(V. 1.) A teljes-erényűség* jelei

 1. Lu államban élt egy Vang Taj nevű levágott lábú ember, akinek ugyanannyi követője volt, mint Konfuciusznak.

Csang Csi ezekkel a szavakkal fordult Konfuciuszhoz:

-- Mester, miként lehetséges az, hogy Vang Taj-nak ugyanannyi tanítványa van Lu államban, mint neked, pedig neki levágták a lábát? Hiszen nem tanít, amikor áll, nem beszél, amikor ül. Mégis, akik üresen mennek el hozzá, teljesen megtelve jönnek el tőle. Tényleg lehet szavak nélkül tanítani, és tökéletlen testtel tökéletes szív-elmét birtokolni?** Miféle ember ő?

-- Ez az ember egy bölcs – válaszolta Konfuciusz – Csak azért nem vagyok még a tanítványa, mert sokáig halogattam, ám a tanítómmá fogom őt fogadni. Bár ezt leginkább azoknak kellene megtenniük, akik nem egyenrangúak velem. De miért csak Lu államnak kellene őt követnie? Hozzá vezetem majd az egész Égalattit, és mi mind a tanítványaivá válunk.

-- Ha ő így, levágott lábbal is fölötted áll – folytatta Csang Csi –, akkor bizonyára nagyon különbözik az átlagemberektől. És ha ez így van, akkor miféle egyedi módon használja a szív-elméjét?

Konfuciusz ekként felelt:

-- Bár az élet és a halál is nagy jelentőséggel bír, őt egyik sem tudja megváltoztatni. Ha az ég leszakadna és a föld a feje tetejére állna, számára az sem jelentene veszteséget. Világosan látja azt, amiben nincs valótlan alkotóelem, és bár a dolgok változnak, ő nem változik velük együtt***. Elfogadja, hogy az átalakulás a dolgok végzete (ming) és tartja magát a változás forrásához***.

-- Ezt hogyan érted? – kérdezte Csang Csi.

-- Ha a különbözőségük szempontjából nézzük a dolgokat - magyarázta Konfuciusz -, akkor például a máj és az epehólyag éppen annyira különbözik egymástól, mint Csu állam és Jüe állam. De ha a hasonlóságuk szempontjából nézzük őket, akkor a tízezer dolog mind egy. Az ilyen ember, mint ő, nem azzal foglalkozik, hogy a fülei és szemei mit fogadnak be a külvilágból. Inkább hagyja, hogy szív-elméje örömét találja az erény (de) harmóniájában***. Mivel minden dolgot egynek lát, így nem érzékeli egyetlen dolog elvesztését. Akként tekint elvesztett lábaira is, mint félredobott földkupacra.

Csang Csi tovább folytatta:

-- Vang Taj teljes mértékben a saját valójával van elfoglalva. A tudás által kiteljesíti a szív-elméjét és a szív-elméje által kiteljesíti a tiszta szív-elme állapotát. De akkor miért gyűlnek köré a dolgok [az emberek]?

-- Az emberek a folyóvízben nem látják meg tükörképüket, de a nyugodt állóvízben igen - hangzott a válasz - Csak a nyugalom képes lenyugtatni azt, aki nyugalmat keres. Azon dolgok közül, amelyek a földtől kapják a végzetüket (ming) csak a fenyő és a ciprus a hibátlan, mert télen éppen olyan zöldek, mint nyáron. Azok közül, akik Égtől kapják a végzetüket, csak Jao és Sun volt hibátlan, így a tízezer dolog vezetőivé lettek. Szerencsére helyesen élték saját életüket, ezáltal helyessé tették mások életét is. 

Az eredendő tehetség megléte a vakmerőségben nyilvánul meg.

Egy hős, bátor katona egymagában szembeszáll kilenc hadsereggel. És ha egy dicsőségre törő ember, ilyen módon uralkodva magán ekkora eredményre képes, akkor ez mennyivel inkább lehetséges egy olyan ember számára, aki Eget és Földet irányítja, aki kincsestárában tartja a tízezer dolgot, aki csak átmeneti szállásként használja testének hat tagját****, akinek fülei és szemei csak a dolgok képmásainak közvetítőiként szolgálnak, aki tudását az egységben fogja össze, és akinek szív-elméje sosem hal meg. Az ilyen ember maga választhatja meg azt a napot, amelyiken magasba emelkedik. Az emberek követnék őt, de miért is foglalkozna ő másokkal?

