(XVII. 6.) Őszi áradások

6. Ezután a Sárga-folyó ura azt kérdezte:

-- Akkor hát mit tegyek, és mit ne tegyek? Hogyan döntsem el, hogy mit fogadjak el, és mit utasítsak el? Mit kövessek? Mit dobjak el?

-- A Tao fényéből nézve, mi az értékes, és mi az értéktelen? Ezek a kifejezések csak szélsőségek - kezdte válaszát az Északi-tenger ura - Ne kapaszkodj kitartóan saját elméleteidbe, mert szembekerülsz a Tao-val! Mi a kevés és mi a sok? Ilyen szavakat akkor használunk, amikor megköszönünk valamit vagy ajándékokat osztunk szét. Ne ragadj le az egyik oldalon, mert eltérsz a Tao-tól! Legyél szigorú, mint egy állam uralkodója, aki részrehajlás nélkül osztja kegyeit. Legyél lágy, mint a föld szelleme, aki pártatlanul osztja áldását. Legyen gondolkodásod nyitott és széles látókörű, mint a négy irány végtelensége, amelynek nincsenek végpontjai vagy határai. Öleld át mind a tízezer dolgot, mindegyiket egyformán védelmezd, mert ez az egyetemesség. Amikor mind a tízezer dolgot egyenlőnek tekinted, akkor már nem lesz köztük rövid vagy hosszú.

A Tao kezdet és vég nélküli, de a dolgok születnek és meghalnak, nem érik el a tökéletességet. Az egyik pillanatban üres, a következő pillanatban teli, testük formája állandótlan. Az évek múlását nem lehet visszafogni, az időt nem lehet megállítani. Pusztulás és növekedés, teljesség és üresség alig érnek véget, máris kezdődnek elölről. Ezt nevezhetjük nagy igazságosságnak, és ezt mondhatjuk minden létező forma alapelvének. A dolgok élete olyan, mint egy ló vágtája vagy esztelen nyargalása – minden pillanattal változnak, minden pillanattal átalakulnak. Mit tegyél és mit ne? Hagyd, hogy a dolgok maguktól átalakuljanak.

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

              Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVII. 5.) Őszi áradások

5. Egy faltörő kossal lerombolhatod egy város falát is, de arra nem alkalmas, hogy betömjünk vele egy kis lyukat. Így azt mondhatjuk, hogy az eszközök különbözőek. Csi-csi and Hua-liu¹ akár ezer li-t is képesek megtenni egyetlen nap alatt, de nem tudnak patkányt fogni, ellentétben egy vadmacskával vagy menyéttel. Így azt mondhatjuk, hogy a lények képessége különböző. A bagoly éjjel megfogja a bolhát, és még a hajszál hegyét is észreveszi, ám amikor kivilágosodik, hiába erőlködik, nem látja meg a dombot vagy a hegyet sem. Így azt mondhatjuk, hogy a lények természete különböző. Amikor ezt mondják, hogy „kövessük a helyest, és mellőzzük a helytelent; kövessük a jó kormányzást, és mellőzzük a zűrzavart”, akkor ez azt jelenti, hogy nem értették meg Ég és Föld alapelvét és a dolgok különböző természetét. Ez olyan, mintha az Eget követnék, de mellőznék a Földet, vagy a jin-t követnék, de mellőznék a jang-ot. Egyértelmű, hogy ez lehetetlen. Azok az emberek, akik folyamatosan így beszélnek, bolondok vagy csalók.

A régi idők császárai különbözőképpen mondtak le trónjukról, és a három dinasztia uralkodói különbözőképpen hagyták örökül trónjukat. Azt, aki szembemegy a korral, és a kor szokásai ellenében cselekedik, bitorlónak nevezik; azt, aki a korral együtt halad, és követi a kor szokásait, azt igazságosnak nevezik. Ó, te csak hallgass, Sárga-folyó ura! Hogyan tudhatnál bármit is az érték és értéktelenség kapujáról, vagy a nagy és kicsi házáról?

 

(¹Mu király nyolc lóból álló híres méneséből kettőnek a neve.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVII. 4.) Őszi áradások

4. A Sárga-folyó ura így folytatta:

-- A dolgokon belül vagy kívül találhatjuk azt, ami alapján elválaszthatjuk az értékest és értéktelent? Vagy a nagyot a kicsitől?

