(XXI. 11.) Tien Ce-fang

 

11. Csu állam királya Fan állam fejedelmével üldögélt. Kis idő elteltével Csu király szolgái háromszor jelentették be, hogy Fan állam nem létezik többé.1 Fan állam fejedelme így szólt:

-- Fan állam nem-léte nem elegendő ahhoz, hogy elpusztítsa létezésemet.2 És ha Fan nem-léte nem elegendő ahhoz, hogy elpusztítsa létezésemet, akkor Csu állam megléte sem elég ahhoz, hogy megmaradjon létezésed. Ha ebből a szempontból nézzük, Fan állam sosem létezett, és Csu állam sem létezett soha.



(1Fan hercegséget a hatalmas és erős Csu állam kebelezte be már a Nyugati Csou-korszak idején.

 

2Ez a 11. rész a wang és a cun szavak értelmezésének taoista megközelítéséről szól. A wang jelentheti azt, hogy „elveszít, nem létezik, elpusztul, megromlik, eltűnik, felejt”. A cun jelentése „megmarad, létezik, jelen van, él, túlél”. Mindkét szót használják a taoista meditáció különböző formáiban is. A zuowang, az „ülve feledés”, mint meditációs technika már a korai taoistáknál megjelenik. Erről a legelső írott utalás elsőként a Csuang-cé-ben taláható, a II. fejezet 1. részében. A cun-t használják még a „létezést okoz, jelenlétet hoz létre” értelemben is egy másik fajta, elsősorban vizuális meditációs technikában.)




Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Taoist meditation (angol nyelven)



(XXI. 10.) Tien Ce-fang


10. Csien Vu ezekkel a szavakkal fordult Szun-su Ao-hoz:1

-- Uram, háromszor voltál főminiszter, mégsem élvezted a dicsőséget. Háromszor bocsátottak el az állásodból, mégsem szomorkodsz miatta. Eleinte kételkedtem benned, de most látom, hogy milyen egyenletes és nyugodt a légzésed. Különb módon hatsz a szív-elmédre [, mint bárki más]?

-- Miben lennék különb, mint bárki más? – válaszolta Szun-su Ao – Amikor az állásra kineveztek, tudtam, hogy nem utasíthatom vissza. Amikor elvették tőlem, tudtam, hogy nem akadályozhatom meg. Úgy véltem, egy ilyen állás elnyerése vagy elvesztése nem rajtam áll, ezért nem szomorkodom miatta. Miben lennék hát különb, mint bárki más? Ezenkívül azt sem tudom, vajon a dicsőség a miniszteri állást illeti vagy engem? Ha a miniszteri állást illeti, akkor nekem mi dolgom van vele? Ha pedig engem illet, akkor számít-e, hogy miniszter vagyok vagy sem? Most tétlen kószálásra indulok, és arra, hogy minden irányba bámészkodjak. Így hát van-e időm azzal foglalkozni, hogy az emberek megbecsülnek vagy megvetnek?

Konfuciusz, miután meghallotta az esetet, ezt mondta:

-- A régi idők igaz emberével még egy bölcs sem tudott vitatkozni.2 Őt a legszebbek sem tudták elcsábítani, rablók sem tudták kifosztani. Még Fu-hszi vagy a Sárga császár sem lehetett a barátja. Az élet és a halál hatalmas dolgok, de nem tudták őt megváltoztatni. Akkor hogyan hathatott volna rá a rang és fizetség? Ha valaki így él, akkor szelleme anélkül repülhet fel a Taj-hegy fölé, hogy bármi akadályozná, és anélkül merülhet alá a legmélyebb forrásba, hogy vizes lenne. A legjelentéktelenebb körülmények között is képes aggodalom nélkül élni. Betölti az Eget és Földet, és minél többet ad másoknak, annál több marad neki.



(1Szun-su Ao {kb. i.e. 630- kb. 593} vízügyi mérnök és politikus volt. A Keleti Csou-korszak idején Csu-állam főminisztereként szolgált Csuang király udvarában.

 

2Ezt a mondatot az általam forrásként használt mind a négy fordító másképpen fordítja.)




Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

            Sunshu Ao (angol nyelven)

 

(XXI. 9.) Tien Ce-fang


9. Lie Jü Kou íjásztudományát mutogatta Po-hun Vu-zsen-nek.1 Teljesen megfeszítette íját, egy csésze vizet tetetett könyökére, majd lőtt. Abban a pillanatban, ahogy az első nyíl kirepült, már célzott is a másodikkal. Amint kilőtte a második nyilat, már egy újabb foglalta el az előző helyét. Mindeközben meg sem mozdult, úgy állt ott, mint egy szobor. Po-hun Vu-zsen így szólt:

-- Ez egy íjász íjásztudománya, nem pedig egy nem-íjász íjásztudománya. Gyere fel velem egy magas hegyre, másszunk fel a meredek, ingatag sziklákon egészen addig, amíg száz ölnyi mély szakadék nem tátong lábunk előtt. Vajon ott is képes leszel arra, hogy kilődd nyilaidat?

