(II. 3.) A dolgok egyenlőségéről

3. Ha mindenki azt a szív-elmét (hszin) követné, ami számára eredetileg megadatott*, és azt fogadná el tanítójául, akkor melyik ember maradna tanító nélkül? Ilyen módon nem csupán azoknak lenne tanítója, akik értelmesek és az összefüggéseket átlátva képesek döntést hozni, hanem azoknak is, akik bolondok és meggondolatlanok.

De ha valaki eltávolodva ettől a szív-elmétől azt állítja, hogy létezik 'helyes' vagy 'helytelen', az olyan, mintha azt mondanám, ‘Ma indulok el Jüe-be és tegnap érkeztem meg’.** Vagyis kijelenteném egy nem létezőről, hogy létezik. Még a szellem-szerű Jü sem képes arra, hogy létezővé tegyen egy nem létezőt, hát akkor én hogyan csinálhatnék ilyet?***

Mert a beszéd nem csupán a levegő rezdülése, a beszéd arra való, hogy közöljenek általa valamit. Ugyanakkor az, amit közölnek, nem mindig megalapozott. Ebben az esetben elhangzott-e ténylegesen beszéd vagy sem? Úgy vélné az ember, hogy a szavak különböznek egy madárfióka csicsergésétől, de csakugyan van-e köztük különbség? Hogyan válhat a Tao olyan zavarossá, hogy létezik benne ‘igaz’ és ‘hamis’? Hogyan válhat a beszéd olyan zavarossá, hogy létezik vele kapcsolatban ‘helyes’ és ‘helytelen’?

Lehet, hogy a Tao eltávozott, és nincs többé jelen? Lehet, hogy a beszéd jelen van, de nem megfelelő?

A Tao a részrehajlás miatt válik zavarossá, a beszéd pedig az ékesszólás miatt válik zavarossá. Ezért vitatkoznak egymással a konfuciánusok és a motisták****. Az egyik oldal azt állítja, amit a másik oldal tagad, és fordítva. Ha valaki szeretné állítani azt, amit a másik tagad és tagadni azt, amit a másik állít, akkor erre nincsen jobb módszer, mint a világosság alkalmazása.

  

Más dolgokhoz viszonyítva minden dolog 'az', és önmagához viszonyítva minden dolog 'ez'. Ezért, ha valamit ‘abból’ a szempontból próbálnék szemügyre venni, akkor azt nem láthatom, de megérthetem 'ebből' a szempontból. Éppen ezért mondjuk, hogy ‘ebből a nézetből’ származik ‘az’; és hogy ‘annak a nézetnek’ következménye ‘ez’. Ez az az elmélet, mely szerint ‘az’ és ‘ez’ egymást hozzák létre.

Ugyanakkor egyértelmű, hogy ahol van élet, ott halál is van, ahol van halál, ott élet is van. Amikor egy dolgot elfogadunk, akkor egy másikat elfogadhatatlannak tartunk. Amikor egy dolgot elfogadhatatlannak tartunk, akkor egy másikat elfogadunk. Amikor valamit állítunk, akkor egy másik dolgot tagadunk, amikor valamit tagadunk, akkor egy másik dolgot elfogadunk. Éppen ezért a bölcs nem ezt az utat választja, hanem az Ég fényében vizsgálja a nézeteket, elfogadva 'ezt' annak, ami.

  

‘Ez a nézet’ ugyanaz, mint ‘az’, és ‘az a nézet’ ugyanaz, mint ‘ez’. De ‘az a nézet’ magában foglalja a “helyes’-t és ‘helytelen-‘t; és ‘ez a nézet’ szintén magában foglalja a ‘helyes’-t és a ‘helytelen’-t. Tehát valójában létezik-e két külön nézet, ‘ez’ és ‘az’ vagy nem létezik? Ahol ‘ez’ és ‘az’ megszűnnek ellentétek lenni, ott van a Tao középpontja. Amikor megtaláljuk ezt a középpontot a kör közepén, akkor képesek leszünk válaszolni a dolgok vég nélküli átalakulására. Az állítások átalakulása vég nélküli és a tagadások átalakulása szintén vég nélküli. Ezért mondom, hogy [ezek válaszolására] nincsen jobb, mint a világosság.

(*A hszin (xín), azaz a szív-elme művelése a konfuciánusok szerint elengedhetetlen, ezzel ellentétben a taoista nézet, különösen a Csuang-ce úgy véli, hogy a társadalom bármilyen jellegű befolyásoló hatása csak konflikust okoz, és káros az ember eredeti, veleszületett természetére (hszing - xing).

**Az I. fejezet 7. részében először feltűnő filozófus, Huj Ce egyik mondása, amely az átgondolatlan, megalapozatlan véleménynyilvánítás abszurditását fejezi ki. 

***Nagy Jü vagy Ta-jü az ókori legendás uralkodó, Ti Sun utódja volt. A Sárga-folyó völgyének szabályozásával jelentős sikereket ért el az árvizek elleni védekezésben. Úgy tartják, emiatt választotta Ti Sun saját fia helyett Jü-t utódjául.