(*A "teljes-erényűség" - csüande/quande - kifejezést a Csuang-ce a Tao-t követő magatartás megvalósítására használja. Tehát nem hétköznapi értelemben vett erényt jelent, hanem egyfajta 'belső erőt' vagy hatalmat. Ez az 'erény' gyakorlatilag a Tao megmutatkozása a dolgokban és az emberekben egyaránt.

 

 

 

**Lásd a Lao-ce 2. versét: “(...) a bölcs ember a nem-cselekvés tevékenységével él s a szavak nélküli tanítást valósítja meg.” (Tőkei Ferenc fordítása)

 

 

 

***Mindkét kifejezés: ”azt, amiben nincs valótlan alkotóelem” és “a változás forrása” a Tao-t jelenti. Azt a Tao-t, ami igaz, és ami minden dolog időbeli és térbeli átalakulásának forrása, és ahol "az erény (de) harmóniája" ennek a Tao-nak a követését jelenti.

 

 

 

****A fej, a törzs, a két kar és a két láb.)

 

 

 

 

 

 

 

 Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

              The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

              Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

              Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

              Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

              Lélekenciklopédia IV. kötet Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 123.o.

(IV. 9.) Az emberek között

 

9. Amikor Konfuciusz Csu államba látogatott, hallotta, amint Csie-jü, Csu állam bolondja, éppen elsétál az ajtaja előtt és így kiabál*:

-- Ó, főnix, főnix, mennyire megfogyatkozott az erényed! A jövőt nem várhatod, a múltat nem érheted el újra! Amikor a Tao uralkodik az Égalatti fölött, a bölcs arra törekszik, hogy beteljesítse az összes feladatát. Amikor nem a Tao uralkodik az Égalatti fölött, a bölcs arra törekszik, hogy fenntartsa önmagát. Manapság pedig csak reménykedni tud, hogy megmenekül a büntetéstől. A jó szerencse könnyebb, mint egy tollpihe, mégsem tudja senki, hogyan tartsa meg. A balszerencse nehezebb, mint a föld, mégse tudja senki, hogyan kerülje el. Hagyjatok fel! Hagyjatok fel azzal, hogy az embereket szembesítitek az erénnyel! Veszélyben vagytok! Veszélyben vagytok, jelöljétek ki azt a földet, amerre futhattok! Ti páfrányok, ti tüskés páfrányok, ne tegyetek kárt az utamban! Hogy mentsem lábam, visszafordulok vagy kanyargós úton járok!**

A hegyi fák önmagukat vágatják ki, a mécsest tápláló olaj önmagát égeti el. A fahéjfa kérgét meg lehet enni, ezért megcsonkítják. A lakkfa*** hasznos, ezért bemetszéseket ejtenek rajta. Mindenki ismeri a hasznosság hasznát, de senki nem ismeri a haszontalanság hasznát.

 

 

 

(*Csie-jü már szerepelt az I. fejezet 5. részében és feltűnik a VII. fejezet 2. részében is. 

**Ennek a történetnek az alapja vagy a Konfuciusz: Beszélgetések és mondások című könyvében olvasható 18. fejezet 5. része vagy pedig egy olyan közös forrás, amelyet a Beszélgetések és mondások és Csuang Ce kétfeléképpen dolgozott ki. Az utolsó mondatokat az általam forrásként használt fordítók szinte mindegyike máshogy fordítja. James Legge szerint túl rövid a szöveg ahhoz, hogy teljes mértékben értelmezni lehessen.

 

 

 

****Lakkszömörce vagy kínai lakkfa (Toxicodendron vernicifluum) a Távol-Kelet néhány országában, Japánban, Koreában, Kína több tartományában termő fa, amelynek kinyert nedvét évezredek óta használják ragasztásra, lakkozásra.)

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven) 

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's version (angol nyelven) 

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Lakkszömörce 

(IV. 8.) Az emberek között

 

8. Volt egyszer egy púpos, akit úgy hívtak, hogy Su. Az álla leért a köldökéig, vállcsúcsai magasabbak voltak feje tetejénél, tarkóján összecsomózott haja az égnek meredt, zsigerei fejjel lefelé helyezkedtek el és combcsontjai úgy álltak, mintha extra bordái lennének. Varrásból és ruhamosásból élt. Rizs hántolásából és tisztításából pedig képes volt másik tíz embert etetni.

