(XIV. 5.) Az Ég körforgása

 

5. Konfuciusz ötvenegy éves koráig egyáltalán nem hallott a Tao-ról. Egy napon délnek indult, Pej-be, hogy meglátogassa Lao Tan-t (Lao Cé-t).

-- Eljöttél hát, uram? – üdvözölte őt Lao Tan – Úgy hallottam, hogy az észak bölcs férfija vagy. A Tao-ra is rátaláltál már vajon?

-- Még nem – felelte Konfuciusz.

-- Hol kerested? – kérdezte Lao Tan.

-- A szabályokban és a különféle rendelkezésekben. Öt évem ment rá, mégsem találtam meg.

-- Aztán még hol kerested? – érdeklődött Lao Tan.

-- A jin-ben és a jang-ban. Tizenkét évem ment rá, mégsem találtam meg.

-- Hát ez nyilvánvaló – mondta Lao Tan – Ha a Tao-t fel lehetne ajánlani, akkor minden ember felajánlaná urának. Ha a Tao-t oda lehetne adni, akkor minden ember odaadná szüleinek. Ha a Tao-t el lehetne magyarázni, akkor minden ember elmagyarázná testvérének. Ha a Tao-t örökölni lehetne, akkor minden ember örökül hagyná leszármazottainak. Ám egyértelmű, hogy ezek egyikét sem lehet megtenni. Ennek az az oka, hogy ha nincs belül vendéglátó, akkor nem marad ott; ha kint nincs meg a helyes útmutatás, akkor nem megy ki. Ha belülről kiindulva nem fogadják odakint, akkor a bölcs nem jeleníti meg. Ha kívülről beindulva nem fogadja vendéglátó, akkor oda a bölcs nem engedi be.¹

A hírnév közös tulajdon, ne akarjunk sokat belőle. Emberség és igazságosság az előző királyok fogadói; egy éjszakát eltölthetünk bennük, de ne időzzünk ott hosszan. Ha mégis megtesszük, szemrehányással illetnek bennünket.

A régi korok tökéletes embere az emberséget kölcsönvett ösvényként használta, az igazságosságot pedig átmeneti szállásként. Szabadon vándorolt a háborítatlan nyugalom ürességében, az egyszerűség mezején étkezett, adósság nélküli kertekben álldogált. A háborítatlan nyugalom nem-cselekvést igényel, az egyszerűség könnyű ételt és életet ad; az adósság nélküliség nem igényel kiadást. A régi emberek azt mondták erre, hogy ’az igazságot gyűjtve vándorol’.

Akik úgy vélik, hogy a legfontosabb dolog a gazdagság, azok sosem fogják feladni jövedelmüket; akik a kiválóságot keresik, azok sosem fogják feladni a hírnév utáni hajszát. Akik szeretik a hatalmat, azok sosem fogják azt másokkal megosztani. Remegve kapaszkodnak mindegyikbe, és amikor el kell engedniük, gyászolnak. De még sincs a legcsekélyebb belátásuk sem arra, hogy észleljék ezt a szüntelen hajszát. Az ilyen emberek az Ég büntetését hordozzák.

Gyűlölni és kedvelni, adni és kapni, figyelmeztetni és tanítani, megvédeni és megölni – ez a rendezés nyolc eszköze. De ezeket csak azok tudják használni, akik nem utasítják el a nagy átalakulást. Éppen ezért mondják, hogy „Az tud elrendezni mást, aki maga is rendezett”. Akinek a szív-elméje nem fogadja el ezt, annak az Ég ajtaja sosem fog megnyílni.

(¹Többféle értelmezése is van ennek a bekezdésnek. Ám a lényege mindenképpen az, hogy a Tao-t nem érzékszervekkel lehet átadni, éppen ezért a bölcsnek biztosnak kell lennie abban, hogy a másik fél szív-elméje képes azt befogadni.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

(XIV. 4.) Az Ég körforgása

 

4. Amikor Konfuciusz nyugatra, Vej (Wey) államba indult, Jen Jüan így fordult a Csin-hez, a zenész mesterhez:¹

-- Mi a véleményed a mesterem dolgairól?