-- Ha a Tao fényéből nézzük, a dolgok egyike sem értékes, és egyike sem értéktelen – mondta az Északi-tenger ura – Ugyanakkor, ha a dolgok szempontjából nézzük, akkor önmagára mindegyik értékesként tekint, és értéktelenként minden másra. Ha általános vélekedés szempontjából nézzük, egy dolog értékét vagy értéktelenségét nem önmaga határozza meg.

Viszonyítás szempontjából nézve [a dolgokat], ha azért látunk nagynak egy dolgot, mert úgy véljük, hogy nagyobb, mint egy másik dolog, akkor a tízezer dolog között egyetlen egy sincs, amelyik ne lenne nagy. Ha azért látunk kicsinek egy dolgot, mert úgy véljük, hogy kisebb, mint egy másik dolog, akkor a tízezer dolog között egyetlen egy sincs, amelyik ne lenne kicsi. Ha megértjük, hogy az Ég és Föld akkorák, mint apró gabonaszemek, vagy egy hajszál hegye akkora, mint egy hegyvonulat, akkor megértjük azt is, hogy a méret viszonylagos.

Hasznuk szempontjából nézve [a dolgokat], ha azért tekintünk hasznosnak egy dolgot, mert van benne valami hasznos, akkor a tízezer dolog között egyetlen egy sincs, ami ne lenne hasznos. Ha azért tekintünk hasznavehetetlennek egy dolgot, mert van benne valami hasznavehetetlen, akkor a tízezer dolog között egyetlen egy sincs, ami ne lenne hasznavehetetlen. Ha megértjük, hogy bár kelet és nyugat ellentétek, de egyik sem létezik a másik nélkül, akkor megértjük a hasznosság viszonylagosságát.

Hajlam szempontjából nézve [a dolgokat], ha elfogadjuk azt, amit ők elfogadnak, akkor a tízezer dolog között egyetlen egy sincs, ami ne lenne elfogadható. Ha elítéljük azt, amit ők elítélnek, akkor a tízezer dolog között egyetlen egy sincs, ami ne lenne elítélhető. Ha megértjük azt, hogy Jao és [a zsarnok] Csie is elfogadta saját tetteit, és elítélte a másikét, akkor megértjük, hogy az elfogadás vagy elítélés hajlam szerint történik.

Régen Jao lemondott Sun javára, így Sun uralkodott császárként. Kuaj lemondott Ce Cse javára, ezzel megszégyenült. Utána Ce Cse uralkodott, végül mindkettőt megölték.¹ Tang és Vu harcok által váltak királyokká. Po herceg is harcolt a királyságért, de elbukott.² Ha megfigyeljük a harc és lemondás eme példáit, vagy Jao vagy Csie viselkedését, akkor láthatjuk, hogy érték és értéktelenség az idő függvénye, ezért nem lehet állandónak tekinteni.

 

(¹Jen/Yan királyát, Kuaj-t rábeszélték, hogy Jao példáját utánozva ajánlja fel trónját miniszterének. Ő ezt meg is tette i.e. 312-ben, arra számítva, hogy a becsületes minisztere visszautasítja a trónt, és ezután még hűségesebb, még megbízhatóbb lesz. Azonban a terv nem vált be, a király által felajánlott trónt minisztere, Ce Cse átvette, és az idős Kuaj teljes mértékben Ce Csé-nek lett kiszolgáltatva. Három évvel később forrongások dúlták fel az államot, és Jen/Yan nemesei Csi állam királyának segítéségét kérték. A harcokban Kuaj meghalt, az elfogott Ce Csé-t pedig kivégezték.

 

²Tang és Vu az ókori krónikák szerint a Sang-és a Csou-dinasztia alapítói. Po herceg a Csu állambéli Ping király egyik unokája volt, aki i.e. 478-ban sikertelen puccsot indított Huj, Csu állam királya ellen. A puccsot leverték, ő maga pedig öngyilkosságot követett el.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVII. 3.) Őszi áradások

 

3. A Sárga-folyó ura tovább kérdezett:

-- Manapság a bölcselkedők mind azt állítják, hogy a legapróbb (legfinomabb) dolognak nincs formája, és a legóriásibb dolgot pedig nem lehet behatárolni. Ez valóban igaz?

