(IX. 3.) Lovak patái

3. Térjünk vissza a lovakra, akik szeretik a tágas, szabad teret, füvet legelnek és vizet isznak. Amikor jól érzik magukat, egymáshoz dörzsölik a nyakukat. Amikor haragosak, hátat fordítanak és hátsó lábukkal rúgnak. A lovak tudása ennyiben ki is merül. De ha befogják őket és egy hold alakú fémlapocskával díszítve homlokukat egymás mellé felsorakoztatják a lovakat, akkor megtanulják, hogyan törjék össze a keresztrudat, hogyan fordítsák ki a jármot, hogyan szakítsák fel a hintó tetejét, hogyan köpjék ki a zablájukat, hogyan szakítsák el a kantárt. Po-lü bűne, hogy a lovaknak ez a képessége kialakult és hogy ezáltal úgy viselkednek, mintha banditák volnának.

 

Ho-hszü* idejében az emberek tudás nélkül tették a dolgaikat otthonaikban, és tudás nélkül léptek ki házaikból. Étellel tömték tele magukat, boldogok voltak, és teli hassal ténferegtek. Az emberek képessége ennyiben ki is merült. De aztán jöttek a bölcsek, hajlongtak és bókoltak a szertartásokban (li) és a zenében (jüe) hogy megújítsák az Égalatti testét; kecsegtettek-csábítottak az emberséggel (ren/zsen) és igazságossággal (ji), hogy megvigasztalják az Égalatti szívét.

Ezután az emberek elkezdtek vágyakozni és sóvárogni a tudás után, és egymással harcolni a haszonért, és nem lehetett megállítani őket. Ez is a bölcsek tévedése.

 

(*Az ókori Kína egyik legendás uralkodója, akiről azonban többet nem tudunk)

 

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

(IX. 2.) Lovak patái

2. Ugyanakkor úgy vélem, hogy azok, akik jól kormányozzák az Égalattit, nem így cselekednek. Hiszen az embereknek megvan a maguk állandó velük született természete (xing/hszing). Szőnek, hogy ruhát készítsenek maguknak, és felszántják a földet, hogy legyen mit enniük*. Ez a közös erényük (de). Ebben mind egyformák, és egyik sem különbözik a másiktól. Ezt hívják „természetes vagy égi hajlamnak”. Éppen ezért a tökéletes erény (de) korában az emberek járása lassú és magabiztos,  tekintetük nyugodt és összpontosított. Egy ilyen korban a hegyeken nincsenek ösvények vagy átjárók, a folyókon nincsenek csónakok vagy hidak. A tízezer dolog csapatokba verődve él egymás mellett. A madarak és vadállatok rajokba és falkákba tömörülve sokasodnak, a füvek és a fák buján, gazdagon nőnek. A madarak és vadállatok szelídek, és még a szarkák fészkeihez is fel lehet mászni és belesni anékül, hogy háborgatva éreznék magukat. A tökéletes erény korszakában az emberek együtt élnek a madarakkal és vadállatokkal, egyenlőnek tekintve magukat a tízezer dologgal. Mit tudnának bármit is arról, hogy ki a nemes ember (junzi/csün-ce) és ki a kis ember (xiaoren/hsziao-zsen)? Egyenlőek a nem-tudásban, így egyik sem tér el erényétől (de). Egyenlőek a vágy-nélküliségben, így a vésetlen egyszerűség állapotában élnek**. A vésetlen egyszerűségben sértetlenül tartják valódi természetüket. 

Aztán feltűnik egy bölcs ember, aki állhatatos az emberségre (ren/zsen) való törekvésében és rendületlen az igazságosság (ji) gyakorlásában, és az Égalatti elbizonytalanodik és megzavarodik. Mértéktelenné válik a zene (jüe), elburjánoznak a szertartások (li), és minden, ami az Ég alatt van, elkezd elkülönülni egymástól. Ha a vésetlen fadarabot nem faragnák meg, akkor ki tudna belőle áldozati edényt csinálni? Ha a fehér jádét nem csorbítanák meg, akkor ki tudna belőle uralkodói ékszereket készíteni? Ha az Utat és erényét (de) nem dobnák félre, akkor volna igény az emberségre (ren/zsen) és az igazságosságra (ji)? Ha a veleszületett természet (xing/hszing) eredeti formáját nem hagynák el, akkor mire kellene a szertartás (li) és a zene (jüe)? Ha az öt szín nem lenne összezavarodva, akkor ki készítene színpompás díszítéseket? Ha az öt hangjegy nem lenne összezavarodva, akkor ki használná a hat alaphangot?