Amikor a hivatalnokok jöttek, hogy katonákat toborozzanak, Su karjaival hadonászva gondtalanul ténfergett a tömegben. Amikor a hivatalnokok egy nagyszabású munkálatot szerveztek, őt felmentették veleszületett fogyatékossága miatt. Amikor a hivatalnokok gabonát osztottak a betegeknek, ő három zsákkal kapott, és hozzá még tíz köteg tűzifát. Ez a szegény ember ilyen eltorzult testtel is el tudta látni magát és be tudta tölteni azokat az éveket, amiket az Ég adott számára. Hát még azok mennyire tudnák, akik eltorzult erénnyel rendelkeznek!*

 

 

 

 

 

(*Vagyis ugyanúgy, mint az előző két fejezetben szereplő szintén ‘fogyatékos’ fák, amelyek számára a haszontalanságuk bizonyul hasznosnak.)

 

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

            Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

 

 

 

 

 

(IV. 7.) Az emberek között

 

7. Nan-po Ce-csi egy napon a Sang-hegyen sétálgatott, és ott egy különleges fát pillantott meg. Ez a fa akkora hatalmas volt, hogy talán ezer szekér is elférhetett volna árnyéka alatt.

-- Nahát, mekkora ez a fa! - kiáltott fel Ce-csi - Mennyi mindenre jó volna!

De amikor felnézett, látta, hogy kisebb ágai olyan göcsörtösek és görbék, hogy még gerendának vagy tutajfának sem lehetne használni; amikor végignézett törzsén, látta, hogy annyira lyukacsos és korhadt, hogy sem koporsót, sem ládát nem tudnának belőle készíteni. Miután megnyalta egyik levelét, a szája kisebesedett és fájdalmassá vált. Miután beszívta a fa illatát, olyan szörnyen érezte magát általa, mintha három napon át ivott volna.

-- Ez a fa nem jó semmire – állapította meg végül - És pontosan ezért nőhetett meg ekkorára. Ah, a szellemhez méltó ember ugyanilyen haszontalan!

 

  Szung/Szong állam Csing-si nevű része különösen alkalmas szivarfák, ciprusok és eperfák termesztésére. Azokat a fákat, amelyeknek egy vagy két arasz az átmérője, olyan emberek számára vágják ki, akik majmaik kipányvázásához keresnek karókat. Azokat a fákat, amelyeknek három vagy négy arasz az átmérője, olyan emberek számára vágják ki, akik pompás házaikhoz keresnek gerendákat. Azokat a fákat, amelyeknek hét vagy nyolc arasz az átmérője, olyan nemeseknek vagy gazdag kereskedőknek vágják ki, akik egyetlen deszkából akarják készíttetni koporsójuk oldalát. Éppen ezért ezek a fák sosem töltik be azokat az éveiket, amelyeket az Ég adott számukra, mert életüknek idejekorán véget vet egy fejsze vagy egy balta. Ez a szörnyűség csak azért történik meg velük, mert értékesek.

 

  Régen a Csie [könyv] meghatározta, hogy azok az ökrök, amelyeknek fehér a homlokuk, azok a disznók, amelyeknek orruk felfelé hajlik, és azok az emberek, akik aranyérben szenvednek, nem áldozhatóak fel a Ho-nak*. A sámánok ismerik ezeket az ismérveket és balszerencsésnek ítélik az ilyen élőlényeket. Azonban a szellemhez méltó emberek pontosan ugyanezekért tartják őket szerencsésnek.

 

 

(*A Sang-korban (i.e. 17-16. sz. – i.e. 1046-1045) elterjedt szokásnak számított az emberek feláldozása, amelyet különféle természeti erőknek, mint például a Ho (Sárga-folyó), mutattak be. De ugyanígy megszokott volt királyi temetkezések során az alattvalókat, akár élve, akár rituálisan legyilkolva az uralkodóikkal közös sírba helyezni.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Sang-dinasztia

             Ősi emberáldozatot azonosítottak Kínában 

(IV. 6.) Az emberek között

 6. Egy Si nevű asztalosmester Csi-be tartó útján Csü-jüan-ba érkezett. Itt egy jókora tölgyfa állt földoltár mellett*. Hatalmas árnyéka alatt többezer szarvasmarha hűsölhetett. A törzse körülbelül száz arasznyi kerületű volt, és olyan magas, hogy csak nyolcvan könyöknyi magasságban kezdtek nőni a legalsó ágai. Tíz vagy akár több olyan főága is lehetett, amelyek bármelyikéből egy-egy csónak készülhetett volna. Az óriási fa csodájára egy piactérnyi tömeg gyűlt össze. De az asztalos oda se pillantott, hanem megállás nélkül folytatta útját. Az egyik inasa azonban hosszasan szemügyre vette a fát, majd mestere után szaladt:

-- Mester, amióta fejszémet felvéve követlek téged, azóta nem láttam ilyen gyönyörű fát. Miért nem nézed meg jobban, uram, ahelyett, hogy megállás nélkül tovább mész?

