(XXIII. 11.) Keng-szang Csu

11. Amikor valaki rálép egy idegen lábára a piacon, azonnal elnézést kér a figyelmetlenségéért. Ha valaki az idősebb bátyja lábára lép, gyengéden megsimogatja, és ha valaki a szülei lábára lép, akkor nem mond, és nem csinál semmit.¹ Ezért mondják: „A tökéletes szertartás nem tesz különbséget az emberek között; a tökéletes igazságosság nem tesz különbséget önmagunk és a dolgok között; a tökéletes bölcsesség nem tervezget; a tökéletes emberség nem részrehajló; a tökéletes bizalom visszautasítja az aranyat”.

Távolítsd el akaratod sürgető ösztönzéseit; vess véget szív-elméd tévelygéseinek; engedd el az erény terhét; tüntess el minden akadályt a Tao szabad folyása elől!

Dicsőség és gazdaság, elismerés és tekintély, hírnév és haszon – ez a hat ösztönzi az akaratot. Megjelenés és mozdulatok, szépség és ékesszólás, felzaklatott életerő és szándék – ez a hat a szív-elme tévelygése. Undor és vágy, öröm és harag, gyász és boldogság – ez a hat az erény terhe. Elutasítás és közeledés, kapás és adás, tudás és képesség – ez a hat akadályozza a Tao folyását. Amikor ez a hat elemből álló négy csoport nem zaklatja a mellkasod, akkor egyenes leszel; amikor egyenes leszel, lenyugszol; amikor nyugodt leszel, átlátszóvá válsz; amikor átlátszóvá válsz, üres leszel; amikor üres leszel, nem-cselekvővé válsz; és mégsem lesz semmi, ami ne lenne megcsinálva.²

A Tao az erény uralkodója. Az élet az erény kisugárzása. A veleszületett természet az élet tartalma. A veleszületett természetet mozgását cselekedetnek nevezik. A hamis cselekedetet hibának nevezik. A megértés összeköt, a megértés tervez. De a megértés, ami nem-értő, az olyan, mint egy oldalpillantás. Azt a cselekedetet, ami külső kényszerből történik, erénynek nevezik. Azt a cselekedetet, amiben semmi más nincs, mint én (azaz a valódi, belső természetünk), rendnek hívják. Bár nevükben (azaz meghatározásukban) ellentétesek, valóságtartalmuk megegyezik.

(¹Minél szorosabb kötelék fűzi össze az embereket, annál kevesebb udvariaskodásra van szükség.

²A Lao-ce 48. versében ez szerepel: „(…) s végül elérkezik a nem-cselekvéshez (wu-wei). A nem-cselekvés számára pedig nem létezik olyan, amit ne tudna megtenni.”)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XXIII. 10.) Keng-szang Csu

10. A régiek közül voltak olyanok, akiknek a tudása a legvégsőig eljutott. Mi volt ez a legvégső? Néhányuk azt gondolta, hogy kezdetben a dolgok még nem léteztek. Ez a legvégső, amit elértek, ehhez már semmit nem lehetett hozzátenni. Utána voltak olyanok, akik felismerték, hogy a dolgok léteznek. Úgy tekintették az életre, mint veszteségre, a halálra, mint visszatérésre. Ezáltal a megosztás létrejött. A következők között voltak olyanok, akik azt mondták: „Kezdetben volt a nem-levő. Később lett az élet, és amikor lett az élet, hirtelen lett halál. A nem-levőt tekintjük fejnek, az életet testnek, a halált a fenéknek. Ki tudja a levőt és a nem-levőt, életet és halált egynek tekinteni? Azzal barátok leszünk!”¹

Bár ez három különböző nézet, mégis ugyanahhoz a törzshöz tartozik. A Csao és Csing család tagjai, akik őseik vezetéknevét viselik, vagy a Csia család tagjai, akik birtokukról kapták vezetéknevüket sem azonosak, mégis mindannyian a Csu királyi családhoz tartoznak.

Az élet a homályból és sötétből keletkezik. Szétszóródik és darabokra hullik, azt mondják rá, hogy elmozdul [a megkülönböztetés állapotába]. Megkísérelhetjük azt, hogy beszélünk erről az elmozdulásról, de nem tudunk róla beszélni, és annak ellenére, hogy így van, nem is érthetjük meg. Téli áldozáskor létezik a gyomor, léteznek a paták, amelyeket külön lehet választani, ugyanakkor mégsem lehet különválasztani [, mert mind a megszentelt állat részei]. Ha valaki megnéz egy házat, akkor körbejárja a hálókamrákat és az ősök szentélyét, de be fog tekinteni még az illemhelyre is. Ezáltal elmozdul a megkülönböztetés állapotába (azaz részekre bontja a ház egészét).

