(IV. 5.) Az emberek között


 5. Jen Ho, akit tanítóul neveztek ki Ling herceg, Vej állam uralkodójának legidősebb fia mellé, elment Csü Po-jihez*.

-- Itt ez a fiatal ember – mondta Jen Ho –, akinek veleszületett jelleme olyan rossz, amilyen rossz csak lehet. Ha engedem őt a helytelen úton haladni, az végzetes lesz államunk számára; ha ragaszkodom ahhoz, hogy jó útra térítsem, az rám nézve lesz végzetes. A tudása csak annyira elégséges, hogy felismerje mások hibáját, de nem veszi észre a sajátját. Mit tegyek ebben az esetben?
Csü Po-ji így válaszolt:
-- Ez nagyon is jó kérdés. Legyél józan és körültekintő! Maradj kiegyensúlyozott! Viselkedj vele barátságosan, szív-elmédben próbálj összhangba kerülni vele. Azonban veszélyes is lehet ez a két dolog. Amikor barátságos viselkedsz, ne bonyolódj bele túlságosan a dolgaiba; amikor szív-elméddel összhangba kerülsz vele, ne bókolj neki túlzottan. Ha túlságosan belebonyolódsz a dolgaiba, vele együtt buksz majd, tönkretesznek és összeroppantanak. Ha túl sokat bókolsz neki, azt fogja rólad gondolni, hogy csak dicsőséget és hírnevet akarsz szerezni, és úgy tekint majd rád, mint aki veszedelmet jelent. Ha gyerekként viselkedik, legyél vele együtt te is gyerek. Ha a hagyománytól eltérően viselkedik, akkor viselkedj te is úgy. Ha nem fogja vissza magát, akkor te se tedd. Értsd meg őt teljes mértékben, így elvezetheted ahhoz a ponthoz, ahol már feddhetetlenné válik.
 
  Amúgy láttál már imádkozó sáskát? Ha feléje fut egy hintó, akkor mérgesen nyújtogatja mellső lábait, hogy megállítsa azt, mert nincs tudatában annak, hogy képtelen a feladatra. Ezzel jelzi, hogy milyen sokat képzel saját erejéről. Legyél józan és körültekintő! Ha kérkedsz saját kiválóságoddal, azzal megsérted Ling herceg fiát, így veszélybe sodrod magad.
  És azt tudod, hogyan idomítják a tigriseket? Nem mernek nekik élő állatot adni eledelül, mert félnek attól, hogy felizgatja őket az ölés, és ezáltal vérszomjas fenevaddá válnak. De ugyanúgy, egészben lévő állatot sem mernek adni nekük eledelül, mert félnek attól, hogy felizgatja őket a marcangolás, és ezáltal vérszomjas fenevaddá válnak. Az idomárok a tigrisek étvágyából mérik fel, hogy mennyire kezelhetőek éppen. Bár a tigrisek különböznek az emberektől, de ezek az állatok is igyekeznek azok kedvére tenni, akiktől enni kapnak és akik figyelembe veszik az ő velük született természetüket. Azok a idomárok, akiket a tigrisek megölnek, e természetükkel fordulnak szembe.
  Hasonlatos ez ahhoz, mint amikor valaki annyira dédelgeti lovait, hogy azok ürülékeit kosarakba fogja fel, vizeletüket pedig hatalmas kagyló héjaiban gyűjti. Ám amikor egy szúnyog vagy légy száll valamelyik lóra, és ő rosszkor próbálja lecsapni, akkor a ló ijedtében összetöri zabláját, megüti a fejét és odaveri a szügyét. Hiába szereti a lovát valaki, ha a legjobb szándéka ellenére is nagy kárt okoz neki. Így hát megengedheti-e bárki azt magának, hogy ne legyen kellően körültekintő?
 
 
 
 
(*Jen Ho Lu állam egyik tudósa volt. Csü Po-ji pedig Vej minisztere, Konfuciusz barátja és tanítványa.

