(XVII. 3.) Őszi áradások

 

3. A Sárga-folyó ura tovább kérdezett:

-- Manapság a bölcselkedők mind azt állítják, hogy a legapróbb (legfinomabb) dolognak nincs formája, és a legóriásibb dolgot pedig nem lehet behatárolni. Ez valóban igaz?

-- Ha a kicsi oldaláról szemléljük a nagyot, akkor nem látjuk át azt a maga teljességében – felelt az Északi-tenger ura – Ha a nagy oldaláról szemléljük a kicsit, akkor nem látjuk azt részleteiben. Az apró (a legfinomabb) a kicsi legkisebbje, az óriási a nagy legnagyobbja. Tehát egyértelmű különbség van köztük, de ez csak a körülményektől függ. Ugyanakkor testi forma nélkül nem tudjuk megállapítani valamiről, hogy „durva” vagy „finom”. Aminek nincs testi formája, annak nem lehet számokban kifejezni a méretét, és amit nem lehet behatárolni, annak nem lehet számokban megnevezni határait. A dolgok „durvaságát” szavakkal el tudjuk magyarázni, a dolgok „finomságát” el tudjuk képzelni. De az, amit nem tudunk szavakba önteni, és el sem tudunk elképzelni, annak nincs köze a „finomsághoz” vagy „durvasághoz”.

Ezért a nagyszerű ember tetteiben nem árt másoknak, de nem tulajdonít jelentőséget az emberségnek és jóságnak. Egy lépést sem tesz a haszon érdekében, de nem ítéli el a kapunál [pénzért] szolgálókat. Nem verseng azért, hogy vagyont vagy gazdagságot szerezzen, de nem hivalkodik szerénységével sem. Munkájában nem kér segítséget másoktól, de nem mutogatja saját erejét, és nem veti meg a kapzsit és alantast. Viselkedésében eltér a közönségestől, de nem mutogatja különcségét. A tömeg mögött marad, de nem veti meg azokat, akik hízelgéssel jutnak előre. Nem ösztönzi őt cím vagy a világ megbecsülése; nem okoz neki szégyent büntetés vagy a világ megrovása. Tudja, hogy nem lehet elválasztani a helyest és a helytelentől, és nem lehet elhatárolni a nagyot a kicsitől. Ezt a mondást hallottam: „A Tao embere hírnév nélküli és a legnagyobb erénnyel (de) rendelkezik, a nagy embernek nincs énje.” A legtökéletesebb szintet akkor éri el, ha azzal halad együtt, amit a sors kiosztott számára.¹

 

(¹Mivel ez az utolsó bekezdés egyáltalán nem illeszkedik a szövegbe, ezért feltételezhető, hogy utólagos betoldás. Victor H. Mair le sem fordította.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVII. 2.) Őszi áradások

2. A Sárga-folyó ura ezután megkérdezte:

-- Rendben, tehát ha felismerem azt, hogy az Ég és Föld hatalmas, és egy hajszál vége pici, az elég?

-- Dehogyis! – mondta az Északi-tenger ura – A dolgok mértékét nem lehet behatárolni, haladásuk szüntelen, a sorsuk mindig változik, kezdetük és végük bizonytalan és ok nélküli. Éppen ezért a nagy tudású ember messziről és közelről is szemléli a dolgokat. A kicsiről nem gondolja, hogy jelentéktelen, és a nagyról nem gondolja, hogy jelentőségteljes. Hiszen tudja, hogy a dolgok mértékét nem lehet behatárolni. [A nagy tudású ember] teljesen átlátja a múltat és jelent. Így nem kesereg azon, ami elmúlt, és nem nyújtózkodik a magasba, hogy belekapaszkodjon a jelenbe. Hiszen tudja, hogy a dolgok haladása szüntelen. [A nagy tudású ember] tökéletesen látja a különbséget a teljesség és üresség között. Így nem örvendezik a sikernek, és nem csügged, ha kudarc éri. Hiszen tudja, hogy a dolgok sorsa állandóan változik. [A nagy tudású ember] ismeri az egyszerű és nyugodt ösvényt, ezért nem ragadtatja el magát az élettől, és nem tekinti csapásnak a halált. Hiszen tudja, hogy kezdet és vég bizonytalan és ok nélküli.

Megállapíthatjuk, hogy amit az ember tud, az kevesebb, mint amit nem tud; az az időtartam, amennyit él, rövidebb, mint az, amennyit nem él. Amikor pedig ezzel az apróval mérjük össze a hatalmasat, akkor megzavarodunk, és elveszítjük önmagunkat. Innen nézve, honnan tudhatnánk, hogy egy hajszál vége alkalmas arra, hogy meghatározzuk vele a legkisebbet? Vagy honnan tudhatnánk, hogy az Ég és Föld alkalmas arra, hogy behatároljuk a leghatalmasabbat?