Szeretnék még mondani valamit erről az elmozdulásról. Az emberek az életet alapnak szokták tekinteni, a tudást pedig tanítónak. Ezt követve eljutnak a „helyes” és „helytelen” használatához. Ennek eredményeként kialakulnak „nevek”, és kialakulnak „valóságtartalmak”. Ezáltal mindenki döntőbírónak képzeli magát. Önmagukat állítják mások elé példaképül, és ezért még meghalni is készek. A hasznosságot bölcsességnek tekintik, a haszontalanságot hülyeségnek. Aki sikeres, az jóhírnévre tesz szert, aki vesztes, az szégyenben marad. A mai emberek, akik követik ezt a megkülönböztetést olyanok, mint a tücsök és a kis galamb, akik egyformák.²

(¹A bekezdés nagy része megtalálható a II.fejezet 5. és a VI. fejezet 9. részében.

²A tücsök és a kis galamb az I. fejezet 2.részében együtt neveti ki a hatalmas peng madarat.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XXIII. 9.) Keng-szang Csu

9. A Tao által minden dolog egy. Ennek a felosztása az valami másnak a kialakítása; ennek a kialakítása az valami másnak a pusztulása. Ami utálatos ebben a felosztásban az, hogy a felosztás előkészít; ami utálatos az előkészítésben, hogy van valami, amivel elő lehet készülni.¹ Ezért, ha valaki kimegy, és nem tér vissza, saját kísértetével találkozik. Ha kimegy, és elér valamit, akkor azt úgy mondják, hogy „elérte a halált”. Megsemmisül, de a lényege még létezik: éppen olyan, mint egy kísértet.² Csak amikor valaki az alak segítségével felfogja az alaktalant, akkor talál rá a nyugalomra.

A kimenetnek nincs gyökere, a bemenetnek nincs nyílása. Van valósága, de nincs tartózkodási helye; van folytonossága, de nincs kezdete vagy vége. Ami anélkül jön ki, hogy lenne nyílása, annak van valósága. Aminek van valósága, de nincs tartózkodási helye, az a tér (yu). Aminek van folytonossága, de nincs kezdete vagy vége, az az idő (zhou).³ Van élet, van halál, van kiáramlás, van bemenet. A kiáramlásban és a bemenetben nem látjuk az alakját. Ezt úgy hívják, hogy Ég kapuja. Az Ég kapuja nem-levő. A tízezer dolog a nem-levőből jön elő. A levő nem képes arra, hogy a levőt levővé tegye; egyértelmű, hogy a nem-levőből jön elő a levő. És csak a nem-levő a nem-levő. A bölcs ebben rejti el magát.

(¹A mondatot többféleképpen fordítják. Ennek az értelmezésnek a lényege, hogy ha felosztják a dolgokat, amelyek eredetileg egyek, akkor ezáltal létrejön az előkészítés, azaz tervezgetés, fontolgatás, ügyeskedés stb.

²Amikor valaki a Tao-t, és azon belül az egyet elhagyja, azaz „kimegy és nem tér vissza”, akkor végül is „megsemmisül, de a lényege mégis létezik”.

³A yu és zhou együtt alkotják a yuzhou-t, azaz az univerzumot vagy kozmoszt.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XXIII. 8.) Keng-szang Csu

8.  Ha valaki a dolgokat úgy igazítja, hogy fenntartsa a testet; ha valaki elrejti az előre nem látható aggodalmakat azért, hogy a szív-elme élhessen; ha valaki tiszteli azt, ami belül van, és kiterjeszti másokra – ha valaki mindent így tesz, és mégis tízezer rossz érkezik hozzá, akkor az mind az Égtől jön, és nem az emberektől. De [ezek a bajok] nem tudják elpusztítani a teljességet, nem képesek belépni a szellem-toronyba. A szellem-torony fenntart, de nem tudja, hogy mit tart fenn, mert amit tart, az nem fenntartható.¹

Aki cselekvés előtt nem ismeri fel saját belső egyezőségét, annak minden megnyilvánulása helytelen lesz.² Elözönlik őt a külső hatások, és nem képes megszabadulni tőlük, így minden újabb megnyilvánulásában is hibázik majd. Ha valaki fényes nappal cselekszik rosszat, azt az emberek megragadják és megbüntetik. Ha valaki sötétben és titokban cselekszik rosszat, azt a szellemek megragadják és megbüntetik. Csak az lesz képes egyedül járni, aki világosan megérti az embereket és szellemeket egyaránt.