-- Ha a kicsi oldaláról szemléljük a nagyot, akkor nem látjuk át azt a maga teljességében – felelt az Északi-tenger ura – Ha a nagy oldaláról szemléljük a kicsit, akkor nem látjuk azt részleteiben. Az apró (a legfinomabb) a kicsi legkisebbje, az óriási a nagy legnagyobbja. Tehát egyértelmű különbség van köztük, de ez csak a körülményektől függ. Ugyanakkor testi forma nélkül nem tudjuk megállapítani valamiről, hogy „durva” vagy „finom”. Aminek nincs testi formája, annak nem lehet számokban kifejezni a méretét, és amit nem lehet behatárolni, annak nem lehet számokban megnevezni határait. A dolgok „durvaságát” szavakkal el tudjuk magyarázni, a dolgok „finomságát” el tudjuk képzelni. De az, amit nem tudunk szavakba önteni, és el sem tudunk elképzelni, annak nincs köze a „finomsághoz” vagy „durvasághoz”.

Ezért a nagyszerű ember tetteiben nem árt másoknak, de nem tulajdonít jelentőséget az emberségnek és jóságnak. Egy lépést sem tesz a haszon érdekében, de nem ítéli el a kapunál [pénzért] szolgálókat. Nem verseng azért, hogy vagyont vagy gazdagságot szerezzen, de nem hivalkodik szerénységével sem. Munkájában nem kér segítséget másoktól, de nem mutogatja saját erejét, és nem veti meg a kapzsit és alantast. Viselkedésében eltér a közönségestől, de nem mutogatja különcségét. A tömeg mögött marad, de nem veti meg azokat, akik hízelgéssel jutnak előre. Nem ösztönzi őt cím vagy a világ megbecsülése; nem okoz neki szégyent büntetés vagy a világ megrovása. Tudja, hogy nem lehet elválasztani a helyest és a helytelentől, és nem lehet elhatárolni a nagyot a kicsitől. Ezt a mondást hallottam: „A Tao embere hírnév nélküli és a legnagyobb erénnyel (de) rendelkezik, a nagy embernek nincs énje.” A legtökéletesebb szintet akkor éri el, ha azzal halad együtt, amit a sors kiosztott számára.¹

 

(¹Mivel ez az utolsó bekezdés egyáltalán nem illeszkedik a szövegbe, ezért feltételezhető, hogy utólagos betoldás. Victor H. Mair le sem fordította.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVII. 2.) Őszi áradások

2. A Sárga-folyó ura ezután megkérdezte:

-- Rendben, tehát ha felismerem azt, hogy az Ég és Föld hatalmas, és egy hajszál vége pici, az elég?

-- Dehogyis! – mondta az Északi-tenger ura – A dolgok mértékét nem lehet behatárolni, haladásuk szüntelen, a sorsuk mindig változik, kezdetük és végük bizonytalan és ok nélküli. Éppen ezért a nagy tudású ember messziről és közelről is szemléli a dolgokat. A kicsiről nem gondolja, hogy jelentéktelen, és a nagyról nem gondolja, hogy jelentőségteljes. Hiszen tudja, hogy a dolgok mértékét nem lehet behatárolni. [A nagy tudású ember] teljesen átlátja a múltat és jelent. Így nem kesereg azon, ami elmúlt, és nem nyújtózkodik a magasba, hogy belekapaszkodjon a jelenbe. Hiszen tudja, hogy a dolgok haladása szüntelen. [A nagy tudású ember] tökéletesen látja a különbséget a teljesség és üresség között. Így nem örvendezik a sikernek, és nem csügged, ha kudarc éri. Hiszen tudja, hogy a dolgok sorsa állandóan változik. [A nagy tudású ember] ismeri az egyszerű és nyugodt ösvényt, ezért nem ragadtatja el magát az élettől, és nem tekinti csapásnak a halált. Hiszen tudja, hogy kezdet és vég bizonytalan és ok nélküli.

