(XXI. 9.) Tien Ce-fang

9. Lie Jü Kou íjásztudományát mutogatta Po-hun Vu-zsen-nek*. Teljesen megfeszítette íját, egy csésze vizet tetetett könyökére, majd lőtt. Abban a pillanatban, ahogy az első nyíl kirepült, már célzott is a másodikkal. Amint kilőtte a második nyilat, már egy újabb foglalta el az előző helyét. Mindeközben meg sem mozdult, úgy állt ott, mint egy szobor. Po-hun Vu-zsen így szólt:

-- Ez egy íjász íjásztudománya, nem pedig egy nem-íjász íjásztudománya. Gyere fel velem egy magas hegyre, másszunk fel a meredek, ingatag sziklákon egészen addig, amíg nyolcszáz könyök mély szakadék nem tátong lábunk előtt. Vajon ott is képes leszel arra, hogy kilődd nyilaidat?

Így hát felmentek együtt egy magas hegyre, felmásztak a meredek, ingatag sziklákon egészen addig, amíg nyolcszáz könyök mély szakadék nem tátongott a lábuk előtt. Ott Po-hun Vu-zsen hátat fordítva a szakadéknak, araszolni kezdett hátrafelé. Egészen addig hátrált, amíg már csak a lábujjain állt a kőszikla peremén. Meghajolt Lie Jü Kou felé és kérte őt, hogy jöjjön és csatlakozzon hozzá. Ám Lie Jü Kou a földre rogyott, miközben egész testét elöntötte a hidegveríték. Ekkor Po-hun Vu-zsen ezt mondta neki:

-- A tökéletes ember a fenti kék Eget is fürkészheti vagy alant lemerülhet a Sárga forrásokba vagy a világegyetem nyolc végéig elbarangolhat anélkül, hogy a szelleme és életereje megváltozna. De a te zavaros szemeidből látszik, hogy elméd zaklatott. Ha most próbálnál meg célozni, nagy veszélybe kerülnél.

 

(*Ez a történet a Lie-ce könyv II. fejezetének 5. részében is szerepel. Po-hun Vu-zsen taoista tanítót pedig a Csuang-ce az V. fejezet 2.részében említi.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XXI. 8.) Tien Ce-fang

 

8. Ven király Cang-ba látogatott, és ott megpillantott egy horgászó öregembert*. Azonban ez a horgászat nem olyan volt, mint amit azért csinál valaki, hogy halat fogjon. Inkább csak egy elfoglaltságnak tűnt az öregember részéről. Ven király hivatali rangra szerette volna őt emelni és átadni neki a kormányzást, ám tartott tőle, hogy a miniszterei, nagybátyjai és testvérei elleneznék ezt. Úgy gondolta hát, hogy jobb, ha elfelejti ezt az öregembert. Azonban nem hagyta nyugodni az a tudat, hogy megfosztja a száz törzset egy ilyen Ég-adta lehetőségtől. Ezért a következő nap hajnalán összehívta a minisztereit, és ezt mondta nekik:

-- A múlt éjjel álmomban egy nagyszerű férfit láttam, sötét hajút, sötét szakállasat. Olyan tarka lovon ült, aminek négy patájából kettőnek bíborszíne volt. Így parancsolt rám: „Add át a kormányzást a cang-i öregembernek, akkor talán a nép meggyógyul!”

A miniszterek döbbent kiáltottak fel:

-- Az elhunyt édesapád, a király volt az!

-- Akkor nézzük, hogy mint mondanak a jóslatok! – indítványozta Ven király.

-- Az elhunyt édesapád parancsa volt ez. Miért kellenének ide jóslatok?

Így hát a király az udvarába hívta a cang-i öregembert és átadta neki a kormányzást. Az öregember változatlanul meghagyta az összes eredeti alapszabályt és törvényt, és nem adott ki egyetlen új rendeletet sem.

Három év elteltével Ven király körútra indult, hogy felmérje államának helyzetét. Azt tapasztalta, hogy a helyi tisztviselők megszüntették kis érdekcsoportjaikat és feloszlatták zárt szervezeteiket; a főbb állami hivatalnokok már nem kérkedtek erényeikkel, és senki nem mert a hivatalostól eltérő mérőeszközöket használni az állam négy határán belül. Amikor a helyi tisztviselők megszüntették kis érdekcsoportjaikat és feloszlatták zárt szervezeteiket, elkezdtek egymással együttműködni. Amikor a főbb állami hivatalnokok már nem kérkedtek erényeikkel, minden feladatot részrehajlás nélkül, egyenlő módon kezeltek. Miután senki nem mert a hivatalostól eltérő mérőeszközöket használni az állam négy határán belül, a hűbérurak körében is megszűnt a bizalmatlanság a mérőeszközökkel kapcsolatban.

Emiatt Ven király kinevezte az öregembert a Nagy Tanítónak, és tisztelete jeleként észak felé nézve, ezt kérdezte tőle:

-- Ezt a kormányzási módszert vajon ki lehetne-e terjeszteni az egész Ég világra?

A cang-i öregember zavarodottan nézett és válasz helyett bizonytalan bocsánatkérésfélét motyogott. Bár a következő reggel az öregember még kormányzói mivoltában rendelkezett, ám amint az éj leszállt, eltűnt és nem hallottak róla többet.

Jen Jüan ezzel kapcsolatban kérdezte Konfuciuszt:

-- Valójában Ven király nem is volt alkalmas erre a feladatra? Miért kellett az álomra hivatkoznia?

-- Csend legyen! – válaszolt Konfuciusz – Egy szót se többet! Ven király mindenben tökéletes volt. Hogyan jössz ahhoz, hogy bíráld őt? Az álomra való hivatkozás csak arra volt jó, hogy egy pillanatnyi nehézséget elsimítson.

 

(*Ven királyt tekintik a Csou-dinasztia (i.e. 1045 – i.e. 221) alapítójának. Azon ókori bölcsek egyike, akit nagyon gyakran, rendszerint eltúlzott szavakkal dicsért Konfuciusz, később pedig a követői is. Azt, hogy merre is van pontosan ez a Cang, nem lehet tudni.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)