(II.9.) A dolgok egyenlőségéről

 

9. Csü Csüe Ce így szólította meg Csang Vu Ce-t:

-- Ezt hallottam a mestertől*: “A bölcs ember nem foglalkozik világi ügyekkel. Nem keresi azt, ami hasznos és nem próbálja meg távol tartani magát attól, ami ártalmas. Nem törekszik; nem törődik a viselkedés szabályaival. Anélkül beszél, hogy szavakat mondana; anélkül mond szavakat, hogy beszélne. A földi világ porában vándorol.” Ám a mester ezt az egészet üres szavak gát nélküli folyamának ítélte, de én úgy vélem, hogy ez a rejtélyes Tao követésének leírása. Te mit gondolsz erről, uram?

Csang Vu így válaszolt:

-- Ilyen szavak hallatán még maga Huang-ti (‘Sárga császár’) is összezavarodna, hogyan volna képes Csiu megérteni ezeket? Sőt, még te is túl elhamarkodottan becsülöd fel a dolgokat. Látsz egy tojást, és máris keresed a belőle kikelő kakast; látsz egy íjat, és máris várod a sült galambot. Megpróbálom úgy nagyjából körülírva elmagyarázni; és te ugyanígy próbálj megérteni.

  Hogyan képes a bölcs nekitámaszkodni a napnak és a holdnak, és a karja alá fogni az egész univerzumot? Úgy, hogy egybeolvaszt mindent és elutasítja a megkülönböztető homályosságot. Nem érdekli a rang és a megbecsülés. Az átlagember sürög-forog és erőlködik; a bölcs buta és közönyös**. Képes tízezer év egyenlőtlenségét egyetlen tisztasággá olvasztani és ugyanígy cselekszik az állandóan spontán átalakulásban lévő tízezer dologgal.

  Honnan is tudhatnám, hogy az élet szeretete nem pusztán illúzió? Honnan is tudhatnám, hogy a halál iránti ellenszenv nem valami olyasmi, mint amikor egy eltévedt gyerek nem ismeri fel azt, hogy valójában hazafelé tart? A szépséges Li Csi a határparancsnok, Ái lánya volt ***. Amikor őt Csin/Jin állam uralkodójának adták, először sírni kezdett [szomorúságában], még a ruháját is eláztatták könnyei. De amikor a fejedelmi palotába érkezve ő maga is a fényűző kanapén foglalt helyet, és ő is gabonán-és-füveken nevelt állatok húsát fogyasztotta, már megbánta, hogy előtte sírt. Honnan is tudhatnám, hogy a halottak nem bánják-e meg, hogy korábban úgy ragaszkodtak az élethez?

  Lehet, hogy azok, akik álmukban egy lakomán bort iszogattak, reggel sírva ébrednek; lehet, hogy azok, akik álmukban sírtak, reggel vadászatra indulnak. Amikor álmodunk, nem tudjuk, hogy az egy álom. Vannak, akik álmukban próbálják meg értelmezni álmaikat, és miután felébrednek, csak akkor jönnek rá, hogy álom volt. Előbb-utóbb elérkezik a nagyszerű ébredés, és akkor felismerjük, hogy ez az élet valójában egy nagyszerű álom volt. De a bolondok azt gondolják, hogy ébren vannak, és azzal hitegetik magukat, hogy tisztában vannak azzal, hogy melyikük az uralkodó és melyikük az istállófiú. Micsoda szűklátókörűség! Csiu és te álmodtok, és még én magam, aki azt mondom, hogy álmodtok, szintén álmodom. Ezek a szavak nagyon rejtélyesnek tűnnek, de talán tízezer nemzedék múlva feltűnik egy nagy bölcs, aki majd meg tudja magyarázni őket, és mégis, olyan lesz ez, mintha egyik napról a másikra tűnne fel.

 

 

 

(*Ez a bizonyos "mester" maga Konfuciusz, akinek keresztneve Csiu volt. Nagyfokú tiszteletlenségről árulkodik, hogy Konfuciusz ('Kung Ce') helyett ezen a keresztnevén említik. A fordítók többsége ebben a részben ‘mester’ szó helyett Konfuciuszt ír.

