(XXIII. 2.) Keng-szang Csu

 

2.  – Nem úgy van az! – mondták Keng-szang Csu tanítványai – Egy nyolclábnyi széles árokban egy nagyobb hal még meg sem tud fordulni, a fürge csellék vagy csíkok számára viszont kényelmes. Egy alacsonyabb dombon egy nagyobb állat nem tud elrejtőzni, a ravasz róka számára azonban tökéletes. Az okosnak tiszteletet, az arra alkalmasnak jutalom jár, a jót és a hasznosat pedig előnyben kell részesíteni. Ez a szokás ősidők óta, Jao és Sun óta. Miért ne tenné ezt Vej-lej köznépe? Fogadd el, amit ajánlanak, mester!

-- Gyertek közelebb, gyermekeim! – kezdte Keng-szang mester – Hiába lenne egy vadállat akkora, hogy a szájába belefér egy szekér, ha lejönne a hegyekből, nem menekülne meg a hálóktól és csapdáktól. Hiába lenne egy hal akkora, hogy le tudna nyelni egy hajót, ha kisodornák a hullámok a partra, még a hangyáknak is áldozatává válna. Éppen ezért a madarakat és vadállatokat nem zavarja a magasság; a halakat és teknősöket nem zavarja a mélység. Ugyanígy, az az ember, aki testét és életét meg akarja tartani, elrejti önmagát, és nem zavarja a távolság vagy elszigeteltség.

És az a kettő, akiket dicsértetek, mivel érdemelték ezt ki?  Kifinomult érveléseikkel mintha meggondolatlanul lyukakat fúrtak volna a falakba, hogy gazt és tüskés bozótot ültessenek benne, vagy mintha hajukat tincsenként fésülték volna, vagy mintha a rizsszemeket megszámolták volna főzés előtt. Ilyen óvatos szorgoskodás hogyan is menthetné meg a világot? Ha érdemeseket nevezel ki, az emberek egymás hegyén-hátán tolongani fognak; ha okos embereket alkalmazol, az emberek lopni kezdenek egymástól.¹ Ezek az intézkedések nem teszik az embereket jóvá és őszintévé. Az emberek annyira szorgalmasok lesznek a haszon elérésében, hogy a fiúk megölik apjukat, miniszterek meggyilkolják uraikat, fényes nappal rabolnak, délben falakat törnek be. Én mondom nektek, a nagy zűrzavar gyökere Jao és Sun idejére nyúlik vissza, és ágai ezer nemzedéken át hajtanak majd. Ezer nemzedék múlva pedig az emberek még egymást is meg fogják enni.

(¹Hasonló szerepel Lao-ce 3. versében.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

Vegyes fejezetek: (XXIII. 1.) Keng-szang Csu*

 

1. Lao Tan kísérői között volt egy bizonyos Keng-szang Csu, aki részben elsajátította Lao Tan tanait. E tudásával északra indult, hogy a Vej-lej hegyek között éljen.¹ Elbocsátotta azokat a szolgáit, akik hivalkodóan értelmesek voltak, távol tartotta magát azoktól az ágyasaitól, akik állhatatosan emberségesek voltak. Helyettük faragatlan és csúnya emberekkel lakott együtt, és ügyetlen, de szorgos embereket alkalmazott. Három évet élt ott, ezalatt Vej-lej-re jólét köszöntött. Az ottlakók ezt mondták egymásnak:

-- Amikor Keng-szang mester először közénk érkezett, gyanúsan méregettük őt. Ha napi szinten nézzük, akkor nem tűnik elégségesnek, de ha évek szintjén nézzük, nagy hasznot hoz. Könnyen lehet, hogy ő egy bölcs ember. Miért nem kérjük meg, hogy legyen a halott megszemélyesítője, és miért nem imádkozunk hozzá? Miért nem áldozunk neki a föld és gabona oltárainknál?

Amikor ezt Keng-szang mester meghallotta, dél felé fordulva ült, ám rosszkedvűnek tűnt.² Tanítványai ezt furcsának találták, erre Keng-szang így szólt hozzájuk:

-- Miért találjátok ezt furcsának? Amikor a tavasz lehelete érkezik, a száz fű nőni kezd, és amikor az ősz látogatja meg őket, a tízezer gyümölcs megérik. Miért ilyen a tavasz és az ősz? Mert az Ég Tao-ja így működik. Hallottam, hogy a tökéletes ember holttestszerű módon időzik kicsi, négyfalú szobájában, míg a közönséges emberek őrülten rohangálnak anélkül, hogy tudnák, merre tartanak. De Vej-lej jelentéktelen népe felelőtlenül áldozatot akar nekem felajánlani, a bölcs emberek közé helyezve. Engem akarnak mutogatni, mint egy eszményképet? Azért vagyok rosszkedvű, mert Lao Tan szavai jutnak eszembe.