-- Már megtettem – mondta Si mester –, és nincs mit beszélni róla. Teljesen hasznavehetetlen fa. Ha valaki csónakot készítene belőle, akkor elsüllyedne; ha koporsót, akkor hamar elrohadna; ha bútordarabot, akkor könnyen darabokra törne; ha ajtót, akkor szivárogna belőle a gyanta; ha tartóoszlopot, akkor szitává lyuggatnák a rovarok. Ez a fa semmire sem jó, és pont emiatt ért meg ilyen idős kort**.

 

  Miután Si, az asztalosmester hazatért Csi-ből, álmában megjelent neki az a tölgyfa, ami az oltárnál állt, és így szólította meg:
-- Miféle fákhoz hasonlítgatsz te engem? A hasznos fákkal mérsz össze? Olyanokkal, mint a galagonya***, körte, narancs, pomelo, tökfa és egyéb gyümölcsöt hozó növény? Mihelyst ezeknek megérik a termésük, leverik azt, megtépázzák levelüket és méltatlanul bánnak velük. A nagy ágaikat letörik, a kisebbeket leszaggatják. Ezek a fák a saját életüket keserítik meg azzal, hogy gyümölcsöt képesek érlelni. Emiatt nem tudják beteljesíteni azokat az éveiket, amiket az Ég kiosztott számukra, idejekorán pusztulnak el. Maguk idézik elő azt a bánásmódot, amelyet a közönséges népségtől kapnak. De ugyanez történik minden dologgal.

  Én hosszú időn át arra törekedtem, hogy haszontalan legyek, és bár közel járok a halálomhoz, végül sikerrel jártam. A haszontalanságom vált a legnagyobb hasznomra.

Ha alkalmas volnék bármire, megnőhettem volna-e ekkorára?

És végül, te és én, mindketten dolgok vagyunk – hogyan ítélhet meg egyik dolog egy másikat? Te, mint halál szélén álló hasznavehetetlen ember, mit tudsz egyáltalán egy hasznavehetetlen fáról?

 

  Amikor Si, az asztalosmester felébredt, elmesélte álmát tanítványának. Az inasa ezt kérdezte:

-- Ha ennyire haszontalan akar lenni ez a fa, akkor hogyan lehetséges, hogy mégis földoltárként szolgál?

-- Hallgass! – mondta a mester – Egy szót se többet. A tölgyfa az oltár mellett nőtt ki, hogy ne szidhassák azok, akik nem ismerik őt. Mit gondolsz, mennyien akarták volna már kivágni, ha nem az oltár mellett állna? Ez a tölgyfa az átlagostól eltérő módon védi magát. Ezért, ha hagyományos szempontok szerint ítéljük meg, akkor bizony messze járunk a valóságtól.

 

 

 

 

(*Már a Sang-korban (i.e. 17- 16. sz. – i.e. 1046 - 1045) tisztelték a Földet, mint olyan szellemi erőt, amiről úgy vélték, hogy az Éggel együtt egy közös egységet alkot. Ezt jelképezte a Föld oltára, ami egy szabad ég alatti földhalom volt, amelyet fák vettek körül. A Nyugati Csou-korban (i.e. 1045 -771) rendszeres áldozatokat végeztek az ilyen földoltároknál. Szinte minden településnek megvolt a maga földoltára, ahol évente kétszer, tavasszal és ősszel rendeztek ünnepséget.