Aki a belsőre figyel, az nem cselekszik a hírnévért. Aki a külsőre figyel, az akaratát haszonszerzésre összepontosítja. Aki nem cselekszik hírnévért, akármilyen hétköznapi is, abból fény sugárzik. Aki akaratát haszonszerzésre összepontosítja, az nem más, mint kereskedő. Az emberek szemében csak egy lábujjhegyen pipiskedő, ám ő kimagaslónak véli magát. Aki belemerül a dolgokba, abba a dolgok túlságosan behatolnak. Aki viszont folyamatosan küzd a dolgokkal, az még saját magát sem tudja elfogadni. Akkor hogyan lenne képes másokat elfogadni? Aki nem képes elfogadni másokat, annak nem lesznek kapcsolatai. És akinek nincsenek kapcsolatai, az elvágja magát az emberektől. Nincs halálosabb fegyver, mint az akarat³ – még Mo-je bűvös kardja is elbújhat mellette. Nincs nagyobb rabló, mint a jin és a jang, akik elől Ég és Föld között semmi sem menekülhet. De nem a jin és jang rabolja meg az embert, hanem a szív-elméje teszi őket azzá.⁴

(¹Ahogyan már ITT írtam, a ’szellem-torony’ kifejezés a ’szív-elmére’, a szellemi értelem középpontjára utal. A mondat lényege, hogy a szív-elme, bár fenntart gondolatokat, érzéseket, ideológiákat stb., azért nem tudja, hogy mit tart fenn, mert nem ragadja meg őket, nem nevezi meg őket, hiszen ezek csak átmenetileg jelennek meg a szív-elmében. Mivel átmenetiek, ezért nem tarthatók fenn.

²Azaz érzései, gondolatai és szavai vagy tettei között nincs ellentmondás.

³Az emberi akarat, amely ellentétes a Tao égi akaratával, és amely nem képes változni, a folyamatos változást befogadni, elfogadni.

 

⁴A szív-elme szubjektív látásmódja, én-központúsága nem képes elfogadni a jin és jang állandó, semleges váltakozását, amit egyfajta "rablásnak" tekinti.) 

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven) 

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven) 

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

                

 

 

(XXIII. 7.) Keng-szang Csu

7. Akinek belsője nyugodt és szilárd, az égi fény áraszt. Aki égi fényt áraszt, azt az emberek [igaz] embernek látják, a dolgok pedig dolognak. Amikor az emberek erre a szintre művelik magukat, elérik az állandóságot. Akik az állandóságot birtokolják, azoknál az emberek menedéket keresnek, és azokat az Ég segíti.¹ Akiknél az emberek menedéket keresnek, az Ég népének nevezik, azokat, akiket az Ég segíti, az Ég fiainak nevezik.

Aki tanul, azt tanulja, ami nem megtanulható. Aki cselekszik, azt teszi, amit nem megtehető. Aki vitázik, azon vitatkozik, ami nem vitatható. Aki felismeri, hol álljon meg a nem megismerhető előtt, az elérte a legvégsőt. Aki ezt nem képes megcsinálni, azt az Ég egyensúlya elpusztítja.

(¹James Legge ezt a mondatot és a következő mondat elejét máshogy fordítja: „Amikor valaki állandó lesz belül, akkor az emberi alkotórészek elhagyják, de az Ég segíteni fogja őt. Azokat, akiket az emberi alkotórészeik elhagytak, az Ég népének nevezzük.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XXIII. 6.) Keng-szang Csu

6. Nan-zsung Csu ezután ezt kérdezte:

-- Akkor ez mind a tökéletes ember erénye (de)?