 

**A Lao-ce mű 20. versének szerzője hasonló módon írja le magát.

 

***Ugyanennek a fejezetnek a 8. részében Csuang Ce már megemlítette Li Csi-t , aki azonban egy északi barbár törzs, a Li Rong vezetőjének lánya volt. James Legge azt feltételezi, hogy Ái határparancsnok esetleg otthagyta ezt az eredeti állását és csatlakozott ehhez a törzshöz.)

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 8.) A dolgok egyenlőségéről

8. Nie Csüe így fordult Vang Ji-hez*:

-- Uram, te tudod, hogy mi az, amiben az összes lény egyaránt egyetért?

-- Honnan tudnám? – válaszolta Vang Ji.

-- És azt tudod, hogy mit nem tudsz? – kérdezte a másik, és megint ugyanazt a feleletet kapta. Nie Csüe tovább firtatta:

-- Akkor lehet-e egyáltalán bármit is tudni?

Vang Ji ugyanazt válaszolta, mint előbb, de hozzátette a következőt:

-- Mindazonáltal megpróbálom elmagyarázni. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy amikor valamire azt mondom, hogy “tudom”, akkor nem vagyok-e ténylegesen tudatlan, és amikor valamire azt mondom, hogy “nem tudom”, akkor nincs-e meg a tényleges tudásom?

De hadd tegyek fel néhány kérdést. Ha az ember nedves helyen alszik, megfájdul a dereka és olyan érzése lesz, mint aki félig lebénult. De vajon ugyanez történik az angolnával is? Ha az embernek egy fán kellene élnie, reszketne félelmében. De vajon ugyanez történik a majommal is? És e három közül melyik az, amelyik tudja, hogy hol jó tanyázni?

Az emberek gabonán és füveken nevelt állatok húsát eszik; az őzek dús füvet legelnek; az óriás százlábúak a kisebb kígyókat kedvelik; a baglyok és varjak az egereket szeretik. De tudja-e bármelyik e négy közül, hogy melyik a helyes étel? A kutyafejű majom egy nőstény majmot választ társának; az őzbak őzsutát; és az angolna más halakkal együtt szeret úszkálni. Az emberek úgy vélték, hogy Mao Csiang és Li Csi** a legszebbek, ám láttukra a halak mélyen a vízbe merültek; a madarak magasba röppentek előlük; ha pedig őzek pillantották meg őket, akkor szerte-szét szaladtak. De tudja-e bármelyik e négy közül, hogy mi az, amit mindegyik élőlény egyformán vonzónak talál az Ég alatti világon?

Ahogyan nézem, az emberség (ren/zsen) és igazságosság (ji) alapelve és a helyes és helytelen ösvénye kibogozhatatlanul összekeveredtek és összezavarták egymást: hogyan tudnám különválasztani őket?

Ezt hallván Nie Csüe ezt kérdezte:

-- Uram, mivel te nem tudod, hogy mi a hasznos és mi az ártalmas, ugyanígy nem tudja a tökéletes ember sem?

-- A tökéletes ember szellemhez méltó - felelte Vang Ji - A nagy tavak forrhatnak körülötte, ő nem érzi a melegét; a Ho és a Han befagyhat, ő nem érzi a hideget; a gyors villámcsapás megrepesztheti a hegyeket és a szél megrengetheti az óceánt, nem rémiszti meg őt. Az ilyen ember felhág a felhőkre, meglovagolja a napot és holdat, és a négy tengeren túl kóborol. Sem az élet, sem a halál nincsen rá hatással, akkor miért törődne azzal, hogy mi a hasznos és mi az ártalmas?

 

 

 

(*Két taoista bölcs, feltehetőleg a “négy tökéletes” közül valók, akiket Jao császár meglátogatott a távoli Ku Je hegyen az I. fejezet 6. részében. Huang Mi szerint Vang Ji volt Nie Csüe tanítója, és ő pedig Hszü Jü tanítója.

 

**Híres szépségek, akik közül az első kortársa volt Hszi Si-nek (II. fejezet 4. rész), és akárcsak ő, Jüe államból származott. A második, Li Csi, egy északi barbár törzs, a Li Rong vezetőjének lánya volt, akit Csin/Jin állam hercege, Hszien vett feleségül i.e. 672-ben. Li Csi a “Korszak boszorkánya” ragadványnevet kapta ármánykodása miatt. A kínai történelembe a Csin/Jin állam i.e. 657-től i.e. 651-ig tartó időszaka a 'Li Csi-békétlenség vagy zendülés' néven került bele.

 

 

***Hasonló hangzik el az I. fejezet 3. és az 5. részében.) 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Lin Ji (angol nyelven)

(II. 7.) A dolgok egyenlőségéről

7. Régen a Tao nem volt megosztott. Régen a beszéd nem volt állandó. De létrejöttek a nézetek, létrejött az "ez", és ezáltal pedig a határvonalak. Hadd magyarázzam el, mit értek határvonal alatt.

  Létezik a bal és a jobb; léteznek viták és mérlegelések; felosztások és megkülönböztetések; versengések és viszályok. Ez a [nézeteket elválasztó] határvonal nyolc típusa.

A bölcs elfogadja azt, ami a hat birodalmon kívül van, de nem értekezik arról*. A bölcs értekezik arról, ami a hat birodalmon belül található, de nem ítélkezik fölötte. A Csun-csiu-ban**, ami az előző királyok történelmét írja le, a bölcsek ítélkeztek, de nem folytattak vitát. Mert amikor elemzünk valamit, akkor mindig van olyan, amit nem elemzünk. Amikor vitázunk valamiről, akkor mindig van olyan, amiről nem vitázunk. Bárki kérdezheti, hogyan is van ez? A bölcs átöleli a dolgokat, míg az átlagemberek vitatkoznak, egymásnak mutogatva részrehajlásukat egyik vagy másik dolog iránt. Ezért mondhatjuk azt, hogy ‘a vitatkozás a nem tiszta látás bizonyítéka’.

  

  A nagy Tao szavakkal ki nem fejezhető. A nagy vita beszéd nélküli. A nagy emberség (ren/zsen) nem [egyedi] emberség. A nagy tisztesség nem szerény. A nagy bátorság nem erőszakos.

A Tao, ami feltárja magát, az nem a Tao. A vita, amit szavakba öntenek, nem éri el a célját. Az emberség, aminek állandó tárgya van, elveszíti az egyetemes jellegét. A tisztesség, amit nem lehet észrevenni, nem valódi. A bátorság, amelyik erőszakos, nem lehet sikeres. Ez az öt kereknek látszik, de könnyen négyszögletessé válhat***. Éppen ezért az a tudás a legnagyobb, amelyik megáll annál a pontnál, amit nem tud. Ki ismeri azt a vitát, aminek nincs szüksége szavakra, és azt az Utat, amelyiken nem lehet lépkedni?

Aki ezt ismeri, arról úgy tartják, hogy belépett az ‘Az Égi Kincses-házba’. Amibe önthetünk anélkül, hogy megtelne; amiből meríthetünk anélkül, hogy kifogyna; és mégsem tudjuk, hogy honnan jön az utánpótlás. Ezt úgy hívják, hogy ‘Elrejtett Fény’.

   Egykor régen Jao ezekkel a szavakkal fordult Sun-hoz:

-- Meg akarom támadni Cung, Kuaj and Hszü-ao fejedelmeit. Még akkor sem tudom kiverni a fejemből ezt a vágyamat, ha a trónom ülök. Miért van ez?

Sun ezt válaszolta:

-- Ez a három fejedelem úgy él a maga kis államában, mintha fekete üröm és más bozótos közepette tanyáznának; hogyan lehetséges, hogy mégsem tudod kiverni őket a fejedből? Valamikor régen tíz nap bújt elő egyszerre és minden dolog fénybe borult általuk – mennyivel nagyobb a te erényed (de), amely elhomályosítja az összes napot [és ezáltal képes vagy arra, hogy eltűrj más uralkodókat]****.

(*A "hat birodalom": az ég, a föld és a négy égtáj, tehát gyakorlatilag a világegyetem.

**Lehetséges, hogy a Tavaszok és őszök című krónikára utal, amely a Lu fejedelemség eseményeit rögzítette i.e. 722-i.e. 481 között, és amely a konfucianizmus szent könyveinek, az Öt klasszikusnak egyike. Ugyanakkor hasonló kifejezéssel -"tavaszok és őszök" - illették a különböző feudális államok krónikáját is.

***Azaz, ha valaki odafigyel ennek az öt kerek, egész dolognak a betartására, akkor a segítségükkel haladhat az úton, de ha nem, akkor négyszögletes, mozdíthatatlan akadállyá változhatnak.

