(XVII. 8.) Őszi áradások

8. A kuj¹ irigyelte a százlábút, a százlábú irigyelte a kígyót, a kígyó irigyelte a szelet, a szél irigyelte a szemet, a szem irigyelte a szív-elmét.

A kuj így szólt a százlábúhoz:

-- Nekem egyetlen lábam van, amin ugrálok, mégis alig bírok vele. Uram, te hogyan tudod irányítani azt a rengeteg lábad?

-- Ez nem ilyen egyszerű – válaszolta a százlábú – Láttad már azt, hogyan köpnek az emberek? A váladék nagyobb cseppjei akkorák is lehetnek, mint a gyöngyök, a kisebbek pedig olyanok, mint a permet. Az egész összekeveredik, és megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb cseppben hullik alá. Én csak annyit teszek, hogy mozgásba hozom a bennem lévő égi gépezetem anélkül, hogy tudnám hogyan csinálom.

A százlábú így szólt a kígyóhoz:

- Bár rengeteg a lábam, mégsem vagyok olyan gyors, mint te, uram, akinek még lábai sincsenek. Hogyan lehetséges ez?

-- Hogyan is lehetne megváltoztatni bennünk az égi gépezetet? – kérdezett vissza kígyó – Ha lennének is lábaim, mire használnám?

A kígyó így szólt a szélhez:

-- Gerincem és a bordáim segítenek a haladásban, mivel testtel rendelkezem. De neked, uram, aki örvények közepette támadsz fel az Északi-tengernél, és hömpölyögve zúdulsz le a Déli-tengerhez, egyáltalán nincs tested. Hogyan lehetséges ez?

-- Az igaz, hogy örvények közepette támadok fel az Északi-tengernél, és hömpölyögve zúdulok le a Déli-tengerhez. De ha bárki is utamba állva rám mutat, máris legyőzött, vagy ha rám tapos, szintén legyőzött. Ugyanakkor csak én vagyok képes arra, hogy hatalmas fákat törjek ketté, és nagy házakat fújjak el. Ám a nagy győztes az, akit a kis dolgok sem győznek le. És csak a bölcs ember lehet nagy győztes.

 

 (¹A "kuj” többféle jelentéssel bíró kínai mitológia lény. Lehet egylábú hegyi démon, sárkány, emberarcú majom, bivaly vagy jak, de lehet a legendás zenész is, aki feltalálta a zenét és a táncot.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wandering on the Way (angol nyelven)

 

 

(XVII. 7.) Őszi áradások

7. A Sárga-folyó ura megkérdezte:

-- Ha csak ennyiről van szó, akkor miért olyan értékes a Tao?

Az Északi-tenger ura így felelt:

-- Aki megérti a Tao-t, az megérti az alapelvet [, amely minden létező formára jellemző]. Aki megérti az alapelvet, az tisztán átlátja az eshetőségeket. És aki tisztán átlátja az eshetőségeket, az nem okoz kárt magának semmivel. Amikor valakinek tökéletes az erénye (de), akkor nem égeti meg tűz, nem fullad vízbe, nem árt neki hideg és forróság, nem sebesítik meg sem madarak, sem vadállatok. Nem amiatt, mert közönyös irántuk, hanem mert különbséget tud tenni biztonságos és veszélyes között; belenyugszik a szerencsétlenségbe és a szerencsébe egyaránt; odafigyel arra, hogy merről jön és merre megy, így semmi nem árt neki.
Ezért mondják azt: „Az égi belül van, az emberi kívül, és az erény (de) az égiben lakozik. Amikor megérted, hogy mi az égi, és mi az emberi működés, akkor gyökeret versz abban, ami égi, és elfoglalod helyed az erényben (de). Ezután meghajolhatsz vagy kinyújtózhatsz, előre siethetsz vagy késlekedhetsz, akkor is visszatérsz a lényeghez, és megvalósítod a tökéletest”.

-- Mit értesz azon, hogy égi, és mit értesz azon, hogy emberi?

-- Az ökröknek és lovaknak négy lábuk van – válaszolt az Északi-tenger ura – Ez az égi. Amikor a lovakat felkantározzák vagy az ökrök orrát átfúrják, ez az emberi. Ezért mondják azt: „Ne engedd, hogy az emberi elsöpörje az égit, ne engedd, hogy a szándékaid elsöpörjék azt, amit a sors rendelt el; ne áldozd fel jóhíredet azért, hogy megszerezz valamit. Ha erre gondosan vigyázol, és nem veszíted el, akkor elmondhatod, hogy visszatértél az eredeti természetedhez.

