(XXV. 10.) Ce Jang


10.  Kis tudás ezt kérdezte Széleslátókörűtől:

-- Mit értünk „köznapi, közös megegyezés” alatt?1

Széleslátókörű így válaszolt:

-- Egy falu közössége tíz különböző vezetéknévű és száz különböző utónevű egyénből áll, akiket a közös szokások, hagyományok tartanak egybe. Ezek a közös szokások, hagyományok összefogják a különbözőket, hogy ugyanolyanok legyenek, és széttagolják az ugyanolyanokat, hogy különbözőek legyenek. Ha egyenként rámutatunk egy ló százféle testrészére, akkor sem jutunk el a lóig, pedig az itt áll a szemünk előtt. De mégis, csak akkor, amikor mind a száz része együtt van, nevezzük el lónak. Ugyanígy, a dombok és hegyek azáltal lesznek egyre magasabbak, hogy egymásra halmoznak alacsony földkupacokat; a nagy folyók azáltal válnak egyre nagyobbá, hogy kisebb forrásokat gyűjtenek össze; és a nagy ember azáltal valósítja meg a részrehajlás nélküli közös jót, hogy egybefogja a különböző nézeteket. Ezért, bár a kívülről [elméjébe] belépőket vendéglátó fogadja, azokhoz nem ragaszkodik; míg a belül keletkezők igazak, és nem kerülnek összeütközésbe [a külvilággal]. A négy évszak különbözik egymástól, az Ég mégsem részrehajló egyikkel szemben sem, így az év körforgása beteljesedik. Az öt állami hivatalnak különböző kötelezettségei vannak, az uralkodó mégsem kivételezik egyikkel sem, ezért az állam jól működik. Polgári és katonai nagy vezetők nem osztogatnak személyes kegyeket, ezért erényük teljes. A tízezer dolog különbözik elveiben és természetében, de a Tao nem kivételezik egyikkel sem, és ezért név nélküli marad.2 Mivel név nélküli, ezért nem-cselekvő; mivel nem-cselekvő, nincs semmi, ami ne lenne elrendezve. Az évszakok bevégződnek és elkezdődnek, a korok változnak és átalakulnak. Balszerencse és szerencse keveredik, egyszer gátol, másszor segít. Ragaszkodunk saját, másoktól különböző nézőpontjainkhoz, amelyek helyesek erről az oldalról, de hibásak a másik oldalról. Nézz meg egy hatalmas mocsarat, amely különféle növények, fák százainak ad otthon, vagy figyeld meg a nagy hegyeket, ahol fái és sziklái osztoznak ugyanazon a helyen! Ezt értjük „köznapi, közös beszéd” alatt.

Kis tudás így felelt:

-- Ha ez így van, akkor ez a Tao?

-- Ó, dehogyis – válaszolta Széleslátókörű – Ha összeszámoljuk a dolgokat, az több lesz, mint tízezer. Azért beszélünk mégis tízezer dologról, mert egyszerűbb, ha így nevezzük őket. Ugyanígy, Eget és Földet tartjuk a legnagyobb dolgoknak azok közül, amelyeknek alakjuk van, a jin és jang a két legnagyobb életerő (csi), a Tao pedig mindet összefogja. Mivel [a Tao] ilyen hatalmas, ezért elfogadható, hogy néven illessük. De csak azért, mert elneveztük, összevethetjük-e bármivel is? Ez pont olyan, mintha egy kutyát és egy lovat hasonlítanánk össze – meg sem közelíti az igazságot.3

 

 

(1”Kis tudás” az átlagember átlagos gondolkodásmódján keresztül keresi a Tao-t. Így a kérdése arra irányul, hogyan lehet átlagos gondolkodásmóddal megérteni, felfogni a Tao-t. „Széleslátókörű” nevét szokták még „Nagy összhangba hozó” vagy „Nagy közös harmónia” módon is fordítani.

 

2Az ókori kínai gondolkodás szerint azzal, hogy nevet adunk valaminek, meghatározzuk és behatároljuk azt a dolgot. A Tao, természetesen, nem meghatározható, nem behatárolható, tehát nem lehet neki nevet adni.

 

3Vagyis, annak ellenére, hogy a Tao-t névvel illetjük, azaz a névadással kategóriába soroljuk, behatároljuk, egyáltalán nem jelenti azt, hogy bármilyen formában képesek lennénk leírni magát a Tao-t.)




Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)



 

 

Nincsenek megjegyzések: