(III. 4.) Az életerő táplálása

 

4. Amikor Lao Tan meghalt, Csin Si elment, hogy meggyászolja*. Háromszor feljajdult, aztán elment onnan. A tanítványok ezt kérdezték tőle:

-- Te a mester barátja voltál, nem?

-- De – hangzott a válasz.

-- Akkor illendő dolog ilyen tessék-lássék módon meggyászolni őt, ahogyan te tetted?

-- Igen – felelte Csin Si – Azelőtt személyként tekintettem rá, de ő már nem személy többé. Az előbb, amikor beléptem a szobába, hogy meggyászoljam, öregeket láttam ott, akik úgy siratták, mintha a fiuk lett volna, és fiatalokat, akik úgy siratták, mintha az édesanyjuk lett volna. Annak az embernek a lénye, aki itt összehozta őket, egészen biztosan nem kérte volna, hogy beszéljenek [róla], mégis beszéltek, és egészen biztosan nem kérte volna, hogy sirassák, mégis megsiratták. Ez a viselkedés nem más, mint menekülés az Ég (természet) elől. Túlságosan belemerülnek az emberi érzésekbe, hátat fordítanak a dolgok valódi állapotának – elfeledkeznek arról, hogy mivel születtünk. A régiek ezt úgy nevezték, hogy az ‘Ég elől való menekülés bűne’. A mester akkor érkezett, amikor itt volt az ideje; és akkor távozott, amikor itt volt az ideje**. Ha békésen elfogadjuk a dolgok természetes folyamatát és rendjét, és engedelmesen követjük, akkor sem gyász, sem öröm nem hat ránk. Ahogyan egykoron nevezték, ez a 'megszabadulás az Isten kötelékéből'.***

 

A rőzse elfogy, ha elégetik, de nem tudjuk, hogy hol ér véget az a tűz, amivé a rőzse átalakult.

 

 

 

(*Lao Tan – azaz Lao Ce – valódi vagy vélt alakjáról, akárcsak Csuang Ce-ről, Sze-ma Csien krónikaíró (i.e. 145/135 – i.e. 86) írt A történetíró feljegyzései című művében. Ebben azonban Lao Cé-ről három egymástól különböző életrajzot is rögzített a krónikaíró, így nem tudjuk, hogy e történetnek mennyi valóságalapja van. Csin Si-ről nincs több információnk és arról sem, hogy Lao Ce-nek voltak-e egyáltalán tanítványai.

 

 

 

**Azaz megszületett és meghalt.

 

 

***Csuang Ce ebben a félmondatban a ‘Ti’ – azaz ‘Isten’ – szót használja, ami egyértelmű bizonyítéknak tűnik a mondás ősi eredetére. A Nyugati Csou-kort megelőző Sang-kor (i.e. 1600 körül – i.e. 1046/1045) főistenét hívták ‘Di’ vagy Ti’-nek. Egyes tudósok szerint a Nyugati Csou-kor főistene, az Ég, ‘Tien’ kiszorította pozíciójából ‘Di’-t, mások szerint egybeolvadt a két istenalak.)

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Laozi (angol nyelven)

(III. 3.) Az életerő táplálása

 

3. Amikor Kung-ven Hszien meglátta Jobb mestert, megdöbbenve kérdezte:

-- Miféle ember ez? Hogyhogy csak egyetlen lába van? Vajon égi (természetes) eredetű vagy emberi?

A válasz ekként hangzott:

-- Égi eredete van ennek, nem emberi. Az Ég (természet) tette őt egylábúvá. Az emberek kinézete adott. Ebből következik, hogy az Ég műve ez, nem pedig emberé.

A mocsári fácán tíz lépést tesz meg azért, hogy ennivalót csipegessen, és százat azért, hogy igyon, mégsem akar ketrecben lakni. Még akkor sem érezné jól magát benne, ha úgy bánnának vele, mint egy királlyal.

 

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Burt Watson: The Complete Works of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang’s Version (angol nyelven)

             Robert Eno: Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Victor H. Mair: Wandering on the Way (angol nyelven)

(III. 2.) Az életerő táplálása

 2. Vej uralkodójának szakácsa ökröt darabolt*. Megérintette kezével, meglökte vállával, lépett lábával, megbökte térdével, lendülettel csúsztatta kését a reccsenve darabokra hulló hús között. Mozdulatai olyan ritmikusak voltak, olyan harmóniában álltak egymással, mint a ‘Szedererdő’ tánca vagy a ‘Sou király’ zenéje.

-- Óh, ez bámulatos! - lelkendezett Vej uralkodója - Milyen tökéletes a te ügyességed!

A szakács letette kését és ezeket mondotta:

-- Szolgád a Tao tisztelője, ami több, mint egyszerű ügyesség. Amikor először kezdtem ökröket vágni, akkor még nem láttam mást, csak egészben lévő állatokat. Három évvel később megszűnt bennem az, hogy egészként tekintsek rájuk. Most pedig már nem a szemeimmel nézem, hanem szellemem segítségével dolgozom. Az érzékszerveimet félreteszem, és szellemem úgy cselekszik, ahogyan akar. A test természetes vonalait figyelembe véve hatolok át a nagy réseken, és csúsztatom keresztül a pengét a szélesebb üregeken, kihasználva minden előnyt. Ügyesen elkerülöm az inakat, görcsös izmokat, de még inkább a főbb csontokat.

Egy jó szakács minden évben cseréli a kését, mert vagdos vele; egy átlagos szakás minden hónapban cseréli a kését, mert csapkod vele. Én tizenkilenc éve használom az enyémet; ökrök ezreit vágtam fel vele, és mégis olyan éles a pengéje, mintha most köszörülték volna. Az ízületek között vannak rések, a kés élének pedig nincs igazi vastagsága. Emiatt behatolhatok vele ezekbe az üres résekbe, ahol elég hely van ahhoz, hogy egy penge, aminek nincs igazi vastagsága könnyen mozoghasson. Ezért olyan a késem, mintha most köszörülték volna meg.

Ugyanakkor, ha egy csomós részhez érek, felmérem a helyzetet; figyelemmel és óvatosan folytatva, le sem véve szemeimet, csak lassan mozdítom kezem. Majd a kés egy nagyon finom mozdulatával a csomót szétválasztom, ami úgy esik szét, mint göröngyök a földön. És én ott állok, késsel a kezemben, teljes megelégedéssel nézve körül. Azután megtisztítom a késemet és visszateszem a tokjába.

-- Kiváló! – kiáltott fel Vej uralkodója – A  szakácsom szavait hallgattam, de az életerő táplálását sajátítottam el belőle.

 

 

(*Vej uralkodója ebben az időben – ahogyan írtam az I. fejezet 7. részének lábjegyzetében -  a Lijang-i Huj király (i.e. 400 – i.e. 319) volt.)

 

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

              Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

              The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

              Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

              Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(III. 1.) Az életerő táplálása

 1. Életünk korlátolt, de a tudás korlátlan. Korlátolttal korlátlanra törekedni veszélyes dolog. És ha annak ellenére, hogy tisztában vagyunk ezzel, mégis erőlködünk, akkor egészen biztosan veszélybe kerülünk*. Amikor jót cselekszünk, tartsuk magunkat távol a dicsőségtől. Amikor rosszat teszünk, tartsuk magunkat távol a büntetéstől. Legyen vezetőnk a középső vonal, kövessük azt, hogy testünk egészséges maradjon, hogy életünket megóvjuk, hogy elláthassuk szüleinket és beteljesíthessük éveinket**.

 

 

(*Konfuciusz tanítása szerint a helyes életvezetéshez hozzátartozik az erényes viselkedés és a minél több tudásra való törekvés. Azonban Csuang Ce, mint olvashatjuk, ezzel egyáltalán nem ért egyet.

 

**A "középső vonal" vagy mások fordításában "természetes középső" jelentése nem igazán világos és érthető. Robert Eno egy 17. századi kommentátorra hivatkozva írja, hogy ez a kifejezés a gyógyászatban is használatos, és a gerincre utalhat, amely a meditációban egyensúlyban van.

Ez az egész III. fejezet szokatlanul rövid, ami a kommentátorok találgatása szerint azért van, mert bizonyos részeket kihagytak belőle.)

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 11.) A dolgok egyenlőségéről

 11. A Félárnyék így fordult az Árnyékhoz:

-- Egyik pillanatban sétálsz, a másikban megállsz; egyik pillanatban ülsz, a másikban felállsz – miért ez az állandótlanság?

Az Árnyék ezt válaszolta:

-- Várnom kell valamire, mielőtt azt teszem, amit teszek; és annak a valaminek, amire várok, szintén várnia kell valamire, mielőtt azt teszi, amit tesz. Várakozom, mint a kígyó pikkelye vagy a kabóca szárnya. Nem tudom, hogy miért vagyok, ami vagyok. Nem tudom, hogy miért nem vagyok, ami nem vagyok.

 

Egyszer én, Csuang Csou azt álmodtam, hogy pillangó vagyok, egy boldogan repkedő pillangó, aki azt sem tudja, hogy ki az a Csou. Hirtelen felébredtem, és megint én voltam az, a valódi Csou. És nem tudom, vajon azelőtt Csou álmodta azt, hogy ő pillangó vagy a pillangó éppen most álmodja azt, hogy ő Csou? Pedig Csou és a pillangó bizonyára különbözik egymástól. Ezt hívják a dolgok átalakulásának*.

 

 

 

(*Talán ez a Csuang-ce legtöbbször idézett részlete. Ennek ellenére nincs akkora jelentősége, mint amennyit neki tulajdonítanak.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 10.) A dolgok egyenlőségéről

 

10. Tételezzük fel, hogy mi ketten vitatkozunk. Ha a vitából te kerülsz ki győztesen, nem pedig én, akkor az azt jelenti, hogy egészen biztosan neked van igazad és egészen biztosan én tévedek? Ha én kerülök ki győztesen, nem pedig te, akkor az azt jelenti, hogy egészen biztosan nekem van igazam és egészen biztosan te tévedsz? Tehát egyikőnknek igaza van és a másik téved? Vagy esetleg mindkettőnknek igaza van vagy esetleg mindkettőnk téved? Ha egyikünk sem tudja erre a választ, akkor mások még inkább a sötétben tapogatóznak [ezzel kapcsolatban].

  Kit kérjek fel arra, hogy a vitánkban döntőbíránk legyen? Ha olyat kérek fel, aki veled ért egyet, hogyan tudna méltányosan dönteni? És ugyanez a kérdés merül fel akkor is, ha olyat kérek fel, aki velem ért egyet. De ugyanez történne, ha olyat kérek fel, aki egyikőnkkel sem ért egyet, vagy aki mindkettőnkkel egyetért. Így sem te, sem én, sem pedig egy harmadik személy nem volna képes közös nevezőre jutni.

  Akkor van-e értelme bárkit is felkérni? Mert ebben a helyzetben egy döntőbíróra várakozni olyan, mintha egyáltalán nem is várnánk senkire sem.

Ehelyett inkább hozzuk összhangba az ellentétes véleményeket az Ég (természet) láthatatlan működésének keretei között, és kövessük tőlünk független, spontán átalakulásukat. És ilyen módon éljük le életünket.

  

  De mit jelent az, hogy ‘hozzuk összhangba az ellentétes véleményeket az Ég (természet) láthatatlan működésének keretei között’? Az "igaz" lehet, hogy valójában nem-igaz. Ami "olyan", lehet, hogy valójában nem-olyan. De ha az "igaz" valóban igaz, még akkor is annyira különbözik a nem-igaztól, hogy nem szükséges rajta vitatkozni. De ha valami, ami "olyan", valóban olyan, még akkor is annyira különbözik a nem-olyantól, hogy nem szükséges rajta vitatkozni. Feledkezzünk meg az évekről; feledkezzünk meg a különbségekről. Lépjünk be a végtelenbe és lakjunk ott.*

 

 

(*Ahogyan ugyanennek a fejezetnek a 3. részében is olvastuk, a világosság alkalmazásával az ellentétek a Tao középpontjában megszűnnek.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

 

(II.9.) A dolgok egyenlőségéről

 

9. Csü Csüe Ce így szólította meg Csang Vu Ce-t:

-- Ezt hallottam a mestertől*: “A bölcs ember nem foglalkozik világi ügyekkel. Nem keresi azt, ami hasznos és nem próbálja meg távol tartani magát attól, ami ártalmas. Nem törekszik; nem törődik a viselkedés szabályaival. Anélkül beszél, hogy szavakat mondana; anélkül mond szavakat, hogy beszélne. A földi világ porában vándorol.” Ám a mester ezt az egészet üres szavak gát nélküli folyamának ítélte, de én úgy vélem, hogy ez a rejtélyes Tao követésének leírása. Te mit gondolsz erről, uram?

