(XI. 6.) Megőrzés és elfogadás

6. Jün Csiang* a forgószél hátán keleten kóborolt. Hirtelen megpillantotta Hung Mung-ot, aki éppen azzal mulatta magát, hogy combjait csapkodta és ugrált, mint egy veréb. Jün Csiang ezt látva megtorpant és áhítatosan állt ott. Majd megkérdezte:

-- Ki vagy te, öregember? Miért csinálod ezt?

Hung Mung anélkül, hogy abbahagyta volna combjainak csapkodását és az ugrálást, így válaszolt:

-- Szórakoztatom magam.

-- Egy kérdést szeretnék feltenni neked – szólt Jün Csiang.

-- Ugyan! –  mordult fel bosszúsan Hung Mung. Most először emelte fel a fejét és pillantott rá Jün Csiang-ra.

Jün Csing azonban folytatta:

-- Az Ég éltető lélegzete (csi) megzavarodott, a Föld éltető lélegzete összekuszálódott. A hat éltető lélegzet nem keveredik megfelelően**, és a négy évszak nem követi egymást. Szeretném összhangba hozni a hat éltető lélegzet lényegét, hogy élelmet biztosítsak minden élőlénynek. Mit kellene tennem ennek érdekében?

-- Nem tudom – Hung Mung még mindig combjait csapkodva és veréb módon ugrálva rázta fejét - Nem tudom.

Így Jün Csiang nem kapott választ kérdésére.

Három évvel később, mikor újra kelet felé kóborolt és éppen elhagyta Szung vadonját, véletlenül megint megpillantotta Hung Mung-ot. Jün Csiang nagyon megörült és odasietett hozzá:

-- Égi mester – szólította meg -, elfelejtettél engem? Elfelejtettél engem? – majd térdre borult és kétszer földig hajtotta fejét, úgy kért tanítást Hung Mung-tól.

Hung Mung azonban így felelt:

-- Céltalanul vándorlok, nem tudom, mit keresek, bolondul sodródom, nem tudom, merre megyek. Ilyenformán vándorlok és figyelem a dolgok igazságát. Mit is tudhatnék?

-- Jómagam szintén bolondul sodródónak tartom magam – mondta Jün Csiang -, de követnek engem az emberek, bármerre megyek, és nincs más választásom, mint foglalkozni velük. Mivel én vagyok a példaképük, pár szóban adj nekem tanácsot, kérlek.

-- Ha megzavarják az Ég természetes folyását – szólt Hung Mung -, akkor a dolgok összeütközésbe kerülnek eredeti természetükkel, és így a Sötét (titokzatos) Ég nem tud kiteljesedni***. A vadállatok csoportja szétszóródik, a madarak éjjel kezdenek el énekelni, a füveket és a fákat természeti csapások sújtják, még a rovarokat is szerencsétlenség éri. Ah, ez azoknak az embereknek a hibája, akik irányítanak!

-- Akkor mit kellene tennem?  - kérdezte Jün Csiang.

Hung Mung rákiáltott:

-- Ah, túl messzire mentél! Fel, fel, szedd össze magad és tűnj el****!

-- Égi mester – könyörgött Jün Csiang –, nagyon nehezen találtam rád. Csak még egyetlen szót mondj!

-- Nos, akkor hát tápláld szív-elmédet! – mondta Hung Mung – Pihenj meg a nem-cselekvésben (vu-vej/wu-wei), és a dolgok maguktól átalakulnak. Ne vegyél tudomást testi alakodról, dobd ki a hallást és látást, felejtsd el, hogy egy dolog vagy a többi dolog közül, és csatlakozz a határtalanság nagy egységéhez. Engedd el az elméd és szellemed, legyél olyan nyugodt, mintha lélektelen volnál, és a tízezer dolog egyenként visszatér majd a gyökeréhez. Visszatérnek a gyökerükhöz anélkül, hogy ennek tudatában lennének. A sötét és egységes káosz állapotában lesznek, amiből életük végéig nem fognak eltávozni. Ha mégis tudatában lesznek (annak, hogy visszatértek gyökerükhöz), máris eltávoznak belőle. Ne kérdezd, hogy mi a neve, ne próbáld meg kifigyelni tulajdonságait, hiszen minden dolog magától kel életre.

-- Égi mester, az erényt (de) adományoztad nekem, és feltártad nekem a titkát. Egész életemben ezt kerestem és most végre megtaláltam! – kiáltott fel hálásan Jün Csiang. Kétszer földig hajtotta fejét, majd felállt, elköszönt és elment.

 

(*James Legge azt írja, hogy ő szívesebben tartja meg fordításában a két főszereplő eredeti nevét. Ugyanígy megtartotta Martin Palmer is, viszont Burt Watson, Wang Ronpei és Victor H. Mair mindkettőt lefordította. Jün Csiang nevét „Felhő tábornoknak”, Hung Mung nevét „Nagy rejtelemnek”, „Hatalmas homálynak”, „Természetes energiának” fordították. James Legge itt még a kínai klasszikus szövegekre (azaz kanonikus szövegekre) utal, amelyek említenek „Felhő-mestert, Eső-mestert, Szelek báróját és Mennydörgés mestert”. Hung Mung nevének jelentése lehet a „Nagy éter” vagy „Ősi káosz”.

**Ez a hat a jin, jang, szél, eső, sötétség és a fény.

***Vagyis a dolgok természetes állapota nem marad fenn.

****Ezt a mondatot a fordítók különféleképpen értelmezik. Burt Watson fordítását használtam alapul.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

 

 

 

(XI. 5.) Megőrzés és elfogadás

 

5. A Sárga császár már tizenkilenc éve uralkodott az Ég fiaként, parancsait az egész Ég alatti világban végrehajtották, amikor tudomást szerzett arról, hogy Kuang Cseng mester a Kung-tung hegy ormán él. Elindult hozzá, hogy meglátogassa.

-- Uram, azt hallottam – szólította meg a mestert a Sárga császár -, hogy te elsajátítottad a tökéletes Tao-t. Bátorkodom megkérdezni, hogy mi a tökéletes Tao lényege? Szeretném megszerezni az Ég és a Föld lényegét, hogy ezzel segítsem az öt gabona növekedését és hogy táplálhassam az embereket. Szeretném irányítani a jin és jang elemek működését, hogy biztosítsam az összes élőlény jólétét. Hogyan tudnám mindezt elérni?

Kuang Cseng mester így válaszolt:

-- Amiről kérdezni szeretnél, az a dolgok eredeti valója, és amit irányítani szeretnél, az a dolgok széttört és felosztott állapota*. Amióta te uralod az egész Ég alatti világot, az eső még azelőtt esik, hogy a felhők párája egyáltalán összegyűlt volna; a növények és fák még azelőtt elhullajtják leveleiket, hogy egyáltalán megsárgultak volna; a nap és a hold fénye egyre homályosabbá válik. A szív-elméd tompult, szószátyár, hitvány alak vagy. Hogyan beszélhetnék neked a tökéletes Tao-ról?

E szavakat hallattára a Sárga császár eltávozott. Lemondott trónjáról, épített egy remetekunyhót, aminek padlójára egy fehér kunaj fűből készült matracot terített és ott élt visszavonulva. Három hónappal később újra elment, hogy meglátogassa a mestert. Kuang Cseng az ágyán feküdt, fejjel dél felé**. A Sárga császár alázattal letérdelt előtte és kétszer homlokával megérintette a talajt. Majd így szólította meg:

-- Uram, azt hallottam, hogy te elsajátítottad a tökéletes Tao-t. Bátorkodom megkérdezni, hogyan irányítsam testemet, mit kell tennem, hogy hosszú életet éljek?