(*Ahogyan már többször is írtam, a Csuang-ce könyvnek több szerzője volt, csak a Belső fejezeteket tulajdonítják Csuang Csou munkájának. A legújabb tanulmányok szerint a XVII-től XXVII-ig terjedő fejezeteket és a XXXII.-et tulajdonítják Csuang Ce követőinek, mert ezek mondanivalója áll a legközelebb a Belső fejezetek központi gondolataihoz.

 

¹Különbözőképpen fordítják ezt a fiktív helyet: „cikcakk”, „fogazott”, „félelmetes”.

 

²Ez az uralkodók és a bölcs tanítók helyes testhelyzete. Keng-szang mester elfogadja az utóbbit, de kelletlenül.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XXII. 11.) Tudás vándorlása északon

11. Jen Jüan így fordult Konfuciuszhoz:

-- Mester, hallottam, amikor egyszer azt mondtad, hogy „Ne üdvözölj semmit, és ne találkozz semmivel”.¹ Megkérdezhetem, hogy mit kell tennem?

-- A régi korok emberei kívül alakultak át, de belül nem változtak – kezdte Konfuciusz – A mai emberek belül változnak, nem pedig kívül. Aki a dolgokkal együtt változik, az változatlan marad. Elfogadja az átalakulást, és elfogadja a nem-átalakulást. Elfogadja, hogy együtt sodródik a dolgokkal, nem fordul el tőlük.² Hszi-vej parkja, a Sárga császár kertje, Sun palotája, Tang és Vu csarnokai [ezeken a helyeken mindez megvalósult].³ Aztán a régi idők nemes emberei, a konfuciánusok és mohisták követői vad vitába kezdtek, hogy kinek van igaza és ki téved. Manapság pedig még ettől is rosszabb!

A bölcs együtt él a dolgokkal anélkül, hogy ártana nekik. Aki maga nem árt a dolgoknak, annak a dolgok sem ártanak. Csak az lesz képes arra, hogy üdvözöljön másokat és találkozzon velük, akinek semmi sem árthat.

Ó, a hegyi erdők és a lankás mezők! Mennyi örömmel és boldogsággal töltenek el! De mielőtt még örömöm véget érne, megérkezik a bánat. Nem tudom megakadályozni a bánat és öröm érkezését, és nem tudom visszatartani eltávozásukat sem. Milyen szomorú, hogy ezen a világon az emberek nem többek, mint a dolgok vendégfogadói! Amivel találkoznak az emberek, arról tudnak, de amivel nem találkoznak, arról nem tudnak. Amire képesek, azt megteszik, de amire képtelenek, azt nem teszik meg. A tudás hiánya és a képesség hiánya minden ember életében elkerülhetetlen jelen van. Nem szomorú, amikor egyesek mégis megpróbálják elkerülni az elkerülhetetlent?  A tökéletes beszéd mellőzi a szavakat. A tökéletes cselekvés mellőzi a tetteket. Milyen sekélyes, ha mindent meg akarunk ismerni, ami megismerhető!

(¹Ezt a mondatot az általam forrásként használt fordítók többféleképpen értelmezik.

 

²Ezt a mondatot úgyszintén többféleképpen értelmezik, Victor H. Mair fordítását vettem alapul.

 

³Hszi-vej nevét a VI. fejezet 7. részében is megemlítik, a Tao tökéletes elsajátítójaként utalnak rá.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XXII. 10.) Tudás vándorlása északon

10. Zsan Csiu megkérdezte Konfuciusztól:

-- Tudhatjuk-e, hogy mi volt az Ég és Föld létezése előtt?

-- Igen – válaszolta Konfuciusz - Ugyanaz a múltban, mint a jelenben.

Zsan Csiu nem kérdezett egyebet, csak elment. A következő nap újra megjelent Konfuciusznál, és így szólt:

-- Tegnap azt kérdeztem tőled, hogy „Tudhatjuk-e, hogy mi volt az Ég és Föld létezése előtt?” És te, mester, azt válaszoltad, hogy „Igen. Ugyanaz a múltban, mint a jelenben”. Tegnap még úgy véltem, hogy ezt teljesen értem, de mára összezavarodtam. Megkérhetlek, hogy fejtsd ki válaszod?