-- Nagy kár, hogy minden bizonnyal bajba kerül majd – felelte Csin, a zenész mester.

-- Miért mondod ezt? – kérdezte Jen Jüan.

-- Az áldozati szertartás előtt a szalmakutyákat bambuszdobozokban tárolják, és gyönyörűen hímzett szövetbe csomagolják – kezdte válaszát Csin, a zenész mester - Ezalatt a halott megszemélyesítője és a szertartás levezetője böjtölnek. A szertartás után az arra járók megtapossák a szalmakutyák fejét és testét, majd a maradványokat a fűvágók összegyűjtik, és elégetik. Mert [a szalmakutyák] erre valók.² De ha bárki visszatenné őket a bambuszdobozukba, újra hímzett szövettel takarná be őket, és maga mellett tartaná, miközben tenné a dolgát, majd velük térne nyugovóra, egészen biztosan rosszul aludna vagy visszatérő rémálmai lennének.

Ugyanígy a mestered is felszedett olyan szalmakutyákat, amelyek egykori királyoktól erednek, és maga mellett tartva teszi a dolgát, és tanítványaival egyetemben mellettük tér nyugovóra. Ennek eredményeként Szung államban kivágták azt a fát, ami alatt tanítványaival megpihent, Vejből (Wey-ből) elűzték, Sang-ban és Csou-ban pedig szorult helyzetbe került. Nem olyasmi volt ez, mint egy rossz álom? Csen és Caj között Konfuciuszt és tanítványait fogságba vetették, hét napon át nem jutottak főtt ételhez, élet és halál között lebegtek. Nem olyasmi volt ez, mint egy rémálom?³

Ha át akarsz kelni egy folyón, a legjobb, ha csónakot használsz; ha szárazföldön akarsz utazni, a legjobb, ha egy kordét. De ha a vízen jól bevált csónakodat elkezded tolni a szárazföldön, a halálod napjáig tolhatod, mégis alig haladsz vele. A régmúlt és a jelen nem pontosan olyan, mint a víz és a szárazföld? És a Csou[-dinasztia] és Lu állam nem pontosan olyanok, mint a csónak meg a kordé? Így, ha valaki a Csou[-dinasztia] egykori kormányzási módszereit szeretné most megvalósítani Lu államban, az éppen olyan, mint egy csónakot a szárazföldön tolni. Fárasztó és eredménytelen munka, de ha valaki ezt mégis ezt teszi, egészen biztos, hogy bajba sodorja magát. Aki így cselekszik, az nem érti meg, hogy egy adott kor módszereit nem lehet változtatás nélkül alkalmazni egy másik korban.

Feltehetően láttál már gémeskutat – folytatta Csin, a zenész mester - Ha felfelé húzod, lemegy, és ha elengeded, akkor feljön. Vagyis nem a vödörtartó rúd húzza az embereket, hanem az emberek húzzák a vödörtartó rudat. Így akár felemelkedik, akár lemegy, senki nem hibáztathatja.

Az első három nagy uralkodó és az öt császár szertartásait és előírásait nem azért tartották nagyra, mert egyformák voltak, hanem azért, mert alkalmasak voltak a jó kormányzásra.⁴ A három nagy uralkodó és az öt császár szertartásaira és előírásaira akár azt is mondhatjuk, hogy olyanok, mint a galagonya, a körte, a narancs vagy a dinnye. Az ízük teljesen különböző, mégis mindegyik ehető. A szertartásoknak és előírásoknak a kornak megfelelően kell változniuk.

Ha fogsz egy majmot, és ráadod Csou hercegének ruháját, szegény majom szétharapdálja, és összetépi. Egészen addig nem nyugszik, amíg teljesen meg nem szabadul tőle. Nézd meg, hogy mekkora különbség van a régmúlt és a jelen közt, és megállapíthatod, hogy pont akkora, mint a majom és Csou hercege között.