Ling hercegről – Vej uralkodójáról - a IV. fejezet 1. és 2. részében már írt Csuang Ce. Az ő legidősebb fia Kuaikui volt, aki megpróbálta megöletni édesanyját. A gyilkossági kísérlet nem járt sikerrel, így elmenekült, és Jin/Csin államban talált menedékre. Apja, Ling herceg halála után Kuaikui fia, Csö lett az uralkodó, Csu herceg néven. Kuaikui i.e. 480-ban távolította el fiát Vej éléről, és ő ült a trónra helyette. Népszerűtlen zsarnoki mivoltát az is bizonyítja, hogy alattvalói közül többen próbálták meg megbuktatni. Ő ölette meg Konfuciusz egyik legismertebb tanítványát, Csung Ju-t. Két évvel később, i.e. 478-ban felháborodott Rong-barbárok végeztek vele, így a trónt hét éven át ismét fia, Csu herceg foglalta el.)
 
 
 
 
 
 Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
              The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
              Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)
              Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
              Duke Zhuang II of Wey (angol nyelven)

(IV. 4.) Az emberek között

 

4. Kung Ce így folytatta az előző beszélgetést :

-- Tudod, amikor az emberek valamilyen játékban összemérik erejüket, akkor rendszerint nyíltan, őszintén fognak hozzá, de mindig feldúlt, zaklatott állapotban fejezik be. És ahogy a versengés közben izgalmuk fokozódik, hajlamossá válnak mindenféle alattomos cselhez folyamodni. Ugyanígy, amikor az emberek a szertartásosság (li) szabályainak megfelelően alkoholt fogyasztanak, rendszerint mértékkel fognak hozzá, de legtöbbször fegyelmezetlen, erkölcstelen állapotban fejezik be. És ahogy ivás közben izgalmuk fokozódik, egyre lármásabbak és mulatságosabbak lesznek. Minden dolognál ugyanez történik. Az emberek megfontoltan, tisztességesen kezdenek bele, de legtöbbször összezavarodnak, tisztességtelenné válnak a végére. Ami az elején egyszerű, az a végén rendkívül bonyolult lesz.

A szavak olyanok, mint a szél és a hullámok, a cselekedetek pedig megerősítik vagy érvénytelenítik azokat. A szél és a hullámok könnyen mozgásba lendülnek, a megerősítés és az érvénytelenítés könnyen veszedelmes véget érhet. Mert az ellenségeskedés gyakran az ügyeskedő szavak és a zabolátlan kifejezések miatt következik be.
Amikor egy állat életveszélyben érzi magát, önkéntelenül is ordít. Vadul kapkod levegő után, szabadjára engedi az összes létező indulatát. Ha nyomást gyakorolsz az emberekre, barátságtalanul, idegesen viselkednek, bár maguk sem tudják, hogy miért tesznek így. Ha még ők maguk sem értik, hogy miért tesznek így, akkor ki tudja, hogy hol lesz a vége?
Ezért a Beszédek szabályzata ezt mondja: “Ne térj el a megbízatásodtól. Ne erőltesd a megállapodást.
Ha átléped a határokat, bonyolítod a dolgokat. A megbízatásodtól való eltérés vagy a megállapodás erőltetése veszélyes. A jó megállapodás időt vesz igénybe; a rossz megállapodást később már nem lehet megváltoztatni. Nem engedheted meg azt, hogy meggondolatlan legyél!"
 
Csak haladj együtt a dolgokkal és engedd, hogy szív-elméd rábízza magát az elkerülhetetlenre. Tápláld azt, ami középen van, mert ez a legmagasabb szintű útirány. Mi más kellene még ahhoz, hogy teljesítsd a Csi-be való küldetésedet? Semmi sem jobb, mint engedelmeskedni a végzetnek (ming), bár ez a legnehezebb dolog*.
 