Csang Vu így válaszolt:

-- Ilyen szavak hallatán még maga Huang-ti (‘Sárga császár’) is összezavarodna, hogyan volna képes Csiu megérteni ezeket? Sőt, még te is túl elhamarkodottan becsülöd fel a dolgokat. Látsz egy tojást, és máris keresed a belőle kikelő kakast; látsz egy íjat, és máris várod a sült galambot. Megpróbálom úgy nagyjából körülírva elmagyarázni; és te ugyanígy próbálj megérteni.

  Hogyan képes a bölcs nekitámaszkodni a napnak és a holdnak, és a karja alá fogni az egész univerzumot? Úgy, hogy egybeolvaszt mindent és elutasítja a megkülönböztető homályosságot. Nem érdekli a rang és a megbecsülés. Az átlagember sürög-forog és erőlködik; a bölcs buta és közönyös**. Képes tízezer év egyenlőtlenségét egyetlen tisztasággá olvasztani és ugyanígy cselekszik az állandóan spontán átalakulásban lévő tízezer dologgal.

  Honnan is tudhatnám, hogy az élet szeretete nem pusztán illúzió? Honnan is tudhatnám, hogy a halál iránti ellenszenv nem valami olyasmi, mint amikor egy eltévedt gyerek nem ismeri fel azt, hogy valójában hazafelé tart? A szépséges Li Csi a határparancsnok, Ái lánya volt ***. Amikor őt Csin/Jin állam uralkodójának adták, először sírni kezdett [szomorúságában], még a ruháját is eláztatták könnyei. De amikor a fejedelmi palotába érkezve ő maga is a fényűző kanapén foglalt helyet, és ő is gabonán-és-füveken nevelt állatok húsát fogyasztotta, már megbánta, hogy előtte sírt. Honnan is tudhatnám, hogy a halottak nem bánják-e meg, hogy korábban úgy ragaszkodtak az élethez?

  Lehet, hogy azok, akik álmukban egy lakomán bort iszogattak, reggel sírva ébrednek; lehet, hogy azok, akik álmukban sírtak, reggel vadászatra indulnak. Amikor álmodunk, nem tudjuk, hogy az egy álom. Vannak, akik álmukban próbálják meg értelmezni álmaikat, és miután felébrednek, csak akkor jönnek rá, hogy álom volt. Előbb-utóbb elérkezik a nagyszerű ébredés, és akkor felismerjük, hogy ez az élet valójában egy nagyszerű álom volt. De a bolondok azt gondolják, hogy ébren vannak, és azzal hitegetik magukat, hogy tisztában vannak azzal, hogy melyikük az uralkodó és melyikük az istállófiú. Micsoda szűklátókörűség! Csiu és te álmodtok, és még én magam, aki azt mondom, hogy álmodtok, szintén álmodom. Ezek a szavak nagyon rejtélyesnek tűnnek, de talán tízezer nemzedék múlva feltűnik egy nagy bölcs, aki majd meg tudja magyarázni őket, és mégis, olyan lesz ez, mintha egyik napról a másikra tűnne fel.

 

 

 

(*Ez a bizonyos "mester" maga Konfuciusz, akinek keresztneve Csiu volt. Nagyfokú tiszteletlenségről árulkodik, hogy Konfuciusz ('Kung Ce') helyett ezen a keresztnevén említik. A fordítók többsége ebben a részben ‘mester’ szó helyett Konfuciuszt ír.

 

**A Lao-ce mű 20. versének szerzője hasonló módon írja le magát.

 

***Ugyanennek a fejezetnek a 8. részében Csuang Ce már megemlítette Li Csi-t , aki azonban egy északi barbár törzs, a Li Rong vezetőjének lánya volt. James Legge azt feltételezi, hogy Ái határparancsnok esetleg otthagyta ezt az eredeti állását és csatlakozott ehhez a törzshöz.)

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)