****Az 'erény' (de) ebben az értelemben a Tao erejét, azaz megnyilvánulását jelenti.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 6.) A dolgok egyenlőségéről

6. De most tennék egy kijelentést – ámbár nem tudom, hogy ez vajon egy csoportba tartozik-e azzal, amiket mások állítanak vagy sem. De akár egy csoportba tartozik, akár nem, akkor is beleilleszthető valamilyen egyéb csoportba. Így ebből a szempontból nézve nem különbözik a mások állításaitól. Hadd próbáljam ezt elmagyarázni.

  Ha van egy kezdet, akkor kellett, hogy legyen egy nem-kezdet. És kellett, hogy legyen egy olyan nem-kezdet, ami a nem-kezdetet előzte meg.

  Ha van lévő, akkor kellett, hogy legyen nem-lévő. És kellett, hogy legyen egy időszak, amikor még a nem-lévő sem létezett. Aztán hirtelen létezett a nem-lévő. De akkor vajon melyik volt a lévő (you/ju) és melyik volt a nem-lévő (wu/vu)?* Bár most mondtam valamit, de nem tudom, hogy ezeknek a szavaknak, amiket mondtam, van-e valami értelmük vagy sem.

  

  Az Ég alatt nincs nagyobb, mint egy őszi tollpihe hegye, míg a Taj-hegy kicsi. Senki sem hosszabb életű, mint az a gyerek, aki csecsemőkorában hal meg, míg Peng Cu rövid ideig élt. Az Ég és a Föld velem együtt keletkezett, így a tízezer dolog és én egyek vagyunk**. 

  Mivel minden dolog egy, hogyan lehetne róla bármit is beszélni? De mert kimondtam, hogy ‘minden dolog egy’, hogyan ne lehetne róla bármit is beszélni? Egy meg a beszéd, az kettő; kettő meg az eredeti egy, az három. Ha tovább folytatnánk [az ilyen jellegű összeadást], még a legjobb matematikus sem tudná, hogy hol lesz a vége, és hát még egy átlagos ember! Éppen ezért, ha a nem-lévőtől a lévőbe való eljárás folyamatában háromig számolva jutottunk el, akkor meddig jutnánk a lévőtől a lévőig való eljárás folyamatában? Mondjunk le erről az eljárásról, és hagyjuk a dolgokat megtörténni.***

(*Csuang Ce Lao Cé-vel ellentétben nem úgy véli, hogy a nem-lévő (wu/vu) és a lévő (you/ju) egymással szembenálló fogalmak, hanem úgy, hogy a kettő együtt mozgatja az átalakulást és változást, mert egymást váltva szüntelen folyamatot alkotnak.

**Ezt a három paradoxont tartalmazó mondatot Huj Ce-nek tulajdonítják. Peng Cu-ról – azaz ‘Peng pátriárkáról’ - már az I. fejezet 2. részében is említést tesz a könyv. Peng Cu legendásan hosszú életéről rengeteg taoista tanmese szól. Állítólag a Sang-dinasztia végefelé (kb. i.e. 1100 körül) már több, mint 767 éves volt, ennek ellenére változatlan életerőnek örvendett. Hosszú élete során 49 feleségét és 54 fiát vesztette el.

 

***Azaz, “Ha távol tartjuk magunkat ettől az eljárástól, nem lesznek állítások és tagadások (nem lesznek ellentétek)" idézi James Legge a zárómondat értelmezésénél az i.sz. 7. században élt egyik legjelentősebb kommentátort, Cseng Hszüan-jing-et.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Lélekenciklopédia IV. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 117.o.

(II. 5.) A dolgok egyenlőségéről

5. A régmúlt időkben élt emberek tudása elérte a legvégső pontot. Mi volt ez a legvégső pont? Felismerték, hogy először nem volt semmi. Ez a legvégső pont, amit elértek, a lehető legtöbb, amihez nem lehet semmit sem hozzátenni. A következő szinten úgy vélték, hogy léteznek dolgok, de nem tettek köztük különbséget az emberek. A harmadik szinten úgy vélték, hogy léteznek ugyan különbségek a dolgok között, de rájuk vonatkozóan nem állították "ezt" vagy nem tagadták "azt". 

  Az állítások és tagadások megjelenése miatt sérült meg a Tao elve. És mivel a Tao elve megsérült, a részrehajlás, pártatlanság tökéletessé vált. De valóban létezik-e tökéletesség és sérülés egyszerre? Vagy nem létezik? Olyankor létezik tökéletesség és sérülés egyszerre, amikor Csao játszik lantján. És olyankor nem létezik tökéletesség és sérülés egyszerre, amikor Csao nem játszik lantján*.