Így hát felmentek együtt a magas hegyre, felmásztak a meredek, ingatag sziklákon egészen addig, amíg száz ölnyi mély szakadék nem tátongott a lábuk előtt. Ott Po-hun Vu-zsen hátat fordítva a szakadéknak, araszolni kezdett hátrafelé. Egészen addig hátrált, amíg már csak a lábujjain állt a kőszikla peremén. Meghajolt Lie Jü Kou felé, és kérte őt, hogy jöjjön, csatlakozzon hozzá. Ám Lie Jü Kou arcra borult, miközben egész testét elöntötte a hidegveríték. Ekkor Po-hun Vu-zsen ezt mondta neki:

-- A tökéletes ember a fenti kék eget is fürkészheti vagy lemerülhet alant a Sárga forrásokba. Elbarangolhat a világegyetem nyolc végéig anélkül, hogy a szelleme és életereje megváltozna. De a te rémületed meglátszik ijedt tekinteteden. Benső állapotod veszélyben van!



(1Ez a történet a Lie-ce II. fejezetének 5. részében is szerepel. Po-hun Vu-zsen taoista tanítót a Csuang-ce az V. fejezet 2. részében említi.)




Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XXI. 8.) Tien Ce-fang

 

8. Ven király Cang-ba látogatott, és ott megpillantott egy horgászbotot tartó öregembert.1 Ez a horgászat olybá tűnt, mintha az öreg nem is akarna halat fogni, sokkal inkább csak egy elfoglaltságnak tűnt a részéről. Ven király szerette volna hivatali rangra emelni őt, és átadni neki a kormányzást, ám tartott tőle, hogy a miniszterei, nagybátyjai és testvérei elleneznék ezt. Úgy gondolta hát, hogy jobb, ha elfelejti ezt az öregembert. Azonban nem hagyta nyugodni az a tudat, hogy a száz törzset megfosztja egy ilyen égi oltalomtól, ezért másnap hajnalban összehívta a minisztereit, és ezt mondta nekik:

-- Éjjel álmomban egy nagyszerű férfit láttam, sötét hajú, sötét bőrűt, szakállasat. Olyan tarka lovon ült, aminek bíborszínű patái voltak. Így parancsolt rám ez a férfi: „Add át a kormányzást annak az öregembernek, akivel Cang-ban találkoztál. Talán akkor a nép meggyógyul!”

A miniszterek döbbenten kiáltottak fel:

-- Az elhunyt édesapád, a király volt az!

-- Akkor nézzük, hogy mint mondanak a jóslatok! – indítványozta Ven király.

-- Az elhunyt édesapád parancsa volt ez. Miért kellenének ide jóslatok?

Így hát a király az udvarába hívta a cang-i öregembert, és rábízta a kormányzást. Az öregember változatlanul hagyott minden szabályt, törvényt, és nem adott ki egyetlen új rendeletet sem.

Három év elteltével Ven király körútra indult, hogy körülnézzen államában. Azt tapasztalta, hogy a helyi hivatalnokok megszüntették érdekszövetségeiket, és feloszlatták zárt csoportjaikat; vezetőik már nem kérkedtek erényeikkel; és senki nem merte a mérőeszközöket kivinni az állam határain túlra. Miután a helyi tisztviselők megszüntették érdekszövetségeiket, és feloszlatták zárt csoportjaikat, a közös együttműködés vált fontossá számukra. Miután vezetőik már nem kérkedtek erényeikkel, a közös ügynek szentelték figyelmüket. Miután senki nem merte a mérőeszközöket az állam határain túlra vinni, a szomszédos államokban is megszűnt a bizalmatlanság és gyanakvás.

Emiatt Ven király kinevezte az öregembert nagy tanítómesternek, és tisztelete jeleként észak felé nézve, ezt kérdezte tőle:

-- Ezt a kormányzási módszert vajon ki lehetne-e terjeszteni az egész Ég alatti világra?

A cang-i öregember meghökkent, és nem válaszolt. Majd bizonytalanul motyogva eltávozott. A következő reggel az öregember még kiadta rendelkezéseit, ám amint az éj leszállt, eltűnt. Többé nem is hallottak róla.

Jen Jüan ezzel kapcsolatban kérdezte Konfuciuszt:

-- Lehetséges, hogy Ven király nem is volt tökéletes [uralkodó]? Miért kellett neki egy ilyen álomra hivatkozni?

-- Csend! – szólt rá Konfuciusz – Egy szót se többet! Ven király mindenben tökéletes volt. Hogyan jössz ahhoz, hogy őt bíráld? [Az álomra való hivatkozással] csak egy pillanatnyi nehézséget simított el.



(1Ven királyt tekintik a Csou-dinasztia (i.e. 1045 – i.e. 221) alapítójának. Azon ókori bölcsek egyike, akit nagyon gyakran, rendszerint eltúlzott szavakkal dicsért Konfuciusz, később pedig a követői is. Azt, hogy merre is van pontosan ez a Cang, nem lehet tudni.)




Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 


(XXI. 7.) Tien Ce-fang


7. Szung/Szong állam hercege, Jüan ­­­képet akart festetni.1 Hivatalnokai mind eléje gyűltek, majd miután megkapták az utasításokat, meghajoltak, és elfoglalták helyüket a sorban. Ott megnyálazták ecseteiket, felkavarták tintáikat. Olyan sok hivatalnok jelent meg, hogy felük már be sem fért a helyiségbe. Az egyikőjük, aki késve érkezett, lassan, kényelmesen sétált be. Amikor megkapta az utasításokat, meghajolt, de nem foglalta el helyét a sorban, hanem egyből a saját szobájába indult. A herceg egy embert küldött utána, hogy nézze meg, mit csinál. Az ember ott találta a hivatalnokot, amint felső ruháját levetve, félmeztelenül, szétvetett lábakkal üldögélt

-- Ez az! – kiáltotta fel az uralkodó – Ez az igazi festő!



(1Jüan, eredeti nevén Zuo/Co herceg i.e. 531-től 517-ig volt Szung/Szong állam uralkodója. Az előző uralkodók összes hercegi leszármazottjait kivégeztette, ezért két nemesi család felkelést robbantott ki ellene.)




Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XXI. 6.) Tien Ce-fang


6. Sem rang, sem fizetség nem hatolt be Po Li Hszi szív-elméjébe. Szarvasmarhákat etetett, azok pedig kövérre gömbölyödtek. Csin állam hercege, Mu megfeledkezve Po Li Hszi alacsony rangjáról, felkérte kormányzásra­­­­­­­­­­­­­­­­.1 Sem élet, sem halál nem hatolt be a Jü törzs urának (Sun-nak) szív-elméjébe, ezért volt képes hatni másokra.2



(1Po Li Hszi az i.e. 7. században élt. Szegény családba született, és csak harmincas éveire határozta el, hogy hivatalnoki pályára lép. Az egyik legenda szerint szándékosan eladta magát rabszolgának, hogy átjuthasson Csin államba. Ott Mu herceg felismerte tehetségét, és felkérte miniszterének. Egy másik legenda szerint már államfőként tevékenykedett, amikor államát legyőzték, őt magát fogságba vetették. Végül innen vette magához Mu herceg, Csin állam uralkodója Po Li Hszi tudós barátjának tanácsára, és az akkor már hetvenes éveiben járó Po Li Hszit kinevezte miniszterének.

 

2Mostohaanyja és mostoha öccse többször tört Sun életére, de ezek az ellene indított merényletek sem homályosították el benne az irántuk érzett gyermeki és testvéri szeretetet.)




Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

            Baili Xi (angol nyelven)

           Emperor Shun (angol nyelven)

(XXI. 5.) Tien Ce-fang

 

5. Csuang Ce meglátogatta Áj herceget Lu államban. A herceg ezt mondta neki:

-- Itt, Lu államban sok a konfuciánus, de a te módszeredet nagyon kevesen tanulmányozzák, uram.

-- Lu államban kevés a konfuciánus – felelte erre Csuang Ce.

-- Nagyon sokan hordanak konfuciánus ruhát az egész Lu államban - szólt csodálkozva Áj herceg – Hogyan mondhatod, hogy kevés van belőlük?

-- Úgy hallottam – válaszolta Csuang Ce-, hogy azok a konfuciánusok, akik kerek föveget hordanak, értik az Ég változását. Azok, akik négyszögletes cipőben járnak, értik a Föld formáját. Azok, akik derekukra egy törött gyűrűt formáló függeléket akasztanak, gyorsan és ügyesen rendezik azokat az ügyeket, amelyben illetékesek. De az a nemes ember, aki egy adott tudást birtokol, nem feltétlenül jár az adott tudásra jellemző ruházatban, és az az illető, aki egy adott tudásra jellemző ruházatban jár, nem feltétlenül rendelkezik azzal az adott tudással. Ha fenséged nem hiszi el ezt, akkor miért nem ad ki egy olyan rendeletet az államában, mely szerint: „Aki egy adott tudásra jellemző ruhában jár anélkül, hogy birtokában lenne annak az adott tudásnak, az halálbüntetésben részesül!”

Áj herceg kiadta a rendeletet, és Lu államban öt nap múlva már senki nem mert konfuciánus ruházatban mutatkozni. Egy öregembert kivéve, aki a herceg kapujában várakozott. A herceg azonnal behívatta őt, és a kormányzással kapcsolatban kérdezgette. Ám az öregemberrel való beszélgetése során ezer témával és tízezer kérdéssel sem tudta kimeríteni annak tudását. Ezután Csuang Ce megkérdezte:

-- Ha Lu államban csak egyetlen egy konfuciánus ember létezik, akkor mondhatjuk-e, hogy sok van belőlük?




Forrás: The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)