(IV. 6.) Az emberek között

 6. Egy Si nevű asztalosmester Csi-be tartó útján Csü-jüan-ba érkezett. Itt egy jókora tölgyfa állt földoltár mellett*. Hatalmas árnyéka alatt többezer szarvasmarha hűsölhetett. A törzse körülbelül száz arasznyi kerületű volt, és olyan magas, hogy csak nyolcvan könyöknyi magasságban kezdtek nőni a legalsó ágai. Tíz vagy akár több olyan főága is lehetett, amelyek bármelyikéből egy-egy csónak készülhetett volna. Az óriási fa csodájára egy piactérnyi tömeg gyűlt össze. De az asztalos oda se pillantott, hanem megállás nélkül folytatta útját. Az egyik inasa azonban hosszasan szemügyre vette a fát, majd mestere után szaladt:

-- Mester, amióta fejszémet felvéve követlek téged, azóta nem láttam ilyen gyönyörű fát. Miért nem nézed meg jobban, uram, ahelyett, hogy megállás nélkül tovább mész?

-- Már megtettem – mondta Si mester –, és nincs mit beszélni róla. Teljesen hasznavehetetlen fa. Ha valaki csónakot készítene belőle, akkor elsüllyedne; ha koporsót, akkor hamar elrohadna; ha bútordarabot, akkor könnyen darabokra törne; ha ajtót, akkor szivárogna belőle a gyanta; ha tartóoszlopot, akkor szitává lyuggatnák a rovarok. Ez a fa semmire sem jó, és pont emiatt ért meg ilyen idős kort**.

 

  Miután Si, az asztalosmester hazatért Csi-ből, álmában megjelent neki az a tölgyfa, ami az oltárnál állt, és így szólította meg:
-- Miféle fákhoz hasonlítgatsz te engem? A hasznos fákkal mérsz össze? Olyanokkal, mint a galagonya***, körte, narancs, pomelo, tökfa és egyéb gyümölcsöt hozó növény? Mihelyst ezeknek megérik a termésük, leverik azt, megtépázzák levelüket és méltatlanul bánnak velük. A nagy ágaikat letörik, a kisebbeket leszaggatják. Ezek a fák a saját életüket keserítik meg azzal, hogy gyümölcsöt képesek érlelni. Emiatt nem tudják beteljesíteni azokat az éveiket, amiket az Ég kiosztott számukra, idejekorán pusztulnak el. Maguk idézik elő azt a bánásmódot, amelyet a közönséges népségtől kapnak. De ugyanez történik minden dologgal.

  Én hosszú időn át arra törekedtem, hogy haszontalan legyek, és bár közel járok a halálomhoz, végül sikerrel jártam. A haszontalanságom vált a legnagyobb hasznomra.

Ha alkalmas volnék bármire, megnőhettem volna-e ekkorára?

És végül, te és én, mindketten dolgok vagyunk – hogyan ítélhet meg egyik dolog egy másikat? Te, mint halál szélén álló hasznavehetetlen ember, mit tudsz egyáltalán egy hasznavehetetlen fáról?

 

  Amikor Si, az asztalosmester felébredt, elmesélte álmát tanítványának. Az inasa ezt kérdezte:

-- Ha ennyire haszontalan akar lenni ez a fa, akkor hogyan lehetséges, hogy mégis földoltárként szolgál?

-- Hallgass! – mondta a mester – Egy szót se többet. A tölgyfa az oltár mellett nőtt ki, hogy ne szidhassák azok, akik nem ismerik őt. Mit gondolsz, mennyien akarták volna már kivágni, ha nem az oltár mellett állna? Ez a tölgyfa az átlagostól eltérő módon védi magát. Ezért, ha hagyományos szempontok szerint ítéljük meg, akkor bizony messze járunk a valóságtól.

 

 

 

 

(*Már a Sang-korban (i.e. 17- 16. sz. – i.e. 1046 - 1045) tisztelték a Földet, mint olyan szellemi erőt, amiről úgy vélték, hogy az Éggel együtt egy közös egységet alkot. Ezt jelképezte a Föld oltára, ami egy szabad ég alatti földhalom volt, amelyet fák vettek körül. A Nyugati Csou-korban (i.e. 1045 -771) rendszeres áldozatokat végeztek az ilyen földoltároknál. Szinte minden településnek megvolt a maga földoltára, ahol évente kétszer, tavasszal és ősszel rendeztek ünnepséget.

 

 

 

**Senki sem tartotta kivágásra érdemesnek.

 

 

 

***James Legge és Victor H. Mair szerint “galagonya”, Robert Eno-nál "meggyfa", Burt Watson és Lin Jü-tang fordításában viszont “bogyós díszalma”, azaz malus baccata.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters - Lin Yutang's version (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Lélekenciklopédia IV. kötet - Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 52-53. oldal