Kuang Cseng mester hirtelen felült:

-- Kiváló kérdés! Gyere csak, beszélek neked a tökéletes Tao-ról. A tökéletes Tao lényege mély és rejtelmes. A tökéletes Út legmagasabb foka homályos és csendes Nincs mit nézni, nincs mit hallani. Amikor a nyugalom öleli át szellemedet, akkor a tested hibátlanná válik. Legyél mozdulatlan és tiszta, ne fáraszd ki a tested, ne kavard fel a lényeged, és akkor hosszú ideig élhetsz.

Amikor a szem semmit nem lát, a fül semmit nem hall és a szív-elme semmit nem tud, akkor a szellem védi a testet és a test hosszú életnek fog örvendeni. Figyelj arra, ami benned van; zárd ki azt, ami rajtad kívül van, a túl sok tudás ártalmas. Elvezetlek majd téged a hatalmas fényesség csúcsára, a tökéletes jang forrásához; elvezetlek téged a mérhetetlen sötétség kapuján keresztül a tökéletes jin forrásához. Az Ég és a Föld irányítás alatt áll, a jin és jang elemeknek megvan a raktára. Ha odafigyelsz és vigyázol testedre, a világon minden dolog magától fog fejlődni. Én fenntartom magamban ezt az egységet és ebben az összhangban tartózkodom, ezért maradtam életben ezerkétszáz éven át úgy, hogy sosem romlott le testem***.

A Sárga császár ismét kétszer földig hajtott fejét:

-- Kuang Cseng mester, számomra olyan vagy, mint az Ég (természet) maga.

-- Gyere közelebb, folytatom tovább – mondta a mester – Az a dolog, amit keresel, kimeríthetetlen, az emberek mégis mind azt hiszik, véges. Az a dolog, amit keresel, mérhetetlen, az emberek mégis mind azt hiszik, van határa. Aki megvalósítja a Tao-mat, az tiszteletreméltó úr lesz odafent vagy király a lenti világban. Akinek nem sikerül megvalósítania az én Tao-mat, az bár látja a fényt odafönt, alul marad, mint a föld. Minden dolog, ami él, a földből született és a földbe tér vissza. Ezért itt hagylak téged, hogy belépjek a kimeríthetetlen kapuján és hogy vándoroljak a határtalan mezőkön.  Ott összekeveredik fényem a nap és a hold fényével, és örökké az Éggel és a Földdel leszek. Nem figyelek arra, ami közelít hozzám és elfelejtem azt, ami elhatárolódik tőlem****. Minden ember meghalhat, csak én élek túl mindenkit.

 

(*A jin és jang, amelyek az eredeti, egységes Tao „széttört és felosztott” részei. Kuang Cseng mester azért utasította vissza a Sárga császár kérését, mert az irányítani szerette volna a jin-t és a jang-ot.

**A kínai uralkodók arccal dél felé fordulva ültek trónjukon. Kuang Cseng mester ugyanúgy déli irányba fordított arccal feküdt, ezzel a szöveg írója a mester szellemi felsőbbrendűségét akarta kifejezni.

***Már a korai taoizmusban nagy szerepet kapott az egészséges test fenntartása, az öregedés késleltetése és ezzel együtt az élet meghosszabbítására való törekvés.

****Homályos mondat, amit eltérően értelmeznek. Itt Victor H. Mair fordítását használtam.)

Forrás:  The Sacred Books of China (angol nyelven)

              The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

              The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

              Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

              Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

 

 

 

(XI. 4.) Megőrzés és elfogadás

4. A régmúlt időkben a Sárga császár (Huang Ti) volt az első, aki felkavarta az emberek szív-elméjét az emberséggel (ren/zsen) és igazságossággal (ji) *. Majd Jao és Sun követte őt, akik annyit dolgoztak, hogy teljesen lesoványodtak, még a szőr is lekopott lábszárukról csak azért, hogy táplálhassanak minden testet, ami az Ég alatt van. Öt belső szervüknek fájdalmat okoztak az emberiesség és igazságosság gyakorlásával, vérüket és éltető lélegzetüket áldozták törvények és szabályok kialakítására. Azonban mégis akadtak olyanok, akik nem engedelmeskedtek nekik. Ezért Jao és Sun száműzte Huan Tou-t a Csung-hegységbe, a három Miao-törzs főnökeit Szan-vej területére, Kung-ot pedig a Sötét Városba**. Ez azt mutatja, hogy még ők sem tudták az egész Ég alatti világot engedelmességre bírni.

És ez így ment tovább. Amikor elérkezett a három dinasztia uralkodóinak (Hszia, Sang, Csou) kora, az Ég alatti világban már nagy volt a riadalom. Megjelentek a legalacsonyabb rendű személyiségtípusok, akik olyanok, mint a zsarnok Csie és a rabló Cse, és az olyan magasabb rendűek, mint Zeng (Sen) és Si (Jü), és végül megjelentek a konfuciánusok és mohisták.

Az öröm és harag kételkedni kezdett egymásban; butaság és bölcsesség egymást verték át; jó és rossz egymást átkozták; hamis és igaz kigúnyolták egymást; és az Ég alatti világ romlásnak indult. A nagyszerű erényre vonatkozó nézetek elkülönültek egymástól; a veleszületett természet és sors darabokra hullott. Az egész Ég alatti világ áhította a tudást, ezzel pedig káoszba taszította a száz nemzetséget. Azután használni kezdték a fejszéket és fűrészeket, és úgy határozták meg a bűnösséget és rótták ki a halált, mintha függőónnal mérték volna ki, a kalapácsok és a vésők pedig tették a dolgukat. Emiatt az egész Ég alatti világ összezavarodott. Ez a bűntett mind amiatt következett be, mert beleavatkoztak az emberek szív-elméjébe. Ennek hatására az értékes emberek elrejtőztek a magas hegyek és kőszirtek lábainál, míg a nagyhatalmú urak aggódtak és rettegtek őseik csarnokában.

Manapság a kivégzettek holtteste halomban áll; a kalodába zárt emberek egymás mellett sorjáznak az utakon; a megkínzottak és megcsonkítottak egymást bámulják a piactereken. Ezalatt pedig a konfuciánusok és mohisták hencegnek és mutogatnak a megbéklyózott és megbilincselt tömeg között. Ah, mennyire arcátlanok és szégyentelenek! Furcsa, hogy milyen nehezen ismerjük fel, hogy az ő bölcsességük és tudásuk nem más, mint ékek a kalodákhoz, és hogy az ő emberségük és igazságosságuk nem más, mint zárak a béklyókhoz és bilincsekhez. Honnan tudhatnánk, hogy Zeng (Sen) és Si (Jü) nem süvítő nyílvesszők, amelyek megjósolják az olyanok közeledtét, mint a zsarnok Csi és a rabló Cse? Éppen ezért mondom, hogy szüntessétek meg a bölcsességet, dobjátok el a tudást, és az egész Ég alatti világ tökéletesen rendben lesz***.

 

 

(*A taoista szerzők általában pozitívan nyilvánulnak meg a Sárga császárral kapcsolatban. Ezért is meglepő, hogy az első uralkodó, aki az író szerint felkavarta az emberek szív-elméjét, itt már nem Jao és Sun volt, hanem maga a Sárga császár. Azt is nehéz eldönteni, hogy ez rész még mindig Lao Ce szavai volnának-e vagy az íróé. James Legge, Burt Watson és Victor H. Mair az utóbbinak vélte.

 

**Ezekről az Írások könyve (Sucsing/Sujing vagy Sangsu) című, Konfuciusznak tulajdonított mű tesz említést. E büntetések elrendelését Sunnak tulajdonítják, bár Jao akkor még élt, de már Sun volt a tulajdonképpeni uralkodó.

