(I.7.) A háborítatlan nyugalom öröme

7. Huj Ce így szólt Csuang Ce-hez:

-- Vej királya adott nekem néhány szem tökmagot, amiket elültettem*. A beérett termés öt vékányira nőtt. Először vizet tároltam benne, de túl nehéz volt, nem tudtam egymagam megemelni. Felvágtam, hogy ivócsészéket készítsek belőle, de túl szélesek és ingatagok voltak, így kifolyt belőlük minden. Hiába ilyen nagyok ezek a tökök, ha nem lehet őket használni semmire sem! Ezért hát darabokra törtem őket.

-- Uram - mondta Csuang Ce -, ostoba módon jártál el ezzel kapcsolatban. Volt egy ember Szung/Szong államban, aki kiváló kézápoló balzsamot tudott készíteni. És mivel a családja generációkon át a selyemszálak mosásából élt, ez a krém megakadályozta azt, hogy kezük kicserepesedjen a sok mosástól. Egy napon eljutott ez a hír egy idegenhez, aki felajánlotta, hogy megvásárolja tőlük a készítmény receptjét száz mérő aranyért. Az ember maga köré gyűjtötte családját, és így szólt hozzájuk: “Nemzedékek óta selyemszálak mosásából éltünk, és alig kerestünk vele pár aranyat. És most néhány perc leforgása alatt száz mérő aranyhoz juthatunk; – adjuk el hát ennek az idegennek!” Az idegen ilyenformán megszerezte a receptet, és elment, hogy meggyőzze a kézkrém hasznosságáról Vu** királyát, aki éppen akkor háborúban állt Jüe-vel. A király cserébe rábízta hadiflottája irányítását az idegenre, aki a téli ütközetben hatalmas győzelmet aratott. Így az idegen jutalmul egy Jüe-től elfoglalt területrészt kapott***.

Mindkét esetben ugyanarról a kézvédő balzsamról volt szó. De míg az egyikben a balzsam birtokosát kitüntették, addig a másikban csak arra volt elég, hogy tulajdonosai képesek legyenek megélni a mosásból. Mindez annak volt köszönhető, hogy kétféle módon használták fel a balzsam elkészítésének tudományát. Uram, ahelyett, hogy méretesre nőtt terményeid használhatatlanságán aggodalmaskodsz, készíthetnél belőlük bárkát, és a folyókon, tavakon hajózhatnál velük. Úgy tűnik, uram, a fejedben szederbokor van [ész helyett].

  Huj Ce ekként szólt vissza Csuang Ce-nek:

-- Van egy hatalmas Ailantus***** nevű fám. Bár a törzse széles, de túl bütykös és egyenetlen, így az ácsok számára használhatatlan; ugyanígy a kisebb ágai is csomósak és görbék. Hiába áll az út mentén, egyetlen építész sem figyel fel rá. Uram, a[z előbbi] szavaid éppen ilyen nagyok és haszontalanok, ezért mindenki visszautasítaná.

-- Lehetséges volna, uram, hogy te még sosem láttál vadmacskát vagy menyétet? - kérdezte Csuang Ce - Teljesen a földhöz lapulva vár zsákmányára; hol kelet, hol nyugat felé ugrik, nem kerüli el azt, ami magas vagy ami alacsony, és mégis csapdába kerül vagy hálóban végzi. Ugyanakkor ott van a jak, ami olyan nagy, mint egy felhő az égen. Ám mérete ellenére sem tud egeret fogni. Uram, van egy hatalmas fád és azon bosszankodsz, hogy nem tudod mire használni; – miért nem ülteted az Egyáltalán-Semmi falu mellé vagy a Tágas-és-Határtalan mezőre? Ott kóborolhatnál mellette a nem-cselekvésben (vuvej) vagy a háborítatlan nyugalom örömében alhatnál alatta. Sem balta, sem fejsze nem rövidítené meg létezését; semmi nem okozna benne kárt. Mivel nincsen semmiféle haszna, miféle szomorúság vagy fájdalom keletkezne miatta?

(*Huj Ce (vagy Huj Si) Vej állam uralkodójának, a Lijang-i Huj királynak (i.e. 400 – 319) főminisztere, egyben Csuang Ce barátja volt és meglehetősen különc gondolkodó.

Vej államot a fővárosa után Lijang/Luoyang-nak is nevezték. Vej egyike volt annak a három királyságnak, ami a hatalmas Jin/Csin állam darabokra hullása után i.e. 403 körül keletkezett. Jókora része a mai Henan/Honan tartományban terült el.