Amikor egyszer a gyönyörű Hszi Si szív-elméjébe gondok férkőztek, homlokát összeráncolva nézett maga körül mindenkire.⁵ Egy falubéli csúnya nő úgy gondolta, hogy Hszi Si emiatt olyan szép.  Így hát hazament, és szíve fölé tett kézzel, homlokát ráncolva nézett mindenkire. Amikor a falu gazdagjai megpillantották, bezárkóztak, és elő sem merészkedtek. Amikor a szegények megpillantották, fogták feleségüket, gyerekeiket, és hanyatt-homlok elmenekültek onnan. Ez a csúnya nő csak annyit látott, hogy a homlokráncolás milyen szép, de azt nem ismerte fel, hogy Hszi Si szépsége nem homlokának ráncolásából ered. Milyen kár! A mestered is bajba fog kerülni!

 

(¹Jen Jüan vagy Jen Huj volt Konfuciusz kedvenc tanítványa. Csin zenész mester feltehetőleg Lu állam hivatalos zenésze volt. A hagyomány szerint Konfuciusz Lu államban született. Vej vagy Wey ókori kínai állam volt. A IV. fejezet 1-2.részének lábjegyzetében írtam erről és a másik Vej nevű ókori kínai államról is.

 

²A szalmakutyákat, amelyeket a Lao-ce 5. versében is említenek, arra használták, hogy áldozati szertartások során a gonosz szellemek figyelmét rá tereljék. A szertartás előtt nagy tisztelettel bántak velük, de utána eldobták őket. Ha valaki a szertartás végeztével visszatette volna ezeket a szalmakutyákat után az eredeti dobozukba, akkor az balszerencsét hozott volna.

 

³Ezeket a bajokat, üldöztetéseket, zaklatásokat, amelyek Konfuciuszt és tanítványait egyik államról a másikra való vándorlásuk során érték, a Beszélgetések és mondások című mű és egyéb korai szövegek is említik. Itt, ahogyan korábban is szerepelt, Sang Szong államot jelenti.

 

⁴A három nagy uralkodó (huang) és az öt császár (ti) a Hszia-dinasztia előtti időszak legendás istenkirályai vagy félistenei, illetve tökéletesen bölcs császárok voltak. Azonban nem világos, hogy a számos legendás uralkodó közül kikre gondolt ennek a résznek a szerzője, mivel különböző történelmi szövegek különböző illetőket illetnek ezekkel a kifejezésekkel. A fejezet későbbi részében ez a kifejezés úgy általában véve bölcs uralkodóra utal.

 

⁵Hszi Si-t a II. fejezet 4. részében említette Csuang Csou.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

              Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XIV. 3.) Az Ég körforgása

 

3. Pej-men Cseng így szólt a Sárga császárhoz:

-- Ó, császárom, meghallgattam Hszien-cse zenéjét, amit a Tung-ting-tó körüli vadonban adtál elő. Az elejét hallva félelem fogott el. Később kimerültnek éreztem magam, a zene legvégére pedig összezavarodtam. Megdöbbenésemben meg sem tudtam szólalni, felkavarodtam, és elveszítettem lélekjelenlétemet.

-- Pontosan ezt vártam – mondta a császár – Emberi hangok szólaltak meg, az Éggel összhangban, a szertartásosságnak és igazságosságnak megfelelően a Nagy tisztaságból kiindulva. A tökéletes zenének először az emberi igényeknek kell megfelelnie, miközben az Éghez alkalmazkodik; az öt erényt kell kiemelnie és a magától olyanságban elmerülnie; csak ezután követi rendben egymást a négy évszak, és ezután kerül a tízezer dolog harmóniába.¹ Ennek eredményeként a négy évszak helyes sorrendben követi egymást, és a tízezer dolog életre kel. Virágzik és hanyatlik, udvarias és harcias; hol tiszta, hol homályos, a jin és a jang harmonikusan keveredik bennük. A fényben úszó hangok hol olyanok, mint egy téli álmából ébredező rovar halk mocorgása, hol, mint egy mennydörgés csattanása. A végén nem volt befejezés; a kezdetén nem volt bevezetés; egyszer halott, egyszer élő, egyszer véget ért, másszor erőre kapott. Kimeríthetetlen volt állandósága, mégis teljesen kiszámíthatatlan. Ezért fogott el téged a félelem.

