3. Zsen Hsziang (régi bölcs uralkodó) elérte a kör
középpontját, és általa addig követte a dolgokat, amíg azok ki nem teljesedtek.1
Együtt létezett a dolgokkal kezdet és vég nélkül, számítások és
időkorlátok nélkül. Aki napról napra együtt változik a dolgokkal, az maga nem
változik. Miért ne pihenhetne meg ebben? Ha az Eget tanítónkká akarjuk tenni, nem
fogjuk elérni, hogy az Ég valóban a tanítónk legyen, így a dolgok hatalmába
kerülünk. Mi lehet arra mondani, ha valaki így cselekszik? A bölcs sosem kezd
el az égin vagy az emberin gondolkozni. Sosem kezd el a kezdetről vagy a
dolgokról gondolkodni. Együtt halad a korral, változás és bizonytalanság
nélkül. Bárhová is megy, teljes és hibátlan. Hogy is tudna lépést tartani vele akárki?
Tang tanítójául Men-jin Teng-heng nevű udvari
intézőjét nevezte ki. Követte őt, de nem korlátozták, nem fegyelmezték, ezáltal
elérte azt, hogy követni tudta a dolgokat a kiteljesedésükben. Hivatalnokokat
nevezett ki, hogy a külső elnevezések alapján a hivatalokat igazgassák, bár
ezek az elnevezések és törvények feleslegesek voltak. Ez azt eredményezte, hogy
mindkét oldal látható vált.2
Konfuciusz elérte azt az állapotot, ahol az emberi
számítások teljesen kimerültek, ezáltal képes lett a dolgok természetének
segítésére.3 Zsung Cseng (legendás ókori bölcs) ezt mondta: „Töröld
el a napokat, és nem lesznek évek! Nincsen belül és nincsen kívül.”
(1A kör középpontja a Tao középpontja. Ez a
kifejezés a II. fejezet 3. részében is szerepel.
2Ezeknek a mondatoknak a fordítása Kuo Hsziang
értelmezésén alapulnak. A társadalmi elnevezések és törvények a háttérben
magától is működő Tao szempontjából feleslegesek. Így a hivatalnokok
erőfeszítése és az uralkodó erőfeszítés-nélkülisége is egyaránt láthatóvá vált.
3Ezt a mondatot Kuo Hsziang és Cseng Hszüan Jing kommentárja
szerint fordítottam. Ahogy az Előszóban írtam, Kuo Hsziang filozófus és író rendezte át 33 fejezetbe az eredetileg 52 fejezetből álló Csuang-ce változatot, és fűzött hozzá kommentárt. Cseng Hszüan Jing i.u. 7. századi taoista író volt, aki nem csupán a Csuang-céhez, hanem a Lao-céhez is írt magyarázatot.)
Forrás: The Texts of Taoism (angol nyelven)
The Complete Works of Zhuangzi (angol nyelven)
Wandering on the Way by Victor H. Mair (angol nyelven)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése