(XX. 4.) A hegyi fa

4.  Amikor Konfuciusz Csen and Caj között fogságba került, hét napon át nem evett főtt ételt.¹ [Később] a Takung Zsen elment hozzá, hogy kifejezze együttérzését.

-- Közel álltál a halálhoz? – kérdezte tőle Zsen.

-- Igen – felelte Konfuciusz.

-- Félsz a haláltól? 

-- Igen, félek - hangzott a válasz.

-- Akkor hadd beszéljek neked a Tao-ról, ezzel elkerülheted a[z ilyen] halált – kezdte Zsen – Keleten, a tengernél olyan madarak élnek, amelyeket úgy neveznek, hogy Ji-taj.² Ide-oda csapkodnak, mintha erejük sem volna. Kötelékben szálldosnak, és szorosan összebújnak fészkükben. Egyik sem röppen ki elsőként, egyik sem tér meg utolsóként. Mindig csak a maradékot eszik. Rajuk köteléke elvétve szakad szét, ezért más élőlények alig árthatnak nekik. Így kerülik el a sorscsapásokat.

Az egyenes törzsű fát vágják ki leghamarabb, az édes vizet adó kutat merítik ki előbb. Mutogatod bölcsességed, hogy lenyűgözd a tudatlanokat, fejleszted személyiséged, hogy különbnek mutasd magad a hitványoktól. Olyan hivalkodóan jársz-kelsz, mintha te hordoznád a Napot és Holdat. Ezért nem tudod elkerülni a sorscsapásokat.

Hallottam a nagy beteljesülés emberének mondását: „Aki kérkedik, annak nincsenek érdemei. A beteljesült érdem elenyészik. A kiteljesedett hírnév elhalványul.” Ki az, aki képes arra, hogy megszabaduljon az érdemektől, a hírnévtől, és visszatérjen az egyszerű emberek közé? A Tao-val együtt áramlik, de nem akarja, hogy látható legyen; erénnyel (de) sétál, de nem időzik hírnévben. Egyszerű és közönséges, olyan, mintha bolond lenne. Eltörli nyomait, feladja befolyását, hatalmát, és nem keresi a sikert vagy hírnevet. Így hát nem hibáztat másokat, és mások sem hibáztatják őt. A tökéletes ember nem akar híres lenni. Uram, te miért leled ebben örömöd?

-- Tökéletesen igaz! – kiáltott fel Konfuciusz. Majd elbúcsúzott társaitól, és elbocsátotta tanítványait. Visszavonult a nagy mocsárba, ahol szőrmét és durva ruházatot viselve makkon és gesztenyén élt. Anélkül sétált az állatok között, hogy megzavarta volna falkájukat, anélkül sétált a madarak között, hogy felverte volna rajukat. Még a madarak és vadállatok sem ijedtek meg tőle, akkor hogyan tartottak volna tőle az emberek!

 

(¹A Beszélgetések és mondások, 11. fejezetének 2. részében is említik ezt az eseményt.

 

²James Legge szerint némely kommentátor úgy véli, hogy ez a madár a fecske.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

(XX. 3.) A hegyi fa

3. Pej Kung Sö hozzájárulást gyűjtött, hogy egy harangállványt készítsenek Vej állam hercege, Ling számára. Hamarosan felépült az oltár a külső városfalon kívül, majd három hónapon belül a harangállvány alsó és felső szintjei is készen álltak.¹

Csing-csi herceg csodálkozva kérdezte meg tőle:²

-- Milyen módszert alkalmaztál [, hogy ilyen hamar megoldottad]?

-- Hogyan merészelnék bármilyen módszert alkalmazni az egység középpontjában? – válaszolta Pej Kung Sö – Azt hallottam: „Miután kifaragtad és megcsiszoltad, engedd, hogy visszatérjen az egyszerűséghez”. Bután, értelem nélkül, nyugodtan ténferegtem, és sodródtam a nyájjal, tömeggel. Elkísértem azokat, akik elmentek, és üdvözöltem azokat, akik jöttek. Ami jönni akartam, nem akadályoztam, ami menni akart, nem tartottam vissza. Elnéző voltam azokkal, akik erősen ellenezték; együtt működtem azokkal, akik határozatlanok voltak; azokra támaszkodtak, akik a lehető legtöbbet adták.³ Így voltam képes adományokat gyűjteni reggeltől estig anélkül, hogy a legcsekélyebb visszautasítással találkoztam volna. Mennyivel inkább érvényes lehet ez arra, aki a Nagyszerű út követője!

(¹A harangállványok az ókori Kínában elsősorban a felső osztály, az elit gazdagságát, hatalmát hivatott szimbolizálni. A Csou-korban fejlődött ki a harangok elrendezésének szokása, ekkor még tizenháromtól egészen hatvannégyig bármennyi harangot rögzíthettek a fából készült állványokra.

 

²Csing-csi herceg Vu állam uralkodójának fia volt, aki apjának gyilkosa és utódja, Helü király elől Vej államba menekült. Helü király i.e. 514-ben került Vu állam trónjára, és i.e. 496-ig uralkodott. Az ő fegyvere volt a híres Mo-je kard, amelyet a VI. fejezet 10. részében említenek.

 

³Az általam forrásként használt fordítók szinte mindegyike eltérően értelmezi, és fordítja ezt az utolsó négy mondatot, amiből az utolsó hármat Victor H. Mair értelmezéséből fordítottam.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Zhuangzi (angol nyelven) 

 

(XX. 2.) A hegyi fa

2. Si Nan Ji Liao meglátogatta Lu állam hercegét.

-- Miért vagy gondterhelt, uram? – kérdezte Si Nan mester, mikor meglátta az uralkodó szomorú arcát.

-- Az előző királyok módszereit tanulmányozom – válaszolta Lu hercege –, és ápolom elődeim örökségét. Tisztelem az eltávozottak szellemeit, és megbecsülöm az értékes embereket. Mindezt személyes elköteleződéssel végzem, pillanatnyi szünet nélkül. De így sem sikerül elkerülni a gondokat, bajokat. Emiatt vagyok szomorú.

-- Felszínes módszereket alkalmazol a gondok és bajok elkerülésére – mondta Si Nan mester – A dús szőrű rókák és a kecses, foltos leopárdok otthona a hegyi erdő, és a szirtek barlangjaiban húzzák meg magukat - így élnek nyugalomban. Éjjel jönnek elő, nappal otthonukban pihennek - ilyen elővigyázatosak. Hiába gyötri őket éhség, szomjúság és egyéb kín, kerülik az embert, élelmüket messze, a folyóknál és tavaknál keresik - ilyen elszántak. De így sem kerülhetik el a hálókat és csapdákat. Kit lehet hibáztatni? A saját prémjük, bőrük hoz rájuk minden bajt. És vajon uraságod prémje nem éppen Lu állam? Arra kérnélek, hogy vetkőzd le formádat, vesd le bőrödet! Tisztítsd meg szív-elmédet, távolítsd el vágyaidat, és vándorolj a néptelen mezőkön!

Jüe állam déli részén van egy terület, aminek az a neve, hogy a Megalapozott Erény (de) Földje. Népe tudatlan és egyszerű, keveset gondolnak magukra, és alig vannak vágyaik. Ismerik a dolgok elkészítésének módját, mégsem gyűjtögetnek és kuporgatnak. Adnak, de nem várnak el cserébe semmit. Nem tudják, hogyan használják az igazságosságot, és nem ismerik a szertartásokat sem. Olyan kiszámíthatatlanul járnak-kelnek, mintha bolondok volnának. Mégis ők azok, akik a Nagy módszer ösvényét tapossák. Születésüket örömmel ünneplik, halálukat a temetés rítusával kísérik. Arra kérnélek, hagyd el államodat, add fel megszokott módszereidet, és a Tao irányításával utazz oda!

-- Az út odafelé hosszú és veszélyes – mondta az uralkodó – Folyókon és hegyeken kell átkelnem, nekem pedig nincs se csónakom, se hintóm. Hogyan jutok oda?

Si Nan mester így válaszolt:

-- Ha feladod rangodat és az otthonod kényelmét, akkor máris lesz hintód.

Lu állam uralkodója közbevágott:

-- Az út odafelé hosszú és magányos. Ki lesz a társam? Nincs ennivalóm. Mit fogok enni, hogyan érem el a célomat?

-- Csökkentsd szükségleteidet, vegyél vissza vágyaidból, és hiába nincs ennivalód, elégségesnek fogod találni. Egészen addig gázolj a folyókon, lebegj a tengeren, amíg már hiába nézel körbe, nem látod a partot. Minél messzebbre mész majd, annál kevésbé tudod, hogy hol ér véget az utad. Azok, akik kikísértek téged a partra, visszafordulnak és hazamennek. Ettől kezdve még távolabb kerülsz.

Aki másokat birtokol, azt lekötik a gondok, bajok. Akit az emberek birtokolnak, az tele van aggodalommal. Ezért Jao nem birtokolta az embereket, és őt sem birtokolták. Arra kérnélek, hogy szabadítsd meg magad a gondjaidtól, bajaidtól; szabadítsd meg magad az aggodalmaidtól, és vándorolj a Tao-val a Nagy Semmiség földjén!

Amikor valaki egy hajóval kel át a folyón, és egy arra sodródó, üres csónak nekiütközik, még akkor sem lesz dühös az az illető, ha heves vérmérsékletű. De ha valaki ül abban a csónakban, akkor emberünk kiabálni fog, hogy térjenek ki az útjából. Ha kiáltását figyelmen kívül hagyják, még egyszer kiált majd. Ha erre a másodikra sem válaszolnak, akkor harmadjára is ordít egyet, ezúttal azonban már gyalázkodó szavak kíséretében. Az első esetben nem lett dühös, de a másodikban igen, mert az elsőben az a csónak üres volt, a második esetben azonban ült valaki abban a csónakban. Ha egy embernek sikerül magát kiüresíteni, és így vándorol a világban, akkor ki árthatna neki?

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

(XX. 1.) A hegyi fa1

1. Amikor Csuang Ce a hegyekben sétált, megpillantott egy hatalmas fát, amelynek vastag ágai és buja levelei voltak. Egy favágó pihent a fa mellett, ám eszébe sem jutott kivágni. Csuang Ce megkérdezte tőle, hogy miért nem teszi, de a favágó csak legyintett:

-- Semmire sem lehetne használni.

-- Ez a fa pontosan a haszontalansága miatt tudja végig élni azokat az éveket, amiket az Ég adott neki – mondta erre Csuang Ce.

Miután a hegyekből lejött, egyik régi barátjánál töltötte az éjszakát. Ennek örömére a barátja felszólította a szolgáló fiút, hogy vágjon le egy ludat, és főzze meg. A szolgáló fiú visszakérdezett:

-- Az egyik libánk gágog, a másik nem. Melyiket öljem le?

-- Öld le azt, amelyik nem gágog! – válaszolta a fiú gazdája.

Másnap Csuang Ce tanítványai így fordultak a mesterhez:

-- Az a tegnapi hegyi fa azért tudja kitölteni az Égtől kapott éveit, mert nem jó semmire. De a vendéglátónk libái közül mégis azt vágták le, amelyik nem hasznos. Mit gondolsz erről, mester, te melyik szeretnél lenni?

Csuang Ce felnevetett:

-- Úgy vélem, hogy valahol félúton a hasznosság és haszontalanság között lennék - válaszolta – Ám annak ellenére, hogy ez a hasznosság és haszontalanság közti félút jó helynek tűnik, valójában nem az, mert nem tart távol a bajtól. De ha valaki felkapaszkodik a Tao-ra és erényére (de), és sodródik, vándorol szabadon, azzal nem történik baj. Dicsérettől és bírálattól mentesen, egyik pillanatban sárkány, a következőben kígyó. Együtt változik az idővel, és nem hajlandó saját magáért cselekedni. Egyszer fent, egyszer lent, az összhang által vezérelve, sodródik és vándorol a tízezer dolog ősével. Dolgokként kezeli a dolgokat, de nem engedi, hogy őt kössék a dolgok. Így hogyan is kerülhetne bajba? Ez volt Sennong és a Sárga császár módszere.²

De ez nem sikerül azoknak, akik a tízezer dolog ügyeivel és az emberi kapcsolatokkal foglalkoznak. Mert az egyesülés szétválást hoz; a tökéletesség rombolást. Az éles kicsorbul; a becsületest bírálják. A törekvők elbuknak; a kiválók ellen áskálódnak; a hitványokat becsapják. Hol lehetne nyugalmat találni? Jaj, tanítványaim, emlékezzetek erre: tartózkodjatok a Tao-ban és erényében (de)!

(¹Úgy tűnik, hogy ennek a XX. fejezetnek több szerzője is volt, mert sok benne az ismétlődő motívum.

A haszontalanság „hasznárólˇ” a IV. fejezet több részében, a 6., a 7. és a 8.-ban olvashatunk.

²Sennong-ot, a földművelés mitológiai alakját a XVI.fejezet 2. részében és a XVIII. fejezet 5. részében említik.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

              Zhuangzi (angol nyelven)

              Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

             

 

(XIX. 13.) Az élet teljes megértése

13. Egy bizonyos Szun Hsziu jelent meg Pien Csing mester kapujánál, és panaszkodni kezdett neki:

-- Amikor falun laktam, senki nem mondta rólam, hogy viselkedésem helytelen. Nehéz időkben senki nem mondta, hogy hiányozna belőlem a bátorság. Ennek ellenére még sosem arattam le jó termést, és sosem szolgáltam bölcs uralkodót. Elküldtek a faluból, és száműztek a városból. Milyen bűnt követtem el az Ég ellen? Miért lett ilyen szerencsétlen a sorsom?

-- Hallottál már arról, hogy milyen a tökéletes ember? – kérdezte Pien mester – Elfelejtkezik a májáról és epéjéről, és nem gondol a szemére vagy fülére. Céltalanul kóborol a világ porán és mocskán túl, és jól érzi magát a könnyed, erőlködés nélküli cselekvésben. Azt mondják rá, hogy cselekszik, de nem vár el érte semmit, felnevel, mégsem parancsolgat.¹ Te pedig mutogatod a bölcsességed azért, hogy meghökkentsd a tudatlanokat, ápolod személyiséged azért, hogy különbnek mutasd magad az érdemtelenektől, ragyogva jársz-kelsz, mintha te hordoznád a Napot és a Holdat. Tested teljes, rendelkezik mind a kilenc nyílásával, ez idáig még nem sújtott le rád vakság, süketség, sántaság vagy egyéb szerencsétlenség. Nagyon sok emberhez képes szerencsés vagy. Hogyan van hát időd az Égre panaszkodni? Eredj az utadra, uram!

Miután Szun Hsziu eltávozott, Pien mester visszament a házba. Leült, majd kis idő múlva felpillantott az égre, és sóhajtott egyet. Egyik tanítványa megkérdezte:

-- Miért sóhajtasz, mesterem?

Pien mester így válaszolt:

-- Szun Hsziu volt nálam az előbb, és beszéltem neki a tökéletes ember erényéről. Attól tartok, hogy megrémítettem, és teljesen össze fog zavarodni.

-- Biztosan nem – mondta a tanítvány – Ha Szun Hsziu szavai igazak voltak, tanítóm szavai pedig tévesek, akkor a téves úgysem tudja összezavarni az igazat. De ha Szun Hsziu szavai voltak tévesek, tanítóm szavai pedig igazak, akkor Szun Hsziu már azelőtt össze volt zavarodva, mielőtt eljött volna ide. Ezért hát nem hibáztál vele kapcsolatban.

-- Ez nem így van! – szólt rá Pien mester – Egyszer, régen egy madár szállt le Lu állam fővárosának külterületén. Lu uralkodója megörült ennek, és megkínálta őt ökör, bárány és sertés húsával. Még a Kilenc Sao zenéjét is előadták a madárnak, hogy örömet szerezzenek neki. De a madár boldogtalannak tűnt, csak bámult maga elé, és nem evett, nem ivott semmit sem. Erre mondják, hogy úgy etetsz egy madarat, ahogyan saját magadat etetnéd. De ha úgy akarsz etetni egy madarat, ahogyan tényleg etetni kell egy madarat, akkor az a legjobb, ha engeded őt az erdő mélyén fészkelni vagy a folyókban és tavakban úszkálni, és engeded, hogy szabadon és zavartalanul saját maga keresse meg élelmét.²

Szun Hsziu a csekély értelem és a felszínes tudás embere, én meg a tökéletes ember erényéről beszéltem neki. Olyan ez, mintha valaki hintón utaztatna egy egeret vagy harangok és dobok zenéjével gyönyörködtetne egy pacsirtát. Hogyne riadna meg mindegyik!³

 

(¹A Lao-ce 10. és 51. versében hasonló leírás szerepel.

 

²Ugyanez a történet, kibővített formában szerepel a XVIII. fejezet 5. részében. Azonban az nem világos, hogy ebbe a 13. részbe miért került bele ezt a történet.

³Feltehetően ez az egész 13. rész is utólagos betoldás, ezért Victor H. Mair teljes mértékben kihagyta művéből. A szöveg legelejét az általam forrásként használt fordítók közül James Legge máshogy értelmezi, mint Burton Watson, Martin Palmer és Wang Rongpei. Én az utóbbi három értelmezését fordítottam.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             

              

 

(XIX. 12.) Az élet teljes megértése

12. A művész Csuj olyan pontosan tudott szabad kézzel rajzolni, mintha körzőt vagy vonalzót használt volna. Azért, mert ujjai a dolgokkal együtt változtak, és nem a gondolataira hagyatkozott. Így szellem-tornya egységes és tiszta maradt.¹

Akkor kényelmes a cipőd, amikor megfeledkezel a lábaidról. Akkor kényelmes az öved, amikor megfeledkezel a derekadról. Akkor tökéletes a szív-elméd, amikor tudásod megfeledkezik a helyesről és helytelenről. Akkor kezeled ügyeidet tökéletesen, amikor semmi nem változik meg belül, és semmi nem tereli el figyelmed kívül. Ha egyszer megtapasztalod, hogy mi a kényelmes és tökéletes, és ezt az érzést sosem veszíted el, akkor tökéletesen meg tudsz feledkezni arról, hogy mi a kényelmes és tökéletes.

(¹A ’szellem-torony’ – lingtaj – kifejezés a taoista irodalomban a ’szív-elmére’, a szellemi értelem középpontjára utal.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XIX. 11.) Az élet teljes megértése

11. Tung-je Csi kocsihajtó képességét mutatta be Csuang hercegnek.¹ Olyan egyenesen hajtotta előre-hátra lovait, mintha egy vonal mentén tenné, olyan pontosan kanyarodott kocsijával jobbra-balra, mintha egy körvonal mentén tenné. Csuang herceg megállapította, hogy senki sem képes felülmúlni Tung-je Csi-t. Elrendelte, hogy tegyen még száz kört, majd térjen vissza a palotába. Meglátta ezt a jelenetet Jen Ho, és ezt mondta a hercegnek:

-- Tung-je Csi lovai le fognak sántulni.

A herceg egy szót sem szólt, csak hallgatott. Nem sokkal később a lovak tényleg lesántultak, ezért Tung-je Csi hamarabb tért vissza velük. A herceg megkérdezte Jen Ho-t:

-- Honnan tudtad, hogy ez fog történni?

-- Annak ellenére, hogy lovai már kimerültek, egyre többet követelt tőlük – válaszolta Jen Ho - Ezért mondtam, hogy le fognak sántulni.²

 

(¹Csuang herceg – születésekor kapott nevén: Tung koronaherceg - Lu állam uralkodója volt i.e. 694-662-ig.

 

²James Legge szerint Jen Ho leszármazottja, Jen Huj lett Konfuciusz kedvenc tanítványa. Ez a Jen Ho feltehetően nem azonos a IV. fejezet 5. részében szereplő Jen Ho-val.)

Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)