11. Ce-szang Hu, Meng Ce-fan és Ce-csin Csang beszélgettek.
Az egyikük megkérdezte:
-- Ki az, aki úgy tud együtt élni másokkal, mintha
nem élnének együtt, és úgy tud együtt tevékenykedni másokkal, mintha nem
tevékenykednének együtt? Ki tud az égbe felkapaszkodni, a ködben vándorolni, a
végtelenben bolyongani, és örökkön-örökké megfeledkezni az életről?
A három ember egymásra nézett és mosolygott. Nem volt
ellentét a szívükben, és barátok lettek.
Nem sokkal később Ce-szang Hu meghalt. Konfuciusz,
az esetről értesülve elküldte Kung mestert, hogy temetés előtt felajánlja segítségét. Amikor
Kung mester odaért, hallotta, hogy a halott egyik barátja komponált egy
dallamot, amit a másik barátja lanton kísér. A dal, amit énekeltek, ekként
hangzott:
-- Ó, Szang Hu! Ó, Szang Hu!
Visszatértél az
igazihoz
De mi még emberként
itt vagyunk!*
Kung mester besietett és így szólította meg őket:
-- Bátorkodom megkérdezni, hogy vajon megfelel-e a szertartásosság (li) elvének az, hogy a holttest jelenlétében dalt énekeltek?
A két ember egymásra nézett és nevetve feleltek:
-- Mit tud ez az ember a szertartásról (li)?
Kung mester Konfuciuszhoz visszatérve elmesélte mi történt:
-- Miféle emberek ezek? – kérdezte végül felháborodva – Műveletlenül
viselkednek és úgy tekintenek a testre, mintha az valami idegen dolog lenne. Énekelnek
a holttest jelenlétében anélkül, hogy egy szemernyit is változtattak volna magatartásukon.
Szavakat sem találok az ilyenekre – miféle emberek ezek?
-- Ezek az emberek – válaszolta Konfuciusz - a hagyományos szokásokon kívül barangolnak, velem ellentétben, aki belül barangol. A kinti és a benti összeegyeztethetetlen egymással, ezért hát bolond voltam, amikor elküldtelek oda, hogy
részvétet nyilváníts. Ők a Dolgok Teremtőjének társai, akik az eget és földet összekötő
életpára (csi) egységében kóborolnak. Úgy tekintenek az életre, mint valami idegen
kinövésre, és számukra a halál olyan, mint e kinövés eltávolítása vagy egy
kelés kivágása. Ebből a szemszögből kiindulva ki tudná megmondani, hogy melyik
az élet és melyik a halál, vagy hogy melyik volt előbb és melyik utóbb?
Különböző alkotóelemektől kölcsönözve állítják össze testüket, megfeledkezve májukról és epéjükről, hátra hagyva érzékeiket,
hallásukat és látásukat. Újra és újra járnak egy kezdet és vég nélküli körben anélkül, hogy tudatában lennének a kettő közötti átmenetnek. Korlátok nélkül bolyonganak a földi világ porán és mocskán túl, szabadon
és könnyedén, erőlködés nélküli cselekvéssel (vuvej). Miért is kellene
őket azzal háborgatni, hogy kövessék a szokásos szertartást (li) csak
azért, hogy jó benyomást tegyenek az átlagemberre?
-- Ha ez így van – kérdezte Kung mester -, akkor te miért ragaszkodsz a hagyományos szokásokhoz, mester?
Konfuciusz ekként válaszolt:
-- Én egyike vagyok azoknak, akiket az Ég elítélt. Ennek
ellenére megosztom veled [ezt, amit tudok].
-- Bátorkodom megkérdezni, hogy mi az pontosan? – faggatta
Kung mester.
-- A halak egész életüket vízben töltik, az emberek egész
életüket a Tao-ban töltik – felelte Konfuciusz – Ahhoz, hogy a halak jól
érezzék magukat a vízben, elég elmerülniük a tóban, és kellő táplálékot találnak.
Ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat a Tao-ban, elég felhagyniuk minden
erőfeszítéssel, és egész életükre nyugalmat találnak. Ezért mondják, hogy „a
halak megfeledkeznek magukról a folyókban és tavakban, az emberek
megfeledkeznek magukról a Tao művészetében”.
-- Bátorkodom megkérdezni – érdeklődött tovább Kung mester
-, hogy pontosan miféle a különc ember?
-- A különc ember csak a többi emberhez viszonyítva különc,
de ő az Ég társa. Úgy mondják, hogy „az Ég kis embere nemes ember az emberek
között, és a nemes ember az emberek között az Ég kis embere”**.
(*A Sang-kor (kb. i.e. 16. sz. – i.e. 1045) óta létező
hagyomány szerint temetés előtt szokás volt az ún. lélekvisszahívás, amely
jobbára egy-két mondatból álló versike elmondásából állt. Itt azonban ének és
lantjáték hangzik el.
**A VI. fejezet 3. részének lábjegyzetében már írtam, hogy Konfuciusz két nagy csoportra osztotta az embereket, az erkölcsileg magasabb rendű „nemes emberek” (csün-ce) és az átlagos „kis emberek” (hsziao-zsen) csoportjára.)