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVII. 6.) Őszi áradások

6. Ezután a Sárga-folyó ura azt kérdezte:

-- Akkor hát mit tegyek, és mit ne tegyek? Hogyan döntsem el, hogy mit fogadjak el, és mit utasítsak el? Mit kövessek? Mit dobjak el?

-- A Tao fényéből nézve, mi az értékes, és mi az értéktelen? Ezek a kifejezések csak szélsőségek - kezdte válaszát az Északi-tenger ura - Ne kapaszkodj kitartóan saját elméleteidbe, mert szembekerülsz a Tao-val! Mi a kevés és mi a sok? Ilyen szavakat akkor használunk, amikor megköszönünk valamit vagy ajándékokat osztunk szét. Ne ragadj le az egyik oldalon, mert eltérsz a Tao-tól! Legyél szigorú, mint egy állam uralkodója, aki részrehajlás nélkül osztja kegyeit. Legyél lágy, mint a föld szelleme, aki pártatlanul osztja áldását. Legyen gondolkodásod nyitott és széles látókörű, mint a négy irány végtelensége, amelynek nincsenek végpontjai vagy határai. Öleld át mind a tízezer dolgot, mindegyiket egyformán védelmezd, mert ez az egyetemesség. Amikor mind a tízezer dolgot egyenlőnek tekinted, akkor már nem lesz köztük rövid vagy hosszú.

A Tao kezdet és vég nélküli, de a dolgok születnek és meghalnak, nem érik el a tökéletességet. Az egyik pillanatban üres, a következő pillanatban teli, testük formája állandótlan. Az évek múlását nem lehet visszafogni, az időt nem lehet megállítani. Pusztulás és növekedés, teljesség és üresség alig érnek véget, máris kezdődnek elölről. Ezt nevezhetjük nagy igazságosságnak, és ezt mondhatjuk minden létező forma alapelvének. A dolgok élete olyan, mint egy ló vágtája vagy esztelen nyargalása – minden pillanattal változnak, minden pillanattal átalakulnak. Mit tegyél és mit ne? Hagyd, hogy a dolgok maguktól átalakuljanak.

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

              Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVII. 5.) Őszi áradások

5. Egy faltörő kossal lerombolhatod egy város falát is, de arra nem alkalmas, hogy betömjünk vele egy kis lyukat. Így azt mondhatjuk, hogy az eszközök különbözőek. Csi-csi and Hua-liu¹ akár ezer li-t is képesek megtenni egyetlen nap alatt, de nem tudnak patkányt fogni, ellentétben egy vadmacskával vagy menyéttel. Így azt mondhatjuk, hogy a lények képessége különböző. A bagoly éjjel megfogja a bolhát, és még a hajszál hegyét is észreveszi, ám amikor kivilágosodik, hiába erőlködik, nem látja meg a dombot vagy a hegyet sem. Így azt mondhatjuk, hogy a lények természete különböző. Amikor ezt mondják, hogy „kövessük a helyest, és mellőzzük a helytelent; kövessük a jó kormányzást, és mellőzzük a zűrzavart”, akkor ez azt jelenti, hogy nem értették meg Ég és Föld alapelvét és a dolgok különböző természetét. Ez olyan, mintha az Eget követnék, de mellőznék a Földet, vagy a jin-t követnék, de mellőznék a jang-ot. Egyértelmű, hogy ez lehetetlen. Azok az emberek, akik folyamatosan így beszélnek, bolondok vagy csalók.

A régi idők császárai különbözőképpen mondtak le trónjukról, és a három dinasztia uralkodói különbözőképpen hagyták örökül trónjukat. Azt, aki szembemegy a korral, és a kor szokásai ellenében cselekedik, bitorlónak nevezik; azt, aki a korral együtt halad, és követi a kor szokásait, azt igazságosnak nevezik. Ó, te csak hallgass, Sárga-folyó ura! Hogyan tudhatnál bármit is az érték és értéktelenség kapujáról, vagy a nagy és kicsi házáról?

 

(¹Mu király nyolc lóból álló híres méneséből kettőnek a neve.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVII. 4.) Őszi áradások

4. A Sárga-folyó ura így folytatta:

-- A dolgokon belül vagy kívül találhatjuk azt, ami alapján elválaszthatjuk az értékest és értéktelent? Vagy a nagyot a kicsitől?