A kézműves hibája, hogy a vésetlen fadarabból különféle tárgyakat farag. A bölcs tévedése, hogy megcsorbítja az Utat és erényét (de) az emberséggel (ren/zsen) és igazságossággal (ji).

(*Bár a szövés és a földművelés éppen annyira nem tekinthető az ember állandó veleszületett természetének, mint az előző részben említett fazekasság vagy ács mesterség.

**A „vésetlen egyszerűség” (su és pu) a Lao-cében rendszeresen előforduló kifejezés. Leginkább „megmunkálatlan vagy faragatlan fadarab”-nak fordítják, mint például a Lao-ce 19. vagy 57. versében.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

       The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

       Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang’s Version (angol nyelven)

       Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

       The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

       Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

(IX. 1.) Lovak patái

1. A lovakat patáik képessé teszik arra, hogy fagyban és hóban járjanak, szőrük pedig megvédi őket a széltől és hidegtől. A lovak füvet legelnek és vizet isznak, kétlábra ágaskodnak vagy ügetnek. Mert ez a valódi természetük. Hiába építenek számukra hatalmas teraszokat és tágas termeket, a lovak nem veszik hasznukat.

De aztán jött Po-lö*, aki kijelentette:

-- Én jól tudom, hogyan kell bánni a lovakkal! – és hozzálátott, hogy megbillogozza őket, lenyírja sörényüket, patáikat megnyesse, felszerszámozza, felkantározza és megbéklyózza, istállóba, karámba zárja őket. Ennek az lett az eredménye, hogy minden tíz lóból kettő-három elpusztult. Az emberek tovább folytatták: éheztették, szomjaztatták, versenyeztették, meghatározott alakzatban futtatták őket. A lovakat elöl a zabla és a díszes kötőfék kínozta, hátul a korbács és az ostornyél borzalma. Ennek az lett az eredménye, hogy a lovaknak több, mint a fele elpusztult.

A[z első] fazekas kijelentette:

-- Én jól tudom, hogyan kell bánni az agyaggal! – és körzőt használt, ha kerek formát akart belőle gyúrni és derékszögű vonalzót, ha négyzet formájút.

Az [első] ács kijelentette:

-- Én jól tudom, hogyan kell bánni a fával! – és meghajlításhoz kampót használt, a kiegyenesítéshez függőónt vagy vonalzót.

De igényli-e az agyag és a fa veleszületett természete (xing/hszing) a körzőt és a derékszögű vonalzót vagy a szögvonalzót és a függőónt? És mégis, nemzedékről nemzedékre dicsérik Po-lö-t: „Milyen ügyesen bánik Po-lö a lovakkal!” vagy a fazekast és az ácsot: „Milyen ügyesen bánik a fazekas az agyaggal és az ács a fával!”

És ugyanezt a hibát követik el azok, akik az Égalattit kormányozzák.

 

(*Gyakorlott lóidomár, akit rendszeresen említenek a korai szövegek.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

 

(VIII. 5.) Összenőtt lábujjak

5. Ha valaki olyannyira alárendelné veleszületett természetét (xing/hszing) az emberségnek (ren/zsen) és az igazságosságnak (ji), hogy már teljesen Zeng (Sen) és Si (Jü) válna belőle, én akkor sem nevezném őt „jó”-nak. Ha valaki olyannyira alárendelné veleszületett természetét az öt íznek, hogy már teljesen Su-er, a híres szakács válna belőle, én akkor sem nevezném őt „ügyes”-nek. Ha valaki olyannyira alárendelné veleszületett természetét az öt hangjegynek, hogy már teljesen Si Kuang válna belőle, én akkor sem nevezem őt „kifinomult hallású”-nak. Ha valaki olyannyira alárendelné veleszületett természetét az öt színnek, hogy már teljesen Li Csu válna belőle, én akkor sem nevezném őt „kifinomult látású”-nak*.