 
 
 
 
(*A “dolgok rendjének követése” vagy “engedelmeskedni a végzetnek” ugyanazon kínai kifejezés lehetséges fordításai. Mivel Csuang Ce számára szinte egészen biztosan nem jelent nehézséget “a dolgok rendjének követése/a végzetnek való engedelmeskedés”, ezért e mondat legvégét kicsit ironikusnak találja Burt Watson. Mert annak ellenére, hogy ebben a fejezetben és az előzőben Konfuciusz látszólag azzal kapcsolatban ad tanácsot, hogy hogyan lehet sikeres egy diplomáciai küldetés, valójában Csuang Ce véleményét tolmácsolja, úgy általában a helyes viselkedéshez. Ahogy a IV. rész 1. fejezetének lábjegyzetében írtam, Burt Watson szerint ezek a párbeszédek feltehetően nem történtek meg, vagy ha mégis, bizonyára nem ebben a formában, így Csuang Ce azt ad szereplőinek szájába, ami az ő nézeteit támasztja alá.)




Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

(IV. 3.) Az emberek között

 3. Ce Kao, Se hercege*, kiküldetésbe indult Csi-be. Előtte felkereste Kung Cé-t, hogy tanácsot kérjen tőle:

-- A király egy nagyon fontos küldetéssel bízott meg. Bár Csi uralkodója bizonyára nagy tisztelettel fogad majd, feltehetően nem fog iparkodni, hogy minél előbb elrendezhessük közös dolgainkat. Még egy átlagembert sem lehet sürgetni, hát még egy herceget! Ez a megbízás nagy aggodalommal tölt el. Uram, egyszer azt mondtad nekem, hogy “ha egy ügyet, legyen az bármilyen nagy vagy kicsi, nem a Tao szerint intézel, akkor a végeredménnyel kevesen lesznek elégedettek. Ha az ügy sikertelenül végződik, akkor az emberek ítélete miatt fogsz szenvedni. Ha sikerrel zárul, akkor az aggodalom okoz szenvedést**. Csak az erényes (de) ember képes arra, hogy ne szenvedjen sem sikertelenség, sem siker esetén.” 
Az én ételeim egyszerűek, gyors főzéssel elkészíthetőek – a konyhámban dolgozók közül még senki nem panaszkodott hőségre. És mégis, alighogy megkaptam ma reggel ezt a feladatot, most este máris jeges vizet kellett innom, mert úgy érzem, mintha belül elégnék. Ténylegesen még bele sem fogtam ebbe a feladatba, de máris szenvedek a jin és jang egyensúlyának megbomlásától. És ha nem járok sikerrel, akkor egészen biztos, hogy az emberek ítélete miatt is fogok szenvedni. Mindenképpen szorongok; attól tartok, hogy miniszterként nem tudom teljesíteni ezt a megbízást. Uram, tudnál esetleg valamilyen tanácsot adni?
Kung Ce így válaszolt:
-- Az Ég alatti világon két nagy elv létezik: az egyik a velünk született végzet (ming); a másik a kötelességtudat (ji)***. Egy gyereknek a szülei iránti szeretete veleszületett végzet, nem lehet kitörölni szívéből. Egy alattvalónak az uralkodója iránti szolgálata kötelesség, ez elől nem menekülhet el égen-földön sehová. Ezeket nevezem én nagy elveknek. Éppen ezért, amikor egy gyerek szüleit szolgálja, és kész bármerre követni őket, akkor az a gyermeki kötelesség csúcsa. Ugyanígy, amikor egy alattvaló szolgálja uralkodóját, és kész bármit megtenni neki, akkor az a hűség csúcsa. És amikor valaki a saját szív-elméjét szolgálja úgy, hogy sem szomorúság, sem vidámság nem ingatja meg, mert tudja, hogy nincs lehetősége máshogy cselekedni, mint ahogyan cselekszik, és ezt elfogadja, akkor az az erény (de) csúcsa. Egy alattvaló vagy egy gyermek sokszor köteles bizonyos dolgokat megtenni. És amikor valaki az állam ügyeivel foglalkozik, akkor megfeledkezik saját személyéről. Ez esetben volna-e ideje arra, hogy az élet szeretetéről és a haláltól való félelméről gondolkodjon? Ezért hát, uram, indulj a küldetésre.