Utána a jin-nel és jang-gal összhangban játszottam, a Nap és a Hold fényével világítottam meg. A hangok hol rövidek, hol hosszúak voltak, egyszer lágyak, másszor kemények. Váltakozásuk ellenére egyetlen egységet alkottak, mégsem engedelmeskedtek semmiféle szabálynak. A hangok megtöltötték a völgyeket és szakadékokat; és hiába próbáltad magad bezárni, vagy szellemedet védelmezni tőlük, az ilyen hangok úgy terjednek, ahogyan nekik tetszik. Ezek a hangok szétáradtak, magasak és tiszták voltak. Előlük a kísértetek és szellemek a sötétbe húzódnak, a Nap, a Hold és a csillagok pedig megtartják pályájukat. Megálltam, amikor a zene véget ért, ám a visszhangja tovább áramlott megállás nélkül. Ez okozott zavart benned, mert nem értetted; hiába vártad, nem láttad; hiába kerested, nem találtad. Ürességgel körülvéve, megzavarodva álltál a Tao előtt, és egy öreg fának támaszkodva dúdoltál. Szemed belefáradt annak az erőlködésébe, hogy lásd azt, erőd elégtelennek bizonyult, hogy kövesd azt, amit még én sem tudtam elérni. Tested feloldódott az ürességben, szabadnak és könnyűnek érezted magad. Ezért érezted kimerültnek magad.

Az utolsó részben olyan hangokkal játszottam, amelyek már nem voltak kimerítőek. A magától olyansággal kevertem őket. Ezért tűntek olyan összevisszaságnak, mint egyetlen gyökérből kinőtt, egymásba gabalyodott növények vagy egy erdő megfoghatatlan zenéje. [A hangok] nyom nélkül keletkeztek a semmiből és a sehová távoztak, egy hangtalan, mély homályban rejtőzve. Van, aki halálnak nevezné, van, aki életnek. Van, aki gyümölcsnek nevezné, van, aki virágnak. Ezek a hangok folytak, áramlottak, szétváltak és váltakoztak, nem követtek egyetlen dallamot sem. Érthető, hogy a világ elbizonytalanodott ezektől, és a bölcsekhez fordult tanácsért. A bölcsekhez, akik tisztában vannak a valósággal és a sorssal. Bár az égi működés még várat magára, az öt létfontosságú szerv már készen áll. Ezt hívják az Ég zenéjének, amely szavak nélkül gyönyörködteti a szív-elmét. Jen császár ekként dicsérte: „Hallgatnád, de nem hallod hangját; keresed, de nem látod alakját. Megtölti az egész Eget és Földet, átöleli mind a hat irányt.”²

Hallani szeretted volna a zenét, de messze volt tőled. Ezért érezted magad zavarodottnak.

A zene az elején ijesztő volt, és emiatt kezdtél félni, mint aki kísértetet lát. Aztán olyan hangokkal folytattam, amelyek kimerítettek, és ez a kimerültség kiteljesedett benned. Végül zavarodottsággal zártam, és e zavarodottság miatt érezted magad együgyűnek. De ez az együgyűség tárta fel neked a Tao-t. A Tao-t, amit magadban hordozol, bármerre is mész.

 

(¹Ezt a mondatot több kiadásból is kihagyták, mert egy kommentár része, amit tévesen másoltak bele az eredeti szövegbe.