 

***A Lao-ce 19. versének eleje, némi változtatással: „Ha elvetnék a bölcsességet (seng) és a tudást (cse), akkor a nép haszna százszoros lenne.” (Tőkei Ferenc fordítása)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wandering on the Way Victor H. Mair (angol nyelven)

 

 

 

 

 

 

(XI. 3.) Megőrzés és elfogadás

3. Cuj Csü így fordult Lao Tan-hoz:

-- Ha senki nem kormányozza az Ég alatti világot, akkor hogyan lehet az emberek szív-elméjét (xin/hszin) jobbá tenni?

-- Óvatosnak kell lenned, hogy ne kavard fel az emberek szív-elméjét – válaszolta Lao Tan – Ha korlátozod, azzal elnyomod; ha bátorítod, azzal felizgatod. Ez a hullámzó állapot börtönbe zárja az emberek szív-elméjét és halált hoz rá. A szív-elme egyszer olyan puha, hogy bármi meghajlítja, ami kemény és erős, másszor olyan éles, hogy faragni vagy vágni is képes. Egyszer olyan forró, mint a perzselő tűz, másszor olyan hideg, mint egy jégtömb. Olyan gyors, hogy egy fejhajtásnyi idő alatt kétszer átszáguld a négy tengeren és azon is túl. Amikor pihen, olyan csendes, mint egy mély árok; amikor tevékeny, olyan távoli, messzi, mint az ég. Vágtató és minden köteléktől mentes. Ilyen az ember szív-elméje.

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XI. 2.) Megőrzés és elfogadás

2. Az emberek örömüket lelik abban, amit látnak? Elcsábítják őket majd a színek. Örömüket lelik abban, amit hallanak? Elcsábítják őket majd a hangok. Örömüket lelik az emberségben (ren/zsen)? Összezavarják majd az erényt (de). Örömüket lelik az igazságosságban (ji)? Elutasítják majd az értelmet. Örömüket lelik a szertartásokban (li)? Mesterkéltségre bátorítja majd őket. Örömüket lelik a zenében (jüe)? Kicsapongásra bátorítja majd őket. Örömüket lelik a bölcsességben? Ravaszságra bátorítja majd őket. Örömüket lelik a tudásban? Okoskodásra bátorítja majd őket. Ha az Ég alatti világ megpihenne a veleszületett természetében és sorsában (ming), akkor nem számítana, hogy ez a nyolc élvezet létezik vagy sem. De ha az Ég alatti világ nem pihen meg a veleszületett természetében és sorsában, akkor ez a nyolc élvezet eltorzul és megcsavarodik, összezavarva az egész Ég alatti világot. És még rosszabb lesz, ha minden, ami az Ég alatt van, elkezdi tisztelni és becsülni ezeket az élvezeteket. Mert ez nem csupán szeszély, ami idővel elmúlik. Különféle erőfeszítést tesznek, böjtölnek, szigorúan, kimérten beszélnek ezekről az élvezetekről, ünnepélyesen letérdelve imádkoznak és dobszó kíséretében énekelnek, táncolnak. Nem tudom, hogy mit lehetne ez ellen tenni.

Éppen ezért, ha egy nemes embernek (csün-ce/junzi) nincs más választása, mint hogy irányítsa az Égalattit és gondoskodjon róla, akkor a legjobb, amit tehet, hogy nem cselekszik. A nem-cselekvés (wu-wei/vuvej) által megpihenhet a saját veleszületett természetének valódi formájában és a sorsban. Ezért aki úgy tiszteli a teljes Ég alatti világot, akárcsak saját magát, azt meg lehet bízni azzal, hogy kormányozza a teljes Ég alatti világot. És aki úgy szereti a teljes Ég alatti világot, akárcsak saját magát, annak át lehet adni a teljes Ég alatti világ irányítását*. Így hát, ha a nemes ember tartózkodik attól, hogy eltékozolja az öt zsigerének és látásának, hallásának erejét, akkor hiába olyan élettelen, mint egy holttest, mégis látszik rajta sárkányszerű életereje; hiába olyan, mint a mélységes csend, mégis hallatszik mennydörgő hangja. Nem-cselekvő, finoman és könnyedén mozgó szellemét az Ég követi, és a tízezer dolog olyannak tűnik számára, mint a porszemek a szélben. Ebben az esetben hogyan volna ideje arra, hogy kormányozza az Ég alatti világot?

