(XX. 9.) A hegyi fa

9. Jang Ce Szung államba utazott, és útközben egy fogadóban töltötte az éjszakát.¹ A fogadósnak két ágyasa volt, egy szép és egy csúnya. A csúnyát dicsérték, a széppel lekezelően bántak. Amikor Jang Ce megkérdezte ennek okát, az egyik fogadós fiú ezt válaszolta neki:

-- A szép teljesen tudatában van szépségének, ezért mi nem tekintjük őt szépnek. A csúnya teljesen tudatában van csúnyaságának, ezért mi nem tekintjük őt csúnyának.

Jang Ce tanítványaihoz fordult:

-- Emlékezzetek erre, tanítványaim! Ha erényesen viselkedve nem vagytok tudatában annak, hogy erényesen viselkedtek, akkor akármerre mentek, mindenhol szeretni fognak benneteket.

(¹Ugyanez a történet a Lie-ce II. fejezetének 16. részében is megtalálható. Jang Ce/Jang Csu neve a Csuang-ce több fejezetében felbukkan, például a VII. fejezet 4. részében. Jang Csu az i.e. 4-5. századi Kínában élt, és bár a hagyomány hedonista filozófusként tartja számon, gondolatait jobban megértve inkább tűnik a naturalizmus képviselőjének. Meng Ce {Menciusz, i.e. 372-289} hevesen támadta őt írásaiban.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XX. 8.) A hegyi fa

8. Csuang Ce a Tiao Ling parkjában sétálgatott, amikor dél felől egy különleges szarka szállt feléje. Kiterjesztett szárnyainak távolsága két méter, szemei több, mint két centiméteresek voltak. Röptében Csuang Ce homlokát súrolta, végül a gesztenyeligetben szállt le.

-- Miféle madár ez? – kérdezte Csuang Ce – Óriási szárnyai vannak, mégse jut velük messzire, hatalmasok a szemei, mégse lát velük tisztán.

Ruháját feljebb húzva, óvatos léptekkel indult utána, majd íját felemelve célba vette a madarat. Ekkor észrevett egy kabócát, amelyik éppen magáról megfeledkezve pihent a kellemes árnyékban. Mögötte egy imádkozó sáska mellső lábait emelgetve készült arra, hogy megragadja a kabócát. Csak zsákmányára összpontosított, így ő is megfeledkezett magáról. A különleges szarka egészen közel ült az imádkozó sáskához. Készen állt arra, hogy megfogja az imádkozó sáskát, és a haszon miatt ő is megfeledkezett valódi önmagáról (azaz önfenntartási ösztönéről). Csuang Ce a látványtól megborzongva kiáltott fel:

-- Ó, a dolgok csak bajt hoznak egymásra, a különböző dolgok egymás balsorsának okozója.

Eldobta íját, megfordult, és kisietett a parkból. A park őre pedig vádló kiáltások közepette szaladt utána [, mert azt gondolta róla, hogy orvvadász].

Amikor Csuang Ce hazatért, olyan búskomorság tört rá, hogy három napon át ki sem mozdult házából. Midőn tanítványa, Lin Csie meglátogatta őt, megkérdezte tőle:

-- Mester, miért vagy ilyen búskomor mostanában?

-- Vigyáztam a testemre, de megfeledkeztem önmagamról – válaszolta Csuang Ce – A zavaros vizet bámulva elvétettem az utat a tiszta tóhoz. A mesterem ugyanis azt mondta: „Bárhol jársz, tartsd be annak a helynek a szokásait és törvényeit!” És én a Tiao Ling parkjában kószáltam, és ott megfeledkeztem magamról [és annak a helynek a törvényeiről]. Egy különleges szarka súrolta röptében a homlokomat, és letelepedett a gesztenyeligetben. Amikor pedig utána indultam, megfeledkezve valódi önmagamról, a gesztenyeliget őre orvvadásznak hitt. Ezért vagyok olyan búskomor.

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair

 

 

(XX. 7.) A hegyi fa

7. Amikor Konfuciuszt foglyul ejtették Csen és Caj között, hét napon át nem evett főtt ételt. Ám ő Jan uralkodó ódáját énekelte, miközben bal kezével egy odvas fába kapaszkodott, jobbjában pedig egy kiszáradt ággal ütögette a földet.¹ Hiába volt hangszere, nem tartotta a ritmust, hiába volt hang, a valódi dallam hiányzott. De a fa hangja és az ének olyan szomorú volt, hogy megindította azoknak a szívét, akik hallgatták.

Jen Huj ott állt, tiszteletteljesen összefonva kezeit mellkasán, mesterét figyelve. Konfuciusz attól tartott, hogy Jen Huj túlzásba viszi csodálatát, vagy az iránta való szeretete miatt elmerül a sajnálatába, ezért így szólt hozzá:

-- Huj, könnyű elutasítani az égi csapásokat, de nehéz visszautasítani az emberek kegyét. Nincs olyan kezdet, aminek ne lenne vége. Az emberi és az égi egy és ugyanaz. Akkor hát ki az, aki most énekel?