Megállapíthatjuk, hogy amit az ember tud, az kevesebb, mint amit nem tud; az az időtartam, amennyit él, rövidebb, mint az, amennyit nem él. Amikor pedig ezzel az apróval mérjük össze a hatalmasat, akkor megzavarodunk, és elveszítjük önmagunkat. Innen nézve, honnan tudhatnánk, hogy egy hajszál vége alkalmas arra, hogy meghatározzuk vele a legkisebbet? Vagy honnan tudhatnánk, hogy az Ég és Föld alkalmas arra, hogy behatároljuk a leghatalmasabbat?

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

(XVII. 1.) Őszi áradások1

 

1. Elérkezett az őszi áradások ideje, és patakok százai ömlöttek a Sárga-folyóba. A folyó úgy hömpölygött, és olyan szélesre duzzadt, hogy egyik partjáról a másikra tekintve nem lehetett megkülönböztetni egy ökröt egy lótól. A Sárga-folyó urát elégedett boldogság töltötte el, úgy vélte, hogy az Ég alatti világ minden szépsége csak az övé. Az áramlatot követve kelet felé indult, míg végül elérte az Északi-tengert. Kelet felé pillantott és nem látott mást, csak a végtelen vizet.

A Sárga-folyó ura körbenézett, megpillantotta a Tengerek urát, és nagyot sóhajtva így szólt hozzá:

-- Azt tartja a mondás: „Aki már százszor hallott a Tao-ról, azt hiszi magáról, hogy jobb, mint bárki más.” Ez bizony rám illik. Amikor először hallgattam azokat, akik Konfuciusz tanításait kigúnyolták, és lebecsülték Po-ji² igazságosságát, nem hittem el azt, amit beszélnek. De végtelenségedet meglátva, megértettem, ha most nem jöttem volna a kapudhoz, veszélyben (vagyis tudatlanságban) maradtam volna. A nagy módszer gyakorlói örökké rajtam nevettek volna.

Zso, az Északi-tenger ura ezt válaszolta:

-- Egy kútban élő békának nem beszélhetsz a tengerről, mert szűk helyen él. Egy nyári rovarnak nem beszélhetsz a jégről, mert csak a nyarat ismeri. Egy korlátolt tudósnak nem beszélhetsz a Tao-ról, mert gúzsba kötik saját tanai. Most, hogy átlépted partjaidat, és megpillantottad a nagy tengert, felismerted jelentéktelenségedet. Így mostantól kezdve már lehet neked a nagy tanokról beszélni.

Az Ég alatti világ összes vize közül egyik sem olyan hatalmas, mint a tenger. Folyók ezrei folynak bele szüntelenül, mégsem telik meg soha. A vize Vej Lü³ sziklánál párolog megállás nélkül, mégsem ürül ki soha. [Szintje] tavasszal és ősszel sem változik, áradás és aszály semmit nem jelent számára. Nagyságát össze sem lehet mérni a Jangce vagy a Sárga-folyó méretével. De én ezzel sosem büszkélkedtem, mivel alakomat az Ég és Föld nagyságával vetem össze, és tisztában vagyok azzal, hogy lélegzetem a jin-től és jang-tól kaptam. Ég és Föld között olyan vagyok, mint egy apró kavics vagy egy kis fácska egy nagy hegyen. Mivel ilyen kicsinek látom magam, miért volnék büszke magamra?

Ha összevetjük a négy tenger területét (azaz az ismert világ területét) az Ég és Föld közötti űrrel, nem olyannak tűnik, mint egy aprócska kőhalom egy hatalmas mocsárban? Ha összevetjük a Középső Birodalmat a négy tenger területével, nem olyannak tűnik, mint egy apró gabonaszem egy hatalmas raktárban? Az összes létező dolog száma tízezer, de az emberiség csak egyetlen egy közülük. Az emberek a kilenc tartományban élnek, de bármekkora területen is nő gabona, bármeddig is el lehet jutni csónakon és szekéren, maga az egyén csak egy kis helyet foglal el. Összevetve a tízezer dologgal, az egyén nem olyasmi, mint egyetlen aprócska szőrszál egy ló testén? Az sem több ennél, amit az öt császár örökül hagyott, vagy amiért a három dinasztiát alapító király viszályt folytatott, vagy ami miatt az emberséges ember aggodalmaskodik, és amiért az elkötelezett tudós hajtja magát.⁴ Po-ji mindent feladott hírneve érdekében, Konfuciusz tanított, hogy bölcsnek véljék. Mindezt csak azért, mert nagyra tartották magukat. De nem így voltál vele te is, aki az előbb még az áradó vizei miatt tartottad magad nagyra?

