismerve tiszteletét tette nála.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way (angol nyelven)

 

 

 

(XXIV. 8.) Hszü Vu-kuj

8. Amikor Vu királya a Jangce folyón hajózott, megállt, hogy megmássza Majmok hegyét. Amikor meglátták őt a majmok, félelmükben mindent eldobtak, és bemenekültek a sűrű rengetegbe. Egy majom azonban ott maradt, és nem zavartatva magát ide-oda ugrándozott az ágak között, vakarózott, ügyességét mutogatva a királynak. Amikor a király rálőtt, a majom elkapta a sebesen repülő nyilat. A király elrendelte, hogy kísérői csatlakozzanak hozzá, és egyszerre lőjenek az állatra. Így a majmot elfogták és megölték. A király barátjához, Jen Pu Ji-hez fordulva ezt mondta:

-- Ez a majom ügyességét fitogtatva és gyorsaságában bízva, gőgösen mutogatta magát nekem. Ezért pusztult el így. Legyen ez figyelmeztetés számodra! Ó, sose mutatkozzon meg arcodon, hogy másokat lenézel!

Amikor Jen Pu Ji hazatért, Tung Vu tanítványa lett, hogy megtanulja, hogyan javítson arckifejezését. Feladta az élvezeteket, száműzte a kérkedést. Három évvel később az egész államban mindenki dicsérte őt.

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XXIV. 7.) Hszü Vu-kuj

7. Amikor Kuan Csung megbetegedett, Huan herceg meglátogatta őt.¹

-- Csung atyám – szólt a herceg –, nagyon beteg vagy. Sajnos, elkerülhetetlen, hogy megkérdezzem, ha a betegséged végleg rosszra fordulna, akkor kire bízzam az állam ügyeit?

-- Fenséged kire szeretné bízni? – kérdezte Kuan Csung.

-- Pao Su Ja megfelelő volna - válaszolta a herceg.

-- Ő nem lenne rá alkalmas. Őszinte, tiszta életet élő, erényes ember, emiatt kerüli azokat, akik nem olyanok, mint ő maga. És ha megtudja valakiről, hogy hibázott, azt sosem bocsátja meg neki. Ha ő igazgatná az államodat, még az uralkodót is irányítaná, az emberekkel pedig összetűzésbe keveredne. Ezzel rövid időn belül megsértené az uralkodót.²

-- Rendben, de akkor ki legyen az? – kérdezte a herceg.

-- Ha muszáj válaszolnom, akkor talán Hszi Peng megfelelő volna. Elfelejtkezik azokról, akik fölötte állnak, de nem felejtkezik el az alattvalókról. Szégyelli magát, mert nem olyan jó, mint a Sárga császár, és megértő azokkal, akik nem olyan jók, mint ő maga. Aki megosztja erényét másokkal, azt bölcsnek nevezik; aki megosztja gazdagságát másokkal, azt kiváló embernek hívják. Ha valaki arra használja a kiválóságát, hogy kiemelkedjen mások közül, akkor nem nyeri meg az embereket; de ha arra használja, hogy alárendelje magát másoknak, akkor megnyeri őket. Az ilyen ember megteheti, hogy nem vesz tudomást bizonyos állami ügyekről, és szemet huny bizonyos családi ügyek fölött.³ Ha muszáj válaszolnom, akkor talán Hszi Peng megfelelő volna.⁴

(¹Huan herceg a XIX. fejezet 7. részének főszereplője volt. Ez az itteni történet a Lie-ce VI. fejezetének 3. részében is megtalálható.

²Annak ellenére, hogy Kuan Csung és Pao Su Ja ifjúkoruk óta jóbarátok voltak, Kuan Csung mégsem őt ajánlja. A Lie-cében Kuan Csung nagy tisztelettel és szeretettel beszél barátjától, aki annak idején maga javasolta Huan hercegnek, hogy Kuan Csung legyen a vezető tanácsadó.

 ³A mondat lényege, hogy a taoista bölcset társadalmi szinten nem befolyásolja a hírnév, hatalomvágy, vagy világi ügyek. Egyéni szinten pedig nem érintik őt a családi pletykák, botrányok, pénzügyi nyereség. Így megválogathatja, hogy mit tart arra érdemesnek, hogy foglalkozzon velük.