-- Megkérdezhetem, hogy mit értesz azalatt, hogy könnyű elutasítani az égi csapásokat? - kérdezte Jen Huj.

-- Az éhség és a szomjúság, a hideg és a forróság, akadályok vagy zsákutcák, amelyek utunkba állnak – ezek mind az Ég és Föld tevékenységéből, az állandóan átalakuló dolgok működéséből fakadnak – válaszolta Konfuciusz – Erre mondjuk, hogy mindegyik elmúlik. Egy alattvaló sem meri elutasítani ura parancsait. És ha egy alattvaló ilyen hű az urával szemben, akkor mennyivel inkább annak kell lennie annak, aki az Ég parancsait teljesíti?

-- És mit értesz azalatt, hogy nehéz visszautasítani az emberek kegyét? – érdeklődött tovább Jen Huj.

-- Amikor valaki megkap egy állást, hamarosan mindenféle sikert ér el. Vég nélkül érkeznek a részére címek és illetmények, de ezek csak anyagi előnyök, semmi közük magához az emberhez. Ezt nevezem én „külső javaknak”. Egy nemes ember nem rabló, egy érdemes ember nem tolvaj. Ha én is ezeket [a külső javakat] választanám, akkor miféle ember lennék? Azt mondják, hogy nincs okosabb madár a fecskénél. Ha első pillantásra nem talál magának megfelelő helyet, akkor oda sem néz másodjára. Ha csőréből elejti ennivalóját, otthagyja, és tovább száll. Tartanak az embertől, mégis közöttük élnek, mert védelmet találnak a földből és gabonából készült falusi oltároknál.

-- És mit értesz azalatt, hogy nincs olyan kezdet, aminek ne lenne vége?

-- A tízezer dolog folyamatosan átalakul, mégsem tudjuk, hogy mi okozza ezt. Honnan tudjuk, hogy mikor van végük? Honnan tudjuk, hogy mi a kezdetük? Nem tehetünk mást, mint várunk.

-- És mit értesz azalatt, hogy emberi és égi egy és ugyanaz?

-- Az ember az Ég által létezik, és az Ég is az Ég által létezik – felelte Konfuciusz – Az ember nem hozhatja létre az Eget, mert az ember veleszületett természete ezt nem teszi lehetővé. A bölcs teste békésen távozik el, így érkezik el a végéhez.

(¹Feltehetően a régmúlt idők egyik mitikus uralkodója, némely kommentátor Sennong-gal, a földművelés félistenével azonosítja. Több fordító fordításában Jan helyett Piao Si neve szerepel, a két név minden bizonnyal ugyanazt az alakot jelenti.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XX. 6.) A hegyi fa

6. Csuang Ce foltozott, durva vászonruhában, kenderkötéllel összekötött cipőjében sétált el Vej királya előtt.

-- Hogyan kerültél ilyen nyomorult helyzetbe, mester? – kérdezte a király, mikor megpillantotta Csuang Cét.

-- Szegény vagyok, de nem nyomorult - felelte Csuang Ce – Az a nyomorult, aki bár birtokolja a Tao-t és az erényt (de), mégsem tudja a gyakorlatban megvalósítani. Ám amikor ruhája elnyűtt, cipője agyonhordott, akkor csak szegény, nem pedig nyomorult. Erre mondják, hogy "rossz időben született". Láttál már ugrándozó majmokat, felség? A magas aranyfák, szivarfák vagy kámforfák tetején egyik ágról a másikra lendülnek, rájuk tekerik farkukat, és fürgén ugrálnak közöttük. Még az olyan híres íjászok, mint Ji vagy Peng Meng is csak nehezen tudnák célba venni őket.¹ Viszont a tüskés eperfák, szedrek, kökények vagy galagonyák között óvatosan mozognak, ide-oda tekintgetve, félelemtől remegve. És nem azért, mert inaik és csontjaik elveszítik hajlékonyságukat, és megmerevednek. Hanem azért, mert a majmok kedvezőtlen körülmények közé kerülnek, ahol adottságukat nem tudják kibontakoztatni. És ha én egy tudatlan uralkodó és züllött miniszterei között élnék (azaz tisztséget töltenék be), akkor mit tudnék tenni, hogy ne váljon belőlem nyomorult? Az számomra elég figyelmeztetés, hogy Pi-kan szívét kivágták.²

(¹Mindketten mitológiai alakok. Ji-t, aki a hagyomány hol az íjászat isteneként, hol halandó íjászként ábrázol, az V. fejezet 2. részében említik. Peng Meng Ji tanítványa volt. Irigységében és féltékenységében többször próbálta megölni mesterét, végül egy barackfáról tört bottal sikerült agyonvernie Ji-t.

 

²Pi-kan herceget a zsarnok Csou ítélte halálra. Nevét két előző fejezetben is megemlítik, a IV. fejezet 1. és a X.fejezet 2. részében.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)