(XXIII. 12.) Keng-szang Csu

12. Ji, az íjász ügyesen eltalálta a legkisebb célpontot is, de ügyetlen volt a dicséretének elhárításában. A bölcs ügyes az Ég irányában, de ügyetlen az emberek irányában. Csak a tökéletes ember képes arra, hogy ügyes legyen az Ég irányában és az emberek irányában egyaránt. Csak a rovar tud rovar lenni, csak a rovar tud az Éggel összehangba kerülni. A tökéletes ember utálja az Eget, mert utálja az égi természetet az emberben.¹ És még inkább utálja az egyének felfogását az Égről és az emberiről.

Ha egy veréb Ji elé röppent, biztosan eltalálta, hiszen mestere volt az íjászatnak. Ha az egész Égalattit kalitkává alakította volna át, akkor egy veréb sem tudott volna elmenekülni. Ezért Tang kalitkába csalta Ji Jint, hogy a szakácsa legyen, és Mu herceg kalitkába csalta Po Li Hszi-t öt kos bőrét fizetve érte.² Ha nem azzal csalogatsz be valakit egy kalitkába, amit ő szeret, akkor az nem fog [önként] bemenni.

Akinek levágták a lábát, eldob minden szép ruhát, mert sem dicséret, sem szidás nem érinti már. Egy halálra ítélt bűnöző félelem nélkül mászik fel a legmagasabb hegycsúcsra is, mert maga mögött hagyta az élet és halál gondolatát. Aki nem viszonozza a kapott ajándékokat, az megfeledkezik másokról. Aki megfeledkezik másokról, az Ég-szerű emberré vált. Ha tisztelik őt, nem örül neki; ha szidják, nem lesz mérges, mert ő az Ég harmóniáján osztozik.

Amikor valaki haragot mutatva mégsem haragszik, akkor haragjában nem-harag mutatkozik. Amikor valaki cselekvést mutatva mégsem cselekszik, akkor cselekvésében nem-cselekvés mutatkozik. Aki lenyugvásra vágyik, annak le kell nyugtatnia életpáráját (csi); aki arra vágyik, hogy szellemi legyen, annak követnie kell szív-elméjét. Aki helyes cselekvésre vágyik, az engedelmeskedik az elkerülhetetlennek. Akik az elkerülhetetlennek engedelmeskedve cselekednek, azok a bölcsek Tao-ját követik.

(¹A rovarok természetesek, és önmaguktól olyanok, nem akarják tudatosan megvizsgálni vagy megérteni e természetességüket. A bölcs azt az Eget utálja, aminek emberi jelleget adnak, és azt az égi természetet utálja, amit emberek hirdetnek önmagukról.

²Tang, a Sang-dinasztia alapítója felismerte Ji Jin tehetséget, amikor az szakácsként dolgozott nála. A Csuang-ce a XXI. fejezet 6. részében említi Po Li Hszi-t, akit a legenda szerint öt kos bőréért váltott ki Mu herceg.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XXIII. 11.) Keng-szang Csu

11. Ha valaki egy idegen lábára lép a piacon, azonnal elnézést kér a figyelmetlenségéért. Ha valaki a fivére lábára lép, gyengéden megsimogatja, és ha valaki a szülei lábára lép, akkor nem mond, és nem csinál semmit.¹ Ezért mondják: „A tökéletes szertartás nem tesz különbséget az emberek között; a tökéletes igazságosság nem tesz különbséget önmagunk és a dolgok között; a tökéletes bölcsesség nem tervezget; a tökéletes emberség nem részrehajló; a tökéletes bizalom visszautasítja az aranyat”.

Távolítsd el akaratod sürgető ösztönzéseit; vess véget szív-elméd tévelygéseinek; engedd el az erény terhét; tüntess el minden akadályt a Tao szabad folyása elől!