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVII. 1.) Őszi áradások1

 

1. Elérkezett az őszi áradások ideje, és patakok százai ömlöttek a Sárga-folyóba. A folyó úgy hömpölygött, és olyan szélesre duzzadt, hogy egyik partjáról a másikra tekintve nem lehetett megkülönböztetni egy ökröt egy lótól. A Sárga-folyó urát elégedett boldogság töltötte el, úgy vélte, hogy az Ég alatti világ minden szépsége csak az övé. Az áramlatot követve kelet felé indult, míg végül elérte az Északi-tengert. Kelet felé pillantott és nem látott mást, csak a végtelen vizet.

A Sárga-folyó ura körbenézett, megpillantotta a Tengerek urát, és nagyot sóhajtva így szólt hozzá:

-- Azt tartja a mondás: „Aki már százszor hallott a Tao-ról, azt hiszi magáról, hogy jobb, mint bárki más.” Ez bizony rám illik. Amikor először hallgattam azokat, akik Konfuciusz tanításait kigúnyolták, és lebecsülték Po-ji² igazságosságát, nem hittem el azt, amit beszélnek. De végtelenségedet meglátva, megértettem, ha most nem jöttem volna a kapudhoz, veszélyben (vagyis tudatlanságban) maradtam volna. A nagy módszer gyakorlói örökké rajtam nevettek volna.

Zso, az Északi-tenger ura ezt válaszolta:

-- Egy kútban élő békának nem beszélhetsz a tengerről, mert szűk helyen él. Egy nyári rovarnak nem beszélhetsz a jégről, mert csak a nyarat ismeri. Egy korlátolt tudósnak nem beszélhetsz a Tao-ról, mert gúzsba kötik saját tanai. Most, hogy átlépted partjaidat, és megpillantottad a nagy tengert, felismerted jelentéktelenségedet. Így mostantól kezdve már lehet neked a nagy tanokról beszélni.

Az Ég alatti világ összes vize közül egyik sem olyan hatalmas, mint a tenger. Folyók ezrei folynak bele szüntelenül, mégsem telik meg soha. A vize Vej Lü³ sziklánál párolog megállás nélkül, mégsem ürül ki soha. [Szintje] tavasszal és ősszel sem változik, áradás és aszály semmit nem jelent számára. Nagyságát össze sem lehet mérni a Jangce vagy a Sárga-folyó méretével. De én ezzel sosem büszkélkedtem, mivel alakomat az Ég és Föld nagyságával vetem össze, és tisztában vagyok azzal, hogy lélegzetem a jin-től és jang-tól kaptam. Ég és Föld között olyan vagyok, mint egy apró kavics vagy egy kis fácska egy nagy hegyen. Mivel ilyen kicsinek látom magam, miért volnék büszke magamra?

Ha összevetjük a négy tenger területét (azaz az ismert világ területét) az Ég és Föld közötti űrrel, nem olyannak tűnik, mint egy aprócska kőhalom egy hatalmas mocsárban? Ha összevetjük a Középső Birodalmat a négy tenger területével, nem olyannak tűnik, mint egy apró gabonaszem egy hatalmas raktárban? Az összes létező dolog száma tízezer, de az emberiség csak egyetlen egy közülük. Az emberek a kilenc tartományban élnek, de bármekkora területen is nő gabona, bármeddig is el lehet jutni csónakon és szekéren, maga az egyén csak egy kis helyet foglal el. Összevetve a tízezer dologgal, az egyén nem olyasmi, mint egyetlen aprócska szőrszál egy ló testén? Az sem több ennél, amit az öt császár örökül hagyott, vagy amiért a három dinasztiát alapító király viszályt folytatott, vagy ami miatt az emberséges ember aggodalmaskodik, és amiért az elkötelezett tudós hajtja magát.⁴ Po-ji mindent feladott hírneve érdekében, Konfuciusz tanított, hogy bölcsnek véljék. Mindezt csak azért, mert nagyra tartották magukat. De nem így voltál vele te is, aki az előbb még az áradó vizei miatt tartottad magad nagyra?

 

 

(¹A. C. Graham a XVII.-től a XXI.-ig tartó fejezeteket Csuang Ce követőinek műveinek tekinti, amelyek többé-kevésbé összefüggő tartalommal bírnak.

²Po-ji az öccsével együtt hű maradt a Sang-dinasztia utolsó uralkodójához, aki nem csak a termőföldet, hanem hagyomány szerint a rajta termő növényeket is birtokolta. Így a Sang-dinasztia bukása után esküt tettek, hogy nem esznek az új (általuk bitorlónak tekintett) Csou-dinasztia földjének terményeiből. A hegyekbe vonultak vissza, ahol gyakorlatilag éhen haltak. A kínai filozófiában és irodalomban az erény, a hűség és a kötelességtudat jelképeivé váltak.

 

³Némely kommentátor szerint ez egy olyan hatalmas kőszikla, aminek csapódva a tengervíz gőzzé változik.

 

⁴A különböző történelmi források általában eltérnek az öt császár (ti) nevét illetően. A három dinasztiát alapító királyok pedig a Hszia-, a Sang-és a Csou dinasztiák alapitói.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

              Po-ji (angol nyelven)

(XVI. 4.) Velük született természet javítása

4. A régiek, akik megőrizték önmagukat, tudásukat nem ékesszólással vagy kifinomult okoskodással fejezték ki. Tudásukat nem akarták kiterjeszteni az Ég alatti világra, és nem akartak megérteni minden erényt (de). Saját helyükre húzódtak vissza, és visszatértek velük született természetükhöz. Mi egyebet tehettek volna? Hiszen a Tao nem jelentéktelen tettekből áll, és az erény sem apró tudásból. Az apró tudás árt az erénynek, a jelentéktelen tettek ártanak a Tao-nak. Ezért mondják, „Rendezd el önmagad, és ennyi elég”.¹ A teljes örömet nevezhetjük a cél elérésének is.

Amikor a régiek a „cél eléréséről” beszéltek, nem hintók és hivatali jelvények megszerzésére gondoltak. Csupán arra, hogy az öröm annyira teljes, hogy már semmit sem lehet hozzáadni. Amikor manapság a „cél eléréséről” beszélnek, hintók és hivatali jelvények megszerzését értik alatta. De a hintók és a hivatali jelvények csupán a test tartozékai, semmi közük sincs a veleszületett természethez. Az ilyen dolgok átmenetileg bármikor ránk találhatnak. Mivel átmenetiek, érkezésüket nem lehet irányítani, távozásukat nem tudjuk megakadályozni. Éppen ezért, ha a hintók és hivatali jelvények hatására sem engedjük szabadon vágyainkat, vagy ha a nyomor és szegénység miatt sem válunk közönségessé [a tanulásban és gondolkodásban], akkor mindkét esetben aggodalomtól mentes, egyforma örömünk lesz. Ha egy átmeneti dolog távozásával örömünk is megszűnik, akkor láthatjuk, hogy az általa okozott öröm üres és értéktelen volt. Éppen ezért mondják: „Akik elveszítik magukat a dolgokban, és akik elveszítik velük született természetüket a közönséges tanulás² érdekében, azokat úgy hívják, hogy fejük tetején álló emberek”.

 

(¹Ez a mondat kilóg a szövegből, Victor H. Mair le sem fordítja.

 

²Ennek a fejezetnek az 1. részében nevezi az író a konfucianizmust és a motizmust „közönséges tanulásnak és gondolkodásnak”.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

(XVI. 3.) Velük született természet javítása

 

3. Ebből láthatjuk, hogy a világ elvesztette a Tao-t, és a Tao elvesztette a világot; a világ és a Tao kölcsönösen elvesztette egymást. Hogyan mutathatná meg magát a világban a Tao embere? Hogyan juthatna el a világ odáig, hogy értékelje a Tao-t? A Tao nem tudja magát megmutatni a világnak, és a világ nem képes odáig jutni, hogy értékelje a Tao-t. Így, bár a bölcsek nem vonultak el a hegyekbe és erdőkbe, az erényük (de) mégis rejtve marad. Rejtve marad, annak ellenére, hogy ők maguk nem akarják elrejteni.

Akiket a régiek „rejtőzködő bölcseknek” hívtak, azok nem titkolták el személyüket, hanem engedték, hogy bárki lássa őket; nem fogták vissza szavaikat, hanem kimondták azokat; nem rejtették véka alá tudásukat, hanem megosztották másokkal. De az idő eltévelyedett. Ha az a kor alkalmas lett volna, akkor nagy dolgokat vihettek volna végbe, nyom nélkül visszatéríthették volna az Ég alatti világot az egységhez. De mivel rossz idők jártak, és az Ég alatti világ is ellenük fordult volna, ezért gyökereiket a teljes nyugalomba süllyesztették, és vártak. Megőrizték a Tao-t önmagukban.¹

 

(¹Itt Burton Watson Fukunaga Mitsuji-ra, a Csuang-ce japán fordítójára és kommentátorára hivatkozik, aki megjegyzi, hogy az itt említett „jó idők és rossz idők” teljesen ellentétesek a „Belső fejezetek” filozófiájával, amely szerint nincsen jobb vagy rosszabb időszak. Ebben a 3. részben található felfogás a helyes időzítésről valójában sokkal közelebb áll a Konfuciusznak tulajdonított Beszélgetések és mondások című műhöz vagy a Változások könyvéhez (Ji-csing).) 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVI. 2.) Velük született természet javítása