**Ókori állam, Jüe-től északra, a mai Csiangszu tartományt foglalta magába, és a Jangce-folyó alsó szakaszán terült el. A két állam, Vu és Jüe i.e. 510-től 473-ig folyamatos harcban állt egymással. A több évtizedes konfliktus végén i.e. 473-ban Jüe legyőzte és bekebelezte Vu-t.

***A kézvédő balzsam Vu csapatainak előnyére vált a téli ütközetben.

****Az Ailanthus glandulosa v. Alianthus altissima – magyarul mirigyes bálványfa - Észak-Kínában őshonos és 20-25 méter magasra is megnő. Kínaiul ‘rossz szagú fá’-nak hívják leveleinek illata miatt)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            Complete Works of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(I. 6.) A háborítatlan nyugalom öröme

6. Élt egy ember Szung/Szong államban, aki szertartásokhoz való fejfedőkkel kereskedett. Egy napon elvitte portékáit Jüe*-be. Itt azonban az emberek rövidre vágatják a hajukat és tetováltatják a testüket, ezért nem tudtak az ilyen sapkákkal mit kezdeni.

Jao tökéletesen kormányozta és irányította királyságát. De miután meglátogatta a Négy Tökéletest** a távoli Ku Je hegyen, és visszatért a Fen vízétől délre*** fekvő fővárosába, megzavarodott és megfeledkezett királyságáról****.

(*Jüe Kína egyik ókori állama, az ország délkeleti, tengerparti részén, a mai Csöcsiang, Sanghaj és Csiangszu területén terült el. Többször hadakozott északi szomszédjával, Vu-val, amelyet végül i.e.473-ban legyőzött és magába olvasztott.

**Ezek közül az egyik, feltehetőleg az I. 4. részben szereplő Hszü Ju. A másik három ‘Tökéletes’ Nie Csüe, Vang Ji és Pi Ji, akik időnként feltűnnek a műben.

***Fen a Sárga-folyó egyik legnagyobb gyűjtőfolyója a mai Sanhszi tartományban. Kutatók szerint ebben a tartományban, a mai Linfen helyén építette fel fővárosát Jao császár.

****Robert Eno szerint elgondolkodtató a párhuzam a felkészületlen és emiatt felsült sapkakereskedő és a - feltehetőleg szintén felkészületlen - kellemetlen helyzetbe került Jao király között.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on The Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(I. 5.) A háborítatlan nyugalom öröme

5. Csien Vu így szólt Lien Su-hoz:

-- Beszélgettem Csie-jü-vel, és bár a szavai nagyon szépek voltak, lényegében nem tudtam velük mit kezdeni; ahogy elhangzottak, már el is szálltak. Engem megrémített, amit mondott, mert olyan volt, mint a Tejút*, aminek nem látni se az elejét, se a végét. Szavai összefüggéstelenül követték egymást, és mindegyik ellentmondott a józan észnek.

-- Miféléket beszélt? – kérdezte Lien Su.

-- Azt mondta, hogy messze a Ku Je hegyen él egy szellemhez méltó ember, akinek a bőre olyan sima, mint a jég és olyan fehér, mint a hó; viselkedése elegáns és kifinomult, mint egy szűznek. Ez az ember nem eszik semmiféle gabonát, csak szelet lélegzik és harmatot iszik; felkapaszkodik a felhőkre és repülő sárkányon lovagolva kóborol a négy tengeren túlra. Szellemének összpontosításával lényeket ment meg betegségtől és pestistől, és minden évben biztosítja a gazdag szüretet. Ezek voltak azok a szavak, amelyek vadnak és zavarosnak tűntek nekem, és nem hittem el.

-- Tehát erről van szó – mondta Lien Su – A vak nem látja a gyönyörű mintákat és a finom formákat, a süket nem hallja a csengők és a dobok hangját. De csak testi értelemben vett vakságról és süketségről szoktunk beszélni? Létezik hasonló hiányosság szellemi értelemben is; erre a saját szavaid szolgálnak példával. Ez a hegyen élő, ilyen erénnyel (de) rendelkező ember képes a tízezer dolgot karjaiba fogni és eggyé gyúrni. Ebben a káoszban, ami most a világban van, minden lény a kiutat keresi, ám ő miért fárasztaná magát az Égalatti ügyeivel? Semmi nem árthat az ilyen embernek; nem fulladna meg az égig érő legnagyobb áradásban, és nem érezné a fémet és követ megolvasztó, földet és hegyet megperzselő legnagyobb hőség forróságát sem. Testének porából és hulladékából egy Jao-t vagy egy Sun-t*** lehetne gyúrni; – minek is bajlódna apróságokkal?****

(*Szó szerint ‘a Ho és a Han’ – ez a kifejezést a ‘Tejút’-ra használták. Ahogy az I/4. rész lábjegyzetében írtam, a Ho/He a Sárga-folyót jelenti, a Han pedig a Jangce bal oldali, hatalmas mellékfolyója, amely Vuhannál torkollik bele a Jangcéba.