Ám engedd meg, hogy hozzátegyek ehhez még valamit, amit hallottam. Ha két állam egymással szomszédos, akkor közöttük bizalmon alapuló köteléknek kell kialakulnia. Ha nem szomszédosak, akkor a másik iránti elkötelezettségüket szavakban kell kifejezniük, amiket egy közvetítő tolmácsol. Azonban az egyik legnehezebb dolog a világon az, amikor olyan szavakat kell tolmácsolni, amelyek valamelyik féllel szembeni megelégedést vagy elégedetlenséget fejeznek ki. Amikor a felek elégedettek, akkor a szavaik szinte biztosan tele lesznek eltúlzott ígéretekkel, dicséretekkel; amikor a felek elégedetlenek, akkor a szavaik szinte biztosan tele lesznek eltúlzott sértésekkel, gyűlölködéssel. De minden túlzás valótlan. Ahol felüti a fejét a valótlanság, ott oda a bizalom. Amikor oda a bizalom, akkor jaj a közvetítőnek. Ezért a Beszédek szabályzatában ez áll: “Add át az üzenet lényegét; ne közvetíts eltúlzó szavakat. Ha így teszel, talán egyben maradsz.”
 
 

(*Ce Kao az ókori Csu állam főminisztere volt, és feltehetően az uralkodó egyik rokona is lehetett.
 
 
 
**Az aggodalom vagy szorongás a jin-jang egyensúlyának felborulását jelzi.



***A ming szót fordítják "parancs"-nak is, de leginkább "végzet"-nek. A ming meghatározza egy személy élettartamát vagy hogy mi fog vele történni életében, vagy a dolgok bizonyos működését, rendjét.
A ji jelentése is többféle lehet. Más értelemben igazságosságnak, esetleg méltányosságnak, itt kötelességtudatnak fordítják.)
 



Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)
             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
             

(IV. 2.) Az emberek között

 2. Jen Huj az előző beszélgetés végén ezt válaszolta Kung Cé-nek:

-- Nincs több ötletem. Bátorkodom megkérdezni, hogy te milyen módszert javasolsz?
-- A böjtölést – mondta Kung Ce – Azonnal elmagyarázom neked, hogy mit értek ezalatt. Egyébként azt gondolod, hogy könnyen megcsinálhatsz bármit, ha az [emberi nézetekkel telt] elmédet használod? Ha így véled, akkor azt az Ég nem fogja helyeselni.
-- A családom szegény – szólt Jen Huj – Hónapok óta nem ittunk alkoholos italt, és nem ettünk tiltott ételt vagy erős illatú zöldségeket.* Ez böjtölésnek számít?
-- Amit felsorolsz, az az áldozás előtt végzendő böjt, nem pedig a szív-elme (hszin) böjtje**.
-- Akkor meg szabad kérdeznem, hogy mi a szív-elme (hszin) böjtje?
-- Tartsd fenn akaratod tökéletes egységét. Ne a füleddel hallj, hanem a szív-elméddel. Sőt, ne a szív-elméddel hallj, hanem az életpáráddal (csi). A füled a hallásra korlátozódik, a szív-elméd pedig a megismerésre, az életpárád (csi) azonban üresen várakozik a dolgokra. A Tao az ürességben gyűlik össze, és ez az üresség a szívelme (hszin) böjtje.
 