⁴ Bár Huan herceg megfogadta a tanácsot, Hszi Peng alig tíz hónappal később szintén elhunyt. Ezután a herceg pont azt a három udvaroncot nevezte ki tanácsadónak, akiktől őt Kuan Csung óvta. Huan herceg alig két évvel élte túl Kuan Csung-ot. Halálakor olyan durva hatalmi harcok törtek ki, hogy a néhai uralkodó földi maradványait is csak több, mint két hónap múlva temették el, mert az üresen maradt palotában senki nem merte a holttestet koporsóba tenni.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             

(XXIV. 6.) Hszü Vu-kuj

6. Amikor Csuang Ce egy temetésen vett részt, akkor Huj Ce sírja mellett is elhaladt. Kísérői felé fordulva így szólt:

-- Volt egy ember Jing-ben (Csu állam fővárosában), akinek egy akkorka sárdarab került az orra hegyére, mint egy légy szárnya. Elküldetett Si asztalosmesterért, hogy távolítsa el onnan. Si, az asztalosmester szelet kavarva megpörgette szekercéjét, és maradéktalanul eltávolította a sarat a Jing-béli ember orráról anélkül, hogy megsebesítette volna azt. Az ember ezalatt zavartalanul álldogált. Jüan, Szung uralkodója, meghallotta ezt az esetet, és maga elé hívatva az asztalosmestert, ezt mondta neki: „Próbáld meg ugyanezt velem!” Azonban Si, az asztalosmester, azt válaszolta: „Szolgád valóban képes volt arra, hogy így szeleteljen, de az az anyag, amin dolgozott, már rég halott.” Mióta meghaltál, Huj mester, nekem sincsen anyagom, amin dolgozni tudnék. Már nincs senki, akihez beszélni tudnék.

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XXIV. 5.) Hszü Vu-kuj

5. Csuang Ce így szólt:

-- Tegyük fel, hogy egy íjász véletlenül telibe talál anélkül, hogy célozna. Ha emiatt őt ügyes íjásznak neveznénk, akkor tulajdonképpen bárki az egész világon Ji, a híres íjász lehetne. Kijelenthetjük-e ezt így?

-- Igen – felelte Huj Ce.

-- Tegyük fel, hogy az egész Égalattiban nem léteznének általánosan elfogadott igaz tények. Ha emiatt minden egyes ember azt fogadná el igaznak, amit ő annak gondol, akkor a világon mindenkiből Jao lehetne. Kijelenthetjük-e ezt így?

-- Igen - felelte Huj Ce.

-- Nagyszerű. Itt van most ez a négy iskola: a konfuciánusok, a mohisták, Jang és Ping követői.¹ Ha ezekhez hozzáadjuk a te iskoládat is, mester, akkor az velük együtt ötöt tesz ki. Melyik nézet az igazi vajon? Vagy talán olyasmi ez, mint Lu Csü esete? A tanítványa ezt mondta neki: „Mester, megragadtam a Tao-dat. Télen tüzet tudok gyújtani az üst alatt, nyáron pedig jeget tudok készíteni.” Lu Csü ezt válaszolta rá: „Ez csak annyi, hogy jang elemmel jangot hívsz életre, és jin elemmel jint. Ez nem az, amit én Tao-nak hívok. Megmutatom az én Tao-mat!” Felhangolt két citerát, majd fogta mindkettőt, és az egyiket a külső csarnokban, a másikat egy belső szobában helyezte el. Amikor megpengette a kung hangot az egyik citerán, ugyanaz a hang hallatszott a másikon is; amikor a csiao hangot pendítette meg, akkor a másikon is ugyanaz hangzott. Azért, mert a két citera egyformán volt hangolva. De tegyük fel, hogy valaki az egyik húrt úgy hangolja át, hogy az öt alaphang egyikének sem felel meg. Amikor megpendíti ezt a húrt, akkor mind a huszonöt húr megrezdül. Bár ezek csak egyszerű hangok, nem pedig [ember alkotta] zenei dallamok, mégis a zenei dallamok ura irányítja a többi húr hangját is.² Talán ti hasonlóak vagytok ehhez?