 

²Jen császár vagy a Láng császár név vagy a történelmi idők előtti Kína isten-császárát vagy pedig az ókori Kína uralkodóit takarja. Régóta vitatott kérdés ugyanis, hogy Sennong, a földművelés istene azonos vagy sem Jen császárral. Ugyanakkor az is egy feltételezés, hogy a mindenkori törzsi vezetőket illették Jen császár vagy Láng császár elnevezéssel.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XIV. 2.) Az Ég körforgása

 

2. Sang főminisztere, Tang az emberségről kérdezte Csuang Cé-t.¹

Csuang Ce így válaszolt:

-- A tigrisek és farkasok emberségesek.

-- Hogy érted ezt?

-- Az apaállatok és a kölykeik kedvelik egymást. Miért is ne tekintenénk őket emberségesnek? – kérdezett vissza Csuang Ce.

-- Mondanál valamit a tökéletes emberségről?

-- A tökéletes emberség nem részrehajló – mondta Csuang Ce.

A főminiszter így szólt:

-- Azt hallottam, hogy ha valaki nem részrehajló, az nem szeret, és ha valaki nem szeret, akkor nincs meg benne a szülők tisztelete (xiao/hsziao). Tehát kimondhatjuk, hogy a tökéletes emberségben nincs meg a szülők tisztelete?

-- Nem, dehogyis – felelte Csuang Ce – A tökéletes emberség a legnagyobb. De ez nem azt jelenti, hogy az emberség felülmúlja a szülői tiszteletet, hanem azt, hogy távol állnak egymástól. Ha valaki délnek utazva elér Jing városába, és ott megfordulva észak felé tekint, akkor nem fogja látni a Ming-hegyet. Miért nem? Azért, mert távol van tőle. Ezért mondják, hogy könnyű tiszteletből jó gyermeknek lenni, de szeretetből nehéz. De még ha könnyű is volna szeretetből jó gyermeknek lenni, a szüleidről megfeledkezni nehéz. De ha könnyen meg is feledkeznél szüleidről, őket arra rávenni, hogy téged elfelejtsenek, az bizony nehéz. De ha a szüleidet mégis rá lehetne venni arra, hogy téged elfelejtsenek, te nehezen tudnál megfeledkezni az Ég alatti világról. De ha mégis meg tudnál feledkezni az Ég alatti világról, az nehéz volna, hogy az Ég alatt világ feledkezzen meg rólad.²

Ez az erény (de) maga mögött hagyja Jao-t és Sun-t, és megpihen a nem-cselekvésben. Haszna tízezer nemzedéket gazdagít anélkül, hogy az Ég alatti világnak tudomása volna erről. Hogyan is lehetne egy nagy levegőt venni, és az emberségről és szülők tiszteletéről beszélgetni? Szülők és testvérek tisztelete, emberség, igazságosság, hűség, őszinteség, helyes viselkedés, becsületesség – ezekkel mind ezt az erényt szolgálhatod, de egyik sem érhet fel vele. Ezért mondják, hogy a legnemesebb megveti az állami rangokat; a leggazdagabb tudomást sem vesz az állam kincseiről; a legtökéletesebbet nem érdekli a dicsőség és hírnév. Egyedül a Tao nem változik sosem.

(¹Sang itt feltehetőleg Szong/Szung államot jelenti.

 

²Victor H. Mair ezt az utolsó három mondatot a következőképpen fordítja: „De ha te könnyen meg is feledkeznél szüleidről, őket rávenni arra, hogy elfelejtkezzenek magukról, az bizony nehéz. De ha a szüleidet mégis rá lehetne venni arra, hogy elfelejtkezzenek magukról, nehéz volna megfeledkezni mindenről, ami az Ég alatt van. De ha mégis meg lehetne feledkezni mindenről, ami az Ég alatt van, az nehéz volna, hogy minden, ami az Ég alatt van, megfeledkezzen saját magáról”.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XIV. 1.) Az Ég körforgása

1.