-- Ha a Tao fényéből nézzük, a dolgok egyike sem értékes, és egyike sem értéktelen – mondta az Északi-tenger ura – Ugyanakkor, ha a dolgok szempontjából nézzük, akkor önmagára mindegyik értékesként tekint, és értéktelenként minden másra. Ha általános vélekedés szempontjából nézzük, egy dolog értékét vagy értéktelenségét nem önmaga határozza meg.

Viszonyítás szempontjából nézve [a dolgokat], ha azért látunk nagynak egy dolgot, mert úgy véljük, hogy nagyobb, mint egy másik dolog, akkor a tízezer dolog között egyetlen egy sincs, amelyik ne lenne nagy. Ha azért látunk kicsinek egy dolgot, mert úgy véljük, hogy kisebb, mint egy másik dolog, akkor a tízezer dolog között egyetlen egy sincs, amelyik ne lenne kicsi. Ha megértjük, hogy az Ég és Föld akkorák, mint apró gabonaszemek, vagy egy hajszál hegye akkora, mint egy hegyvonulat, akkor megértjük azt is, hogy a méret viszonylagos.

Hasznuk szempontjából nézve [a dolgokat], ha azért tekintünk hasznosnak egy dolgot, mert van benne valami hasznos, akkor a tízezer dolog között egyetlen egy sincs, ami ne lenne hasznos. Ha azért tekintünk hasznavehetetlennek egy dolgot, mert van benne valami hasznavehetetlen, akkor a tízezer dolog között egyetlen egy sincs, ami ne lenne hasznavehetetlen. Ha megértjük, hogy bár kelet és nyugat ellentétek, de egyik sem létezik a másik nélkül, akkor megértjük a hasznosság viszonylagosságát.

Hajlam szempontjából nézve [a dolgokat], ha elfogadjuk azt, amit ők elfogadnak, akkor a tízezer dolog között egyetlen egy sincs, ami ne lenne elfogadható. Ha elítéljük azt, amit ők elítélnek, akkor a tízezer dolog között egyetlen egy sincs, ami ne lenne elítélhető. Ha megértjük azt, hogy Jao és [a zsarnok] Csie is elfogadta saját tetteit, és elítélte a másikét, akkor megértjük, hogy az elfogadás vagy elítélés hajlam szerint történik.

Régen Jao lemondott Sun javára, így Sun uralkodott császárként. Kuaj lemondott Ce Cse javára, ezzel megszégyenült. Utána Ce Cse uralkodott, végül mindkettőt megölték.¹ Tang és Vu harcok által váltak királyokká. Po herceg is harcolt a királyságért, de elbukott.² Ha megfigyeljük a harc és lemondás eme példáit, vagy Jao vagy Csie viselkedését, akkor láthatjuk, hogy érték és értéktelenség az idő függvénye, ezért nem lehet állandónak tekinteni.

 

(¹Jen/Yan királyát, Kuaj-t rábeszélték, hogy Jao példáját utánozva ajánlja fel trónját miniszterének. Ő ezt meg is tette i.e. 312-ben, arra számítva, hogy a becsületes minisztere visszautasítja a trónt, és ezután még hűségesebb, még megbízhatóbb lesz. Azonban a terv nem vált be, a király által felajánlott trónt minisztere, Ce Cse átvette, és az idős Kuaj teljes mértékben Ce Csé-nek lett kiszolgáltatva. Három évvel később forrongások dúlták fel az államot, és Jen/Yan nemesei Csi állam királyának segítéségét kérték. A harcokban Kuaj meghalt, az elfogott Ce Csé-t pedig kivégezték.

 

²Tang és Vu az ókori krónikák szerint a Sang-és a Csou-dinasztia alapítói. Po herceg a Csu állambéli Ping király egyik unokája volt, aki i.e. 478-ban sikertelen puccsot indított Huj, Csu állam királya ellen. A puccsot leverték, ő maga pedig öngyilkosságot követett el.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVII. 3.) Őszi áradások

 

3. A Sárga-folyó ura tovább kérdezett:

-- Manapság a bölcselkedők mind azt állítják, hogy a legapróbb (legfinomabb) dolognak nincs formája, és a legóriásibb dolgot pedig nem lehet behatárolni. Ez valóban igaz?