Huj Ce így válaszolt:

-- Konfuciusz, Mo, Jang és Ping követői gyakran szállnak vitába velem. Szavakkal akarjuk egymást meggyőzni, harsány hanggal akarunk a másikon felülkerekedni. De ők engem még soha nem tudtak megcáfolni. Hogyan lennék hát hasonló ehhez?

-- Egy ember, aki Csi államban lakott, elküldte fiát szolgálónak Szong államba – felelte erre Csuang Ce – Elrendelte, hogy legyen belőle kapuőr, nem törődve azzal, hogy fiát megcsonkítják vagy sem.³ De ugyanez az ember a megszentelt edényeket és csengőket mindig óvatosan becsomagolta, nehogy eltörjenek. Egy másik ember pedig, amikor elveszett fiát kereste, még saját falujának határát sem volt hajlandó átlépni. Mint te is tudod, vannak ilyen emberek. Vagy volt egy Csu államban lakó [megnyomorított] kapuőr férfi, aki egy másik államba akart [egy folyón] átkelni. És az éjszaka közepén, amikor senki nem volt körötte, összeveszett a csónakossal. Bár még el sem hagyta a szárazföldet, máris kiváltotta a csónakos ellenszenvét.⁴

(¹Mo Ti és Jang Csu már többször is feltűnt a könyvben, Bing/Ping pedig Gong-szun Long tiszteletbeli neve volt.

²Ha a tanítvány Tao-ja abban merült ki, hogy ugyanolyan elemmel hívott létre ugyanolyan elemet, akkor a mesteré szintén csak arra szorítkozott, hogy hangokból hozott létre hangokat. Viszont Csuang Ce továbblépett. Feltételezése szerint, ha az egyik húrt áthangolják úgy, hogy nem illeszkedik bele az ember által alkotott öt alaphangú skálába, akkor is jelen van „minden zenei dallam ura” (az egyetemes harmónia vagy az alapvető hangzás elve), amely képes létrehozni spontán hangokat, és amely irányítja a többi hangot. Ezzel áll teljes ellentétben Huj Ce mesterkélt/mesterséges okoskodása, logikai analízise.

³A kor szokása volt, hogy levágott lábú bűnözőket vagy kifejezetten erre a célra megcsonkított embereket alkalmaztak kapuőrnek, mert azok egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudták elhagyni helyüket.

⁴Az esetlen, kiszolgáltatott kapuőrt csak a saját igaza foglalkoztatja, még azzal sem törődik, hogy ezzel a saját életét kockáztatja. Akárcsak a filozófiai vitában elmerülőket, akiket csak annyi érdekel, hogy nekik legyen igazuk.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

            Zhuangzi   (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

(XXIV. 4.) Hszü Vu-kuj

 

4. A tudományok képviselői nem örülnek, ha gondolataik nem cserélődhetnek; a vitázók nem örülnek, ha nem érvelhetnek; az állandóan hibákat keresők nem örülnek, ha nincs kit bírálni. Mindannyian ezekbe a [külső] dolgokba vannak bezárva. Azok, akik a kor figyelmére vágynak, felemelkednek és az udvarba kerülnek; a közrendűek a hivatalokban találják meg a dicsőséget; az erő és izom emberei a nehézségek legyőzésével kérkednek; a bátorság és merészség embereit a veszély sarkallja; a fegyverek és pajzsok embereit a harcok gyönyörködtetik; a fonnyadt és ráncos emberek a hírnevükben lelnek nyugalomra; a törvények és szabályok hívei kiszélesítik a törvénykezést; a szertartások és tanok emberei ügyelnek megjelenésükre; az emberség és igazságosság művelői az emberi kapcsolatokat értékelik. A földművelő nem érzi jól magát, ha a földjén nem foglalkozhat gyomlálással; és ugyanígy, a kereskedő sem érzi jól magát, ha nem foglalkozhat piaci ügyeivel. Akkor válnak szorgalmassá az átlagemberek, ha megvan a napkeltétől napnyugtáig tartó elfoglaltságuk; akkor érzik magukat tetterősnek a száz művészet képviselői, amikor a legmegfelelőbb eszközökkel rendelkeznek. A fösvény aggódik, ha gazdagsága és vagyona nem növekszik; a kérkedő szomorú, ha hatalma és befolyása nem növekszik. Azok, akik a [külső] körülmények szolgái, örülnek a változásnak, és ha elérkezik az idejük, akkor nem képesek a nem-cselekvésre. 