 
  Csao Ven lanton játszott, Si Kuang zenész mester a botjával ütötte a ritmust és Huj Ce [nézeteit magyarázva] nekidőlt egy napernyőfának. Ez a három mester majdnem tökélyre vitte saját művészetét és élete végéig gyakorolta azt. Ugyanakkor mindegyik hitte, hogy ebben, amit ők annyira kedvelnek, különböznek másoktól, és szerették volna mások számára is világossá tenni. De bármennyire is próbálták, mások számára ez nem lett világos. Ezért Huj Ce ‘a kemény’-ről és ‘a fehér’-ről** szóló zavaros vitával fejezte be életét. Csao Ven fia pedig ugyanúgy folytatta apja művészetét anélkül, hogy élete végéig elérte volna a tökéletességet. Ha ezt, amit elértek, mégis tökéletességnek lehet neveni, akkor én szintén megvalósítottam a tökéletességet. De ha ezt mégsem lehet tökéletességnek nevezni, akkor sem én, sem más nem valósította meg a tökéletességet.

  Éppen ezért a bölcs arra törekszik, hogy megszabaduljon a zűrzavar és bizonytalanság ragyogásától.  Nem használja az egyéni nézeteit, helyette a közös vonásokban időzik - ezt hívjuk úgy, hogy a világosság [helyes] használata.

(*Burt Watson ezt a két mondatot a következőképpen magyarázza: Csao Ven híres lantművész volt, akinek legjobb játéka (azaz az ő tökéletessége) is messze állt az ideális zenétől. Így az ő legjobb játéka (tökéletessége) egyben az ideális zene sérülését is jelentette. Ezért amikor Csao Ven nem játszott lantján, akkor nem létezett sem tökéletesség, sem pedig sérülés. Míg Kuo Hsziang kommentárja szerint egy dallam előadása során nem lehet az összes hangot egyszerre lejátszani, csak egy részét. Ezért amikor Csao Ven zenélt, akkor sérülést okozott a tökéletességben. De ha nem zenélt, akkor nem volt sem tökéletesség, sem pedig sérülést.

 

**Csuang Ce az előző, 4. részben már utalt Gongszun Long, kínai filozófus Gongszun Long-ce című művének két fejezetére. Itt a harmadikat hozza fel negatív példaként, amelynek a címe a ‘Keményről és fehérről’.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven) 

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 4.) A dolgok egyenlőségéről

4. Amikor azt akarom megértetni, hogy egy ujj nem-ujj, akkor jobb, ha azt magyarázom el, hogy mi a nem-ujj, nem pedig azt, hogy mi az ujj. Amikor azt akarom megértetni, hogy egy ló nem-ló, akkor jobb, ha azt magyarázom el, hogy mi a nem-ló, nem pedig azt, hogy mi a ló.* Az Ég és Föld olyanok, mint egy ujj; a tízezer dolog olyan, mint egy ló.

  Az állításaim az állításaimon alapulnak. A tagadásaim a tagadásaimon. Egy ösvény azáltal jön létre, hogy lépkednek rajta; a dolgok olyanok, mert azt mondjuk rájuk, hogy olyanok. Miért olyanok? Azért, mert olyannak mondjuk őket. Miért nem olyanok? Azért, mert nem olyannak mondjuk őket.  Minden dolog rendelkezik azzal, amiről azt mondhatjuk, hogy olyan; minden dolog rendelkezik azzal, amit állítunk róla. Nem létezik semmi sem, ami ne lenne olyan; nem létezik semmi sem, amiről ne lehetne valamit állítani.

  Éppen ezért, legyen szó egy gabona száráról vagy egy hatalmas oszlopról, egy undorító leprásról vagy egy olyan szépségről, mint Hszi Si**, nagy dolgokról és közönségekről, nevetségesekről és furcsákról; – a Tao által mind eggyé válnak.