Jen Huj így szólt***:
-- Mielőtt alkalmaztam ezt a módszert, biztos voltam abban, hogy én vagyok Huj. De most úgy érzem, hogy Huj nincs többé. Ezt hívják ürességnek?
-- Pontosan – válaszolta a mester – Kifejtem bővebben. Most már beléphetsz ennek az uralkodónak a birodalmába és ne akard lenyűgözni őt. Ha ő meghallgat téged, akkor beszélj, ha nem, akkor hallgass. Ne keress se kaput, se rést, lakozz az egységben és élj együtt azzal, ami elkerülhetetlen****. Akkor közel jársz a sikerhez.
Könnyű egy helyben megállni, de nehéz úgy sétálni, hogy nem érinted a földet. Ha emberi érzéseket követsz, könnyen válhatsz csalóvá; ha az Eget (természetet) követed, akkor nehéz lesz csalnod. Arról már hallottam, hogy szárnyakkal lehet szállni; de arról még nem, hogy szárnyak nélkül lehet szállni. Már hallottam a bölcs ember tudásáról; de még nem hallottam az ostoba tudásáról. Vedd észre az ürességet, hiszen az üres szoba telik meg fénnyel. A jószerencse a nyugalomban időzik. Ha nincs meg a [belső] nyugalom, az elméd akkor is vágtázik, ha csendben ülsz. Engedd, hogy a füled és a szemed belül nyilatkozzanak meg, de szív-elmédet helyezd kívülre, zárj be előtte minden tudást. Így majd a szellemek is menedékre találnak nálad, hát még az emberek! Ez a tízezer dolog átalakulása. Ez volt az az irányelv, amihez a Nagy Jü és Sun tartotta magát, és ez volt az, ami alapján Fu-hszi és Csi-csü az egész életét leélte*****. Milyen jó volna, ha ugyanezt a szabályt követné a többi ember is!
 
 
 
(*Ilyennek számított a hagyma és fokhagyma, míg tiltott ételnek a ló, kutya, tehén, liba és galamb.
 
 

**A fordítók többsége vagy csak “elme böjtjének” vagy csak “szív böjtjének” fordítják. Bővebb magyarázatot a II. fejezet 1. részének lábjegyzetében írtam.
 
 

***James Legge értelmezése szerint ezeket azután mondta Jen Huj, miután kipróbálta ezt a fajta böjtöt.
 
 
 
****Azaz fogadja el azt, hogy a dolgok egyek és elválaszthatatlan egységben vannak egymással, és azt is, hogy a dolgok spontán módon alakulnak át egymásba, tőlünk teljesen függetlenül.
 
 
 
*****Az előbbiek legendás császárok, akik erkölcsileg feddhetetlenek, sokáig éltek és hosszú időn át békés módon uralkodtak. Az utóbbi kettő isten-király, félisten jellegű uralkodó, akik a hagyomány szerint az előzőeknél előbb, i.e. 2600 körül éltek.)



Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)
             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)
             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
 

(IV. 1.) Az emberek között

 

1. Jen Huj elment Kung Cé-hez, hogy engedélyét kérje elutazásához*.

-- Hová indulsz? – kérdezte tőle a mester.
-- Vejbe megyek.
-- És mit csinálsz ott?
-- Úgy hallottam, hogy Vej uralkodója most van életének virágjában, és önállóan dönt mindenről**. Nem törődik birodalmának sorsával, és nem látja be saját hibáit. Nem érdekli alattvalóinak halála sem, a holttestek úgy hevernek mindenfelé országában, mint elszáradt aljnövényzet a mocsárban. Az emberek nem tudják, mit tegyenek. Mester, tőled hallottam azt, hogy “Hagyd el a jól kormányzott országot, és menj abba, amelyikben zűrzavar uralkodik! Egy doktor ajtaja előtt sok a beteg.”*** E szavaidnak megfelelően megpróbálom visszaállítani Vej állam egészségét.