 

 

(*Hasonló található a Lao-ce 13. versében: „Ezért: az égalattit csak arra lehet rábízni, aki úgy előkelő [tölti be hivatalát], hogy saját énje egy az égalattival, és az égalattit csak arra lehet ráhagyni, aki úgy tudja szeretni, hogy saját énje egy az égalattival.” (Tőkei Ferenc fordítása)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

 

(XI. 1.) Megőrzés és elfogadás

1. Már hallottam az Ég alatti világ megőrzéséről és elfogadásáról, de sosem hallottam még az Ég alatti világ kormányzásáról. Abbéli félelmünkből őrizzük meg, hogy az Égalatti ne rontsa meg veleszületett természetét. Abbéli félelmünkből hagyjuk békén, hogy az Égalatti ne változtassa meg erényét (de). Ha az Ég alatti világban semmi nem rontja meg veleszületett természetét, és ha az Ég alatti világban semmi nem változtatja meg erényét, mi szükség volna az Ég alatti világ kormányzására?

Régen, amikor Jao uralkodott az Ég alatti világ fölött, mindenki örömét találta veleszületett természetében, ezáltal nem létezett többé nyugalom. Amikor a zsarnok Csie uralkodott az Ég alatti világ fölött, kimerültek az emberek. Mindenki keserűséget érzett veleszületett természetével kapcsolatban, és nem létezett többé elégedettség. Ha nincs nyugalom és elégedettség, nem lesz erény (de) sem. Nincsen senki az Ég alatt, aki sokáig el tudná viselni az erény hiányát.

Túl boldogok az emberek? Károsítani fogják a jang elemet. Túl mérgesek az emberek? Károsítani fogják a jin elemet. Amikor a jin és jang károsodik, a négy évszak nem érkezik időben, és a hideg és meleg összhangja nem lesz tökéletes. Ez pedig kárt okoz az emberek testében. Az emberek nem tudják majd egyensúlyban tartani a boldogság és harag érzését; állandóan cserélgetni fogják lakhelyüket; nem tudnak majd helyesen gondolkodni és amit elkezdenek, befejezés nélkül, félúton feladják. Következésképpen az Ég alatti világban megjelenik a nyugtalanság, becsvágy, vad ellenségeskedés, amit az olyanok viselkedése követ, mint amilyen a rabló Cse, Zeng Sen és Si Jü.

Az Ég alatti világ összes kincse sem volna elég arra, hogy megjutalmazza a jót, és az Ég alatti világ összes fenyítése sem volna elég arra, hogy megbüntesse a rosszat. Ezért bármilyen nagy is az Ég alatti világ, nem elég a jutalmazásra és büntetésre, pedig a három dinasztia óta mindenki izgatottan nyüzsög ezek miatt. Mivel az emberek állandóan a jutalmazással és büntetéssel vannak elfoglalva, hogyan is lenne szabadidejük arra, hogy megpihenjenek a velük született természetük valódi formájában és a sorsban?

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven) 

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(X. 4.) Kifosztott utazóládák

4. Uraim, ti volnátok az egyetlenek, akik még sosem hallottak a tökéletes erény (de) koráról? Régen, Zsung-cseng, Ta-ting, Po-huang, Csung-jang, Li-lu, Li-Csu, Hszien-jüan, Ho-hszü, Cun-lu, Csu-zsung, Fu-hszi and Sen-nung idejében az emberek csomókat kötöttek és azokat használták [írás gyanánt]*. Ételeiket jóízűnek, ruháikat gyönyörűnek találták, hagyományos szokásaikat élvezték, otthonaik biztonságosak voltak. A szomszédos államok látótávolságon belül terültek el, és hallották egymás kutyáinak, tyúkjainak hangját. Az emberek pedig úgy élték meg idős korukat és úgy haltak meg, hogy sosem lépték át államaik határait. Azokban az időkben minden tökéletesen rendben volt.