Amikor szétválasztunk egy dolgot, akkor létrehozunk másokat, és azáltal, hogy létrehozunk másokat, elpusztítjuk azt az egyet. De minden dolog, létrehozásától és elpusztításától függetlenül újra eggyé válik, és csak a messze-látó ember tudja, hogy hogyan fogja őket egybe:

Nem használja az egyéni [megkülönböztető] nézeteit, hanem a közös vonásokban időzik. A közös vonásokban való időzés már használható; ami használható, az a járható; ami járható, az a sikeres. A sikerrel pedig mindent elér, és anélkül, hogy tudná, hogy hogyan csinálja, megvalósítja azt, amit Tao-nak neveznek.

   

  Ha valaki azzal fárasztja agyát, hogy megpróbálja egyesíteni a dolgokat ahelyett, hogy felismerné azt a tényt, hogy már amúgy is minden [dolog és nézet] egy és ugyanaz, akkor úgy viselkedik, mint amire azt mondják ‘reggel hármat’. Mit jelent ez a kifejezés?

Élt egyszer egy ember, aki majomtartással foglalkozott. Ez az ember diófélékkel etette állatait, akiknek ezt mondta: 

-- Reggel adok nektek három [mérőnyi mennyiséget] és este négyet.

A majmok erre dühösek lettek. 

-- Rendben - szólt a gazda, hogy megbékítse őket - Akkor reggel adok négyet és este hármat. 

Ezzel már minden majom megelégedett.

A szavak és a valóság között semmiféle ellentmondás nem volt, mégis az első közlés felbőszítette az élőlényeket, a második megörvendeztette őket. 

  Ezért a bölcs ember összhangba hozza az állításokat és tagadásokat, és az Ég kiegyenlítőjére*** helyezi őket. Ezt hívják "dupla úton való járásnak".

(*Ez utalás Gongszun Long kínai filozófus (i.e. 325-250) nézeteire. Munkája, a Gongszun Long-ce (‘Gongszun Long mester’) egyike annak a kizárólag logikával foglalkozó ókori kínai műnek, amely legalább részben fennmaradt. A feltehetőleg 14 eredeti fejezetből csak hatot ismerünk. Ezek egyike ‘A fehér ló párbeszéd’, a másik a ‘Dolgokra való mutatásról’. Ha a teljes mű fennmaradt volna, könnyebben értelmezhetnénk az itteni szöveget. A Csuang-ce 17. és 33. fejezetében még lesz szó Gongszun Long-ról.

**Az ókori Kína híres Négy szépségének egyike volt, akit Jüe királya ajándékozott oda ellenségének, Vu királyának. Ez utóbbi a nő kedvességétől és szépségétől elvarázsolva nem törődött birodalmával, csak vele. Majd pedig amikor i.e. 473-ban Jüe királyának csapatai legyőzték a vu seregeket, Vu királya belátva azt, hogy mekkora hibát követett el, öngyilkos lett.

***Szó szerint, ‘Égi-Öntőforma vagy Öntőforma’ – a Tao egy másik neve, ami minden dolgot kialakít.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            When a white horse is not a horse (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(II. 3.) A dolgok egyenlőségéről

3. Ha mindenki azt a szív-elmét (hszin) követné, ami számára eredetileg megadatott*, és azt fogadná el tanítójául, akkor melyik ember maradna tanító nélkül? Ilyen módon nem csupán azoknak lenne tanítója, akik értelmesek és az összefüggéseket átlátva képesek döntést hozni, hanem azoknak is, akik bolondok és meggondolatlanok.

De ha valaki eltávolodva ettől a szív-elmétől azt állítja, hogy létezik 'helyes' vagy 'helytelen', az olyan, mintha azt mondanám, ‘Ma indulok el Jüe-be és tegnap érkeztem meg’.** Vagyis kijelenteném egy nem létezőről, hogy létezik. Még a szellem-szerű Jü sem képes arra, hogy létezővé tegyen egy nem létezőt, hát akkor én hogyan csinálhatnék ilyet?***

Mert a beszéd nem csupán a levegő rezdülése, a beszéd arra való, hogy közöljenek általa valamit. Ugyanakkor az, amit közölnek, nem mindig megalapozott. Ebben az esetben elhangzott-e ténylegesen beszéd vagy sem? Úgy vélné az ember, hogy a szavak különböznek egy madárfióka csicsergésétől, de csakugyan van-e köztük különbség? Hogyan válhat a Tao olyan zavarossá, hogy létezik benne ‘igaz’ és ‘hamis’? Hogyan válhat a beszéd olyan zavarossá, hogy létezik vele kapcsolatban ‘helyes’ és ‘helytelen’?