Dicsőség és gazdaság, elismerés és tekintély, hírnév és haszon – ez a hat ösztönzi az akaratot. Megjelenés és mozdulat, szépség és ékesszólás, felzaklatott életerő és szándék – ez a hat a szív-elme tévelygése. Undor és vágy, öröm és harag, gyász és boldogság – ez a hat az erény terhe. Elutasítás és közeledés, kapás és adás, tudás és képesség – ez a hat akadályozza a Tao folyását. Amikor ez a hat elemből álló négy csoport nem zaklatja a mellkasod, akkor egyenes leszel; amikor egyenes leszel, lenyugszol; amikor nyugodt leszel, átlátszóvá válsz; amikor átlátszóvá válsz, üres leszel; amikor üres leszel, nem-cselekvővé válsz; és mégsem lesz semmi, ami ne lenne megcsinálva.²

A Tao az erény uralkodója. Az élet az erény kisugárzása. A veleszületett természet az élet tartalma. A veleszületett természet mozgását cselekedetnek nevezik. A hamis cselekedetet hibának nevezik. A megértés összeköt, a megértés tervez. De a megértés, ami nem-értő, az olyan, mint egy oldalpillantás. Azt a cselekedetet, ami külső kényszerből történik, erénynek nevezik. Azt a cselekedetet, amiben semmi más nincs, mint én (azaz a valódi, belső természetünk), rendnek hívják. Bár nevükben (azaz meghatározásukban) ellentétesek, valóságtartalmuk megegyezik.

(¹Minél szorosabb kötelék fűzi össze az embereket, annál kevesebb udvariaskodásra van szükség.

²A Lao-ce 48. versében ez szerepel: „(…) s végül elérkezik a nem-cselekvéshez (wu-wei). A nem-cselekvés számára pedig nem létezik olyan, amit ne tudna megtenni.”)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XXIII. 10.) Keng-szang Csu

10. A régiek közül voltak olyanok, akiknek a tudása a legvégsőig eljutott. Mi volt ez a legvégső? Néhányuk azt gondolta, hogy kezdetben a dolgok még nem léteztek. Ez a legvégső, amit elértek, ehhez már semmit nem lehetett hozzátenni. Utána voltak olyanok, akik felismerték, hogy a dolgok léteznek. Úgy tekintették az életre, mint veszteségre, a halálra, mint visszatérésre. Ezáltal a megosztás létrejött. A következők között voltak olyanok, akik azt mondták: „Kezdetben volt a nem-levő. Később lett az élet, és amikor lett az élet, hirtelen lett halál. A nem-levőt tekintjük fejnek, az életet testnek, a halált a fenéknek. Ki tudja a levőt és a nem-levőt, életet és halált egynek tekinteni? Azzal barátok leszünk!”¹

Bár ez három különböző nézet, mégis ugyanahhoz a törzshöz tartozik. A Csao és Csing család tagjai, akik őseik vezetéknevét viselik, vagy a Csia család tagjai, akik birtokukról kapták vezetéknevüket sem azonosak, mégis mindannyian a Csu királyi családhoz tartoznak.

Az élet a homályból és sötétből keletkezik. Szétszóródik és darabokra hullik, azt mondják rá, hogy elmozdul [a megkülönböztetés állapotába]. Megkísérelhetjük azt, hogy beszélünk erről az elmozdulásról, de nem tudunk róla beszélni, és annak ellenére, hogy így van, nem érthetjük meg. Téli áldozáskor létezik a gyomor, léteznek a paták, amelyeket külön lehet választani, ugyanakkor mégsem lehet különválasztani [, mert mind a megszentelt állat részei]. Ha valaki megnéz egy házat, akkor körbejárja a hálókamrákat és az ősök szentélyét, de be fog tekinteni még az illemhelyre is. Ezáltal elmozdul a megkülönböztetés állapotába (azaz részekre bontja a ház egészét).

Szeretnék még mondani valamit erről az elmozdulásról. Az emberek az életet alapnak szokták tekinteni, a tudást pedig tanítónak. Ezt követve eljutnak a „helyes” és „helytelen” használatához. Ennek eredményeként kialakulnak „nevek”, és kialakulnak „valóságtartalmak”. Ezáltal mindenki döntőbírónak képzeli magát. Önmagukat állítják mások elé példaképül, és ezért még meghalni is készek. A hasznosságot bölcsességnek tekintik, a haszontalanságot hülyeségnek. Aki sikeres, az jóhírnévre tesz szert, aki vesztes, az szégyenben marad. A mai emberek, akik követik ezt a megkülönböztetést olyanok, mint a tücsök és a kis galamb, akik egyformák.²

(¹A bekezdés nagy része megtalálható a II.fejezet 5. és a VI. fejezet 9. részében.

²A tücsök és a kis galamb az I. fejezet 2.részében együtt neveti ki a hatalmas peng madarat.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)