 

 

 

**Senki sem tartotta kivágásra érdemesnek.

 

 

 

***James Legge és Victor H. Mair szerint “galagonya”, Robert Eno-nál "meggyfa", Burt Watson és Lin Jü-tang fordításában viszont “bogyós díszalma”, azaz malus baccata.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters - Lin Yutang's version (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

             Lélekenciklopédia IV. kötet - Gondolat Kiadó, Budapest, 2019. 52-53. oldal

 

 

 

 

 

(IV. 5.) Az emberek között

 5. Jen Ho, akit tanítóul neveztek ki Ling herceg, Vej állam uralkodójának legidősebb fia mellé, elment Csü Po-jihez*.

-- Itt ez a fiatal ember – mondta Jen Ho –, akinek veleszületett jelleme olyan rossz, amilyen rossz csak lehet. Ha engedem őt a helytelen úton haladni, az végzetes lesz államunk számára; ha ragaszkodom ahhoz, hogy jó útra térítsem, az rám nézve lesz végzetes. A tudása csak annyira elégséges, hogy felismerje mások hibáját, de nem veszi észre a sajátját. Mit tegyek ebben az esetben?

Csü Po-ji így válaszolt:

-- Ez nagyon is jó kérdés. Legyél józan és körültekintő! Maradj kiegyensúlyozott! Viselkedj vele barátságosan, szív-elmédben próbálj összhangba kerülni vele. Azonban veszélyes is lehet ez a két dolog. Amikor barátságos viselkedsz, ne bonyolódj bele túlságosan a dolgaiba; amikor szív-elméddel összhangba kerülsz vele, ne bókolj neki túlzottan. Ha túlságosan belebonyolódsz a dolgaiba, vele együtt buksz majd, tönkretesznek és összeroppantanak. Ha túl sokat bókolsz neki, azt fogja rólad gondolni, hogy csak dicsőséget és hírnevet akarsz szerezni, és úgy tekint majd rád, mint aki veszedelmet jelent. Ha gyerekként viselkedik, legyél vele együtt te is gyerek. Ha a hagyománytól eltérően viselkedik, akkor viselkedj te is úgy. Ha nem fogja vissza magát, akkor te se tedd. Értsd meg őt teljes mértékben, így elvezetheted ahhoz a ponthoz, ahol már feddhetetlenné válik.

 

  Amúgy láttál már imádkozó sáskát? Ha feléje fut egy hintó, akkor mérgesen nyújtogatja mellső lábait, hogy megállítsa azt, mert nincs tudatában annak, hogy képtelen a feladatra. Ezzel jelzi, hogy milyen sokat képzel saját erejéről. Legyél józan és körültekintő! Ha kérkedsz saját kiválóságoddal, azzal megsérted Ling herceg fiát, így veszélybe sodrod magad.

  És azt tudod, hogyan idomítják a tigriseket? Nem mernek nekik élő állatot adni eledelül, mert félnek attól, hogy felizgatja őket az ölés, és ezáltal vérszomjas fenevaddá válnak. De ugyanúgy, egészben lévő állatot sem mernek adni nekük eledelül, mert félnek attól, hogy felizgatja őket a marcangolás, és ezáltal vérszomjas fenevaddá válnak. Az idomárok a tigrisek étvágyából mérik fel, hogy mennyire kezelhetőek éppen. Bár a tigrisek különböznek az emberektől, de ezek az állatok is igyekeznek azok kedvére tenni, akiktől enni kapnak és akik figyelembe veszik az ő velük született természetüket. Azok a idomárok, akiket a tigrisek megölnek, e természetükkel fordulnak szembe.

  Hasonlatos ez ahhoz, mint amikor valaki annyira dédelgeti lovait, hogy azok ürülékeit kosarakba fogja fel, vizeletüket pedig hatalmas kagyló héjaiban gyűjti. Ám amikor egy szúnyog vagy légy száll valamelyik lóra, és ő rosszkor próbálja lecsapni, akkor a ló ijedtében összetöri zabláját, megüti a fejét és odaveri a szügyét. Hiába szereti a lovát valaki, ha a legjobb szándéka ellenére is nagy kárt okoz neki. Így hát megengedheti-e bárki azt magának, hogy ne legyen kellően körültekintő?

 

 

 

 

(*Jen Ho Lu állam egyik tudósa volt. Csü Po-ji pedig Vej minisztere, Konfuciusz barátja és tanítványa.

Ling hercegről – Vej uralkodójáról - a IV. fejezet 1. és 2. részében már írt Csuang Ce. Az ő legidősebb fia Kuaikui volt, aki megpróbálta megöletni édesanyját. A gyilkossági kísérlet nem járt sikerrel, így elmenekült, és Jin/Csin államban talált menedékre. Apja, Ling herceg halála után Kuaikui fia, Csö lett az uralkodó, Csu herceg néven. Kuaikui i.e. 480-ban távolította el fiát Vej éléről, és ő ült a trónra helyette. Népszerűtlen zsarnoki mivoltát az is bizonyítja, hogy alattvalói közül többen próbálták meg megbuktatni. Ő ölette meg Konfuciusz egyik legismertebb tanítványát, Csung Ju-t. Két évvel később, i.e. 478-ban felháborodott Rong-barbárok végeztek vele, így a trónt hét éven át ismét fia, Csu herceg foglalta el.)