Értelmezésem szerint a „jó” embernek semmi köze az ő emberségéhez (ren/zsen) vagy igazságosságához (ji), csak az erényéhez (de)**. Értelmezésem szerint a „jó” embernek semmi köze az úgynevezett emberséghez és igazságossághoz, csak ahhoz, hogy elfogadja-e a saját veleszületett természetét és végzetét (ming). Értelmezésem szerint a „kifinomult hallású” embernek semmi köze ahhoz, hogy mennyire hall másokat, csak ahhoz, hogy mennyire hallja saját magát. Értelmezésem szerint a „kifinomult látású” embernek semmi köze ahhoz, hogy mennyire lát másokat, csak ahhoz, hogy mennyire látja saját magát.

Aki nem saját magát látja, hanem másokat, és aki nem a saját magáét birtokolja, hanem más dolgokat, az azt birtokolja, ami a másé és nem a saját magáét. Abban talál örömet, ami másnak örömet okoz, és nem abban, ami saját magának okozna örömet. És ha valaki abban talál örömet, ami másnak örömet okoz, nem pedig abban, ami saját magának okozna, akkor legyen akár egy rabló Cse vagy akár egy Po-ji, egyformán züllött és természetellenes. Szégyellem magam az Út (Tao) és erénye (de) előtt, ezért nem merészelek részt venni az emberség és az igazságosság magasztos gyakorlásában, sem pedig a züllött és természetellenes lealacsonyító cselekedetekben.

(*Su-er, a híres szakács kivételével a felsoroltak mindegyikét megemlíti a VIII. fejezet 2. része.

**Az erény (de) itt úgyszintén a Tao megnyilvánulását jelenti, nem pedig a hagyományos vagy hétköznapi értelemben vett erényt.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Chuang Tzu Chapters in Lin Yutang's Version (angol nyelven)

            Wandering On The Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

 

 

(VIII. 4.) Összenőtt lábujjak

4. Megpróbálom elmagyarázni, hogy mire gondolok. A három dinasztia óta nem találni olyan embert az Ég alatt, aki ne változtatta volna meg veleszületett természetét (xing/hszing) különféle [külső] okok miatt. A kis emberek (hsziao-zsen/xiaoren) [anyagi] haszon érdekében áldozzák fel magukat; a nemes emberek (csün-ce/junzi) a hírnévért; a magas rangú tisztek a családjuk becsületéért; a bölcsek az Égalattiért. Bár ezeknek az embereknek eltérő a foglalkozásuk és eltérő a megbecsülésük, mindegyik egyformán kárt tesz veleszületett természetében, és mindegyik egyformán feláldozza magát.

Egy rabszolgafiú és egy szolgáló együtt legeltették a birkákat és együtt is vesztették el a nyájat. Amikor a fiút kérdőre vonták, azt mondta, hogy bambusztábláját olvasta. A szolgáló beismerte, hogy kockajátékot játszott. Bár ketten kétféle dologgal foglalatoskodtak, mégis mindketten egyformán elvesztették a nyájat.

Po-ji a dicsőségért halt meg a Sou-jang-hegység lábánál; a rabló Cse anyagi haszonért a Tung-ling csúcsán*. Bár különböző okok miatt haltak meg, mégis mindketten megrövidítették életüket, és kárt okoztak velük született természetükben. Ezek után dicsőíthetjük-e Po-ji-t és elítélhetjük-e a rabló Cse-t? Szerte a világon mindenhol nemes embernek (csün-ce) hívják azokat, akik az emberség és igazságosság nevében áldozzák fel magukat, és kis embernek (hsziao-zsen) azokat, akik nyereség és gazdagság nevében teszik ugyanezt**. Mindegyik ugyanúgy feláldozza életét, mégis az egyik nemes ember, a másik kis ember. A rabló Cse éppen úgy elpusztította életét és károsította veleszületett természetét, mint Po-ji. Akkor miért tennénk különbséget kettejük között azáltal, hogy az egyiket nemes embernek, a másikat pedig kis embernek nevezzük?

 

 

(*Po-ji a VI. fejezet 3. részében megemlített történelmi alak, akit a konfucianizmus nagyra becsült, míg a rabló Cse a kapzsiság és erőszak jelképe, akinek egy külön fejezetet szentel a Csuang-ce.

 

**Szintén a VI. fejezet 3. részében jelenik meg először a nemes ember (csün-ce) és a kis ember (hsziao-zsen) fogalma, amit Konfuciusz arra használt, hogy megkülönböztesse egymástól az erényes, erkölcsileg magasabb rendű és az ilyen életvitelre egyáltalán nem is törekvő embereket.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven) 

            Chuang Tzu Chapters Lin Yutang's Version (angol nyelven)

            Wandering On The Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

        

            

(VIII. 3.) Összenőtt lábujjak

3. Úgy vélem, hogy az emberség (ren/zsen) és az igazságosság (ji) nem része az ember eredeti valójának. Másképpen miért aggódnának és szoronganának annyit ezek az emberséges emberek?

Egészen biztosan sírva fakadna az, akinek összenőtt lábujjait szét akarnák tépni, és ordítana az, akinek hatodik kézujját le akarnák rágni. Bár az utóbbi esetben fölöslegről beszélünk, az előbbi esetben pedig [az összenövés miatt] hiányról, a fájdalom mégis ugyanaz. Mostanság az emberséges emberek fátyolos szemmel bánkódnak a világ gonoszsága miatt, míg a nem emberségesek erőszakkal változtatják meg eredeti velük született természetüket (xin/hszing) és végzetüket (ming) azért, hogy magas ranghoz és gazdagsághoz jussanak. Emiatt vélem úgy, hogy az emberség (ren/zsen) és az igazságosság (ji) nem része az ember eredeti valójának. Hiszen mennyi baj és viszály keletkezett az Ég alatt a három dinasztia kezdete óta*!

Továbbá, amikor ívmérőt, vonalzót, körzőt vagy derékszögmérőt használunk arra, hogy bármit is megfelelővé alakítsunk, akkor levágunk veleszületett természetéből. Amikor pedig zsinórt vagy fonalat, ragasztót vagy lakkot használunk, hogy bármit is összefogjunk, akkor erőszakosan beleavatkozunk erényükbe (de). Aki alázatosan hajbókol a szertartásokban (li) és zenében (jüe), és affektálva mutogatja az emberségét és igazságosságát azzal a szándékkal, hogy megvigasztaljon minden szívet az Ég alatt, az elveszíti eredeti természetes állapotát. Az eredeti természetes állapot azt jelenti, hogy a dolgok ívmérő nélkül is hajlottak, vonalzó nélkül is egyenesek, körző nélkül is kerekek, derékszögmérő nélkül is szögletesek; ragasztó vagy lakk nélkül is összetapadnak, zsinór vagy fonál nélkül is összekötöttek.

Bár minden dolog az Ég alatt belekeveredik az életbe, de nem tudja, hogy miért él; és mindegyiket egyformán eléri a vég anélkül, hogy tudná miért. Régen is így volt, most is így van, és ezen semmi nem tud változtatni. De akkor miért használják az emberséget és igazságosságot ragasztó, lakk, zsinór vagy fonál módjára, és miért igyekeznek az Út és erénye (de) területén vándorolni? Ezzel csak zavart okoznak az Égalattiban.

Kis zavar az irányt változtatja meg, nagy zavar a veleszületett természetet. Miből gondolom ezt? Amióta a Jü törzs leszármazottja** elkezdte hirdetni az emberséget és igazságosságot, bánatot okozott ezzel mindennek, ami az Ég alatt van. És minden, ami az Ég alatt van, hanyatt-homlok rohant, hogy teljesítse az emberség és igazságosság parancsát. Így hát nem pontosan az emberség és az igazságosság az, ami megváltoztatja az ember veleszületett természetét?

 

(*A Hszia-, Sang- és Csou-dinasztiák. A Sang-dinasztia kb. i.e. 16. századtól kb. i.e. 1045-ig uralkodott, az őt követő Csou-dinasztia pedig kb. i.e. 1045-től i.e. 256-ig, de maga a Csou-kor csak i.e. 221-ben ért véget. A Hszia-dinasztiát a hagyomány szerint a Nagy Jü alapította, és i.e. 2207 és i.e. 1766 között uralkodott. Azonban a dinasztia létét tudományosan még nem egyértelműen támasztották alá.

 

 

**Sun, a bölcs uralkodó, a konfuciánus filozófusok eszményképe. Éppen úgy, mint a VII. fejezet 1. részében, itt is inkább negatív fényben tűnik fel.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven) 

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Chuang Tzu Chapters Lin Yutang's Version (angol nyelven)

             Wandering On The Way by Victor H. Mair (angol nyelven)  

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

 

(VIII. 2.) Összenőtt lábujjak

 

2. Akinek fölöslegesen kifinomult a látása, az összezavarodik az öt szín észlelésében*. A minták, a formák és a sokszínű brokátok elkápráztató csillogása megbabonázza őt. Ez történt Li Csu-val**. Akinek fölöslegesen kifinomult a hallása, az összezavarodik az öt hangjegy észlelésében. A hat zenei akkord, a fémek és kövek hangjai, a húrok és a fúvós hangszerek, a huangcsung és talu sípok megbabonázzák őt. Ez történt Si Kuang-gal***.

Aki túlzásba viszi az emberséget (ren/zsen), elnyomja az erényt (de) és elfojtja saját veleszületett természetét. Azért, hogy dicsőséget és hírnevet szerezzen, felveri az Égalattit harsány és síp-és dobszó kíséretében egy megvalósíthatatlan ideál elérése érdekében. Ilyen volt Sen vagy Si****. Akinek fölöslegesen kifinomult a vitára való képessége, az úgy halmozza egymásra összetákolt kifejezéseit, akár egy építő a tégláit vagy úgy fonja egybe érveit, akár egy hálókészítő a zsinórt. Ravaszul ügyeskedik szavaival; szív-elméje akörül bolyong, hogy mi a „kemény” és mi a „fehér”, mely nézetek „hasonlóak” és mely nézetek „különbözőek”; felesleges, haszontalan szavakat használ, hogy [átmenetileg] igazzá tegye véleményét. Ilyen volt Jang [Csu] vagy Mo [Ti]*****.

Ezek mindegyike olyan fölösleges, mint a bőrdarab és kinövés, ezért nem az igazi út az Égalatti számára.

Aki tartja magát az igazi úthoz, az nem veszíti el eredeti veleszületett természetét (xing/hszing) és végzetét (ming). Éppen ezért számára az egyesített dolgok nem összenőtt lábujjak, a szétválasztott dolgok nem felesleges hatodik ujjak; ami hosszú, az nem túl hosszú, ami rövid, az nem túl rövid. A kacsa lábai rövidek, de ha meg akarnánk toldani vagy kiegyenesíteni, akkor fájdalmat okoznánk neki; míg a daru lábai hosszúak, de ha le akarnánk vágni belőle, akkor az tragédiával végződne. Ami természeténél fogva hosszú, abból ne vágjunk le, ami pedig természeténél fogva rövid, ahhoz ne toldjunk semmit. Ilyen módon távol tartjuk magunkat az így okozott fájdalomtól, szomorúságtól.

 

(*Fekete, fehér, piros, sárga és azúr/kékeszöld.

 

**Másik neve Li Lou. Azt jegyezték fel róla, hogy kivételesen kifinomult látással rendelkezett.

***Si Kuang híres zenész volt, a II. fejezet 5. részében említi a Csuang-ce. E bekezdéshez hasonló található a Lao-ce 12. versében: „Az öt szín vakká teszi az ember szemét, az öt hang süketté teszi az ember fülét …” (Tőkei Ferenc fordítása)

****Zeng Sen-t (vagy Zeng Cé-t) Konfuciusz legtehetségesebb tanítványainak egyikét az emberség (ren/zsen) mintaképének tekintették, Si Jü-t, Vej állam történetíróját pedig az igazságosság (ji) mintaképének.

 

*****Jang Csu – a hagyomány által hedonistának tartott filozófus - és Lao Ce beszélgetését a VII. fejezet 4. részében olvashatjuk. Mo Ti – vagy Mo Ce – filozófusról a II. fejezet 3. részének lábjegyzetében írtam bővebben. A „keményről és fehérről való elmélkedés” pedig Gongszun Long kínai filozófus művére utal. Róla a II. fejezet 4. részének lábjegyzetében tettem említést.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Chuang Tzu Chapters Lin Yutang's Version  (angol nyelven)

             Wandering On The Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)