****Mo Ti vagy Mo Ce – latinosan: Miciusz, i.e. 5. század vége - i.e. 4. század eleje - kínai filozófus volt. Az általa alapított filozófiai irányzatot, a motizmust elsősorban a konfuciánusok, élükön Meng Ce, támadták nagyon vehemensen. Közösségeik feltehetőleg már a Csin-dinasztia idejére (i.e. 221-206) teljesen beleolvadtak a többi filozófiai hagyományba. Ugyanakkor a motista eszmék még több száz éven át fennmaradtak, és nem csupán a kínai gondolkodókra hatottak, hanem a politikai filozófia és a Csin-és a Han-dinasztia (i.e. 206-i.sz. 220) politikai döntéseinek formálásában is segítettek.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             Mozi (Mo-tzu) Internet Encyclopedia of Philosophy (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 2.) A dolgok egyenlőségéről

2. A nagy tudás mindent átfogó és határtalan; a kis tudás elfogult és korlátozott. A kiváló beszéd tiszta és világos; a jelentéktelen beszéd jobbára locsogás. Amikor alszunk, a lelkünk elkóborol*; amikor felébredünk, testünk sürög-forog. Másokkal való kapcsolataink konfliktusokhoz vezetnek, és szív-elménket minden áldott nap küzdelemre használjuk. Határozatlanok, képmutatóak, zárkózottak leszünk. Az apró félelmek nyugtalanságot és szorongást szülnek, a nagy félelmek lesújtanak és megsemmisítenek.

Vannak, akik olyan hirtelen és gyorsan fejezik ki véleményüket, akár egy íjból kilőtt nyílvesszőt, mintha az ő feladatuk volna megítélni azt, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Mások úgy ragaszkodnak álláspontjukhoz, mint egy eskühöz vagy szerződéshez, elszánva a győzelemre. Némelyek őszi vagy téli hervadásban hanyatlanak napról napra. Vannak olyanok is, akik úgy belemerülnek [érzéki] dolgaikba, hogy nem lehet velük semmit sem kezdeni. Megint mások kimerültek és olyan zárkózottak, mint egy lepecsételt boríték, ami idős korukat jelzi. Szív-elméjük közel van a halálhoz, nem lehet visszahozni életerejüket.

Öröm és harag, szomorúság és élvezet, aggodalom és megbánás, megbízhatatlanság és állhatatosság, szenvedély és közöny, türelmetlenség és lomhaság – ezek az érzések olyanok, mint egy üres csőből kiáramló zene vagy meleg nedvességből kisarjadzó gombák. Sorra jönnek elő, éjjel-nappal váltják egymást bennünk, és senki nem tudja, hogy honnan hajtanak ki. Elég! Elég! Gondoljuk át ezt minél hamarabb, és akkor rájövünk, hogy honnan keletkeznek.

  

Ha nem volnának ‘mások’, akkor nem volnék ‘én’; ha nem volnék ‘én’, akkor nem volna semmi, ami érzékelne ‘mások’-at; – ez közel jár az igazsághoz, de nem tudjuk, hogy mi teszi azzá. Ezzel kapcsolatban úgy tűnik, mintha volna egy valódi kormányzó, de nem találjuk egyértelmű jelét [jelenlétének és tevékenységének]. Bár joggal feltételezhetjük, hogy ez a valaki képes cselekedni, de nem látjuk az alakját. Vannak tulajdonságai, de nincs alakja.

Adott a testem a száz csontjával, a kilenc nyílásával és hat zsigeri szervével, mindegyik a megfelelő helyen. Melyik része az, amelyik leginkább én vagyok? Mindet egyformán szeretem? Vagy egyiket jobban, mint a többit? Tételezzük fel, hogy egyenlőnek tekintem őket, de akkor nem olyasmi ez, mintha a szolgálóim lennének? Ha ez így van, akkor egyik sem alkalmas arra, hogy irányítsa a másikat? Vagy felváltva, egyszer irányítják egymást, egyszer szolgálnak? Ha nem, akkor van közöttük egy valódi irányító? Akár sikerül beazonosítani [ennek az irányítónak] a valódi tulajdonságait, akár nem, az az ő működésére nézve semmilyen befolyással nem bír.            

  

 Onnantól kezdve, hogy megkaptuk a teljes testi formánkat, ragaszkodunk hozzá, amíg el nem érkezik a vég. Konfliktusokkal vagy beletörődéssel teli utunkat megállás nélkül száguldjuk végig – ez nem szomorú? Folyamatosan küszködünk egész életünkön át anélkül, hogy látnánk munkánk gyümölcsét, és tönkremegyünk, elhasználódunk a munkában anélkül, hogy tudnánk, mire jó ez az egész – hát nem siralmas?