-- Tegnap azért vélted úgy, hogy teljesen érted szavaimat, mert a szellemed fogta fel először azokat. Mára azért zavarodtál össze, mert a nem-szellemi oldaladdal törekszel megértésre. Nincs múlt és nincs jelen, nincs kezdet és nincs vég. Vajon lehetnek-e gyerekek és unokák az előző generáció gyerekei és unokái nélkül?

Zsan Csiu nem felelt. Konfuciusz folytatta:

-- Nem is kell válaszolnod! A halált nem kelthetjük életre élettel, és az életet nem tehetjük holttá a halállal. Vár-e egymásra az élet és halál? Valami [a Tao] mindkettőt egyetlen egységbe fogva megtestesíti. Van-e olyan dolog, ami Ég és Föld előtt is megvolt? Mert ami a dolgokat dolgokká teszi [vagyis a Tao], az maga nem dolog. Egyetlen keletkezett dolog sem jöhet elő egy másik dolog előtt, mert már előtte is léteztek dolgok, és azok előtt szintén léteztek dolgok. És így tovább vég nélkül. A bölcs mások iránti szeretete éppen ugyanilyen vég nélküli¹.

(¹James Legge úgy véli, hogy ennek a legutolsó mondatnak az értelme teljesen homályos és bizonytalan a szöveg többi részének fényében.)

Forrás: The Texts of Taoims (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XXII. 9.) Tudás vándorlása északon

9. A hadúr kovácsa nyolcvan éves volt, ám még egy jottányit sem veszített képességéből. A hadúr így szólt hozzá:

-- Ilyen ügyes vagy? Vagy van valami módszered?

-- Igen, szolgád őriz egy módszert. Húsz éves korom óta kovácsolok kardokat. Azóta rá sem néztem semmire, ami nem kard volt.

Mivel más területen járatlan volt, ez segítette őt abban, hogy jártasságát ilyen hosszú időn át fenntartsa. Mennyivel inkább így van ez olyannal, aki mindenben járatlan! Mi az, amiben ne lenne sikeres?¹

(¹Ezt az utolsó bekezdést az általam forrásként használt fordítók különbözőképpen értelmezik. Burton Watson és Victor H. Mair ebben a bekezdésben E/3. személyt használnak, James Legge és Martin Palmer E/1. személyt, és a kovácsmester szavainak folytatásaként értelmezik.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

 

 

 

(XXII. 8.) Tudás vándorlása északon

8. Csillogó Fény megkérdezte Nem-levő Levőt:

-- Mester, te melyik vagy, levő vagy nem-levő?

Mivel nem kapott választ, Csillogó Fény fürkészni kezdte a másikat, aki mélységes és üres volt. Egész álló nap fürkészte, de nem látott mást. Hallgatta, de nem hallotta, meg akarta tapogatni, de nem tudta megragadni.

-- Ez a tökéletes! – kiáltott fel Csillogó Fény – Ki érheti el ezt az állapotot? El tudom képzelni, hogy mi a nem-levő és a levő, de a nem-levő nem-levését már nem tudom. És itt van előttem a nem-levő levő. Hogyan is érhetné el bárki is ezt az állapotot?¹

(¹Ahogy már írtam a II. fejezet 6. részének lábjegyzetében, a Lao-cében a nem-levő/nem levés (wu/vu) a levő/levés (you/ju) gyökere vagy forrása. Így abban a műben ezek egymással szembenálló, különböző szinten álló fogalmak.

Ezzel ellentétben a Csuang-ce szerint a levő/levés és a nem levő/nem levés, bár szembenálló fogalmak, mégis egy szinten állnak, mert mindkettő a változás, átalakulás szüntelen folyamatának gyökere és mozgatója. Így tulajdonképpen egy testet (yiti/jiti) alkotnak.
{forrás: Lélekenciklopédia, IV. kötet, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 109-110. oldal és 117. és 128. oldal}
Az itt szereplő „nem-levő nem-levése” már egy harmadik fogalom, ami nem a levő ellentétét, hanem a levő és a nem-levő fogalmainak meghaladását jelenti.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

(XXII. 7.) Tudás vándorlása északon

7. A-ho Kan és Sennong együtt tanultak az öreg Lung-csi-nél¹. Egy nap Sennong behajtotta az ajtót, és alacsony asztalkájára dőlve szundikált. Déltájon A-ho Kan kivágta az ajtót, és elkiáltotta magát:

-- Az öreg Lung meghalt!