**Ti Sun a legendás király, Jao utódja volt, akit szintén nagy tisztelet övezett, és akiről úgy tartják, hogy i.e. 2233-tól 2184-ig uralkodott.

***Itt megint egy misztikus leírást kapunk a ‘szellemhez méltó ember’-ről, aki a legmagasabb szinten valósította meg a Tao-t. A könyv későbbi fejezeteiben olyan hétköznapi emberekről olvashatunk, akik a mindennapokban képesek megélni a Tao-val való harmóniájukat. Az itt használt "erény" (de) szó nem a szokásos vagy hagyományos értelemben vett etikus viselkedést jelenti, hanem a Tao megnyilvánulását az egyénben.)

Forrás: Enjoyment In Untroubled Ease (angol nyelven)

            The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(I. 4.) A háborítatlan nyugalom öröme

4. Jao így szólt, midőn le akart mondani trónjáról Hszü Ju* javára:

-- Amikor a nap és a hold felkel, de a fáklyákat még nem oltották el, látszik-e továbbra is jól ez utóbbiak fénye? Amikor az idényjellegű esők megérkeznek, de mi továbbra is öntözzük a földet, nem megy-e veszendőbe fáradozásunk? Mester, foglald el a helyed a trónon, és akkor az Égalatti kormányzása rendben lesz**. Bár jelenleg én vagyok az uralkodó, mégsem találom magam alkalmasnak rá. Kérlek, hadd adjam át neked a birodalmat!

-- Uram, most te kormányzod az Égalattit - válaszolta Hszü Ju -, és minden rendben van vele. Ha én, ebben a helyzetben elfoglalnám a helyed, vajon nem a név miatt tennék-e így? De a név csak a valóság vendége; – a vendég szerepét kellene játszanom? A varrómadár az erdő mélyén építi fészkét, de csak egy ágat használ hozzá; a vakond a Ho-ból*** iszik, de csupán annyit, amennyi megtölti a gyomrát. Maradj te az uralkodó, uram, nekem nincs dolgom a trónnal. Ha a szakács nem megfelelően készíti elő az áldozati szertartást, az elhunyt ős képviselője és az imádkozó akkor sem hagyja ott a poharát és nem áll a helyére.****

(*Tang Jao vagy Fang-hszün bölcsességéről, szerénységéről híres, nagy tiszteletben tartott ókori király volt, aki a legendák szerint száz éven át uralkodott i.e. 2333-2234-ig. Hszü Ju pedig a tanácsadója.

**Az "Égalatti" kifejezés arra az ókori kínai felfogásra utal, mely szerint a király - vagy császár - az egész világnak, vagyis minden dolognak, ami az 'Ég alatt van' a korlátlan ura.

***Mások ezt hódnak fordítják. A Ho vagy He a Sárga-folyó kínai neve. 

****A Nyugati Csou-kor idején (i.e. 1045-771) az őskultusz központi eleme volt az áldozati szertartás, ezen belül is az ősök szellemének megvendégelése. Amikor az áldozati étel és ital elkészült, az imádkozó elindította a szertartást, amely alatt jobbára a fiúunoka képviselte az elhunyt őst.)

Forrás: Enjoyment in Untroubled Ease (angol nyelven)

            The Sacred Books of China (angol nyelven)

            Jao császár 
            Yellow River (angol nyelven)
            Lélekenciklopédia - IV. kötet - Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 51.o.

            Zhuangzi: The Inner Chapter (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(I. 3.) A háborítatlan nyugalom öröme

3. Tang császár kérdéseket tett fel miniszterének, Csi-nek*. A miniszter válaszaiban az előzőekhez hasonlókat találunk:

-- A kopár és terméketlen északon terül el a sötét és határtalan óceán, a Menny tava. Abban él egy kun nevű hal, ami több ezer li széles, de senki sem tudja, hogy milyen hosszú. És van egy peng nevű madár, aminek a háta akkora, mint a Taj hegye és a szárnyai, mint a felhők az égen. A tekergő forgószéllel fölszáll 90 ezer li magasságra egészen addig, míg messze elhagyva a felhős párát vállára nem veszi a kék eget, hogy aztán dél felé indulva tova repüljön, egészen az ottani óceánig.