-- Óh, jaj! – kiáltott fel Kung Ce – Ha odamész, saját halálos ítéletedet írod alá. A Tao spontán rendjéhez nem lehet hozzáadni semmit. Ha bármit is hozzáadsz, több eshetőséget hozol létre. A több eshetőséggel összezavarod magad. Ha összezavarod magad, akkor szorongani fogsz. Aki szorong, azt nem lehet megmenteni. Egykoron a tökéletes emberek arra törekedtek, hogy magukban fejlesszék ki [az utat], és csak aztán próbálták meg átadni másnak. Ha még nem szilárdítottad meg magadban azt, ami benned van, akkor hogyan van arra időd, hogy azzal foglalkozz, hogy mit művel egy zsarnok?
Ezenkívül tudod-e, mi tékozolja el az erényt (de) és miben mutatkozik meg a tudás? Az erényt a dicsőségre való törekvés tékozolja el, a tudás pedig a másokkal való vitában mutatkozik meg. A dicsőségre való törekvésben egymást győzik le az emberek, a tudás pedig a vita fegyvere. Mindkettő a rossz eszköze, ami nem segít abban, hogy sikert érj el.
Ráadásul hiába kimagasló az erényed (de) és szilárd a hited, ha nem vagy tisztában azok lelkével (csi), akikre hatni szeretnél; és hiába nem vagy hajlamos a dicsőségért vitába szállni, ha nem vagy tisztában az emberek szív-elméjével. Ugyanakkor ragaszkodsz ahhoz, hogy megjelenj egy zsarnok előtt, és ráerőltess egy tanbeszédet az emberségről (ren/zsen) és igazságosságról (ji). Arra használnád az ő rossz tulajdonságait, hogy kérkedj a saját kiválóságoddal. Ezzel azonban megbántod az uralkodót. És aki megbánt másokat, azt viszont fogják bántani. Így biztosan véged lesz.
 
De tegyük fel, az uralkodó mégis nagyra értékeli a derék, becsületes embereket és nem kedveli a hitványakat, akkor miért is akarnád, hogy téged különb módon kezeljen? Még azelőtt, hogy hívatlanul és kéretlenül szóra nyitnád a szád, a herceg megragadná a lehetőséget, hogy bemutassa saját ékesszólását. Szemeid kikerekednének, arcod elhalványulna, össze-vissza beszélnél, a kifejezésed egyre inkább alázatossá válna, és a végén neki engedve megerősítenéd nézeteiben. Tüzet adnál a tűzhöz és vizet a vízhez, vagyis súlyosbítanád a dolgot. Ha már az elején meghátrálsz, akkor nem lesz megállás. Azonban, ha mégis előadod megfontolt tanácsodat, amit szinte biztosan nem fog elhinni neked, akkor minden bizonnyal e zsarnok kezei között halsz meg.
 
Egykoron Csie megölette miniszterét, Kuan Lung-feng-et, és Csou megölette Pi-kan herceget. Kuan Lung-feng és Pi-kan művelt ember volt, igyekeztek odafigyelni népükre, csillapítani szenvedésüket és segíteni rajtuk, rangjuk pedig lehetővé tette, hogy ellentmondjanak uralkodóiknak is. Ezért Csie és Csou elpusztította őket. Ez lett a következménye annak, hogy a miniszter és a herceg ragaszkodott a hírnevéhez.
Egykoron Jao megtámadta Csung-csi és Hszü-ao államokat, és a Nagy Jü megtámadta Hu területét. Így ezek az államok elnéptelenedtek, lakosaikat kiirtották, uralkodóikat megölték, mert állandóan háborúztak és állandóan az anyagi hasznot keresték. 
Ezek mindegyike vágyott a dicsőségre vagy az anyagi javakra. Nem hallottál még ezeknek az embereknek vagy államoknak a történetéről? Még a bölcsek sem képesek legyőzni a dicsőség és anyagi javak utáni sóvárgást, hát akkor te hogyan volnál erre képes? De bizonyára van valami terved. Mondd el nekem, kérlek!