 

 

(¹A. C. Graham a XVII.-től a XXI.-ig tartó fejezeteket Csuang Ce követőinek műveinek tekinti, amelyek többé-kevésbé összefüggő tartalommal bírnak.

²Po-ji az öccsével együtt hű maradt a Sang-dinasztia utolsó uralkodójához, aki nem csak a termőföldet, hanem hagyomány szerint a rajta termő növényeket is birtokolta. Így a Sang-dinasztia bukása után esküt tettek, hogy nem esznek az új (általuk bitorlónak tekintett) Csou-dinasztia földjének terményeiből. A hegyekbe vonultak vissza, ahol gyakorlatilag éhen haltak. A kínai filozófiában és irodalomban az erény, a hűség és a kötelességtudat jelképeivé váltak.

 

³Némely kommentátor szerint ez egy olyan hatalmas kőszikla, aminek csapódva a tengervíz gőzzé változik.

 

⁴A különböző történelmi források általában eltérnek az öt császár (ti) nevét illetően. A három dinasztiát alapító királyok pedig a Hszia-, a Sang-és a Csou dinasztiák alapitói.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

             The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

             The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

             Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)

              Po-ji (angol nyelven)

(XVI. 4.) Velük született természet javítása

4. A régiek, akik megőrizték önmagukat, tudásukat nem ékesszólással vagy kifinomult okoskodással fejezték ki. Tudásukat nem akarták kiterjeszteni az Ég alatti világra, és nem akartak megérteni minden erényt (de). Saját helyükre húzódtak vissza, és visszatértek velük született természetükhöz. Mi egyebet tehettek volna? Hiszen a Tao nem jelentéktelen tettekből áll, és az erény sem apró tudásból. Az apró tudás árt az erénynek, a jelentéktelen tettek ártanak a Tao-nak. Ezért mondják, „Rendezd el önmagad, és ennyi elég”.¹ A teljes örömet nevezhetjük a cél elérésének is.

Amikor a régiek a „cél eléréséről” beszéltek, nem hintók és hivatali jelvények megszerzésére gondoltak. Csupán arra, hogy az öröm annyira teljes, hogy már semmit sem lehet hozzáadni. Amikor manapság a „cél eléréséről” beszélnek, hintók és hivatali jelvények megszerzését értik alatta. De a hintók és a hivatali jelvények csupán a test tartozékai, semmi közük sincs a veleszületett természethez. Az ilyen dolgok átmenetileg bármikor ránk találhatnak. Mivel átmenetiek, érkezésüket nem lehet irányítani, távozásukat nem tudjuk megakadályozni. Éppen ezért, ha a hintók és hivatali jelvények hatására sem engedjük szabadon vágyainkat, vagy ha a nyomor és szegénység miatt sem válunk közönségessé [a tanulásban és gondolkodásban], akkor mindkét esetben aggodalomtól mentes, egyforma örömünk lesz. Ha egy átmeneti dolog távozásával örömünk is megszűnik, akkor láthatjuk, hogy az általa okozott öröm üres és értéktelen volt. Éppen ezért mondják: „Akik elveszítik magukat a dolgokban, és akik elveszítik velük született természetüket a közönséges tanulás² érdekében, azokat úgy hívják, hogy fejük tetején álló emberek”.

 

(¹Ez a mondat kilóg a szövegből, Victor H. Mair le sem fordítja.

 

²Ennek a fejezetnek az 1. részében nevezi az író a konfucianizmust és a motizmust „közönséges tanulásnak és gondolkodásnak”.)

Forrás: The Sacred Books of China (angol nyelven)

            The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)

            The Book of Chuang Tzu (angol nyelven)

            Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)