Az ingovány oldalánál lévő fürj jót nevetett ezen:

-- Mire jó ez? Én egy nagy ugrással emelkedem a levegőbe és pár méter megtétele után újra földet érek. Aztán erőmet és irányomat váltogatva röpdösök a csalitosban és a cserjésben; nekem ez a tökéletes repülés. Mire jó ez, amit ez a lény csinál?

Ez a különbség a kicsi és nagy között.

  Így azok az emberek, akik elég bölcsek ahhoz, hogy betöltsenek valamilyen tisztséget, vagy akiknek a magatartása alkalmas arra, hogy egy falu gondjait magukra vegyék, vagy akiknek erényével elégedett egy uralkodó, vagy akik eredményesen tudnak kormányozni egy államot, minden bizonnyal ilyen módon tekintenek magukra, mint ez a fürj. De a szungi/songi Zsung Ce mosolyogna és nevetne rajtuk. [Ez a Zsung Ce] még akkor sem erőltetné meg magát jobban, ha az egész világ áldaná őt ezért, és még akkor sem tántorodna el attól, amit tesz, ha az egész világ elmarasztalná őt ezért. Egyértelmű számára, hogy mi a belső, lényeges és mi a külső, lényegtelen, és hogy mi a jó hírnév és mi a becstelenség. Bár a világ dolgai nem kavarták fel, volt valami, amit még nem tudott megvalósítani.

   Lie Ce képes volt meglovagolni a szelet, a hűvös szellő hátán vitorlázni, és tizenöt napig vissza sem térni a földre. Bár a jó szerencse utáni keresés nem kavarta fel és nem kellett gyalog járnia, ám még mindig függött valamitől**. De ha valaki képes arra, hogy felkapaszkodjon Ég és Föld (a természet) igazságára, lovagoljon a hat alapvető életpára (csi) változásán, és ezáltal vándoroljon a határtalanban, az függ-e még valamitől? Ezért mondják: “A tökéletes ember híján van az én-nek; a szellemhez méltó ember híján van az érdemnek; a bölcs-gondolkodású ember híján van a hírnévnek***.”

(*Tang a Sang-dinasztia (i.e.17-16. század- i.e.1046-1045) alapítója volt. Itt kimaradtak Tang azon kérdései, amiket feltett miniszterének. A Beishanlu című, i.sz. 800 körül keletkezett mű szerint ez volt benne az eredeti Csuang-ce-ben:

"Tang ezt kérdezte Csi-től: -- Van-e határa a 'fent'-nek, a 'lent'-nek és a négy égtájnak? 

A válasz így hangzott: -- A határtalanságukon túl létezik egy újabb határtalanság."

Akár benne volt ez a rész az eredeti Csuang-ce műben, akár nem, ezt a kérdést nem lehet megválaszolni.

A Lie-ce V. 1.-ben ('Tang kérdései') ezen a fentin kívül még jó néhány egyéb kérdést is feltesz Tang császár Csi-nek.

**Ez a 'határtalanban való vándorlás' ténylegesen a nem-cselekvés vagy nem-erőltetve cselekvés vagy nem-valamilyen célból való cselekvés (vuvej) megélésének elérhetetlenül misztikusnak tűnő leírása. És úgy tűnik, hogy sem Zsung Ce, sem pedig Lie Ce nem érte még el a Tao legmagasabb kiteljesedését.

***Míg Lao Ce csupán egyetlen szót használ a Tao-t megvalósító emberre - 'bölcs' -, addig Csuang Ce, amint olvashatjuk több kifejezést is. )

Forrás: Enjoyment in Untroubled Ease (angol nyelven)

            The Sacred Books of China (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(I. 2.) A háborítatlan nyugalom öröme

2. Ha nem elég mély a víz, akkor nem tud fenntartani egy hajót. De öntsünk egy pohár vizet egy mélyedésbe, és egy szalmaszál csónakként fog rajta lebegni. Ám ha a poharat tesszük bele, azonnal lesüllyed, mert a víz túl sekély, a csónak pedig túl nagy. Ugyanez a helyzet a levegővel. Ha nem elég mély, akkor nem tudja fenntartani a hatalmas szárnyakat. Emiatt emelkedik fel a peng 90 ezer li magasra, hogy ott elegendő levegő legyen a szárnyai alatt. Így amikor felhág a szél hátára és vállára veszi a kék eget, akkor már semmi nincsen, ami őt akadályozná vagy feltartóztatná, ezért elindulhat délnek.