-- Ha méltóságteljes, higgadt és összpontosított állapotban mennék oda, az jó volna? – kérdezte Jen Huj.
-- Dehogyis! – kiáltott fel Kung Ce – Hogyan tehetnéd? Az uralkodó nagyon elbizakodott, és azzal kérkedik, hogy telve van erénnyel. Viselkedése kiszámíthatatlan. Senki nem mer ellenkezni vele, így megelégedéssel érvényesíti akaratát mindenben. És mivel azt mondják, hogy a mindennapi erényeket sem gyakorolja, akkor hogyan hatna rá, ha egyszerre nagy adagban zúdítanád rá mondanivalód? Csökönyös lesz és visszautasító. De lehet, hogy látszólag egyetértene veled, ugyanakkor belül nem fogja megbánni tetteit. Hogyan tudnád akkor jó útra téríteni?
-- Rendben – felelt Jen Huj – Akkor belül egyenes és őszinte maradok, de látszatra engedni fogok neki. Mondandómat majd a régmúltra való hivatkozással támasztom alá. Belül egyenes és őszinte emberként az Ég tanítványa leszek. Az Ég tanítványaként tudom, hogy az Ég fia [az uralkodó] és én egyaránt az Ég gyerekei vagyunk. És akkor miért törődnék azzal, hogy szavaimat mások elfogadják-e vagy sem? Az ilyen emberre, mint én, úgy tekintenek, mint egy [ártatlan] gyermekre, és erre mondom azt, hogy az Ég tanítványa vagyok.
Ha látszatra engedek neki, akkor az emberek tanítványa leszek. A királyi udvarban jegyzettáblácskát övre fűzve hordani, letérdelni és tiszteletteljesen meghajolni – ezek a miniszteri szertartás (li) szabályai. Mindegyik alkalmazza ezeket, én miért ne tehetném? Ha azt teszem, amit mások is, miért hibáztatna engem bárki? Erre mondom, hogy az emberek tanítványa vagyok.
Ha úgy mondom el véleményemet, hogy a régmúltra hivatkozom, akkor az ősök tanítványa leszek. Bár azok a szavak, amelyekkel tanításomat tolmácsolom, valójában dorgálóak és rosszallóak, mégis az ősök szavai lesznek, nem az enyémek. Ha így teszek, annak ellenére, hogy egyenes és őszinte maradok, nem érhet vád. Erre mondom, hogy az ősök tanítványa vagyok. Így már elmehetek Vejbe, és rendben lesz minden?
-- Dehogyis! – kiáltott fel ismét Kung Ce – Hogyan lenne? Túl sokféle terved van. Megingathatatlan vagy, de nem kellően átgondolt. Talán nem kerülsz bajba, de ez minden, amit elérhetsz. Hogyan tudnál ilyen módon bárkit is átalakítani? Hiszen az elvárásaid irányítanak!
 
 
 

(*Jen Huj volt Kung Ce, azaz Konfuciusz kedvenc tanítványa.

 
 
**I.e. 1040-től i.e. 209-ig létező hercegség, amelyik virágkorát a Tavaszok és őszök korszakának elején (i.e. 700 körül) élte. Ez a Vej (Wey) nem azonos az I. fejezet 7. részében említett Vej-jel, amelyet fővárosa után Lijang/Luoyang-nak is neveztek. Ez utóbbi egyike volt annak a három királyságnak, ami a hatalmas Jin/Csin állam darabokra hullása után keletkezett i.e. 403-ban, és nyugatabbra található az előzőtől. A két Vej nevének kínai írásjele teljesen különbözik egymástól, csak a nyugati történészek nevezik egyformán a kettőt. Hogy írásban megkülönböztessék egymástól, az i.e 1040 - i.e. 209 közötti hercegséget általában Wey-nek, míg a fiatalabb, i.e. 403-ban keletkezett Lijang/Luoyang-nak is nevezett államot Wei-nek szokták írni. 
Ez a történet feltehetőleg Jüan hercegről (körülbelül i.e. 534-492 uralkodott) szól, akinek halála utána a Ling nevet adták.
 
 

***Ennek ellentmondanak Konfuciusz: Beszélgetések és mondások című könyvének 8. fejezetének 13. és 14. részei, de James Legge szerint máshol, más alkalommal akár mondhatta is ezt Konfuciusz. Burt Watson és Rober Eno felhívja a figyelmet arra, hogy bár ebben a IV. fejezetben nagyon sok történelmi alak megjelenik, köztük jó néhányan Konfuciusz: Beszélgetések és mondások című könyvében is szerepelnek, a Csuang Ce által leírt történeteknek valójában nem sok közük van a valósághoz.)



Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)
             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)
             Duke Ling of Wey (angol nyelven)
             Wey (state) (angol nyelven)

(III. 4.) Az életerő táplálása

 

4. Amikor Lao Tan meghalt, Csin Si elment, hogy meggyászolja*. Háromszor feljajdult, aztán elment onnan. A tanítványok ezt kérdezték tőle:

-- Te a mester barátja voltál, nem?
-- De – hangzott a válasz.
-- Akkor illendő dolog ilyen tessék-lássék módon meggyászolni őt, ahogyan te tetted?
-- Igen – felelte Csin Si – Azelőtt személyként tekintettem rá, de ő már nem személy többé. Az előbb, amikor beléptem a szobába, hogy meggyászoljam, öregeket láttam ott, akik úgy siratták, mintha a fiuk lett volna, és fiatalokat, akik úgy siratták, mintha az édesanyjuk lett volna. Annak az embernek a lénye, aki itt összehozta őket, egészen biztosan nem kérte volna, hogy beszéljenek [róla], mégis beszéltek, és egészen biztosan nem kérte volna, hogy sirassák, mégis megsiratták. Ez a viselkedés nem más, mint menekülés az Ég (természet) elől. Túlságosan belemerülnek az emberi érzésekbe, hátat fordítanak a dolgok valódi állapotának – elfeledkeznek arról, hogy mivel születtünk. A régiek ezt úgy nevezték, hogy az ‘Ég elől való menekülés bűne’. A mester akkor érkezett, amikor itt volt az ideje; és akkor távozott, amikor itt volt az ideje**. Ha békésen elfogadjuk a dolgok természetes folyamatát és rendjét, és engedelmesen követjük, akkor sem gyász, sem öröm nem hat ránk. Ahogyan egykoron nevezték, ez a 'megszabadulás az Isten kötelékéből'.***
 
A rőzse elfogy, ha elégetik, de nem tudjuk, hogy hol ér véget az a tűz, amivé a rőzse átalakult.
 
 
 

(*Lao Tan – azaz Lao Ce – valódi vagy vélt alakjáról, akárcsak Csuang Ce-ről, Sze-ma Csien krónikaíró (i.e. 145/135 – i.e. 86) írt A történetíró feljegyzései című művében. Ebben azonban Lao Cé-ről három egymástól különböző életrajzot is rögzített a krónikaíró, így nem tudjuk, hogy e történetnek mennyi valóságalapja van. Csin Si-ről nincs több információnk és arról sem, hogy Lao Ce-nek voltak-e egyáltalán tanítványai.
 
 
 
**Azaz megszületett és meghalt.
 
 

***Csuang Ce ebben a félmondatban a ‘Ti’ – azaz ‘Isten’ – szót használja, ami egyértelmű bizonyítéknak tűnik a mondás ősi eredetére. A Nyugati Csou-kort megelőző Sang-kor (i.e. 1600 körül – i.e. 1046/1045) főistenét hívták ‘Di’ vagy Ti’-nek. Egyes tudósok szerint a Nyugati Csou-kor főistene, az Ég, ‘Tien’ kiszorította pozíciójából ‘Di’-t, mások szerint egybeolvadt a két istenalak.)
 
 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)
             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)
             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
             Laozi (angol nyelven)

(III. 3.) Az életerő táplálása

 

3. Amikor Kung-ven Hszien meglátta Jobb mestert, megdöbbenve kérdezte:

-- Miféle ember ez? Hogyhogy csak egyetlen lába van? Vajon égi (természetes) eredetű vagy emberi?
A válasz ekként hangzott:
-- Égi eredete van ennek, nem emberi. Az Ég (természet) tette őt egylábúvá. Az emberek kinézete adott. Ebből következik, hogy az Ég műve ez, nem pedig emberé.
A mocsári fácán tíz lépést tesz meg azért, hogy ennivalót csipegessen, és százat azért, hogy igyon, mégsem akar ketrecben lakni. Még akkor sem érezné jól magát benne, ha úgy bánnának vele, mint egy királlyal.
 
 
 


Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             Burt Watson: The Complete Works of Chuang Tzu (angol nyelven)
             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang’s Version (angol nyelven)
             Robert Eno: Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)
             Victor H. Mair: Wandering on the Way (angol nyelven)