Azonban mostanság olyan helyzetbe kerültünk, hogy az emberek lábujjhegyre állva nyújtogatják nyakukat, mondván: „Ezen és ezen a helyen él egy érdemes ember!” És ellátmánnyal felpakolva rohannak hozzá, elhagyva családjukat, feladva uralkodóik szolgálatát. Egyik államról a másikra járnak; kordéikkal akár ezer li távolságot is megtesznek. Ez mind az uralkodóik hibájából következik, akik vágynak a tudásra**.

Amikor az uralkodók vágynak a tudásra és mellőzik a Tao-t, az Ég alatti világban teljes lesz a zűrzavar.

Miből gondolhatjuk, hogy ez így van? Minél többet tudnak az emberek az íjakról, nyílpuskákról, hálókról, nyilakról és csapdákról, annál több madár menekül zavarodottan az ég felé. Minél többet tudnak az emberek a kampókról, csalikról, különféle hálókról és bambuszból készült varsákról, annál több hal menekül zavarodottan a víz mélyére. Minél többet tudnak az emberek a ketrecekről, ásott vermekről, hálókról és csapdákról, annál több vadállat menekül zavarodottan a mocsárba. Minél többet tudnak az emberek a ravaszságról, megtévesztésről, a „keményről” és „fehérről” való kifinomult beszédről, az „ugyanarról” és „különbözőről” folytatott huzavonáról, annál több átlagember zavarodik össze a viták által. Éppen ezért az Ég alatti világ teljes zűrzavaráért a tudás iránti vágy hibáztatható.

Ugyanígy, minden ember az Ég alatt tudja, hogy hogyan kutasson az után, amit nem tud, de senki nem tudja, hogy hogyan kutasson az után, amit már tud. Minden ember tudja, hogyan ítélje el azt, amit rossznak tartanak, de senki nem tudja, hogyan ítélje el azt, amit jónak tartanak, és emiatt teljes a zűrzavar. Ennek eredményeként odafent a nap és hold fényessége elhalványult, idelent a hegyek és folyók életerejét elfogyasztották, és közöttük a négy évszak változásait megzavarták. Nincsen olyan csúszó vagy mászó rovar, nincsen olyan csapkodó vagy röpködő lény, amelyik ne vesztette volna el a veleszületett természetét (xing/hszing). Ezért hát tényleg a tudás iránti vágyból keletkezett az Ég alatti világban található hatalmas zűrzavar.  

A három dinasztia [Hszia, Sang, Csou] óta ez így van. Az egyszerű és mesterkéletlen embereket mellőzik, a nyüzsgő hízelgőket örömmel fogadják. A nyugalmat és a nem-cselekvést (wu-wei/vuvej) elutasítják, a zagyván és zsibongva előadott ötleteket örömmel fogadják. Ez a zagyva zsibongás hozta a zűrzavart az egész Ég alatti világra.

 

(*Mivel nem volt szükségük írásra, ezért csomókkal emlékeztették magukat a dolgaikra. Ezen ókori mitikus uralkodók közül némelyiket már korábban is említettek a Csuang-cé-ben, mások azonban csak itt tűnnek fel. Az utána következő pár mondat szinte szóról szóra megegyezik a Lao-ce 80. versével.

**A kései Csou-korban az uralkodók egymással versengve igyekeztek udvarukba csalogatni az átlagostól intelligensebb és jobb képességű embereket. Qi/Csi állam, egyikeként azoknak az államoknak, akik először patronáltak tudósokat, különösen híres volt arról, hogy az állam által fenntartott akadémiájára egész Kínából érkeztek filozófusok.)

Forrás: The Sacred Book of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             Wang Rongpei: Zhuangzi (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)