A tücsök és a kis galamb ezen jót nevettek:

-- Ha mi minden erőnket összeszedjük, akkor is csak egy szilfáig vagy szappanfáig érünk; sőt néha még azelőtt a földre pottyanunk, hogy egyáltalán odáig eljutnánk. Hát akkor mi értelme 90 ezer li magasra felszállni és dél felé indulni?

Aki csak a város széléig megy, annak elég, ha három étkezésre való élelmet visz magával, és hazafelé jövet éppen olyan tele lesz a hasa, mint amikor elindult. Aki száz li-t akar megtenni, annak két napra való őrölt rizst kell magával vinnie. Aki ezer li-t, annak három hónapra való ellátmányra van szüksége. Mi az, amit ez a két kis lény tud egyáltalán? Hiszen a kis tudás nem ér fel a nagyhoz, a rövid élet nem ér fel a hosszúhoz. Miért vélem így? Az a gomba, amelyik reggel nő ki és estére elpusztul, nem tudja, hogy mi a különbség a nappal és az éjszaka között, és egy nyári tücsök sem tudja, hogy mi a különbség a tavasz és ősz között. Ezek a rövid élettartamról szóló példák. 

Csutól* állam déli részén található a Ming-ling** ([fa], amelynek egy tavasz 500 éven át is eltart és egy ősz szintén ugyanennyi ideig. A dicső ókorban pedig egy Da-csun nevű fának 8000 éven át tartott el egy tavasz és egy ősz is ugyanennyi időn keresztül. Ezek a hosszú élettartamról szóló példák. Mostanság pedig Peng Cu a hosszú életkora miatt vált híressé; de ha minden ember őhozzá hasonló szeretne lenni, nem volnának-e szánalmasak?

(*Csu ókori kínai állam a Han-folyó völgye körül, a mai Hupej állam területén helyezkedett el. Bár i.e. 380 körül az akkori Kína egyik legerősebb állama lett, i.e. 278-ban nyugati szomszédja, Csin megtámadta és elfoglalta fővárosát, Jing-et. Ezzel együtt Csu a Han-folyó környéki nyugati területeit is elvesztette.

**Vannak, akik szerint ez egy teknős neve, míg Burt Watson hernyónak fordítja.)

Forrás: Enjoyment in Untroubled Ease (angol nyelven)
            The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

Belső fejezetek: (I.1.) A háborítatlan nyugalom öröme

1. A sötét Északi-óceánban él egy hal, aminek a neve kun* – olyan hatalmas, hogy senki nem tudja, hogy hány ezer li** hosszúságú. Ez a hal átváltozik egy peng nevű madárrá, aminek a háta akkora nagy, hogy senki nem tudja, hogy hány ezer li szélességű. Ha ez a madár a magasba emelkedik, kitárt szárnyai felhők módjára terítik be az eget. Amikor a tenger mozgásba lendül, a madár elindul a sötét Déli-óceán felé, ami a Menny tava.

A Csi Hszie*** című könyvben - a csodák jegyzékében - ez áll: “Amikor a peng a Déli-óceánra költözik, a vizet szárnyaival 3000 li távolságra kavarja fel maga körül. Aztán egy forgószélen felszáll 90 ezer li magasságra, és hat hónapon át tart az útja.”

A rezdülő meleg levegő, a vágtázó szél által egymásnak csapódó porszemek és apró élőlények ellenére az ég kéknek látszik. De tényleg ez a valódi színe? Vagy csak a határtalan kiterjedése miatt tűnik annak? Amikor a peng fentről lepillant, éppen olyan kéknek látja, mint mi alulról.

(*A 'kun' jelentése 'halikra'. Így a könyv egy paradoxonnal indul, amelyben a legkisebb "hal" a legnagyobb. Mivel minden műben a kezdő fejezetek a legfontosabbak, ezért teljesen jogosan ennek a 'kun/peng' történetnek nagy jelentőséget tulajdonítanak az olvasók. Bár évezredek óta folyik a vita ennek a jelentéséről, még nem igazán született egységes megállapodás.

**1 li körülbelül 500 méter.

***Fung Yu-lan [1895-1990], kínai filozófus más fordítókra hivatkozva azt írja, hogy ez nem egy könyv címe, hanem annak az embernek a neve, aki feljegyezte az eseményt.)

Forrás: Enjoyment in Untroubled Ease (angol nyelven)

            The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)