Lehet ugyan azt mondani, hogy ‘de legalább nem vagyunk halottak’, ugyanakkor milyen előnye van ennek? Amikor a test lebomlik, a szív-elme vele együtt ugyanígy – nem ez a legsiralmasabb tény az összes közül? Az ember élete valóban ilyen kilátástalan volna? Csak én vagyok egyedül, aki ennyire összezavarodott? Mások nem így látják?

(*Az ókori Kínában olyan felfogás is létezett a lélekről, hogy nem csupán a halál bekövetkeztével hagyja el a testet, hanem álom vagy betegség során, sőt, akár még ijedtség következtében is.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
             Lélekenciklopédia IV. kötet, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 170.o. 

           

(II. 1.) A dolgok egyenlőségéről

1. Nan-Kuo Ce Csi előrehajolva ült zsámolyán. Az égre nézve finoman lélegzett, úgy tűnt, hogy önkívületi állapotban van, elvesztve minden kapcsolatát a külvilággal. Mellette állt [tanítványa], Jen Cseng Ce Ju, aki így szólt:

-- Mi ez? Hogyan tudod úgy formálni a testet, hogy olyanná váljon, mint egy elszáradt fa, és a szív-elmét, hogy olyanná váljon, mint a kiégett salak? Sosem láttalak még ilyennek, mint amilyen most vagy.

-- Jó, hogy feltetted ezt a kérdést, Jen – felelte Ce Csi –, most valóban elvesztettem önmagam*; de hogyan magyarázhatnám el, hogy megértsd? Bizonyára már hallottad az ember zenéjét, de nem hallottad a Földét. Vagy ha már hallottad a Föld zenéjét, még nem hallottad az Ég zenéjét.

-- Nagyon kérlek, fejtsd ki ezt bővebben! – kérte Ce Ju.

A válasz ekként hangzott:

-- A Nagy Tömeg (természet/univerzum) életpáráját (csi) szélnek nevezik. Ha nyugalomban van, nem történik semmi; de amikor viharként nekiindul, akkor a hegyek és völgyek megszámlálhatatlan nyílása visszhangozza hangját; – bizonyára felfigyeltél már erre. Nézz meg egy erdőt, amely a hegyek ormán áll. Száz arasznyi kerületű, hatalmas fáinak hasadékai és odvai olyanok, mint az orrlyukak vagy a száj vagy a fül nyílásai; van köztük négyszögletes, van köztük kerek, mint egy csésze vagy egy mozsár; vagy horpadások, amik olyanok, mint egy nedves lábnyom vagy mint egy nagy pocsolya. Amikor a szél feltámad, olyan hangot adnak, mint a háborgó víz, a süvítő nyíl, ordítás, lihegés, sivítás, rekedt vagy mély üvöltés, gyászos sírás és fütyülés. Az első hangok magasan szólnak, az őket követőek mélyebbek. A gyengéd szélnek enyhe a visszhangja; a könyörtelen szélnek hatalmas. És amikor a vad szélroham elmúlik, minden nyílás üres [és csendes]; – bizonyára láttad már, hogy utána a levelek remegnek és reszketnek.

-- Tehát akkor a Föld zenéje az, amelyet ezek a nyílások adnak  – összegezte Ce Ju –; és az emberé a sípokból és fuvolákból ered. Engedd meg, kérlek, hogy az Ég hangjairól kérdezzelek.

-- Amikor a szél fúj, a nyílások sokaságából származó hangok különbözőek, mivel a nyílások mérete különböző. Amikor a szél eláll, akkor megszűnnek a hangok is. Tehát, ha ezek a dolgok önmagukból [a szél és a nyílások méreteiből] keletkeznek – mi szükség volna bármilyen más, őket hajtó egyéb tényezőre?**

(*”Elvesztette önmagát” – azaz meditált. Csuang Ce ezt a gyakorlatot többek között, a 'szív-elme (xín - hszin) böjtje' kifejezéssel illeti, amely arra irányul, hogy a meditáció során 'elveszítve önmagát' (gondolatait, érzéseit és mindent, ami a hagyományos emberi gondolkodásmódhoz kötheti) visszataláljon a Tao-hoz. Az ókori kínai felfogás szerint a szív nem csupán az érzelmek központja, hanem az érzékelésé, felfogásé és racionális gondolkodásé is, ezért némely fordító 'szív böjtje'-ként, mások pedig 'elme böjtje'-ként fordítják ezt a kifejezést. A későbbi fejezetekben megjelenik a 'megfeledkezve ülés' - zuowang vagy co-vang - kifejezés is, amely a kínai kanonizált szövegek közül ebben a műben tűnik fel legelőször.

 **A klasszikus kínai szövegekben és hagyományban az 'Ég' (tian) vagy az 'Ég és Föld' (tiandi) kifejezés a 'természetet' jelentette. Tehát az 'Ég zenéje' a természet zenéje is egyben. Az ember zenéje, a Föld zenéje és az Ég zenéje együttesen adja azt a természetet, amely teljesen magától, őket hajtó külső tényező nélkül működik.)

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven) 

             History of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven) 

             Lélekenciklopédia IV. kötet, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 108. és 124. oldal