Lehet, hogy a Tao eltávozott, és nincs többé jelen? Lehet, hogy a beszéd jelen van, de nem megfelelő?

A Tao a részrehajlás miatt válik zavarossá, a beszéd pedig az ékesszólás miatt válik zavarossá. Ezért vitatkoznak egymással a konfuciánusok és a motisták****. Az egyik oldal azt állítja, amit a másik oldal tagad, és fordítva. Ha valaki szeretné állítani azt, amit a másik tagad és tagadni azt, amit a másik állít, akkor erre nincsen jobb módszer, mint a világosság alkalmazása.

  

Más dolgokhoz viszonyítva minden dolog 'az', és önmagához viszonyítva minden dolog 'ez'. Ezért, ha valamit ‘abból’ a szempontból próbálnék szemügyre venni, akkor azt nem láthatom, de megérthetem 'ebből' a szempontból. Éppen ezért mondjuk, hogy ‘ebből a nézetből’ származik ‘az’; és hogy ‘annak a nézetnek’ következménye ‘ez’. Ez az az elmélet, mely szerint ‘az’ és ‘ez’ egymást hozzák létre.

Ugyanakkor egyértelmű, hogy ahol van élet, ott halál is van, ahol van halál, ott élet is van. Amikor egy dolgot elfogadunk, akkor egy másikat elfogadhatatlannak tartunk. Amikor egy dolgot elfogadhatatlannak tartunk, akkor egy másikat elfogadunk. Amikor valamit állítunk, akkor egy másik dolgot tagadunk, amikor valamit tagadunk, akkor egy másik dolgot elfogadunk. Éppen ezért a bölcs nem ezt az utat választja, hanem az Ég fényében vizsgálja a nézeteket, elfogadva 'ezt' annak, ami.

  

‘Ez a nézet’ ugyanaz, mint ‘az’, és ‘az a nézet’ ugyanaz, mint ‘ez’. De ‘az a nézet’ magában foglalja a “helyes’-t és ‘helytelen-‘t; és ‘ez a nézet’ szintén magában foglalja a ‘helyes’-t és a ‘helytelen’-t. Tehát valójában létezik-e két külön nézet, ‘ez’ és ‘az’ vagy nem létezik? Ahol ‘ez’ és ‘az’ megszűnnek ellentétek lenni, ott van a Tao középpontja. Amikor megtaláljuk ezt a középpontot a kör közepén, akkor képesek leszünk válaszolni a dolgok vég nélküli átalakulására. Az állítások átalakulása vég nélküli és a tagadások átalakulása szintén vég nélküli. Ezért mondom, hogy [ezek válaszolására] nincsen jobb, mint a világosság.

(*A hszin (xín), azaz a szív-elme művelése a konfuciánusok szerint elengedhetetlen, ezzel ellentétben a taoista nézet, különösen a Csuang-ce úgy véli, hogy a társadalom bármilyen jellegű befolyásoló hatása csak konflikust okoz, és káros az ember eredeti, veleszületett természetére (hszing - xing).

**Az I. fejezet 7. részében először feltűnő filozófus, Huj Ce egyik mondása, amely az átgondolatlan, megalapozatlan véleménynyilvánítás abszurditását fejezi ki. 

***Nagy Jü vagy Ta-jü az ókori legendás uralkodó, Ti Sun utódja volt. A Sárga-folyó völgyének szabályozásával jelentős sikereket ért el az árvizek elleni védekezésben. Úgy tartják, emiatt választotta Ti Sun saját fia helyett Jü-t utódjául.

****Mo Ti vagy Mo Ce – latinosan: Miciusz, i.e. 5. század vége - i.e. 4. század eleje - kínai filozófus volt. Az általa alapított filozófiai irányzatot, a motizmust elsősorban a konfuciánusok, élükön Meng Ce, támadták nagyon vehemensen. Közösségeik feltehetőleg már a Csin-dinasztia idejére (i.e. 221-206) teljesen beleolvadtak a többi filozófiai hagyományba. Ugyanakkor a motista eszmék még több száz éven át fennmaradtak, és nem csupán a kínai gondolkodókra hatottak, hanem a politikai filozófia és a Csin-és a Han-dinasztia (i.e. 206-i.sz. 220) politikai döntéseinek formálásában is segítettek.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)
             Mozi (Mo-tzu) Internet Encyclopedia of Philosophy (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)