 

 

 

 

 

 Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

              The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

              Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)

              Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

              Duke Zhuang II of Wey (angol nyelven)

(IV. 4.) Az emberek között

 

4. Kung Ce így folytatta az előző beszélgetést :

-- Tudod, amikor az emberek valamilyen játékban összemérik erejüket, akkor rendszerint nyíltan, őszintén fognak hozzá, de mindig feldúlt, zaklatott állapotban fejezik be. És ahogy a versengés közben izgalmuk fokozódik, hajlamossá válnak mindenféle alattomos cselhez folyamodni. Ugyanígy, amikor az emberek a szertartásosság (li) szabályainak megfelelően alkoholt fogyasztanak, rendszerint mértékkel fognak hozzá, de legtöbbször fegyelmezetlen, erkölcstelen állapotban fejezik be. És ahogy ivás közben izgalmuk fokozódik, egyre lármásabbak és mulatságosabbak lesznek. Minden dolognál ugyanez történik. Az emberek megfontoltan, tisztességesen kezdenek bele, de legtöbbször összezavarodnak, tisztességtelenné válnak a végére. Ami az elején egyszerű, az a végén rendkívül bonyolult lesz.

A szavak olyanok, mint a szél és a hullámok, a cselekedetek pedig megerősítik vagy érvénytelenítik azokat. A szél és a hullámok könnyen mozgásba lendülnek, a megerősítés és az érvénytelenítés könnyen veszedelmes véget érhet. Mert az ellenségeskedés gyakran az ügyeskedő szavak és a zabolátlan kifejezések miatt következik be.

Amikor egy állat életveszélyben érzi magát, önkéntelenül is ordít. Vadul kapkod levegő után, szabadjára engedi az összes létező indulatát. Ha nyomást gyakorolsz az emberekre, barátságtalanul, idegesen viselkednek, bár maguk sem tudják, hogy miért tesznek így. Ha még ők maguk sem értik, hogy miért tesznek így, akkor ki tudja, hogy hol lesz a vége?

Ezért a Beszédek szabályzata ezt mondja: “Ne térj el a megbízatásodtól. Ne erőltesd a megállapodást.

Ha átléped a határokat, bonyolítod a dolgokat. A megbízatásodtól való eltérés vagy a megállapodás erőltetése veszélyes. A jó megállapodás időt vesz igénybe; a rossz megállapodást később már nem lehet megváltoztatni. Nem engedheted meg azt, hogy meggondolatlan legyél!"

 

Csak haladj együtt a dolgokkal és engedd, hogy szív-elméd rábízza magát az elkerülhetetlenre. Tápláld azt, ami középen van, mert ez a legmagasabb szintű útirány. Mi más kellene még ahhoz, hogy teljesítsd a Csi-be való küldetésedet? Semmi sem jobb, mint engedelmeskedni a végzetnek (ming), bár ez a legnehezebb dolog*.

 

 

 

 

 

(*A “dolgok rendjének követése” vagy “engedelmeskedni a végzetnek” ugyanazon kínai kifejezés lehetséges fordításai. Mivel Csuang Ce számára szinte egészen biztosan nem jelent nehézséget “a dolgok rendjének követése/a végzetnek való engedelmeskedés”, ezért e mondat legvégét kicsit ironikusnak találja Burt Watson. Mert annak ellenére, hogy ebben a fejezetben és az előzőben Konfuciusz látszólag azzal kapcsolatban ad tanácsot, hogy hogyan lehet sikeres egy diplomáciai küldetés, valójában Csuang Ce véleményét tolmácsolja, úgy általában a helyes viselkedéshez. Ahogy a IV. rész 1. fejezetének lábjegyzetében írtam, Burt Watson szerint ezek a párbeszédek feltehetően nem történtek meg, vagy ha mégis, bizonyára nem ebben a formában, így Csuang Ce azt ad szereplőinek szájába, ami az ő nézeteit támasztja alá.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Zhuangzi: The Inner Chapters (angol nyelven)