4. A régmúlt időkben a Sárga császár (Huang Ti) volt az első, aki felkavarta az emberek szív-elméjét az emberséggel (ren/zsen) és igazságossággal (ji) *. Majd Jao és Sun követte őt, akik annyit dolgoztak, hogy teljesen lesoványodtak, még a szőr is lekopott lábszárukról csak azért, hogy táplálhassanak minden testet, ami az Ég alatt van. Öt belső szervüknek fájdalmat okoztak az emberiesség és igazságosság gyakorlásával, vérüket és éltető lélegzetüket áldozták törvények és szabályok kialakítására. Azonban mégis akadtak olyanok, akik nem engedelmeskedtek nekik. Ezért Jao és Sun száműzte Huan Tou-t a Csung-hegységbe, a három Miao-törzs főnökeit Szan-vej területére, Kung-ot pedig a Sötét Városba**. Ez azt mutatja, hogy még ők sem tudták az egész Ég alatti világot engedelmességre bírni.
És ez így ment tovább. Amikor elérkezett a három dinasztia uralkodóinak
(Hszia, Sang, Csou) kora, az Ég alatti világban már nagy volt a riadalom. Megjelentek
a legalacsonyabb rendű személyiségtípusok, akik olyanok, mint a zsarnok Csie és
a rabló Cse, és az olyan magasabb rendűek, mint Zeng (Sen) és Si (Jü), és végül
megjelentek a konfuciánusok és mohisták.
Az öröm és harag kételkedni kezdett egymásban; butaság és
bölcsesség egymást verték át; jó és rossz egymást átkozták; hamis és igaz kigúnyolták
egymást; és az Ég alatti világ romlásnak indult. A nagyszerű erényre vonatkozó
nézetek elkülönültek egymástól; a veleszületett természet és sors darabokra
hullott. Az egész Ég alatti világ áhította a tudást, ezzel pedig káoszba
taszította a száz nemzetséget. Azután használni kezdték a fejszéket és fűrészeket,
és úgy határozták meg a bűnösséget és rótták ki a halált, mintha függőónnal
mérték volna ki, a kalapácsok és a vésők pedig tették a dolgukat. Emiatt az
egész Ég alatti világ összezavarodott. Ez a bűntett mind amiatt következett be,
mert beleavatkoztak az emberek szív-elméjébe. Ennek hatására az értékes emberek
elrejtőztek a magas hegyek és kőszirtek lábainál, míg a nagyhatalmú urak
aggódtak és rettegtek őseik csarnokában.
Manapság a kivégzettek holtteste halomban áll; a kalodába
zárt emberek egymás mellett sorjáznak az utakon; a megkínzottak és
megcsonkítottak egymást bámulják a piactereken. Ezalatt pedig a konfuciánusok
és mohisták hencegnek és mutogatnak a megbéklyózott és megbilincselt tömeg között.
Ah, mennyire arcátlanok és szégyentelenek! Furcsa, hogy milyen nehezen ismerjük
fel, hogy az ő bölcsességük és tudásuk nem más, mint ékek a kalodákhoz, és hogy
az ő emberségük és igazságosságuk nem más, mint zárak a béklyókhoz és
bilincsekhez. Honnan tudhatnánk, hogy Zeng (Sen) és Si (Jü) nem süvítő
nyílvesszők, amelyek megjósolják az olyanok közeledtét, mint a zsarnok Csi és a
rabló Cse? Éppen ezért mondom, hogy szüntessétek meg a bölcsességet, dobjátok
el a tudást, és az egész Ég alatti világ tökéletesen rendben lesz***.
(*A taoista szerzők általában pozitívan nyilvánulnak meg a
Sárga császárral kapcsolatban. Ezért is meglepő, hogy az első uralkodó, aki az
író szerint felkavarta az emberek szív-elméjét, itt már nem Jao és Sun volt,
hanem maga a Sárga császár. Azt is nehéz eldönteni, hogy ez rész még mindig Lao
Ce szavai volnának-e vagy az íróé. James Legge, Burt Watson és Victor H. Mair
az utóbbinak vélte.
**Ezekről az Írások könyve (Sucsing/Sujing vagy
Sangsu) című, Konfuciusznak tulajdonított mű tesz említést. E büntetések
elrendelését Sunnak tulajdonítják, bár Jao akkor még élt, de már Sun volt a
tulajdonképpeni uralkodó.
***A Lao-ce 19. versének eleje, némi változtatással:
„Ha elvetnék a bölcsességet (seng) és a tudást (cse), akkor a nép
haszna százszoros lenne.” (Tőkei Ferenc fordítása)
Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)
The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)
Wandering on the Way Victor H. Mair (angol nyelven)