Sennong asztalkájára támaszkodva, botját fogva állt fel. Majd nagy csattanással eldobta a botot, és nevetve mondta:

-- Az Ég tudta, milyen szűklátókörű és durva, milyen gőgös és előítéletes vagyok, ezért a mester elhagyott engem, és meghalt. És most már nincs többé mester, aki ’vad’ szavait feltárná.

Amikor Jen Kang Tiao ezt meghallotta, így szólt:

-- Aki megtestesíti a Tao-t, az maga köré gyűjti az Égalatti összes nemes emberét. Akik a Tao-ból annyit sem értenek, mint egy őszi hajszál hegyének tízezrede, még azok is tudják, hogyan tartsák rejtve ’vad’ szavaikat haláluk előtt. Hát még az mennyire tudja, aki megtestesíti a Tao-t! Keressük [a Tao-t], de nincs alakja; hallgatjuk, de nincs hangja. Akik beszélnek a Tao-ról, azt mondják, hogy a legsötétebb sötétség. Ám az, amiről beszélnek, egyáltalán nem a Tao.

Ekkor Nagy Tisztaság megkérdezte Végtelent:

-- Te ismered a Tao-t?

-- Nem ismerem – felelte Végtelen.

Ezután Nagy Tisztaság ugyanezt kérdezte Nem-cselekvéstől, aki így válaszolt:

-- Én ismerem a Tao-t.

-- Elsorolnád, hogy mi az, amit ismersz belőle?

-- Igen – felelte Nem-cselekvés.

-- Mik azok?

-- Annyit tudok, hogy a Tao-t nagyra lehet értékelni, és le is lehet becsülni, tudom, hogy lehet összenyomott és lehet szétszóródott. Ezek azok, amiket tudok – válaszolta Nem-cselekvés.

Miután Nagy Tisztaság megkapta e válaszokat, elment Nem-kezdethez, és tőle ezt kérdezte:

-- Ha ez így van, akkor kinek volt igaza és ki tévedett? Végtelennek, aki azt mondta, hogy ő nem ismeri vagy Nem-cselekvésnek, aki azt mondta, hogy ő ismeri?

Nem-kezdet így felelt:

-- A nem-ismerés mély, az ismerés pedig sekély. Az előbbi azt mutatja, hogy mi van belül, az utóbbi azt, hogy mi van kívül.

Erre Nagy Tisztaság felsóhajtott:

-- Akkor a nem-ismerés azt jelenti, hogy ismeri? Az ismerés pedig azt, hogy nem ismeri? De ki érti a nem-ismerés ismeretét? – kérdezte.

-- A Tao-t nem lehet hallani; amit hallasz, az nem a Tao. A Tao-t nem lehet látni; amit látni lehet, az nem a Tao. A Tao-t nem lehet szavakkal kifejezni; amit szavakkal kifejeznek, az nem a Tao. Ismerjük-e az alaktalant, ami alakot ad az alakoknak? Nincsen név, ami ráillene a Tao-ra – válaszolta Nem-kezdet, majd így folytatta:

- Aki válaszol, ha a Tao-ról kérdezed, az nem érti a Tao-t. Aki kérdez a Tao-ról, az nem hallott róla még. A Tao-ról nem lehet kérdezni, és ha mégis kérdezel, nem lehet rá válaszolni. Ha valaki arról kérdez, amiről nem lehet kérdezni, akkor a kérdése értelmetlen. Ha valaki válaszol arra, amire nem lehet válaszolni, akkor a válasza azt mutatja, hogy nincs meg a belső tudása arról a dologról. Így hát azok, akik ilyen belső tudással várják, hogy értelmetlen kérdést tegyenek fel nekik, azok kívül nem látják az időt és teret, és belül semmit sem tudnak a nagy kezdetről. Az ilyen emberek sosem lépnek át a Kunlun-on, és sosem vándorolnak a nagy ürességben.² 

(¹Sennong, aföldművelés istene/királya. De feltehetőleg az itt megnevezett alak nem azonos a mitikus hőssel.

 

² Kunlun a taoizmus szent hegye, ahol a halhatatlanok élnek. A XVIII. fejezet 3. részének lábjegyzetében írtam erről bővebben.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)