-- Ha a kicsi oldaláról szemléljük a nagyot, akkor nem látjuk át azt a maga teljességében – felelt az Északi-tenger ura – Ha a nagy oldaláról szemléljük a kicsit, akkor nem látjuk azt részleteiben. Az apró (a legfinomabb) a kicsi legkisebbje, az óriási a nagy legnagyobbja. Tehát egyértelmű különbség van köztük, de ez csak a körülményektől függ. Ugyanakkor testi forma nélkül nem tudjuk megállapítani valamiről, hogy „durva” vagy „finom”. Aminek nincs testi formája, annak nem lehet számokban kifejezni a méretét, és amit nem lehet behatárolni, annak nem lehet számokban megnevezni határait. A dolgok „durvaságát” szavakkal el tudjuk magyarázni, a dolgok „finomságát” el tudjuk képzelni. De az, amit nem tudunk szavakba önteni, és el sem tudunk elképzelni, annak nincs köze a „finomsághoz” vagy „durvasághoz”.

Ezért a nagyszerű ember tetteiben nem árt másoknak, de nem tulajdonít jelentőséget az emberségnek és jóságnak. Egy lépést sem tesz a haszon érdekében, de nem ítéli el a kapunál [pénzért] szolgálókat. Nem verseng azért, hogy vagyont vagy gazdagságot szerezzen, de nem hivalkodik szerénységével sem. Munkájában nem kér segítséget másoktól, de nem mutogatja saját erejét, és nem veti meg a kapzsit és alantast. Viselkedésében eltér a közönségestől, de nem mutogatja különcségét. A tömeg mögött marad, de nem veti meg azokat, akik hízelgéssel jutnak előre. Nem ösztönzi őt cím vagy a világ megbecsülése; nem okoz neki szégyent büntetés vagy a világ megrovása. Tudja, hogy nem lehet elválasztani a helyest és a helytelentől, és nem lehet elhatárolni a nagyot a kicsitől. Ezt a mondást hallottam: „A Tao embere hírnév nélküli és a legnagyobb erénnyel (de) rendelkezik, a nagy embernek nincs énje.” A legtökéletesebb szintet akkor éri el, ha azzal halad együtt, amit a sors kiosztott számára.¹

 

(¹Mivel ez az utolsó bekezdés egyáltalán nem illeszkedik a szövegbe, ezért feltételezhető, hogy utólagos betoldás. Victor H. Mair le sem fordította.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVII. 2.) Őszi áradások

2. A Sárga-folyó ura ezután megkérdezte:

-- Rendben, tehát ha felismerem azt, hogy az Ég és Föld hatalmas, és egy hajszál vége pici, az elég?

-- Dehogyis! – mondta az Északi-tenger ura – A dolgok mértékét nem lehet behatárolni, haladásuk szüntelen, a sorsuk mindig változik, kezdetük és végük bizonytalan és ok nélküli. Éppen ezért a nagy tudású ember messziről és közelről is szemléli a dolgokat. A kicsiről nem gondolja, hogy jelentéktelen, és a nagyról nem gondolja, hogy jelentőségteljes. Hiszen tudja, hogy a dolgok mértékét nem lehet behatárolni. [A nagy tudású ember] teljesen átlátja a múltat és jelent. Így nem kesereg azon, ami elmúlt, és nem nyújtózkodik a magasba, hogy belekapaszkodjon a jelenbe. Hiszen tudja, hogy a dolgok haladása szüntelen. [A nagy tudású ember] tökéletesen látja a különbséget a teljesség és üresség között. Így nem örvendezik a sikernek, és nem csügged, ha kudarc éri. Hiszen tudja, hogy a dolgok sorsa állandóan változik. [A nagy tudású ember] ismeri az egyszerű és nyugodt ösvényt, ezért nem ragadtatja el magát az élettől, és nem tekinti csapásnak a halált. Hiszen tudja, hogy kezdet és vég bizonytalan és ok nélküli.

Megállapíthatjuk, hogy amit az ember tud, az kevesebb, mint amit nem tud; az az időtartam, amennyit él, rövidebb, mint az, amennyit nem él. Amikor pedig ezzel az apróval mérjük össze a hatalmasat, akkor megzavarodunk, és elveszítjük önmagunkat. Innen nézve, honnan tudhatnánk, hogy egy hajszál vége alkalmas arra, hogy meghatározzuk vele a legkisebbet? Vagy honnan tudhatnánk, hogy az Ég és Föld alkalmas arra, hogy behatároljuk a leghatalmasabbat?

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)