 

2. A régiek káoszban és egyszerűségben, a világgal egyetemben éltek békés nyugalomban. Abban az időben a jin és jang összhangban állt egymással; a kísértetek és szellemek nem okoztak galibát; a négy évszak a szokásos rend szerint váltakozott; a tízezer dolog sértetlenül élt, és az élőlények nem szenvedtek korai halált. Az emberek rendelkeztek tudással, de nem használták. Ezt hívták tökéletes egységnek. Abban az időben nem történt cselekvés, csak az állandó magától olyanság uralkodott.¹

Ám eljött az az idő, amikor az erény (de) romlani, pusztulni kezdett. Ekkor lépett színre Szuj-zsen és Fu-hszi, hogy irányítsa az Ég alatti világot. Ennek eredményeként, bár még megvolt az egyetértés, az egység elveszett. Az erény romlása, pusztulása folytatódott, ekkor Sennong és a Sárga császár lépett színre, hogy irányítsa az Égalattit. Ennek eredményeként kialakult a biztonság és a nyugalom, de megszűnt az egyetértés. Az erény tovább romlott és pusztult, és ekkor Jao és Sun lépett színre, hogy irányítsa az Égalattit.² Rendeletekkel és tervekkel kormányoztak, ezzel beszennyezték a tisztaságot, és összetörték az egyszerűséget. Eltávolodtak a Tao-tól a „jó” kedvéért; tetteikkel veszélybe sodorták az erényt. Ezután elhagyták a velük született természetüket, és engedték, hogy szív-elméjük saját útját járja. Egyik szív-elme a másik szív-elméhez társította tudását, mégsem tudott nyugalmat hozni az Égalatti számára. Ezután ehhez a tudáshoz hozzáadták a kultúrát és műveltséget. A kultúra elfojtotta a természetest; a műveltség pedig megfojtotta a szív-elmét. Ezután az emberek megzavarodtak és eltévelyegtek. Már nem volt lehetőségük visszatérni a valódi velük született természetükhöz, sem az eredeti állapotukhoz.

 

(¹Ahogyan az V.fejezet 5. részének lábjegyzetében írtam, a "magától olyanság" (ziran/ce-zsan) a Tao működésének egyik legalapvetőbb tulajdonsága. Általában "spontaneitás"-nak szokták fordítani, ám ez nem váratlanságot, kiszámíthatatlanságot vagy véletlenszerűséget jelent, hanem a Tao magából fakadó és magától történő működését. 

 

²Különféle mitológiai alakok, Szuj-zsen ismertette meg az emberekkel a tüzet, és tanította meg őket a használatára. Fu-hszi, legendás isten-király, és Sennong a földművelés isten-királya.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Lélekenciklopédia IV. kötet, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019

(XVI. 1.) Velük született természet javítása

1. Azokat, akik közönséges tanulás segítségével javítanák velük született természetüket, hogy visszatérjenek a kezdethez, és azokat, akik közönséges gondolatokkal akarják irányítani vágyaikat, hogy elérjék a tisztaságot, homályban és tudatlanságban élőknek nevezik.1 A Tao-t gyakorló régiek nyugalommal fejlesztették ki a tudást. Megértették az életet, de nem cselekedtek vele semmit. Így azt mondhatjuk, hogy a tudásukkal táplálták nyugalmukat. Amikor tudás és nyugalom összeolvadnak, és egymást táplálják, akkor összhang és rend keletkezik a veleszületett természetből.

Az erény (de) összhang, a Tao rend. Ahol az erény mindent átkarol, ott emberség van. Ahol a Tao rendben működik, ott igazságosság van. Ahol az igazságosságot és mindent, ami hozzá tartozik, igazán megértik, ott hűség van. Ahol belsőnk tiszta, valódi és visszatér az eredeti formájához, ott zene van. Ahol az őszinteség a viselkedésben is megnyilvánul és ez elegáns módon jut kifejezésre, ott szertartás van. Ám ha a szertartást és zenét helytelenül végzik, akkor az egész Ég alatti világ összezavarodik. Ha elhomályosult erényükkel próbálják az emberek egymást helyreigazítani, akkor [a valódi] erényük nem jut el a többiekhez. És ha ennek ellenére mégis tovább erőlködnek, mindenki el fogja veszíteni veleszületett természetét.

 

(¹A fejezet írója a konfucianizmus és a motizmus erkölcsi tanításainak elveit támadja. Az előbbi a tanulást és az önművelést szorgalmazza, az utóbbi pedig a vágyak csökkentését vagy megszüntetését.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)