Mind sodródik az idővel, de ők maguk semmit sem változnak. Hajtják testüket, természetüket, és belemerülnek a tízezer dologba anélkül, hogy egész életükben visszatérnének [valódi önmagukhoz]. Milyen szomorú ez!

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XXIV. 3.) Hszü Vu-kuj

3. A Sárga császár elindult, hogy meglátogassa Ta-kuj-t a Csü-ce-hegyen.¹ Fang Ming hajtotta a kocsit, jobb oldalon Csang Jü lovagolt, Csang Zso és Hszi Peng volt előttük, míg Kun Hun és Ku Csi követte őket. Amikor elértek Hsziang-cseng vad vidékére, a hét bölcs eltévedt, és nem találtak senkit, akit megkérdezhettek volna a helyes útirányról. Ekkor megpillantottak egy fiatal fiút, aki éppen lovakat legeltetett. Így hát hozzá fordultak.

-- Ismered a Csü-ce-hegyet? – kérdezték tőle.

-- Igen, ismerem – hangzott a válasz.

-- És tudod, hogy merre található Ta-kuj?

-- Igen, tudom.

-- Milyen különös fiú! – csodálkozott a Sárga császár – Nem csak a Csü-ce-hegyet ismeri, de még azt is, hogy hol találhatjuk meg Ta-kuj-t. Engedd meg, hogy az Égalatti kormányzásáról kérdezzelek!

-- Az Égalatti kormányzása ugyanolyan, mint ez [, amit csinálok] – felelte a fiatal fiú – Mi a különleges benne? Amikor kicsi voltam, a világegyetem hat irányán belül vándoroltam.² Aztán megbetegedtem, és ez elhomályosította látásomat. Egy idős ember azt tanácsolta, hogy másszak fel a Nap szekerére, és vándoroljak Hsziang-cseng vad vidékén. A szemem betegsége már javult, és újra vándorlok, ezúttal a világegyetem hat irányán kívül. Az Égalatti kormányzása ugyanolyan, mint ez [, amit csinálok]. Mi a különleges benne?

-- Igen, valóban, az Égalatti kormányzása nem a te dolgod, fiam – mondta a Sárga császár – Ennek ellenére szeretném megkérdezni, hogy hogyan kellene csinálni?

A fiatal fiú húzódozott, hogy választ adjon, de miután a Sárga császár megismételte a kérdését, a fiú így felelt:

-- Az Égalatti kormányzása miben is különbözne a lovak legeltetésétől? Csak meg kell szabadulni mindentől, ami a lovaknak árthat, ez minden.

Ezután a Sárga császár kétszer meghajolt a fiú előtt, homlokával a földet érintve, majd „Égi mesternek” nevezve őt, eltávozott onnan.³

(¹A nevek mindegyike szimbolikus. Feltehetően Ta-kuj személyesíti meg a nagy Tao-t, míg a később feltűnő, lovakat legeltető fiú pedig a nagy ’egyszerűséget’. Sem James Legge, sem Burton Watson nem fordítja le a neveket.

²A szokásos négy világtájon kívül még a ’fent’ és a ’lent’ is a hat irányba tartozik.

³A szimbolikus neveken kívül három taoista szimbólum is szerepel ebben a rövid tanmesében. Az első a „Nap szekere”, amelyben a Nap természetes járása a nem-erőltetett cselekvést (vu-vej/wu-wei), a ’magától olyanságot’ jelképezi. A második a „homályos látás”, vagyis egyfajta zavarodottság, amely elhomályosítja a társadalmi elvárásoktól, szabályoktól mentes Tao-t. A harmadik a „lovak legeltetése” szintén a nem-erőltetett cselekvést, a szigorú irányítástól, dominanciától mentes, mindössze az ártalmak eltávolítására törekvő terelést jelenti.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)