-- Az Ég szüntelenül forog? A Föld állandóan nyugalomban van? A Nap és a Hold egymással versengenek? Ki felügyeli és irányítja mindezt? Ki rendezte el így? Ki az, aki háttérben maradva működteti mindezt? Vajon létezik valamiféle titkos tényező, ami folyamatos mozgásra készteti a dolgokat, akár akarják, akár nem? Vagy a dolgok önmaguktól mozdulnak el, és nem tudnak megállni?

A felhők adják az esőt vagy az eső hozza létre a felhőket? Ki adja nekünk ily bőkezűen? Ki az, aki háttérbe maradva létrehozza ezt az érzéki örömöt?¹

A szél északon keletkezik, majd felettünk kavarogva először nyugat felé indul, aztán kelet felé. Kinek a lélegzete ez? Ki az, aki háttérbe húzódva fújtat így?
Megkérdezhetem, hogy mi okozza ezt az egészet?

-- Jer, és elmondom neked – intett Hszien Sao, a sámán - Az Égnek hat iránya van és öt eleme.² Ha a császárok és királyok ezekkel összhangban tevékenykednek, akkor jó lesz a kormányzásuk; ha ezekkel ellentétesen tevékenykednek, akkor annak szörnyű következményei lesznek. A kilenc Luo útmutatása alapján válik uralkodásuk tökéletessé, és valósul meg erényük.³ Felügyelik és megvilágítják alant a földet, és az egész Ég alatti világ támogatja őket. Ezért hívják őket „legfőbb uralkodóknak”.

(¹Burton Watson kommentárja szerint a „felhők és eső” kifejezés a régi időkben a közösülésre utalt, és feltehetően emiatt alkalmazza ennek a résznek az írója azt a furcsa szófordulatot, mint „érzéki öröm”.

 

²A kínai filozófia öt eleme: fa, tűz, föld, fém és víz.

 

³Feltehetően az Öt klasszikus egyikének, az Írások könyvé-nek (Sucsing/Sujing vagy Sangsu) „Nagy terv” fejezetére utal ez a mondat. A hagyomány szerint az ősi időkben a Luo-folyóból mászott elő egy teknősbéka, aminek a páncélján lévő kilenc jel képezte ennek a fejezetnek az alapját.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XIII. 10.) Az Ég útja

10. A világ úgy véli, hogy minden, ami értékes a Tao-ban, az megtalálható könyvekben. Ám a könyvek csupán szavak gyűjteménye. A szavak értékét az a gondolat határozza meg, amit kifejeznek. De a gondolat valami olyanból származik, amit nem lehet szavakkal kifejezni. Mivel a világ nagyra tartja azt, ami szerintük szavakkal továbbadható, ezért értékelik a könyveket. Én azonban nem így vélem: ami szerintük érték, az egyáltalán nem értékes.

Mert amikor nézünk valamit, akkor [csupán] formákat és színeket látunk; amikor hallunk valamit, akkor [csupán] neveket és hangokat hallunk. Milyen szomorú, hogy az emberek szerte a világon azt feltételezik, hogy a forma és szín, név és hang elegendő ahhoz, hogy átadja annak a valaminek a valódi lényegét! Mivel a forma, szín, név és hang nem elegendő arra, hogy átadja a valódi lényeget, ezért „aki tud, az nem beszél; aki pedig beszél, az nem tud”.¹ De hogyan érthetné ezt meg a világ?

 

Huan herceg termében olvasott, Pien, a kerékgyártó pedig lent az udvarban kereket készített.² Egyszer csak Pien, letéve kalapácsát és vésőjét, felment a terembe, és így szólította meg Huan herceget:

-- Megkérdezhetem, hogy méltóságod mit olvas?

-- A bölcsek szavait olvasom – felelt a herceg.

-- És ezek a bölcsek még élnek?

-- Már rég meghaltak - hangzott a válasz.