-- Ó, nem! – válaszolt Lao Ce – Ezt csak úgy hívjuk, hogy a jég felolvadása, a fagy felengedése. Meg tudod csinálni?¹ A tökéletes ember, mint mindenki más, a Földből kapja táplálékát, és az Égből nyeri örömét. Nem különbözik össze senkivel sem emberek és dolgok hasznán vagy veszteségén. Nem csatlakozik mások furcsaságaihoz, nem szövetkezik senkivel, nem bonyolódik bele mások ügyeibe. Könnyedén megy, egyszerűen, faragatlanul jön. Ezt hívják az élet megóvásának alapvető szabályának.

-- Akkor ez a legmagasabb szint?

-- Még nem az. Kevéssel ezelőtt azt kérdeztem tőled, hogy képes vagy-e olyan lenni, mint egy kisbaba? A kisbaba anélkül mozdul, hogy tudná, mit csinál. Anélkül sétál, hogy tudná, merre megy. Teste olyan, mint egy kiszáradt faág, szív-elméje mint kiégett salak. Aki ilyen, azt sem balszerencse, sem jószerencse nem érinti. És ha nem érinti egyik sem, akkor miféle emberi ártalom érhetné? – fejezte be Lao Ce a mondandóját.²

(¹Ez a mondat nem mindegyik Csuang-ce változatban szerepel. James Legge és Victor H. Mair fordításában sincsen benne.

 

²Itt ért véget Nan-zsung Csu és Lao Ce beszélgetése, míg Keng-szang Csu már jóval előbb „eltűnik”. A Lie-ce könyv IV. fejezetének 2. része említi meg Keng-szang Csu-t, mint Lao Tan tanítványainak egyikét, aki nagyon jól elsajátította mestere tanítását. A XIII. fejezet azonban még tovább folytatódik.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XXIII. 5.) Keng-szang Csu

5. Nan-zsung Csu engedélyt kért, hogy beléphessen, majd elfoglalta helyét az alvóteremben.

Nagyon igyekezett, hogy kifejlessze a jónak vélt tulajdonságait, és hogy megszabaduljon a rossznak vélt tulajdonságaitól. Tíz napon át gyötörte magát, majd ismét Lao Ce elé járult.

-- Szorgalmasan tisztítod magad – mondta neki Lao Ce – De miért vagy ilyen komor és levert? Úgy érzem, hogy még mindig tele vagy elutasítással. Amikor a külső behatásokat nem tudod megzabolázni és feltartóztatni, akkor zárd be a belső kaput. Amikor a belső dolgokat nem tudod megzabolázni és feltartóztatni, akkor zárd be a külső kaput. Ha külső és belső behatások egyaránt felkavarnak, akkor még a Tao és erénye (de) sem képes téged megtartani. Az pedig még kevésbé képes, aki csak a Tao követője.¹

Nan-zsung Csu így válaszolt:

-- Amikor egy falusi megbetegszik, és a szomszédjai megkérdezik tőle, hogy mi a baja, és ő ezt meg tudja mondani, akkor az azt jelenti, hogy nem annyira beteg. Amikor én a nagy Tao-ról hallok, az olyasmi, mintha olyan gyógyszert innék, ami súlyosbítaná betegségemet. Mindössze annyit szeretnék tudni, hogy mi az élet megóvásának alapvető szabálya.

-- Ó, az élet megóvásának alapvető szabálya – kezdte Lao Ce – Képes vagy-e az Egyet magadban hordozni? Képes vagy-e arra, hogy ne veszítsd el? Képes vagy-e jövendőmondó csontok és jóspálcikák nélkül felismerni a szerencsést és szerencsétlent? Képes vagy-e megállni? Képes vagy-e abbahagyni? Képes vagy-e arra, hogy ne másokban keress, hanem saját magadban? Képes vagy-e megszabadulni [a vágyak csábításától]? Képes vagy-e egyszerű és faragatlan lenni? Képes vagy-e olyan lenni, mint egy kisbaba? A baba egész nap bőg, mégsem reked be, ez az összhang tökélye. Kezét egész nap ökölbe szorítja, ujjai mégsem görcsölnek be, ez az erényének (de) összpontosítása. Pislogás nélkül bámul egész nap, ez az, amikor nem téríti el figyelmét a külső. Elindul, de nem tudja, hová. Megáll, de nem tudja, miért. A dolgokkal összefonódik és követi áramlásukat. Ez az élet megóvásának alapvető szabálya.²

(¹Lao Ce saját magára vagy esetleg Keng-szang Csu-ra gondolt.

²A Lao-ce 55. versében hasonlót lehet olvasni.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)