(XXIII. 11.) Keng-szang Csu

11. Amikor valaki rálép egy idegen lábára a piacon, azonnal elnézést kér a figyelmetlenségéért. Ha valaki az idősebb bátyja lábára lép, gyengéden megsimogatja, és ha valaki a szülei lábára lép, akkor nem mond, és nem csinál semmit.¹ Ezért mondják: „A tökéletes szertartás nem tesz különbséget az emberek között; a tökéletes igazságosság nem tesz különbséget önmagunk és a dolgok között; a tökéletes bölcsesség nem tervezget; a tökéletes emberség nem részrehajló; a tökéletes bizalom visszautasítja az aranyat”.

Távolítsd el akaratod sürgető ösztönzéseit; vess véget szív-elméd tévelygéseinek; engedd el az erény terhét; tüntess el minden akadályt a Tao szabad folyása elől!

Dicsőség és gazdaság, elismerés és tekintély, hírnév és haszon – ez a hat ösztönzi az akaratot. Megjelenés és mozdulatok, szépség és ékesszólás, felzaklatott életerő és szándék – ez a hat a szív-elme tévelygése. Undor és vágy, öröm és harag, gyász és boldogság – ez a hat az erény terhe. Elutasítás és közeledés, kapás és adás, tudás és képesség – ez a hat akadályozza a Tao folyását. Amikor ez a hat elemből álló négy csoport nem zaklatja a mellkasod, akkor egyenes leszel; amikor egyenes leszel, lenyugszol; amikor nyugodt leszel, átlátszóvá válsz; amikor átlátszóvá válsz, üres leszel; amikor üres leszel, nem-cselekvővé válsz; és mégsem lesz semmi, ami ne lenne megcsinálva.²

A Tao az erény uralkodója. Az élet az erény kisugárzása. A veleszületett természet az élet tartalma. A veleszületett természetet mozgását cselekedetnek nevezik. A hamis cselekedetet hibának nevezik. A megértés összeköt, a megértés tervez. De a megértés, ami nem-értő, az olyan, mint egy oldalpillantás. Azt a cselekedetet, ami külső kényszerből történik, erénynek nevezik. Azt a cselekedetet, amiben semmi más nincs, mint én (azaz a valódi, belső természetünk), rendnek hívják. Bár nevükben (azaz meghatározásukban) ellentétesek, valóságtartalmuk megegyezik.

(¹Minél szorosabb kötelék fűzi össze az embereket, annál kevesebb udvariaskodásra van szükség.

²A Lao-ce 48. versében ez szerepel: „(…) s végül elérkezik a nem-cselekvéshez (wu-wei). A nem-cselekvés számára pedig nem létezik olyan, amit ne tudna megtenni.”)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XXIII. 10.) Keng-szang Csu

10. A régiek közül voltak olyanok, akiknek a tudása a legvégsőig eljutott. Mi volt ez a legvégső? Néhányuk azt gondolta, hogy kezdetben a dolgok még nem léteztek. Ez a legvégső, amit elértek, ehhez már semmit nem lehetett hozzátenni. Utána voltak olyanok, akik felismerték, hogy a dolgok léteznek. Úgy tekintették az életre, mint veszteségre, a halálra, mint visszatérésre. Ezáltal a megosztás létrejött. A következők között voltak olyanok, akik azt mondták: „Kezdetben volt a nem-levő. Később lett az élet, és amikor lett az élet, hirtelen lett halál. A nem-levőt tekintjük fejnek, az életet testnek, a halált a fenéknek. Ki tudja a levőt és a nem-levőt, életet és halált egynek tekinteni? Azzal barátok leszünk!”¹

Bár ez három különböző nézet, mégis ugyanahhoz a törzshöz tartozik. A Csao és Csing család tagjai, akik őseik vezetéknevét viselik, vagy a Csia család tagjai, akik birtokukról kapták vezetéknevüket sem azonosak, mégis mindannyian a Csu királyi családhoz tartoznak.

Az élet a homályból és sötétből keletkezik. Szétszóródik és darabokra hullik, azt mondják rá, hogy elmozdul [a megkülönböztetés állapotába]. Megkísérelhetjük azt, hogy beszélünk erről az elmozdulásról, de nem tudunk róla beszélni, és annak ellenére, hogy így van, nem is érthetjük meg. Téli áldozáskor létezik a gyomor, léteznek a paták, amelyeket külön lehet választani, ugyanakkor mégsem lehet különválasztani [, mert mind a megszentelt állat részei]. Ha valaki megnéz egy házat, akkor körbejárja a hálókamrákat és az ősök szentélyét, de be fog tekinteni még az illemhelyre is. Ezáltal elmozdul a megkülönböztetés állapotába (azaz részekre bontja a ház egészét).

Szeretnék még mondani valamit erről az elmozdulásról. Az emberek az életet alapnak szokták tekinteni, a tudást pedig tanítónak. Ezt követve eljutnak a „helyes” és „helytelen” használatához. Ennek eredményeként kialakulnak „nevek”, és kialakulnak „valóságtartalmak”. Ezáltal mindenki döntőbírónak képzeli magát. Önmagukat állítják mások elé példaképül, és ezért még meghalni is készek. A hasznosságot bölcsességnek tekintik, a haszontalanságot hülyeségnek. Aki sikeres, az jóhírnévre tesz szert, aki vesztes, az szégyenben marad. A mai emberek, akik követik ezt a megkülönböztetést olyanok, mint a tücsök és a kis galamb, akik egyformák.²

(¹A bekezdés nagy része megtalálható a II.fejezet 5. és a VI. fejezet 9. részében.

²A tücsök és a kis galamb az I. fejezet 2.részében együtt neveti ki a hatalmas peng madarat.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)