-- Akkor csupán régi idők embereinek üledékét és hordalékát olvassa méltóságod.

-- Hogy merészelsz te, egy kerékgyártó megjegyzést tenni arra, amit én olvasok? – kiáltott felháborodottan a herceg – Ha ezt meg tudod magyarázni, akkor rendben van. De ha nem, akkor életed bánja!

-- Szolgád saját mesterségéből indul ki – mondta Pien, a kerékgyártó – Ha egy kerék készítésekor a kalapácsommal kényelmesen, gyengéket ütögetve dolgozom, akkor a kerék nem lesz elég erős. Ha magamat fárasztva túl erőseket ütök, akkor az eresztékek nem illeszkednek majd megfelelően. Se túl gyengén, se túl erősen. Bár a kezemmel csinálom, a szív-elmémben érzem. Ez egy olyan mesterfogás, amit nem lehet szavakba önteni. Emiatt vagyok képtelen arra, hogy ezt megtanítsam a fiamnak, és ő sem képes rá, hogy tőlem megtanulja. Ezért hiába vagyok már hetvenéves, még most is kerekeket készítek. Amikor a régi idők emberei meghaltak, magukkal vitték azt, amit nem tudtak átadni. Ezért mondtam azt, hogy régi idők embereinek üledékét és hordalékát olvassa méltóságod.

(¹Az idézet megegyezik a Lao-ce 56. versének első mondatával.

 

²Huan herceg i.e. 685 és i.e. 643 között uralkodott Csi államban. Csi a Csou-kor {kb. i.e. 1045- i.e. 221} egyik legnagyobb és legerősebb állama volt. A X. rész 1. fejezete Csi állam egyik fontos történelmi eseményét írja le.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

 

(XIII. 9.) Az Ég útja

9. A mester mondta:¹

-- A Tao betölti a legnagyobbat is, és nem hiányzik a legkisebből sem; így a tízezer dolgot teljes mértékben áthatja. A Tao olyan hatalmas, hogy nincs semmi, amit ne tudna befogadni, és olyan mélységes, hogy felmérni sem lehet. Forma, erény (erkölcs), emberség és igazságosság csak a szellem apróságai.² Ki más volna képes ezeket pontosan meghatározni, ha nem a tökéletes ember?

A tökéletes ember felelős a világért, ami nagy dolog, nemde? Ám ez nem meríti ki őt. Az Ég alatti világot a hatalom gyeplőjével tartja féken, de ez semmit nem jelent számára. Felismeri a hibátlant, de nem mozgatja a nyereség vágya. Tisztán látja a dolgok lényegét, és védelmezi az igazság forrását. Ezért az Eget és Földet önmagán kívülre helyezi, a tízezer dolgot maga mögött hagyja, és szellemét semmi nem húzza vissza. Teljes mértékben felfogja a Tao-t, összhangba kerül az erénnyel (de). Távol tartja magát az emberségtől és igazságosságtól, vendégeknek tekinti a szertartásokat és zenét. Ilyen kiegyensúlyozottságban tartja szív-elméjét a tökéletes ember.

(¹A mester vagyis Lao Ce.

²Ezt a mondatot James Legge, Martin Palmer és Victor H. Mair értelmezik így.

Ám Burton Watson és Wang Rongpei a következőképpen fordítják: „Büntetés és jutalom, emberség és igazságosság - ezek jelentéktelen dolgok a szellemének/ezek a legalacsonyabb formák a szellemi világban.”  Burton Watson értelmezése szerint a ’büntetés és jutalom’ a legizmus két legfontosabb kifejezése, amely a Han Fei-cé-ben olvasható {Han Fei Ce a legista iskola egyik legfőbb képviselője volt, művét a kor szokása szerint szerzőjéről nevezték el}. A műben a ’büntetést és jutalmat’ a politikai hatalom „két fogantyújának” nevezi.)

Forrás: The Sacred Book of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)